Sziasztok! Nagyon belelendültem most, aminek gondolom jobban örültök, mint mikor két hétig nincs rész xD Először is meg szeretném köszönni, hogy ennyi kommentet hagytok nekem, nagyon jó őket olvasni. Köszönöm, hogy vagytok!

Másodszor pedig: Jó olvasást :D

Love ya :*

(Sirius)

Magamat is megdöbbentettem a vallomással, nem számítottam sem arra, hogy kiöntöm pont neki a szívemet, arra pedig végképp nem, hogy ennyire tudatosult bennem, mit is érzek iránta. A kis szónoklatom után én magam is lesokkolódva álltam, s úgy éreztem, mintha megfagyott volna a levegő és az idő körülöttünk, de testem lángolt. Csak bámultam karamellszín szemeit, melyben megcsillant a helyiségben az a rengeteg gyertya fénye, s világosszőke haját, melyet kiszívott a nap, s még hosszabbá vált, egyszerűen gyönyörű volt, mintha egy angyal állt volna előttem.

Szerettem. Igen, határozottan szerettem őt.

- Sirius... - köszörülte meg a torkát Becka zavartan, s ahogy rápillantottam tudtam, hogy a haragom már rég semmivé lett. - Nem tudok neked mit mondani.

Lesokkolódtam. Arca komoly volt, de szemei huncutul nevettek rám, s tudtam, a saját mondatomat fordította most ellenem.

- Fhúúú tee - vigyorodtam el hirtelen, s heves szívveréssel, nagy örömmel telve magamhoz rántottam, hogy aztán karcsú derekát átkarolva heves csókkal pecsételjem meg vallomásomat.

Most más volt. Ajkai erősebben ölelték enyémet. Amikor megcsókoltam, az olyan volt, mintha nyugtatót vennék be. Az egész testemen végigfutó, melengető érzés jótékony, csillapító hatással volt a lázasan dolgozó agyamra. Olyan sok lánnyal csókolóztam már eddigi életemben, hogy megszámlálni sem tudnám, ha akarnám se, de csak most jöttem rá, hogy az igazi csókhoz át kell karolni egymást, s a szemet be kell hunyni. Az igazi csókoknak egészen oda kell adnunk magunkat. És én ott, akkor teljesen odaadtam magam Beckának.

A lány már két kézmosókagyló között ült a pulton, tenyereim között dereka olyan kicsinek tűnt, mint ő maga mellettem, de bőre, melyen ujjaim jártak fel, s alá, puha, bársonyos volt, s soha nem akartam megszakítani a kontaktust. Nem gondolkoztam, nem éreztem, csak éltem a pillanatnak, és Neki.

Nem ez volt az első csókunk, de ez vált a kedvencemmé, mivel pont akkor történt, amikor a legnagyobb szükségem volt rá, és jelezte az életem egyik legcsodálatosabb momentumát. Úgy éreztem, jó helyen vagyok és jót cselekszem, ez volt minden, amire vágytam már oly régóta.

De, ahogy minden jónak, ennek is vége szakadt, mikor kinyílt a mosdó ajtaja. Hirtelen léptem el Beckától, ő pedig leugrott azonnal a földre, s igyekeztünk úgy tenni, mintha mi sem történt volna, bár ez nyilvánvalóan egy lehetetlen küldetés volt, hiszen mindketten teljesen zavarban voltunk.

- Te...

Az ajtóban álló Remus arca eltorzult a dühtől, halántékán kidagadtak az erek, szinte lüktettek, s úgy vicsorgott, mint aki éppen a meggyilkolásom lehetőségeit fontolgatja. Talán így is volt.

- Remus, én...

Olyan hirtelen történt. Nem tudtam befejezni a mondatot, mert Remus ökölbe szorított jobbja állkapcsomon csattant, miközben éreztem, hogy az adrenalinszintem az egekbe szökik. Becka hangos, ijedt sikoltásával egybekötve zuhantam hátra a hideg csempére, s koppant a fejem rajta, hogy aztán rögtön megérezzem Remus testét rajtam, miközben újabb csapásokat mér arcomra. Az ütéstől megszédültem, csillagokat láttam, orromból már ömlött a vér és mocskosul fájt. Próbáltam összeszedni-, és védeni magamat, de a fájdalom, a szédülés, az hogy igazat adtam neki, összekuszálta azt, amit az ösztönöm súgott, és amit helyesnek véltem.

Amennyire ki tudtam venni, Becka visongva próbálta megragadni bátyja ütőkarját, de az minduntalan kiszabadította kezét és újra lecsapott.

- Remus, mit csinálsz? Ne már! Hagyd őt! Hagyd már abba, nem hallod? Remus!

A nagy hangzavarra a többiek is megérkezhettek, mert a következő pillanatban már nem éreztem sem az ütéseket, sem a Lupin-fiú súlyát rajtam - mégsem tudtam mozdulni. Megérdemeltem. Ha nekem lenne egy olyan húgom, mint Becka, én biztos, hogy nem értem volna be egy kiadós orrvérzéssel - és valószínűleg töréssel.

Mindenki kiabált, üvöltözött, keveredtek a női és férfi hangok, emellett a fülem is csengett, de nem tudtam foglalkozni semmivel, mert agyam azon nyomban mindent kizárt, amint megéreztem a lány kezeit.

- Sirius, jól vagy? - hangzott az automatikus kérdés, hiszen egyértelműen nem voltam jól.

Ahogy megérintette idegességtől izzadt tenyerével a karomat, s a homályon át megpillantottam aranyszőke haját, napsütötte bőrét, mintha minden megjavult volna, csak egy dolog járt a fejemben: Totálisan megérte.

Lassan sikerült összeszednem magam Becka karjaiban, letöröltem a vért az arcomról, s kértem, hogy segítsen fel.

- Te szemétláda! Meghívtalak a házunkba, te meg rámászol a húgomra! Meg ne lássalak a közelében, Black! - dühöngött Remus az ajtóban, ahol James és Lyndy próbálták visszafogni.

Black. Ez szíven ütött. Soha nem szólítottak a Tekergők Blacknek, hiszen tudták, mennyire utálom ezt a nevet a családom miatt, most mégis ezt vágta a fejemhez. Nem feleltem, csak a pultra támaszkodtam, és belebámultam a piszkos tükörbe. Arcomon elkent vér volt, szemem izzott, mellettem Becka arca pedig fájdalmas grimaszba rándult, s ellökve magát tőlem, Remus felé vetődött.

- Ezt mégis hogyan gondoltad, mi? Hogy nekiesel a legjobb barátodnak, mert láttad csókolózni a húgoddal? Miért is verted meg? A velem való csók zavar? Akkor végül is, engem is megverhetsz, én is benne voltam, nem kényszerített! - tajtékzott megállva Holdsáp előtt pár centire.

- Becka...

- Ne most, Sirius! - intett le rám se nézve, majd folytatta bátyjának a beolvasást. - És mielőtt bármit is mondanál a múltjáról, arról a rengeteg csajról, és hogy én csak egy lehetek a sok közül, jól fontold meg, mit beszélsz, mert én meg tudom, amit tudok. Tudom, hogy milyen ember ő, és hogy szeret! És... hogy én viszont szeretem - fordult felém.

Aztán csend. Teljes csend telepedett a helyiségre.