Hazel

Nehezen aludtam el, sokáig csak forgolódtam.
Újra a medencénél voltam. Alan ült a medence szélén. Olyan valóságosnak tűnt. Megdörzsöltem a szemem, de csak ott volt. Inge és nadrágja véres volt, haja bezselézve, arcán mosoly. Törökülésben ült. Alan az.
- Alan? - tettem felé egy lépést, de ő csak ült ott, becsukott szemmel. - Álmodom vagy tényleg itt vagy? - nyúltam a kezéért. - Gatnel - engedtem el a kezét. Mind az öt ujja hiányzott.
- Én vagyok - szólalt meg halkan.
- És álmodom? - kérdeztem újra.
- Ülj le mellém, valamit mondok - mutatott maga mellé.
Szótlanul ültem le mellé.
- Csukd be a szemed, és hallgasd a víz hangját.

Becsuktam a szemem. Olyan hirtelen változott a medence, a kaliforniai tengerpartra. Anya és apa szörföztek. Hallottam a nevetésüket a fülemben, ahogy szelték a hullámokat. Alan és én pedig a parton voltunk. Pfú, nagyon el voltunk foglalva. A Nap fényesen sütött ránk, de mi békésen homokvárat építettünk. Olyan precízen, mintha csak igazi építészek lennénk.
- Én erre nem is emlékszem - mosolyodtam el.
- Nagyon kicsik voltunk - válaszolta halkan. - Itt még minden rendben volt.

Hirtelen egy hatalmas hullám terített be minket. Ez csak a cunami kezdete volt. Egyáltalán nem volt autó a sztoriban. Anyáék egy cunamiban... Hirtelen ébredtem fel.
- Alan? - nyitottam ki hirtelen a szemem. Alan ott ült mellettem, ugyanolyan higgadtan akár Buddha.
- Nem koncentráltál eléggé - vágta a fejemhez.
És most tényleg felébredtem. A hatalmas penészfolttal találtam szembe magam. Totál izzadtan ültem fel. Jacquilene nem volt itt.
4:22. Fájdalmasan szálltam ki az ágyból. Jacquilene asztalához léptem. Egy csicsás rózsaszín cetli hevert az asztalán.

Max

Általában tudatosan szoktam álmodni, de most nem jött össze. Az uszodában találtam magam hirtelen. Próbáltam volna kilépni az álomból, de ez sem jött össze. Alan jelent meg a medence szélén. Szemét becsukva, törökülésben ült.
- Ülj le - mondta halkan.
- Mit keresel az álmomban? - kérdeztem felháborodva.
- Csak ülj le, és megmondom - mutattam maga mellé. - A kíváncsiságod, úgysem hagy nyugodni - húzta félmosolyra a száját.

Igaza van.
Nagy hévvel vágtam le magam a medence szélére, majd nagy nehezen törökülésbe húztam a lábam.
- És most? - kérdeztem kíváncsian.
- Csukd be a szemed, és hallgasd a víz morajlását - utasította.
- Te mit szívtál? Adsz nekem is? - kérdeztem röhögve. Egy kurva nagyot ütött a tarkómra. - Hé! - kaptam oda fájdalmasan.
- Kussolj mán! - röhögött.
- Jó - csuktam be a szemem.

Na nem. Én ezt nem csinálom.
- Kiket látsz?
- A családomat - nyeltem egy nagyot.
- Hol vagytok? - kérdezgetett tovább.
- Az autónkban - suttogtam. - Én ezt nem akarom látni, Alan - suttogtam, fojtott hangon.
- Szembe kell nézz a félelmeiddel, Max - halkult el a hangja.
Ekkor ébredtem fel. Nagyokat lélegzetem, és próbáltam megnyugtatni magam. Oskar ágyára pillantottam. Már nem volt ott. Az órára pillantottam: 4:33. Még itt kéne lennie! Hirtelen ugrottam ki az ágyból, a fejem még zsongott is. Az asztalhoz léptem, ahol egy szakadt cetli hevert.

Katherina

Egy fura álomban találtam magam. Az uszodában volt, pontosabban a medencénél. Alan ült a partján.
- Ülj le, Kathe - mutatott maga mellé.
- Én... Most... Mi ez az egész? - fordultam körbe. Csak maga mellé biccentett. Félve ültem le mellé. Törökülésbe húztam a lábam, és behunytam a szemem.

Ott voltam megint. A konyhánkban hatalmas lángcsóvák táncoltak. A hatalmas füsttől csak ennyit láttunk.
- ANYA! - kiáltottam fel sírva. De ő nem válaszolt.
- APA! - kiáltozott Oskar. Erősen kézen ragadott és kilökött a lakásból.
- Kathe - kulcsolta össze ujjainkat Alan. Kiléptetett az álomból.
- Ki tette Alan? - ráztam a kezét.
- Média terem, templom, könyvtár, uszoda, mosdó.

Sírva ébredtem fel. Átpillantottam Tina ágyára. Nem volt ott. Az órán akadt meg a tekintetem. 4:44. Hol lehet ilyenkor? Az asztalához léptem, ahol egy levelet hagyott.

Klaus

A töri dogával álmodtam. Pont osztotta ki Anastasiya Solovyova, vagyis a töri tanárnő a dogákat. Egy igazán szigorú tanárnő. Egyik órán sakkoztunk, pont nyerésre álltam, amikor fogta és kidobta a táblát az ablakon. A felső emelten voltunk. Még egy-egy EGYESSEL is megajándékozott minket. Majd vigyorgott, mint egy tejbetök. Pont letette elém a lapot, de azon csak egy felirat állt: "Mindenki hallgat."
A következő pillanatban már a medencénél voltam.
- Ne már! - dobbantottam idegesen.
- Nyugodj meg, Klaus - nevetett fel Alan.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem, közelebb lépve.
- Ülj le mellém, valamit mondok - mutatott maga mellé.

Kissé gyanakodva foglaltam helyet. Törökülésbe ültem, és behunytam a szemem.
- Erősnek kell, lenned Klaus - szólalt meg halkan Alan.
- Profi tudatos álmodó vagyok - röhögtem. - Bármikor ki tudok lépni.
- Ahogy gondold - vonta meg a vállát.

Apukám állt előttem.
- Na csá csöveskukoricák - mondtam hirtelen. Fel is ébredtem. - Én mondtam, hogy profi vagyok - mosolyodtam el. - Ali? - néztem át az ő oldalára. Nem volt ott. Hirtelen ugrottam ki az ágyból. Az asztali lámpa 4:55 - öt mutatott. Egy nagyon gyűrött levelet hagyott az asztal közepén.

Hazel

Elég hosszú volt Jacquilene levele:
" Drága Hazel!
Rettenetesen szégyellem magam. Végig hazudtam. Jacquilene Dubois meghalt, én csak egy színész vagyok. Az volt a feladatom, hogy téged figyeljelek. Gattein Nelson bízott meg ezzel. Közöm van Alan halálához. Az volt a feladatom, hogy Alan ott legyen bálon. Kathe-t használtam fel erre, mivel tudtam, hogy fülig szerelmes a bátyádba. Beadtam neki, hogy Alan is így érez. Annyira sajnálom.
Gatnel nem az, mint aminek hiszed. A templom kert mögött, a kerítésen van egy rés. Elvileg Alan is itt szökött ki. El kell, hogy tűnj innen minél előbb"

Max

Ez állt Oskar levelében:
" Kedves Max,
Sajnálom, haver. Tényleg sajnálom. Nem tudtam tovább hazudni, neked és Kath-nek és mindenkinek. Oskar Jankowski meghalt a tűzesetben, amikor Oskar és Kathe szülei is. Csupán egy színész vagyok egy dublőr, akit Gattein Nelson bérelt fel. De nem tudok tovább hazudni. Annyi volt a feladatom, hogy vigyázzak Kathe-re és rád.
Emelett bűnrészeres vagyok. Alan holtestének az elrejtése lett volna a feladatom. De a diri pont akkor lépett ki az ajtón telefonálva. Az akció félbe maradt. Nem tudtalak tovább becsapni titeket.
Gatnel is csak egy becsapás. A mester is becsapott, remélem Ábel kideríti ki az, mivel ontosan én sem tudom.
Minden jót, haver"

Katherina

Tina levele igen rövid és tömör volt.
" Sajnálom, Kathe. Nem az vagyok, akinek gondolsz. Kovács Martina meghalt, én pedig egy dublőr vagyok. Tényleg közöm van Alan halálához. Annyi volt a feladatom, hogy elrejtsem Alan ujjait. A vadászkés nem az enyém."

Klaus

Totál megdöbbenve olvastam Ali levelét:
" Komoly dolgokról lesz szó, úgyhogy légy szíves vedd komolyan.
Alekszandr meghalt, én csak egy színész vagyok. A feladatom annyi volt, hogy figyeljem minden lépésed. Csak közben annyira jó haverok lettünk, és én el is felejtettem, hogy egy szerepet játszok. Tényleg sajnálom.
És van még valami... Elég nagy részem volt Alan halálában. Én szereztem a késeket, az étkezőből és én loptam el a késed. De rávettem Tinát, hogy vallja azt, az övé, mivel neki is volt ilyen. Ja, és Tina sem az az igazi féltesód Tina. Szimpla megtévesztés volt az egész...
És most jön a nagyobb falat. Amikor Alan elment a mosdóba, az nem Alan volt. Én voltam. Alan végig Emily-vel volt az uszodában. A lányok pedig ikrek... Sajnálok mindent, haver. Remélem meg tudsz bocsátani."

- Mi van? - olvastam el újra. Egyszerűen nem fért a fejembe. Zsebre vágtam a levelet és a tízes szobához rohantam. Idegesen kopogtam az ajtón. - Ábel!! - ordítottam.
- Nincs bent - hallottam egy ismerős hangot magam mögül. Max ült rágózva a padlón, hátát a falnak döntve. Nála is volt egy levél. - Oskar írta.
- Ali írta - cseréltük meg a leveleket.
Miután elolvastuk, meglepve adtuk vissza egymásnak az irományokat. Néhány percre full csend telepedett ránk.
- Én éhes vagyok - szólalt meg Max, minden előzmény nélkül.
- Du, Scheißkerl - röhögtem fel, ahogy elindultunk az ebédlőbe.

- Tudod, volt egy tök fura álmom - kezdett bele a sztoriba. - Találkoztam Alan-el a medencénél - magyarázta.
- Ja, én is - néztem rá furán. - Valamit mutatni akart, de kiléptem - vontam meg a vállam.
- Én is próbáltam, de nem ment - ismerte be.
- Mer még gyakorolnod kell - vágtam egyet a hátára. Ahogy az ebédlőbe értünk Mogyi, vagyis Hazel és Kathe rohantak elénk.
- HOL VAN ÁBEL?? - kérdezték hisztérikus hangon.
- Ilyen híres lett a nyomozó úr - röhögött Max.
- Mi is őt kerestük, de a szobájában nem volt - válaszoltam normálisan. Majd megcseréltük a leveleket.

- Amúgy - gondolkodott el Max - lehet, hogy tudom, hogy hol van.
- Mi az, hogy lehet, hogy tudod, hogy hol van? - kérdezte Kathe idegesen.
- A könyvtárban van egy csapó ajtó - kezdte halkan a sztorit - egy alagútba vezet, ami a suli alatt van.
- Azt gondolod, hogy a nagy nyomozó, aki inget és öltönynadrágot hord lemegy egy koszos csatornába? - kérdezte Mogyi.
- Eléggé szürreálisan hangzik - reflektáltam.
- Odamegyünk - jelentette ki Max, a svédasztalhoz lépve. Majd nagyot harapott egy szalámis szendvicsből. - Miután ezt megettem - mondta teli szájjal.

Ábel

Teljesen elvesztettem az idő érzékemet. Fogalmam sincs, hogy mióta mentünk már ebben az alagútban. A medencéhez vezetőt megtaláltuk, de azóta csak gázoltunk a... Nem akarom megtudni, hogy miben. Nem víz volt, az tuti.
- Biztos, hogy nem csak ez a kettő ajtó van? - kérdezte Tatyi, mögülem.
- Kell lennie másiknak is - vágtam rá.
- Ugye tudod, hogy sokkal jössz nekem? - kérdezte ingerülten.
- Tudom - forgattam a szemem.
- Ne forgasd a szemed! - figyelmeztetett.

- És ugye azt is tudod, hogy Valentin nap van?
- Az ünnepnapok lélekölő verme? A legfeleslegesebb szrság, amit csak azért találták ki, hogy az emberek a pénzt költsék? Egy olyan ünnep, ami sokaknak kibszott szrul telik?? - ordítottam. - Ja tudom - válaszoltam meg a saját kérdésem.
- Te vagy a Valentin napi grincs vagy mi?
- Pontosan - álltam meg a sétában, és vele szembe fordultam. Egy igazán rémült tekintettel találtam szembe magam. - Úgyhogy, ne hozd fel többet ezt a témát.

- Sajnálom - hajtotta le a fejét. - Csak arra gondoltam, ha megoldjuk ezt az ügyet, elmehetnénk vacsorázni - suttogta. - Te meg én - tette hozzá.
- Ne gondolj ilyenekre - fordultam vissza és újra gázolni kezdtem ebben a trutyiban.
- És ez meddig fog tartani?
- Mi? - kérdeztem értetlenül és szembe fordultam vele.
- Az, hogy mindenkit ellöksz magadtól? Az, hogy sajnáltatod magad? Az, hogy ennyire gyerekesen viselkedsz? - ordította, akár egy sakál.
- Kedvellek, de így ennek nincs értelme.
- Akkor fordulj vissza - vágtam rá. - Megoldom ezt az ügyet egyedül. Nincs rád szükségem. Semmien értelemben - tettem hozzá rögtön.
- Meddig akkor még a volt barátnődet gyászolni? - Szinte égették a bőrömet a szavai. - Amúgy sem baleset volt! Direkt nekiment egy másik autónak! - tette hozzá hangosan.

Szavai sokáig vízhangoztak.
Egy könnycsepp folyt le az arcomon. Némán fordultam vissza, és futni kezdtem az alagútban.
- Várj már! - kiáltotta utánam. - Várj, beszéljük meg!  Sajnálom! Én...- Nem akartam semmit sem megbeszélni. Soha többé nem akartam látni. Gyerekes volt? Hát persze. Kezdett begyógyulni ez a seb, beforrni. De nem, ez sosem fog beforrni. Ott marad, amíg élek. Nem tudok nyitni mások felé. Mégiscsak olyan vagyok, mint Hercule Poirot? Azé nem akarok agglegény maradni egész életemben...

Hazel

Konkrétan berontottunk a könyvtárba. Ábel ült az összetolt asztaloknál, előtte rengeteg papírral. Közben tuti valami rossz kávét kortyolgatott. Tipikus krimi klisé. Legalábbis médián úgy tanultuk, hogy a zsaruk mindig rossz kávét isznak.
Levágtuk elé a papírokat.
- Hol volt eddig? - néztem rá idegesen.
- Megkerestem a bátyád ujjait, Mogyi - mutatott maga elé egy zacskóra. - Ja meg csak úgy szimplán megoldottam az ügyet - mosolygott. Felvette a papírokat.- Ó! Erre már rájöttem, de azért, kösz.

- És ki áll az egész mögött? - ültem le egy székre. Azt éreztem mentem elájulok.
- Srácok - röhögött. - Ha elmondanám csak így rögtön, nem is lenne semmi izgalom - futotta át a leveleket. - Jacquilene, Oskar, Tina és Ali csak bábuk voltak - legyintett. - De én már azt is tudom, hogy ki a játékmester - vigyorgott.
- Akkor mondd már el! - rángatta a kezét Max. - Megöl a kíváncsiság!
- Aki kíváncsi hamar megöregszik - szedte össze a holmiját.
- Mikor mondja el? - kérdezte Kathe.
- Majd a temetésen. Tali kilenckor - lépett ki a könyvtár ajtaján.- Tuti, eldobjátok az agyatokat - nyitott vissza, majd el is tűnt.

A következő rész, valószínűleg jövő héten érkezik. Addig tegyék meg tippjeiket! ❤️❤️😂