Violet a szokásosnál is korábban ébredt. Talán az izgatottság teszi, gondolta. Minden bizonnyal az állhat a háttérben. Ma nem lustálkodok, hiszen Edmund bármelyik percben betoppanhat.

Ennek fejében csöngetett a szobalánynak, aki perceken belül ott termett. Kiválasztotta számára a tökéletes, ibolyalila színű ruhát, amelyet Violet azóta imádott, mióta az anyagot meglátta Madame Lamontaine szalonjában. Alicia nagyon szorosra húzta a fűzőjét, annak érdekében, hogy még karcsúbbnak látszódjon - pedig Violet igencsak vékony teremtésnek volt mondható. Violet gyűlölte a fűzőjét, mindennél jobban el akarta égetni. Úgy érezte, mintha valaki azzal szeretné megölni, hogy gúzsba köti. Általában a felvétel után több mint tíz percig nem kapott levegőt, sőt a szeme is rendszeresen káprázott.

Reggelizni ment; még pont elcsípte az apját, mielőtt elvonult volna a dolgozószobájába, majd a klubba és Isten tudja, hová.

- Jól hallottam anyádtól, hogy ma meglátogat az a Bridgerton fiú, akit egykor még olyan vehemensen gyűlöltél? - kérdezte Lord Ledger rekedtes hangon, miközben megkeverte a teáját.

Violet bólintott.

- Ideje lesz beszámolnod erről, Violet Elizabeth. Le vagyok maradva édesanyádhoz képest.

A lány tudta, hogy apja némileg neheztelt rá emiatt, hiszen mindig is Lord Ledger volt az, aki mindent tudott a lányáról. És habár nem mutatta ki annyira, hogy legbelül tombol, Violet látta rajta, hogy legbelül tajtékzik. Talán még az irigységtől is sárgult, de ezt nem akarta biztosra kijelenteni.

- Bizonyosan emlékszel, hogy amikor Millertonéknál vendégeskedett, akkor anyával elbeszélgetettek vele - fogott bele a mesélésbe. Azzal, hogy elmesélte a történetet, egyúttal meglengette a fehér zászlót, és békét kürtölt Lord Ledger irányába.

- Ó, igen! - nevetett fel az apja.

- Utána, mielőtt hazatért volna, találkoztam vele, és igazi úriemberhez méltóan bocsánatot kért.

- Igen? -vonta fel a szemöldökét Lord Ledger.

- És ez még nem minden. Azt kérte, kezdjük előröl, és legyünk barátok - tette hozzá Violet, majd felelevenítette magában a jelenetet.

˚ ༘ ⋆｡˚ 🐝˚ ༘ ⋆｡˚

- Segíthetek valamiben? - kérdezte egy hang Violet háta mögül.

- Köszönöm, nem! - mondta Violet.

- Te vagy Violet, igaz? - kérdezte a fiú.

Úgy emlékezett, a lélegzete is elakadt. Egy teljesen másik Edmund állt előtte; nem az, aki búzalisztet szórt a hajába, majd belökte a tóba.

- I-i-igen - hebegte, és nem tudta, hová nézzen.

- Még nem volt alkalmam elnézést kérni a korábban történtekért, szóval, ne haragudj! Mi lenne, ha tűzszünetet, valamint barátságot kötnénk? - kérdezte, miközben Violet felé nyújtotta a jobb kezét.

- Rendben - válaszolta Violet, és azt sem tudta, mit gondoljon. Meglehetősen váratlanul érte a fiú bocsánatkérése, majd a felajánlása. És nem tagadta: ideje békét kötniük, mielőtt a fiú hazatér.

- Újrakezdhetnénk - javasolta Edmund, miközben még mindig a lány kezét szorongatta. - Edmund Bridgerton vagyok, és te?

- Violet Elizabeth Ledger.

˚ ༘ ⋆｡˚ 🐝˚ ༘ ⋆｡˚

-

És tegnap újra találkoztunk kilenc év után - folytatta Violet, miután visszatért a jelenbe. - Én nem, de ő felismert engem. Hosszasan beszélgettünk, majd felkért táncolni. Ráadásul kétszer is. Aztán azt mondta, holnap találkozunk - ecsetelte, majd elhallgatott. Az apja várta a folytatást, ám a lány nem mondott többet. - Ennyi történt.

- Igazán ígéretesnek tűnik. - Lord Ledger végiggondolta a lehetőségeit, és végül ezt válaszolta.

- Anya is valami hasonlót felelt - jegyezte meg Violet, miközben a szemét forgatta.

- Mert igaza van édesanyádnak. És mit gondolsz Mr. Bridgertonról? - érdeklődött az apja.

- Nem tudom! - kiáltott fel Violet.

Egyáltalán nem volt igaz, hogy fogalma sincs, mit gondol Edmundról, azonban lassan tizennyolc évesen nincs már abban a korban, hogy mindent a szüleivel beszéljen meg. Florence barátnője véleményére már sokkal többet adott. Ha lett volna egy nővére vagy húga, szívesebben traktálta volna őket az Edmunddal kapcsolatos fantáziájával. Ám a szüleivel sosem osztaná meg ezeket. Az ilyen pillanatokban érezte magát igazán magányosnak, hiszen senkivel sem tudja azonnal megosztani a gondolatait.

Igen, meglehetősen tetszett neki Edmund, és ha még túlozni is merne, akkor azóta érez iránta valamiféle vonzalmat, mióta kilenc évvel ezelőtt bocsánatot kért tőle. Sőt, amikor azt állította, gyűlöli, az sem volt teljesen igaz, ugyanis valamilyen szinten mindig is kedvelte a Bridgerton fiút - ahogy egykor előszeretettel nevezte.

- Hát jó, Violet Elizabeth, de ne késlekedj sokáig! - tanácsolta Lord Ledger.

A lányt nyugtalanító érzés kerítette hatalmába minden alkalommal, miután az apja mindkét keresztnevén szólította. Sosem tudott rájönni, miért csinálja ezt, de mindig, némelyest fenyegetve érezte magát. Hogy milyen okból, nem tudta, de már évek óta meg se próbált utánajárni.

˚ ༘ ⋆｡˚ 🐝˚ ༘ ⋆｡˚

-

Azt nem mondta Mr. Bridgerton, mikor érkezik? - kérdezte Vivian, miután már több órája várakoztak.

- Nem - vágta rá Violet. A háta már sajgott, mivel az anyja nem engedte, hogy hátradőljön a díványon, hiszen Edmund bármelyik pillanatban megérkezhet, és Violetnek makulátlanul kell festenie. - Nem lehetne... - kezdte a lány reményekkel telve, ám Lady Ledger félbeszakította.

- Nem, drágám. Nemsokára itt kell lennie.

Ekkor lépett be a szalonba a Ledger család komornyikja.

- Látogatója érkezett, Violet kisasszony. Egy bizonyos Edmund Bridgerton. Beengedhetem?

- Hogyne, Wilkins, köszönöm - vette át a szót Vivian.

- Remélem, nem fogsz te beszélgetni Ed... Mr. Bridgertonnal - kapott észbe Violet, mielőtt kiejthette volna a férfi nevét.

Lady Ledgernek nem volt ideje, hogy válaszoljon a lányának, mert az ajtó ismét kinyílt. Wilkins visszatért a nyomában Edmund Bridgertonnal. A hölgyek felálltak, majd méltó módon köszöntötték a férfit.

- Lady Ledger, örülök, hogy végre megismerhetem. Ezt önnek hoztam - mondta Edmund, majd átnyújtotta a kezében tartott virágcsokrot. Ezt követően pedig kezet csókolt, mind Violetnek, mind az anyjának.

- Köszönöm! Igazán figyelmes öntől, uram.

- Szóra sem érdemes - szabadkozott.

Violet minden igyekezetével azon ügyeskedett, hogy ne piruljon el, amikor Edmund az anyjáról rá fordította a tekintetét.

- Nagyon csinos - jegyezte meg Edmund. Ez a szín igazán illik önhöz. Ibolyalila, ha nem tévedek, igaz, Miss Ledger? - kérdezte, és Violetnek majd' leesett az álla, hiszen egy pillanatra sem gondolta volna, hogy Edmund felismeri ezt a színt.

- Azonnal csengetek teáért és süteményért. Az megfelel önnek, Mr. Bridgerton? - szólalt meg Vivian a hosszú csend után.

- Hogyne, köszönöm, Lady Ledger! Tökéletes lesz.

Violet és Edmund leültek a szalon egyik távolra eső díványára.

- Mr. Bridgerton... - kezdte a lány, de a férfi félbeszakította:

- Edmund. Persze, csak ha én is szólíthatom Violetnek.

- Hogyne - egyezett bele Violet.

Újabb szünet következett be. A lány érezte magán az anyja tekintét. Fogalma sem volt, hová nézzen. Nem akart egyenesen a férfi szemébe nézni, így a mögötte lévő festményt figyelte, ami a szüleit ábrázolta.

- És ezt a magázódást sem szeretem, nem csinálhatnánk úgy, mint kilenc évvel ezelőtt? - tette hozzá Edmund.

- De - mondta a lány, mivel más alig jutott az eszébe. - Az kedvemre való lenne, ha már így felajánlottad.

- Láttam, hogy néha nehezedre esett.

- Igen. Edmund... - kezdte, de ismét megbicsaklott. Egy hang nem jött ki a torkán.

- Igen, Violet? - kérdezte sejtelmes hangon.