Hazel

Csak feküdtem az ágyamban, és a plafont bámultam. Nem volt kedvem semmihez. Főleg nem beszélgetni. Aludnom kéne, hogy holnap ne legyek mosott rongy a temetésen. Jacquilene még mindig az asztalánál ült, és a töri anyagot motyogta.
- Jó lesz az már - szólaltam meg halkan.
- NON! - vágta rá. - Franciául nemet jelent - magyarázta. - Érted ultra gáz lenne, ha a francia lány, nem ötöst írna a francia forradalomból!
- De nem is akarsz törivel foglalkozni - mosolyodtam el.
- Igazából még nem tudom mit akarok - húzta el a száját.

- Nem megy mindenkinek olyan könnyen a pályaválasztás mint neked, újságíró kisasszony - suttogta.
- Kiraktak a csapatból - bámultam újra a plafonon a penészfoltot. Eskü, mintha nagyobb lenne.
Jacquilene tátott szájjal nézett rám.
- Mi van? Miért?
- A traumás árvák miatt - ültem fel az ágyon.
- Na ez ultra gáz - csukta össze a könyvet. - A következő újság gyatra lesz nélküled - ölelt meg. - Ezek mind
Vers pathétiques - nevetett fel.
- Vagyis? - nevettem.
- Szánalmas férgek - fordította le.

Ábel

Az ablaknál álltam, félig kihajolva. Egy cigire gyújtottam rá. Gondolatban valahol máshol voltam. A családomnál. A kacskaringós füst arcaiknak vonalait rajzolta ki. A húgom, Veronika széles mosolyra húzta a száját, akárcsak anyukám. Apa most is komoly arcot vágott, vastag szemöldökét ráncolta. Csak azon kattogott az agyam, hogy ha megoldom ezt az ügyet, végre büszke lesz rám. Hirtelen még egy alak jelent meg. Csak úgy csillogott a szeme, mint amikor...
- ÁBEL! - rontott be hirtelen Max.
- Mit akarsz kölyök? - fordultam felé hirtelen. Nagy lendülettel csukta be az ajtót.
- Olvastam még Tina meg Klaus apjáról. És találtam még több ilyen vadászt - lóbálta az újságokat. - Alan gyilkosa is egy közülük - tette hozzá.
- Jó, tedd le az asztalra - koppintottam le a hamut.

Lecsapta a papírokat az asztalra, és mellém könyökölt.
- Mi a baj? - kérdezte hirtelen. - Ne mondd azt, hogy semmi - figyelmeztetett. - Az csajduma - tette hozzá nevetve.
- Csak gyűlölöm a Valentin napot - szívtam még egyet a cigiből.
- És amikor barátnőd volt? - próbált a szemembe nézni, de én csak bámultam a sötét éjszakába.
- Nem voltunk együtt Valentin napkor - ráztam a fejem. - Igazából egy hónap sem volt - röhögtem. - A Valentin nap amúgy is baromság! Nem csak ezen az egy napon kell kimutatnod a szeretet!
- Amúgy ez tök igaz - biccentett egyetértve.

Ekkor hangos éneklés, és gitárszó ütötte meg a fülünket.
- A szektások - legyintett.
- Beszélgetnek, gyónnak, és imádkoznak Gatnelhez - idéztem fel Klaus szavait.
- Én nem hiszek nekik - rázta meg a fejét Max.
- Ez a legjobb alkalom, hogy kiderítsük - nyomtam el a cigit. - Az újságban miket találtál?
- Csak, hogy sok vadász ilyen módszerrel végzett a családjával - vonta meg a vállát.
- Tudod olyan furának tartom, hogy a régi hírek elérhetőek, de az újak blokkolva vannak.
- Ezen eddig el sem gondolkoztam - vallotta be. Max és a hülyeségei.
- Jó, nézzük meg ezeket a bolondokat - húztam félmosolyra a szám.

Martina

Majdnem mindenki itt volt a halastónál, csak Hazel hiányzott a csapatból. Klaus Mark Forster - Sowieso című dalát játszotta. Állítása szerint megkopott a német tudása, mióta ide került. Ezt én is elmondhatom a magyarról. Egymás között angolul beszélünk a legtöbbet, így örültem, hogy a nyomozógyerek magyar.

Klaus éppen befejezte a dalt. Hatalmas tapsban törtünk ki.
- Valahogy be kell bizonyítanunk, hogy semmi közünk hozzá - tette le a földre a gitárját.
- De mégis hogyan? - temette Mia a kezébe az arcát.
- Be kell bizonyítanunk, hogy végig a bálon voltunk - mondtam hirtelen.
- De hát végig ott voltunk - nevetett Klaus.
- Nem is értem, hogy miért nem nézte meg a felvételeket - húzta törökülésbe a lábát Oskar.
- Ha az időt is manipulálták, akkor a kamerákat simán - legyintettem.

- Úgy van, simán - hallottam egy ismerős hangot magam mögül.
- Csatlakozhatunk? - kérdezte Max. Ábel állt mellette, keresztbe tett kézzel. Ultra nagy gombóc lett a torkomban. De asszem mindenkiében.
- Ja - bökte ki végül Oskar. Mire mind bólintottunk.
- Most csak így négyen? - ült le mellém Ábel, mellé pedig Max.
- Hazel inkább korán le feküdt. Holnap lesz Alan temetése - magyaráztam. - A többieket meg elnyelte a föld - tettem hozzá. Hirtelen csend telepedett ránk.
- Srácok, ez most nem kihallgatás - nevetett fel Ábel. - Csak még akarom tudni, hogy mit csináltok ilyenkor.

Félve néztünk össze.
- Akkor kezdem én - tűrte Mia egy tincsét a füle mögé. - Emily teljesen ki van Alan miatt. Mindig erről beszél - csapott a combjára. - Nagyon idegesít.
- Én nem is tudtam, hogy ennyire közel álltak egymáshoz - reflektált Klaus.
- Én se! - kiáltotta Mia. - Jóban voltak meg minden, de nagyon maga alatt van péntek óta. Te jössz Oskar!
- Tudjátok - kezdte halkan Oskar - holnap lesz három éve, hogy a szüleink meghaltak.
- Akkor nem is lesztek itt a temetésen? - szólt közbe Mia.
- Nem - mondta halkan Oskar. - Legszívesebben vissza sem jönnék - forgatta a szemét. - Klaus! - ütött egy nagyot a hátára

Mind Klaus-ra néztünk.
- Ennyire látszik, hogy én is ki vagyok? - röhögött fel. - Engem is eléggé felkavart Alan halála - vallotta be. - Főleg, amikor kiderült, hogy úgy halt meg, mint a családom - halkult el a hangja. - Martina csakis az igazat - nézett egyenesen a szemembe. - Mondd el ugyanazt, mint nekem - Nagyot nyeltem.
- Alan egy beképzelt seggfej volt - röhögtem, persze mindenki nevetett -, de összefogta a csapatot.
- Nagyon jó csapatkapitány volt - tette hozzá Max.
- Akkor te jössz! - adtam is át a szót.

- Nem álltam annyira közel Alan-hez - vágott bele Max -, de mindig tőle vettem rágót - sóhajtott egy nagyot. - Nem tudom mi lesz velem rágó nélkül - vett egyet a szájába. Majd egy nagy rágólufit fújt. - Ábel - bökte meg a vállam.
- Én csak holtan találkoztam a csávóval - mentegetőzőtt.
- Nem feltétlen arról kell beszélned - szólalt meg Oskar, kíváncsian várva Ábel sztoriját.
- Srácok, ne már - kezdte nyűglődve.
- Ábel! - szedett fel Max egy marék füvet, és megdobta vele. - Tegnap ismertél meg minket...
- Igazából már elmúlt éjfél - nézte meg az óráját.
- Akkor két napja, bánom is én! - röhögött. - Többet tudsz rólunk, mint mi egymásról, de mi nem tudunk rólad semmit!
- Ja, ez így nem fair - értettem egyet.
- Tinának mindig igaza van! - vágta rá Klaus. Kimérten biccentettem.

Ábel hosszan fújta ki a levegőt.
- Megismertem egy lányt - kezdte el a sztorit. - Nikinek hívták - tette hozzá. - COPD beteg volt - ejtette ki nehezen a szavakat. Baszki.
- Az mi? - kérdezte suttogva Max tőlem.
- Egy tüdőbetegség, amire nincs gyógymód - válaszoltam halkan.
- Az utolsó szakaszban volt, a kezelés nem használt - hajtotta le a fejét. - Tudtuk, hogy lassan vége, de beleszerettem. Gyerekes dolog volt - rázta meg a fejét. - Hittem benne, hogy legyőzi - Könnyes szemmel nézett ránk. - Hogy van elég erős. De...
- Miért érzem azt, hogy nem a COPD-ben halt meg? - kérdeztem hirtelen.
- Nem - suttogta. - Autóbaleset szenvedett.
- Részvétünk - reflektáltunk halkan.
- Ez egy hónapja történt - folytatta a sztorit. - Alan halála előtt csak azon agyaltam, hogy tényleg baleset volt vagy...? - Nem tudta befejezni. Nem kellett.
- Menjünk srácok - kászálódott fel Klaus a földről. - Holnap nagy nap lesz - kapta fel a gitárját.

Ábel

Megvártam, amíg a kölykök felmennek, én meg látszatból egy cigire gyújtottam rá. Csupán ürügy volt, hogy kint maradjak, de amúgy jól esett. Kellemeset a hasznossal.
Óvatosan nyitottam be a templomba. Csikorgó-nyikorgó hangot adott ki az ajtó. Bekapcsoltam a zseblámpa funkciót a telefonomon.
- Ennyi Jézust egy helyen - suttogtam, körbe nézve. Azonban célirányosan a gyóntató fülkéhez kanyarodtam. A bal alsó sarokban egy penészfoltnak kinéző valami volt ott. Vagyis penészfoltnak tűnt. A zakózsebemből előkaptam a gumikesztyűmet. Egy csattanó mozdulattal húztam fel a kezemre. Igazából egy mélyedés volt ott a falban. Nem hittem el, amit ott találtam.
- Egy szakadt véres kötél - tettem a földre - rágó, cigi, pia. És - vettem ki egy elegáns mozdulattal - valószínűleg Alan mutatóujja.

Ekkor hangos léptek ütötték meg a fülem. A szívem a torkomban dobogott. A gyomrom összeugrott. A fülemben vér lüktetett. Egy árny alakot láttam, majd ez az árny kibiztosította a fegyverét. Lekapcsoltam a zseblámpát.
- Nyomozó vagyok - suttogtam magamban. - Nyomozó vagyok - ismételgettem. Persze, hogy ilyenkor nincs nálam a pisztolyom...
- Azt mondtad, hogy - hallottam egy halk ideges hangot - minden rendben lesz.
- Hát persze, hogy rendben lesz - hallatszódott egy másik halk hang. - Csak tartsd a szád, és ne térj el a tervtől.
Az ajtó nagyot csikordult. Elmentek.
Én meg végre vettem levegőt. A gyilkos még mindig itt van.

Settengetve léptem ki a gyóntató fülkéből, majd konkrétan bármelyik futót megszégyenítő módon loholtam a szobámba. Az asztalra dobtam mindent, ami a kezemben volt, majd leszedtem a kesztyűt. A telefonomért nyúltam. 0:49.
Ezt látva, a fürdőszobába vettem az irányt.
...
Sokáig csak álltam a tus alatt, és hagytam, hogy a hideg víz működésbe hozza az agyam. Ma sem fogok aludni. Majd a kávé felkelt. Már így is kávé folyik bennem, vér helyett.
- Kiderítem, Hazel ki ölte meg a bátyádat - zártam el a tust. - Az orrom előtt van a megoldás. Valahol.
Zongoraszó ütötte meg a fülem.

Martina

Csupán forgolódtam az ágyban. Nem tudtam elaludni. Túl sok minden kavargott a fejemben. Kathe még az igazak álmák aludta, amikor kiosontam a zeneterembe. Megsimítottam a zongora billentyűit, és az ujjaim egyenesen odaragadtak.

Ábel

Követtem a hangot. Olyan gyönyörű volt, akár egy szirén éneke. Teljesen magával ragadott. A zeneterem előtt fékeztem le. Az ajtó résnyire volt nyitva. Tina ült a zongoránál.
- "Take me to church" - jutott el a refrénig.
- "I'll worship like a dog at the shrine of your lies
I'll tell you my sins and you can sharpen your knife" - élte bele magát teljesen a dalba.
- "Offer me that deathless death" - emelkedett fel a székről.
- "Good God, let me give you my life" - huppant vissza a székre. Hirtelen abbahagyta a dalt. Azt hittem észre vett. Ehelyett összekulcsolta a kezét, behunyta a szemét és... Imádkozott. Előkaptam a telefonom és elindítottam a felvételt.

- Gatnel - suttogta. - Védkeztem, tudom. Bűnöm nagy, és megérdemlem a bűnhődést - hajtotta fejét a zongorára. - Gatnel csak te segíthetsz nekem - folytatta. - Átfutott az agyamon egy rémes gondolat, amikor megtudtam, hogy ma igazából Valentin nap van. De neked szentelem életem, akkor is ha... El kell mennem. El kell mennem innen. Nem tudok hazudni tovább! - kapta fel a fejét. - Alan megérdemli, hogy megtalálják a gyilkosát. Hagyd, hogy segítsek a nyomozónak - csordult le egy könnycsepp az arcán. - Tudom, ha nem segítek - sóhajtott egy nagyot -, akkor nem tudja megoldani a bűntényt. Neked is szívügyed az iskola, tudom. Segíts nekem, Gatnel - tette hozzá.

Fény gyúlt az agyamban. Akár egy villanykörte is lehetett. Egy olyan személy, akire eddig nem is gondoltam. A könyvtárba rohantam, lekaptam a polcról a Gatnel történelme című könyvet. Aztán a szobámba futottam. Az asztalra csaptam a könyvet és rögtön fellapoztam.
Az első fejezet rögtön Gatnel alapítása volt. Egy fekete-fehér fényképen szerepelt a két Gattein testvér.
Az alatta olvasható szöveg ez volt:
" Igazán különleges nap a mai. (1987. 09 08) .Ma nyitotta meg kapuit a Gatnel névre hallgató, árvák iskolája. A két alapító: Gattein Nelson és Gattein Igor szívükön viselik az iskola sorsát. Ők maguk is árvák. Az édesapjuk vadász volt, azonban egy napon brutálisan meggyilkolta családját. Csupán a két fiú élte túl a borzalmas eseményt."

- Gatnel - suttogtam. - Gattein Nelson nevéből van a szóösszevonás - kaptam a fejemhez. - Nem külső személy a gyilkos, nagyon is itt van most is - böktem meg a fejét a képen. - A szívügye az iskola. Meg tudta, hogy Alan egy díler! Az igazgató ezért védte Nelsont - esett le -, mert a testvére a tettes! - ütöttem az asztalra. Az újságokhoz kaptam és kerestem valamit, ami megerősíti ezt a tényt. Meg is találtam.

" Ukrajnában, a Krími félszigeten történt egy brutális gyilkosság. Gattein Károly végzett a feleségével a múlt hétfőn. Négy ujját vágta le egy vadászkéssel, aztán felakasztotta, és hogy tökéletes legyen a mű alkotása a szívébe döfte a kést. Kegyetlen. És milyen szót használjunk akkor, ha ezt végig nézette iker fiaival? Márpedig ez történt. A fiúk elszöktek, de a gyilkos is."

Hirtelen minden olyan világossá vált. Még Alan vére is a tégla falon.
"Mindenki hallgat"
Vagyis a tégláihoz szól, akiket beszerevezett. Tina ezért imádkozott!
Rögtön hívtam Tatjánát. Kicsöngött.
- Mi az? - vette fel kómás hangon.
- Rájöttem, ki Alan gyilkosa - vágtam a közepébe, izgatottan.

Tatjána

Ábel csak beszélt és beszélt. Nem hittem, hogy Valentin napon erről fogunk beszélgetni. Az egész egy végeláthatalnan mondat lett. Mikor vett levegőt?
- Azért ez még mindig karcsú - ásítottam egy nagyot.
- De hát, ő ismeri a legjobban a sulit!! - vágott közbe megint.
- Majd holnap megyek veled az alagútba - ásítottam - és akkor kiderül.
- Nem hiszel nekem?? - kérdezte hisztérikus hangon.
- Inkább nem hiszem, hogy ennyire könnyű ez az egész - sóhajtottam. - Nelsonnak túl jó alibije van.

- És ha az nem is ő volt? Hanem Igor? - kérdezte.
- Mondok ennél egy sokkal jobbat - ásítottam megint. - Menjünk aludni, és holnap kiderítjük.
- Nem hiszel nekem - suttogta folytott hangon.
- Nem, mert nincs elég bizonyítékod - feleltem higgadtan. - Nekem van bizonyítékom, egy kamera felvétel - magyaráztam. - Nagyon sötétben tapogatózol. Holnap elmagyarázom, ígérem!! - nevettem.
- Ne tedd le! Mondd el most!! - szólt közbe gyorsan.
- Hagyj már aludni! - tettem rá a telefont. Majd némára állítottam a hívások hangerejét. - Feleségül ne vegyelek, Barta Ábel? - dobtam a telefont az éjjeli szekrényre.

Ábel

Gyanúsítottak: ?

Mindenki.