Sziasztok! Hoztam egy kis átvezető fejezetet, szerintem most érkeztünk el oda, hogy a történet nagy fordulatot vesz. És egy kis meglepetéssel is kedveskedtem nektek, ha már nem olyan izgalmas a mai rész ;)

Várom a kommenteket, Love ya :*

(Rebecca)

Egy helyben feküdtem, mozdulni sem tudtam órák óta, szemem csukva volt, de mindent hallottam magam körül. Hallottam a szüleimet, ahogy apám nyugtatja anyámat, hogy a főzete hatásos lesz, anyám zokogását, s hallottam a síri csendben, Sirius aggódó hangját is, miközben kezemet szorongatta. Azt mondta, szeret?

Nem tudtam ezzel foglalkozni, gondolkodni se volt erőm, mert a testem égett, lángolt az ereimben száguldozó, testem minden porcikáját betöltő vérfarkasméreg minden érzékszervemet és gondolatomat lefoglalta. Testem mozdulni sem tudott, de elmémben soha nem voltam ennél éberebb: őrjöngtem, tomboltam. Mivel mást nem tudtam tenni, elképzeltem, ahogy különböző tárgyakat vágok a falhoz üvöltve, leszaggatom a festményeket, képkereteket vágok földhöz, asztalt borítok fel, és ablakokat török be.

Csak múlna már el ez a tűz, ez a forróság, ez a szenvedés!

Legyen már vége, könyörgöm!

Nem tudom, hogy csak percek, órák vagy napok teltek el, mióta az udvarról behoztak, de hirtelen a lángolás csillapodni kezdett, majd meghallottam Dumbledore professzor hangját, amint egy számomra ismeretlen varázsigét mormol.

Örök hála.

Merlinre is meg mertem volna esküdni, hogy ő csitította fájdalmaimat.

- Rendbe fog jönni - szólt halkan, mire szüleim megkönnyebbült zokogásba törtek ki, s egy hatalmas sóhajt is hallottam a szoba távolabbi sarkából. - Habár nem tudom, milyen következményei lesznek a vérfarkasméregnek Rebeccát illetően. A teste, a vére, a génjei, az egész lénye máshogy működik, eltérően a miénktől. Így megjósolhatatlan, hogy mi fog vele történni. Lehet, hogy csak érzékenyebb lesz, megeshet, hogy teljesen átváltozik... Nagyon kicsi esélyt látok rá, de az is megtörténhet, hogy semmi nem fog változni. De én nem bíznék túlságosan ebben - morfondírozott Dumbledore professzor. - Így, vagy úgy, de a lányuk egy nagyhatalmú boszorkány, bár még csak most tanul. De a vérében, a génjeiben már ott lakozik ez a nagyság, az erő, csak fel kell szabadítani. Reménykedjünk benne, hogy le tudja győzni a kórt.

Csend. Nagyon hosszú csend telepedett a szobára, miután kikísérték Dumbledore professzort. Egyedül voltam. Dumbledore varázslata sikeresnek bizonyult, úgy éreztem, mintha egy jeges zuhanyt vettem volna, egész testem kellemesen bizsergett, legszívesebben felsóhajtottam volna megkönnyebbülésemben.

(meglepetés: Remus szemszöge)

Elhúztam a függönyöket a szobámban, az ajtót pedig magamra zártam. Teljes sötétségben gubbasztottam az egyik zsúfolt sarokban, lábaimat felhúztam magam elé, és némán, reszketve a dühtől és a bűntudattól, zokogtam.

Hogy tehettem ezt? Persze mondhatnám, hogy nem voltam tudatomnál, hogy a szörnyeteg irányított - mert ez mind igaz is volt, de akkor sem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy bántottam a húgomat, azt aki a mindenséget jelentette nekem.

Már egy teljes napja voltam ember újra, de Becky még mindig nem ébredt fel, s én nem tudtam tenni semmit. Gubbasztottam a sarokban, a sötétben, sírtam, és próbáltam kizárni testemet égető hullámokat.

Születésünk óta olyan kötelék van köztünk, amely igencsak ritka, így ha telepátiára nem is vagyunk képesek, de érezzük, ha valami baja van a másiknak, és azt is érzékeljük, ha valami fáj - így Becky-nek is minden alkalommal gyötrődés az átváltozás, bár mostanra már jól leplezi a fájdalmat.

És most én érzem azt, amit ő él át. Amit miattam át kell élnie. A vérfarkasméreg kitölti egész testét, és folyamatos, csillapíthatatlan fájdalmat okoz neki. Mikor már nem bírtam az égető érzés és a lelki fájdalmam kettősségét, kétségbeesetten, artikulátlanul ordítottam fel.

Mindenki próbált bejutni a szobámba, hogy beszéljen a fejemmel, anya még az ajtón át is bizonygatta, hogy ez nem az én hibám. De az! Egyedül Sirius nem akart hatni rám.

Mikor magamhoz tértem, visszaváltoztam, nem láttam sehol, s mikor elárulták nekem, mi történt, azonnal bezárkóztam, nem akartam látni Beckyt... úgy. Sirius egyszer sem jött. Nem hallottam a hangját, a lépteit.

Mikor hirtelen alábbhagyott a perzselés ereimben, felpattantam. Felébredhetett.

Villámként rohantam át a húgom szobájába, ahol ott feküdt Ő. Teste ernyedt, bőre sápadt, egész lénye mozdulatlan volt. De nem volt egyedül. Sirius ott ült mellette egy széken, akárcsak egy szobor, s meredten bámulta.

Nem vette észre érkezésemet, így szemügyre tudtam venni. Izmai megfeszültek, ritkán pislogott csak, mintha attól félne, elmulaszt látni valami fontosat, térdén könyökölt, tenyerei pedig kétoldalt arcára simultak.

Nézte a húgomat.

Figyelte.

Vigyázta.

Igen, talán ez utóbbi volt a megfelelő szó. Védelmezőn magasodott az ágya mellett, meredten bámulta. Felforrt a vérem, el se mertem képzelni, mit tervez állítólagos legjobb barátom a húgommal, láttam már eleget, hogyan használja ki a lányokat, majd hagyja ott őket rengeteg ígéret után. Nem, ezt nem fogja eljátszani most, Beckyvel nem!

Kezemet felemeltem, hogy belökjem az ajtót, s üvöltve rárontsak Blackre, de valaki megragadta a csuklómat.

Döbbenten néztem fel Jamesre, aki szigorúan nemet intett a fejével némán, majd félrehúzott.

- Szereti - mondta. - Tudom, megannyiszor hallottuk, ahogy ezt hazudta egy lánynak, megfektette, majd otthagyta, de... de ezúttal más. Tudom, hogy nem akarod ezt hallani, de tegnap éjjel Sirius szállt szembe veled egyedül, csakis Rebecca védelme miatt, kockáztatta volna a saját életét is, s mióta behozta a szüleiddel ide, nem mozdul. De komolyan, nem eszik, nem alszik, még mosdóba se ment ki. Nem tudom, hogy csinálja - zökkent ki egy pillanatra Ágas a komoly-szerepből. - Próbáltam vele beszélni, a szüleid is, még maga Dumbledore is, de mindannyiunknak csak azt ismételgette, hogy nem megy sehova, mert szereti a húgodat. Remus... Tényleg elmondhatatlanul szereti...