Taehyung szemszöge:

Ismét ott tartok hogy nem tudom felfogni épp ésszel hogy mi is történik. Nagyon remélem hogy megtudom hogy mit is csinálok én. Vettem a bátorságot, odamentem hozzá, beszélgettem vele. Eljutottam odáig hogy megöleljem... uram isten...És most itt állunk ketten a küszöbön. Csak nézem Őt, minden figyelmem rá öszpontosul. Most kivételesen nem engem néz, hanem az előszobát térképezi fel tekintetével. Valami különleges csillogást látok a szemében, és már sokkal nyugodtabb a tekintete. Bár szerintem elég random voltam azzal a cselekedetemmel hogy beinvitáltam az otthonomba. Én és a random cselekedeteim...Ha nagymamám nem hív be minket, lehet hogy még mindig ott ülnénk a szomszéd ház lépcsőfokán,elszakíthatatlanul egymás karjaiban. Azt a pillanatot és érzést soha nem fogom elfelejteni míg élek. Lehetséges hogy elfelejteném, de ez ellen teszek mert mindig fel fogom magamnak idézni, ahogy azt az emlékeim engedik.  Még mindig attól félek hogy tolakodónak hisz engem, de nagyon remélem hogy nem.  Azzal kicsit messzire mentem, hogy megragadtam kezét összeérintve az enyéimmel míg  hozzánk nem értünk, de akkor már észhez kaptam mit is csinálok és eleresztettem a kezét. Nem tudom miért csináltam. Semmit sem tudok azokról az érzésekről amiket ez a fiú indít el bennem. Lesz min gondolkodnom ,bár szerintem nem fogok messzire jutni. Talán valakit meg kéne kérdeznem, de ezt az ötletet el is vetem. Magamtól szeretnék rájönni hogy mi is ez, és nem azt szeretném hogy más ember nyissa fel a szememet és bármi olyasmit mondana amivel tévhitet keltenének bennem. Saját magam szeretnék rájönni. Amúgy sem szeretném megosztani Jungkookkal kapcsolatos gondolataimat más emberrel, kivéve egy személlyel osztanám meg, azaz az imént említettettel. Miközben ölelkeztünk egész végig hullatta könnyeit. Vajon miért? Valami rosszat csináltam? Viszont egy érdekes, nem láttam szomorúság jeleit az arcán... Mintha mosolygott volna, s párszor megvillantotta ellenálhatatlanul aranyos mosolyát. Megjegyzem, nagyon szép mosolya van. Gyönyörűszép ajkai mögött hófehér mosoly relytőzik. Még a mosolya is tökéletes...Nem létezik tökéletes ember ez tény. De az én szememnek ennél szebb lényt nem is teremthettek volna, mint Jungkook. Bár többször láthatnám ezt a mosolyt, amit nekem szán. Jól áll neki a vidámság. Soha többet nem szeretném úgy látni mint amikor délután láthattam hogy a sírástól vörös szeméből ömlöttek a könnycseppek az arcáról legördülve. Lehet késő este van már, de még sok a tervem. Meg szeretném vele beszélni hogy mi is lesz valójában ha tényleg nem jönnek a szülei. Nincs senkije. Nem hagyhatom magára, őrült volnék ha ezt megtenném, azzal nem csak neki hanem magamnak okoznék elviselhetetlen fájdalmat. Igen,  kijelentem hogy nem akarom elveszíteni. Magam mellett akarom tudni, hogy megvédhessem bármitől. Nem egoizmusból, de én szeretnék lenni a legeslegjobb barátja. Nem is kell neki több barát. Elég leszek neki én. Más emberek nem illenek hozzá. Ő teljesen különbözik mindenkitől. Nem tudok hozzá hasonló emberről, biztos van, de Őt nekem hozta a sors. Ezt onnan tudom, hogy sok embert megfigyeltem és jó emberismerő lett belőlem az évek folyamán, és nem találkoztam még egy ilyen emberrel mint Jungkook. Nem fogom hagyni hogy bárki is ártson neki vagy akár a közelébe kerüljön. Ha tényleg beiratta az apja az iskolánkba akkor ott is az lesz a célom hogy mindenkitől megvédjem. Ahogy elmesélte az iskolával kapcsolatos tényeket, hogy Ő még soha nem volt iskolában, s még korabelivel is csak velem beszélt, az mégjobban megerősíti bennem azt a tudatot hogy ha elkezdene ismerkedni másokkal, összetörnék és még ki tudja milyen szörnyűségeket csinálnának vele. Ezt onnan tudom hogy a sulinkban kevés a magamhoz hasonló és rengeteg a rossz ember. Neveletlenek, kicsapongó életmódot élnek, tiszteletlenek és saját maguk szórakoztatására akár tönkre is teszik más tanuló mindennapjait. Ha körülnézek az iskolában csak tömény undor fog el. Lehet előítéletes vagyok, de inkább elővigyázatosnak nevezném magamat és inkább jobban vigyázok minthogy egy hatalmasat essek. Még a lányoktól is tartózkodnia kell, mert nem tudhatjuk hogy mit tennének vele. Ahogy végignéztem rajtuk ismét egy kellemetlen érzés fogott el, ugyanis róluk sem más a véleményem. Hogy miért is? Azok lányok akik  idejöttek az iskolánkba, hónapok alatt gyökerestől megváltoztak, sajnos nem a jó irányba. Egy ilyen angyali lényt egy lány sem érdemel meg amilyen lányok vannak. Inkább maradjon egyedül minthogy valaki bemocskolja Őt. Túl tiszta ahhoz hogy valaki érintkezzen vele... Mert egy olyan tiszta embert mint Ő az biztos hogy nem találna maga mellé. Én azt nem tűrném hogy más hozzáérjen,aki még háromnegyed olyan tiszta sem mint Ő.Tudom hogy ez egyszer el  fog következni hogy valaki megszeretné kaparintani. Ebbe bele se gondolok mert még rossz lesz a kedvem. Lehet őrült vagyok. Sőt biztos. De ezt műveli velem Jungkook. Nem lehetek ilyen önző. Megőrjít. És ezt közölni is fogom vele. Remélem nem fog rá rosszul reagálni. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy el e fogadja hogy én szeretnék lenni az egyetlen barátja. Ezzel a vallomással még várok egy kicsit. De ha Ő ezt nem szeretné akkor természetesen nem erősködök. Én csak felajánlom neki teljes egészemet. Teljesen kisajátítanám magamnak? Lehetséges. Ez csak akkor lesz hogyha Ő is azt szeretné mint mondtam, és ugyanúgy vélekedik rólam. De ha már egy ilyen kincs a karjaimba szállt, nem szeretném senkinek sem odaadni. Úgy érzem Ő lesz a legértékesebb barátom. Azt mondta hogy soha életében nem volt még barátja, még haverja sem. Semmi jót nem kapott 17 évig. A családi háttere borzasztó és számomra szivetszorangató tény, és még mindig nem tudom felfogni hogy mit is művelhettek vele a szülei. Szomorú voltam hogy eddig nem volt még egy árva barátja sem, de most ahogy belegondolok, boldogabb nem is lehetnék. Én vagyok mindenben az első nála? Fel sem tudom fogni hogyan érdemelhettem ki egy ilyen gyönyörű s tiszta teremtést a legjobb barátomnak. Remélem Ő is olyan jó barátként fog rám tekinteni mint én Őrá. Hogy lehet valaki ilyen tiszta? Ennyi évig teljesen érintetlen. Semmit nem tapasztalt meg az élet örömeiből... Rájöttem hogy ez nem szomorú. Eddig ez is az volt számomra, de ezt egy ajándékként kaptam a sorstól. Úgy érzem hogy alkalmas vagyok arra hogy megmutassam neki hogy milyen szép az élet hogyha kizárjuk belőle az embereket... Hogy miért tartom magam erre alkalmasnak? Azért mert én saját magamat eltaszítottam az élet által kínált undorító mocskot. Ha nevezhetem magamat tisztának, megteszem. Sok korombeli társammal egy hatalmas szakadék van köztünk. Ha kijelenthetem, Jungkook és én másabbak vagyunk a korunkbelieknél. Mi itt leszünk egymásnak és kész. El kell érnem hogy egy osztályba kerüljünk. Az iskolának nevezett állatkertben nem hagyhatom hogy elvesszen. Egésznap ott szeretnék neki lenni és segítséget nyújtani ha bármi problémája akad. Még mindig itt ácsorgunk. Én elbambultam egy angyal nézegetésében, Ő meg csak áll viszont ismét engem figyel... és az ajtó még mindig tárva nyitva. Hátát gyengéden megfogom és lassan beljebb tessékelem hogy be tudjam csukni az ajtót hogy nehogy lehüljön a ház, hisz hiába van tavasz, de már a késő esti órákra fokozottan lehül az idő. Tettemre megint megrezzen, de veszi az adást és bejebb megy félénk léptekkel. Becsukom az ajtót és lehajolok hogy levehessem lábbelimet.
-Érezd otthon magad, nem kell félni. Csak nyugodtan vedd le a cipődet, utána odarakhatod a cipőtárolóba.-próbáltam teljesen nyugodtan mondani leplezve izgatottságomat, csak szegény nagyon megszeppent. Lehet hogy tényleg megijesztettem közvetlenségemmel. De amilyen látványt nyújt számomra, nem is olyan rossz hogy zavarban van, legalább a hófehér bőre egy kis színt kap.
- Ne haragudj csak kicsit elbambultam. Nagyon aranyos házatok van, roppant otthonos és hivogató. -válaszolt kijelentésemre, és kívánságom beteljesült, azaz láthattam a várva várt mosolyát. Ismét csak azt tudom hozzáfűzni hogy ellenállhatatlan.
-Örülök hogy tetszik a házunk! Hamarosan felmehetünk a szobámba, de kérsz valamit enni? Jó sokáig voltunk odakint. Gondolom te is megéheztél, nem de? - mondom nagy vigyorral  ami akaratlanul felkúszott az arcomra, tégla alakú mosolyomat megmutatva. De hát nem tudnék a jelenlétébe nem mosolyogni.
- Ugyan, nem fogahatom el. Nemrég ismersz, nem szeretnék illetlen lenni. -mondta teljesen zavartan. Ezt nem kéne de megteszem. Odamegyek hozzá s hátulról testét gyengéden a karjaimba zárom. Nagyon megilyedt cselekedetemtől, de nem lökött el.
-Ha nem fogadod el a vacsorát, akkor kénytelen leszel így maradni.-mondom neki szinte suttogva, enyhén kacagva, miközben az arcát figyelem a várt reakcióért. Meglepődtem... teljes mértékben. Azthittem rosszul cselekedtem. Tévedtem. Nagyon megijedt, de most csak szégyenlősen vigyorog, melytől szeme összeszűkül.
- Rendben, elfogadom csak ne szorítsd ki belőlem a lelket is.-mondja felszabadult nevetés társaságában.
Levette a cipőjét és odarakja a cipőtárolóhoz. Mire már felnéz, előttünk terem az én drága mamám és máris megbombáz minket egy kérdéssel.
- Hallottam ám hogy evésről van szó. Ha mondtátok volna ha nem, én már előkészítettem nektek az asztalra ennivalót, szóval nyomás! TaeTae kedvencét csináltam, milánói makarónit. Remélem a barátod is szereti. De mielőtt felszívódnék, hadd mutatkozhassak be az újdonsült szomszédunknak!- hatalmas vigyorral az arcán odafordul a mellettem álló Jungkookhoz és felé nyújta a kezét.
-Az én nevem Juliette, azaz én vagyok Tae nagymamája. Örülök hogy megismerhetlek. Hozzá teszem nyugodtan tegezhetsz!-mondja a maga kedvesen csengő hangján.
Jungkook elfogadja a kézfogást s kedvesen bemutatkozik a nagymamámnak.
-Én is szintúgy örülök hogy mesimerhetlek! Az én nevem Jeon Jungkook. Nagyon szépen köszönöm hogy beengedtél az otthonodba, roppant kellemes hangulatú lakás.
A bemutatkozást lezárva elindulunk a konyha felé, de előtte adok Jungkooknak egy papucsot hogy mégse zokniban rohangáljon. Szerencsére van a szekrényben egy vendégpapucs, bár megjegyzem, még senkise hordta. Csak hát a nagymamám minden helyzetre felkészül.
-Jungkook, hanyas a lábad?-kérdezem tőle miközben a papucsot keresem.
-41-es, miért?-válaszolt kérdésemre érdeklődő hanglejtéssel.
- Na itt egy 42-es papucs, lehet nagy egy kicsit, de vedd csak fel nyugodtan, nem volt még senkin. Gondoltam adok egy papucsot hogy ne zokniban kelljen a házban szaladgálnod.-mondom a lehető legkedvesebben nehogy lebukjak hogy mennyire remeg a hangom. Hogy miért? Erre ismét nem tudok választ adni. Vele kapcsolatban nagyon sok mindenre nem tudok magyarázatot adni, de erre a dologra már rájöttem. Felé nyújtom a papucsot amit fel is vesz abban a pillanatban.
-Köszönöm szépen! -mondja fületédesgető hangon.
- Na így már mehetünk is! Gyere!-ismét megragadom vékony csuklóját és a konyha felé vezetem. Őrült vagyok? Miért fogom meg a kezét? Nem értem magam. Na de amit már megtettem azt nem tudom visszafordítani. Nem mintha rossz lenne megfogni a kezét, a bársonyosan puha bőrével érintkezni. Csak remélem hogy neki sincs ellenére... végülis nem rántja el a kezét...akkor csak nem haragszik érte. Lehet pofátlanság..de hát akkor is...nem tudom megállni. Ezt még megbeszélem vele, vagy nem tudom de viszont nem hagyom szó nélkül a cselekedeteimet amik felé irányulnak. Nem tudom tagadni, isteni dolog a közelébe lenni. Bár mindig velem lehetne. Odavezetem az asztalhoz, kihúzom a széket számára, s megvárom míg helyetfoglal. Utána én is leülök.
-Remélem hogy izleni fog neked Kookie! A mamám istenien főz!- Jézusom... hogy merem becézgetni? Remélem nem haragszik meg. De egyszerűen csak kicsúszott a számon. Remélem nem lenne azzal baj hogyha így hívnám. Mire észbekapok addigra látom hogy levakarhatatlan mosoly díszeleg az édes arcán.
- Elhiszem, nagyon incsiklandóan néz ki. És ha te Kookie-nak szólítasz akkor én meg Tae-nek foglak szólítani.-elvörösödött, és szót sem hagyva nekem, megfogta a villát és megkóstólta az előtte lévő ételt.
- Hmm. Nagyon finom! Jó étvágyat!-mondja édesen mosolyogva, bár látom az arcán hogy zavarban van az imént adott beceneve miatt. Nem is kell mondania. Az állam a földet súrolja, nem hittem volna hogy lesz bátorsága engem is a becenevemen szólítani. Úgylátszik hogy mindig meg tudsz lepni engem, Kookie. Az imént befejejezett mondata után én is kezembe veszem a villát és elkezdem fogyasztani az ennivalót.
Evés közben ismét felvesszük a megszokott szemkontaktust. Nem tudok betelni a látványával,tekintetem ismét az Ő rabja lesz. Egy nagyon édes jelenet tanúja lehetek ugyanis miközben Kookie a tésztát majszolja, próbálja beszippantani de az telibe csapja a nóziját. Mind a ketten kacagni kezdünk. Ismét egy random cselekedet következik. Felé hajolok, veszek egy szalvétát es letörlöm az orráról a szószt amit a tészta hagyott maga után. Arca teljesen pipacs pirosságú lesz, és szempilláit megrebegteti a meglepődöttségtől. Én gyorsan lerakom a szalvétát és mintha mi sem történt volna tovább folytatom az étkezést. Még pár pillanatig ledermedten ül a helyén, de utána Ő is folytatja az étkezést. Mindkettőnk tányérja üresen díszeleg az asztalon. Én leszedem az asztalról a tányérokat, evőeszközöket, s a mosogatógépbe helyezem őket, és elindítom azt.

Jungkook szemszöge:

Tae...megbolondítasz. Már becézgetsz engem... engem még soha nem szólítottak a becenevemen. De ha te becézgetsz akkor én is téged. Hisz biztos mások is szoktak így szólítani. Viszont Te szólítottál életemben először a becenevemen. És ismét az a tény jön elő mint az ölelésnél, csak te szólíthatsz így. Kész. Senki más. Amiben te vagy az első, abban te is maradsz. Vagyis mindenben... Mivel érdemlem meg azt hogy szüntelenül ilyen kedves vagy velem? Megkaptam tőled a második ölelésem..nagyon megijedtem, de még annál is jobban esett. Viszont amikor letörölted az orromról szószt, azzal olyan mértékben zavarba hoztál hogy teljesen ledermedtem. Ez a zavarba jövősdi is új dolog számomra. Még nem volt okom zavarba lenni más cselekedetétől, de te bármit csinálsz már attól zavarban leszek, nem rossz értelemből. Furcsa és új érzés számomra, de azt egy szóval sem mondtam hogy rossz lenne. Akár mondhattam volna nemet is a vacsorára hogy úgy maradjunk még egy kicsit egymás karjaiba, mert nagyon megszerettem az ölelést...imádom...de mást nem ölelnék meg,de jött a nagymamája így kénytelen voltam az ölelést megszakítani. Tae nagymamája is nagyon kedves. Meg is engedte hogy tegezzem, pedig soha nem tegezhettem a nálam idősebbeket. Azt szeretném hogy Taehyung mindig mellettem maradna... azt szeretném hogy Ő legyen az egyetlen és igaz barátom. Tudom hogy biztos neki már más tölti be ezt a poziciót, de nekem Ő lesz az egyetlen, mondhat bárki bármit. Lehet hogy egy értéktelen ember vagyok, semmirekkellő, de azt szeretném hogy bármikor ott lehessek neki. Képes vagyok érte megtenni bármit. Mert amit tett nekem, másoknak apróság, de nekem a legnagyobb dolog az életemben amiért életem végéig hálás leszek neki. Nem tudom mi lesz velem az elkövetkezendő időkben, de úgy érzem hogy bármi történjen, Ő itt lesz nekem. Tudom hogy nem szabad elbíznom magam, de a szó szoros értelmében csak Ő van nekem. Senki más. Mindent tud rólam, és én is sokmindent megtudtam róla  miközben meséltem neki a jobbnál jobb történeteket magamról. Elnyerte teljesen a összes bizalmamat. Mást nem akarok a közelemben tudni. Rossz a hozzáállásom? Teszek rá. Én Tae-hoz ragaszkodni és fogok.
-Gyorsan elmegyek mosdóba, egy pillanat. Addig nyugodtan körül nézhetsz a házban! -mondja melengető hangján és a mosdó felé veszi az irányt. Már kezdek ellazulni..nem vagyok olyan feszült, ezért felajánlását elfogadva a falra kitett családi képekhez veszem az irányt. Meglátok Taehyungról egy ovodás képet de valami furcsa dolog szúrja a szememet. Tae a képen minden gyerektől távolabb áll a fotón. Elég fura de vicces. Vajon miért állt távolabb tőlük? Egy másik képen Tae-t látom miközben a kertben sarazik. Már akkor nagyon szép mosolya volt, s közben a képen nyakig sáros. Miközben nézegetem a képeket, a hátam mögül lépteket hallok.
- Látom megtaláltad rólam a képeket. Bár elég szembetűnő helyre rakták a nagyszüleim. Cikibb képeket nem is aggathattak volna ki a falra.-mondta kínos vigyorral az arcán, miközben feje a vállam felett pihen.
-Na mehetünk is fel a szobámba! Apropó... kérsz valamit inni?-torpant meg a lépcső előtt.
- Ha szabad akkor igen, eléggé kiszáradt a szám.-mondom már kevésbé zavartatva magam.
Egy mosollyal megajándékoz és odasétál a hűtőhöz s kinyitja ajtaját.
-Szereted az almalevet? Most csak az van a láthatáron. -mondja miközben felém néz hogy válaszoljak kérdésére.
-Tökéletes! Köszönöm szépen! -mondom s közben akaratlanul mosolygok rá.Kitölt a poharakba a gyümölcsléből, és az egyiket felém nyújtja.
-Tessék parancsolni!- mondja édes vigyorral az arcán. S mielőtt belekortyolnánk az almalébe,  kecsesen felemeli poharát.
- A végetnemszakadó legeslegjobb barátságra! Ez a nap felejtésre ne kerüljön! -mondja elvörösödött arccal és levakarhatalan vigyorral. Istenem de aranyos...nem érdemlem meg Őt... ha ez egy tündérmese, akkor nem szeretnék visszatérni a valós világba.Poharamat én is felemelem a magasba és hozzákoccintom a Taéhoz.Boldogan kortyolok az italba de egy érzés fog el amit nem hagyhatom hogy elszálljon. Hogy teljesíteni tudjam, lerakom a poharat az asztalra. Nagy erőt veszek magamon és a pillanat hevében szorosan megölelem Őt. Megint örömkönnyek kúsznak a könnycsatornáimban amiket szabadon is engedek. Hisz ezt mind Taehyungnak köszönhetem, egy hihetetlen nagy dolgot számomra. A boldogságot. Soha de soha nem voltam még boldog. De Ő ezt mind elérte egy nap alatt... már nem tudok szóhoz jutni... És az érzések. Soha nem éreztem így hogyha egy emberrel voltam...sőt, Ő nem egy közönséges ember, hanem a számomra legkülönlegesebb, legcsodásabb teremtmény, akit senkisem tudna pótolni.
- Most megleptél Kookie...-mondja teljes ledöbbentséggel és mégjobban magához szorít. Érzem hogy forró könycseppek hullanak a pulcsimra.
-Mindent köszönök neked, TaeTae. Hihetetlenül hálás vagyok...annyira hogy el sem tudod hinni...- mondom zokogva, immáron a boldogságtól , vállára borulva. Ahogy belélegzem kellemes illatát, teljesen elönt a mámor...Most nagyon sebezhető állapotban vagyok...zokogok és érzem ahogy a boldogság elárasztja a szívemet, mely oly szürke volt és üres. Tae, Tae megragyogtattad a szívemet és mostanra betöltötted és színt adtál neki... Taehyung eddig némán hullatta könnycseppjeit, de mostanra már nem csak én adok hangot sírásomnak. Mind a ketten sírunk, ölelkezünk itt a konyha kellős közepén, késő este. Lehetséges hogy mások kinevetnének minket, sőt biztos. De ennél szebb pillanatot még álmaimban se gondoltam volna hogy át fogok élni...

Taehyung szemszöge:

Ez a fiú megsiratott...el nem tudom hinni. Soha nem sírtam még örömömben. Nem is gondoltam volna hogy én valaha nem a bánattól fogok sírni...de most..most meg se tudok nyikkani. Ez a sok érzés szétrobbantja a szívemet. Hihetetlen gyorsasággal dobog...és nem tudok mit tenni ellene...de ahogy magamhoz ölelem Jungkook-ot...érzem hogy az Ő szíve is zakatol. Talán neki is hasonló érzései vannak? Nem tudom... De most ahogy megölelt... és megköszönt nekem mindent... Pedig én nem csináltam semmit...vagy talán mégis? Mind a ketten kezdünk lenyugodni és alábbhagy zokogásunk. Jungkook még mindig a nyakamnál szipog.
- Kookie, gyere menjünk fel a szobába. Lehet lányosan hangzik, de nem tartunk egy úgynevezett pizsipartit?-egy szipogás mellet mélyen a szemébe nézek.
-Úristen...persze hogy szeretnék! De nem baj a nagyszüleidnek ha itt alszok?-kérdezi kicsit aggódó hanglejtéssel.
-Ne szórakozz, inkább örülnek ha vendégük van! Na ne tétovázzunk, irány a szobám!-felé küldök a kacsintást és egy lágy kézmozdulattal utat engedek neki.
-Megyek, megyek.- mondja mosolyogva nyuszifogait kivillantva. Amikor a szobám felé érünk, ajtót nyitok neki. Kicsit megtorpan de utána besétál az ajtón.
-Ülj csak le.-mondom a hatalmas babzsákom felé mutatva. Le is ül oda,  én meg helyetfoglalok mellette. Már megint ott vagyunk hogy csak egymást térképezzük fel pillantásainkkal. Mások azt hinnék hogy azért nézzük egymást mert nem tudunk mást csinálni... Ez nem igaz. Lehet nem normális, de ez minket nem érdekel, mert én órákig tudnám szótlanul nézni ezt a gyönyörű teremtést.... Azt hogy ő miért néz engem, nem tudhatom, de különösebben nem undort hanem ismét egyfajta csillogást látok a szemében amikor először meglátott...
-----------------------------------------------------------
Sziasztok!😁😁 Remélem hogy tetszett ez a rész is! Megint sokat írtam😂 Rengeteg munkám van ismét ebben a részben, de szerintem megérte.😄😄 Ha tetszett akkor nyomj a csillagra, vagy fejtsd ki a véleményed kommentben! Köszönöm szépen hogy elolvastad!😄😄😄❤❤

~Peaceandlove✌💕