A Nap már alacsonyan járt az égen, amikor Lilith szunyókálásából felébredt. Az elmúlt napok eseményei és Sienával való találkozása még mindig kavarogtak a fejében. Körülötte furcsa energiák vibráltak, és az otthonát sötét, nyomasztó aura lengte be. Kilépett a szobájából, és a nappali közepén, egy széken ülve megpillantott egy ismeretlen alakot. Ahogy közelebb lépett, az alak körvonalai tisztulni kezdtek. Az ott ülő nem volt más, mint Agrath Bat Mahlat, az egyik nővére.

Agrath Bat Mahlat mindig is kitűnt nővérei közül nemcsak megjelenésével, hanem megkérdőjelezhetetlen felsőbbrendű viselkedéségével is. Goth stílusú öltözékben volt. Szorosan testére simuló fekete bőrnadrágja és finoman sejtető csipkés felsője egyszerre sugárzott megkérdőjelezhetetlen dominanciát és provokatív érzékiséget. Hosszú, fekete haja vállaira omlott, frufuja alatt zöld szemei hideg fényben csillogtak, mintha átlátnának mindenkin. Sminkje éles kontrasztot alkotott halvány bőrével, sötét szemhéjpúdere és fekete ajkai szinte fenyegetően emelték ki márványos vonásait.

Agrath minden mozdulata azt sugallta, hogy nem egyszerűen egy nő, hanem egy istennő, aki leszállt, hogy ítélkezzen a halandók felett. Testtartása büszke volt, mint aki tudja, hogy a világ alárendelt neki. Lilithnek a régi szenvedélyük emléke villant be, de ez az emlék összekeveredett Agrath hideg, távolságtartó jelenlétével. Mintha egy szobor lenne, amelybe egyszer már életet lehelt, de most megint érinthetetlen és elérhetetlen.

Ahogy Lilith Agrath tekintetébe nézett, kéretlen emlékek áradata öntötte el. Olyan éjszakák villantak fel, amelyek tiltottak és veszélyesek voltak, mégis leírhatatlan izgalmat hordozott mindegyik. Emlékezett azokra a sötét pillanatokra, amikor testük összefonódott, és Agrath érintése úgy égette a bőrét, mintha az a pokol pecsétjét hagyná rajta.

Lilith elméjében még most is élesen kirajzolódtak nővére testének vonalai. Ahogy ujjaival végigsiklott a selymes bőrön, szinte beleveszett Agrath erejének érzékiségébe. És ott volt az a különleges piercing. Nefertiti, amelyet klitoriszán viselt. Lilithnek elakadt a lélegzete, amikor az első éjjel megérezte az apró fém érintését, amely csak még izgatóbbá tette minden együtt töltött pillanatukat. Ez az emlék most is heves lüktetést keltett benne, mintha a bűn maga hívogatná őt, hogy ismét átlépje a határokat.

De azok az éjszakák már régen elmúltak. Vagy mégsem? Lilith nem tudta eldönteni, hogy Agrath hideg tekintete valóban elutasítja őt, vagy épp azt próbálja elrejteni, hogy a tiltott vágyak még mindig ott parázslanak a nővére mélyén.

Lilith próbálta elnyomni a remegést, miközben nővérére nézett.

– Lilith, úgy nézel rám, mintha a múltunk emlékeit akarnád felidézni – szólalt meg Agrath, hideg tekintettel és egy halvány, gúnyos mosollyal az ajkán. – De az emlékek mit sem érnek a jelennel szemben. Csak az számít, ami itt és most történik.

Agrath lassan felállt a székről, kecses, de mégis félelmetes mozdulattal. Léptei hangtalanok voltak, mintha az árnyak maguk követték volna minden mozdulatát. Zöld szemei hideg fényben csillogtak, és egyetlen érzelmet sem árultak el.

– Mit keresel itt? – szólalt meg Lilith. – Miért akarsz mindig emlékeztetni arra, amiről soha nem tudtam lemondani igazán?

– Mit keresek itt? – ismételte el, mintha Lilith kérdése értelmetlen lett volna. – Azért jöttem, hogy figyelmeztesselek. Ez az emberek közé való beilleszkedés, ez az ostoba játék... értelmetlen. Nem tudsz elmenekülni attól, ami vagy. A valódi természeted előbb-utóbb úgyis felüti a fejét.

Lilith szíve összeszorult, de próbált szembenézni a nővérével.

– Talán igazad van, hogy nem tudom teljesen elnyomni magamban, ami vagyok – felelte csendesen. – De legalább próbálhatom. Egy normális élet... talán egy nap képes leszek rá.

Agrath ajkán egy hideg, megvető mosoly suhant át. Lassan körbejárta Lilithet, mint egy ragadozó a zsákmányát.

– Normális élet? – kérdezte gúnyosan. – Te tényleg azt hiszed, hogy bármilyen szinten is normális lehetsz? Te sosem leszel olyan, mint ők. A gyengeségeid, az érzelmeid... ezek mind csak akadályok, amiket a világunk elpusztít. Örülj, hogy anyánk csak kitagadott, és nem döntött úgy, hogy végleg eltöröl téged.

Lilith szeme könnybe lábadt, de nem engedte, hogy a fájdalma látható legyen.

– És ha nem akarom ezt az utat járni? Ha valami mást választok? – kérdezte, hangja egyszerre volt kihívó és bizonytalan.

Agrath megállt, és lassan felé fordult. Arca még mindig rideg és kifejezéstelen volt, de szemeiben egy pillanatra megvillant valami: érdeklődés, vagy talán csalódottság.

– Más utat? – ismételte. – Nem vagy más, mint egy makacs gyermek, aki képtelen elfogadni a helyét. De vigyázz, Lilith. A makacsságod egyszer még a végzetedet hozhatja el. Mi lenne, ha azok, akik megvédtek és felemeltek, egyszer csak hagynák, hogy elsüllyedj a saját gyengeségeidben? Egy léket kapott csónak nem marad sokáig a vízen, nővérem. Ne feledd ezt.

Lilith ajkai remegtek, ahogy nővére szavai egyre mélyebbre hatoltak a lelkébe. Agrath lassan megfordult, és az ajtó felé indult, de még egyszer visszanézett a válla fölött.

– Ne tévesszen meg az, hogy most itt vagyok. Csak azért figyellek, mert még mindig érdekesnek találom, mit kezdesz a sorsoddal. De ne hidd, hogy sokáig tűrni fogjuk ezt a... bohóckodást.

Ahogy Agrath kilépett, Lilith csak állt ott, szíve hevesen dobogott. A múlt és a jelen közötti ellentmondások súlya alatt szinte összeroskadt. Agrath jelenléte mindig ezt hozta ki belőle. Félelmet, vágyat és bizonytalanságot egyszerre. De most, ahogy a nővére szavai visszhangzottak benne, csak egy gondolatba kapaszkodott: Nem hagyhatom, hogy a sorsom előre eldöntött legyen.

Ahogy nővére eltűnt az éjszaka sötétjében, Lilith egy pillanatig a nappali csendjében állva maradt. Agrath szavai visszhangoztak a fejében, mintha nem akarták volna elengedni. Mélyet sóhajtott, majd megrázta a fejét. Nem akarta, hogy ez az egész elrontsa az estéjét, most nem. Valami másra volt szüksége, valakire, aki képes feledtetni a fájdalmat és a kétségeit. És tudta, ki lehet az.

Siena képe azonnal felderengett előtte. Az a mosoly, a könnyed érintések, amelyekben valami nyugtató és mégis izgató is volt egyszerre. Siena jelenléte mindig megnyugtatta Lilith zaklatott elméjét, mintha egy pohár bor lenne egy hosszú nap végén, vagy talán valami sokkal erősebb, sokkal addiktívabb. Lilith nem tudta pontosan, miért vágyik Siena társaságára ennyire. Talán azért, mert Siena mindig akkor tűnt fel, amikor Lilith élete káoszba fordult. Olyan volt, mint egy drog: az érzés, amit maga után hagyott, megnyugtatta Lilithet, és arra késztette, hogy többet akarjon belőle.

Az érzelmi mélység, amelyet másokkal nem tudott elérni, valahogy Sienán keresztül mégis elérhetőnek tűnt. Nem volt biztos benne, hogy ez szeretet-e, de a szíve mélyén úgy hitte, Siena kedvessége talán valami olyasmi jele lehet. És ez elég volt ahhoz, hogy Lilith újra keresse őt.

Úgy döntött, beül egy bárba, hogy enyhítse az éhségét és a fejében tomboló káoszt. A bár sötét és pezsgő világa mindig megnyugtatta, és talán, csak talán, Siena is ott lesz.

Ahogy belépett az ajtón, az ismerős hely azonnal magával ragadta. A basszus szinte a csontjában dübörgött, a levegőben érezte az alkohol és cigarettafüst nehéz, mégis csábító aromáját. A fények tánca és a beszélgetések moraja egy pillanatra elfeledtették vele mindazt, ami az előző órákban történt.

Lilith szeme végigsiklott a helyiségen, és megakadt egy ismerős alakon. Siena ott volt, mintha csak rá várt volna, vörös miniszoknyájában, egy félreeső asztalnál ült, és egy pohár bort forgatott a kezében. Mozdulatai nyugodtak voltak, mégis vonzották a tekintetet, mintha minden apró mozdulatával azt mondta volna: Gyere közelebb.

Lilith érezte, hogy szíve gyorsabban kezd verni. Talán Siena nem is tudta, milyen hatással van rá. Vagy talán pontosan tisztában volt vele.

Ahogy Siena és Lilith ott ültek a bár félhomályában, Lilith nem tudta levenni a szemét a másik nőről. Siena minden mozdulata, minden pillantása olyan volt, mintha arra lett volna tervezve, hogy teljesen magával ragadja. Az illata, a könnyed elegancia, ahogy a poharat tartotta, és az a mosoly, egyszerre hívogató és kiismerhetetlen.

Siena lassan elmosolyodott, és fejét oldalra billentve Lilithre nézett.

– Ismét a bánat bódító szele hozott ide, vagy talán most más az indoka, hogy újra itt látlak? – kérdezte, hangja olyan lágy volt, mint a bárban szóló zene.

Lilith ajkai megremegtek egy pillanatra, mielőtt válaszolt volna.

– Nem maradhattam távol. – Hangja alig hallható suttogásként hagyta el ajkát.

Siena közelebb hajolt, arcán az a halvány, kiismerhetetlen mosoly játszott.

– Tudtam, hogy még látjuk egymást. Valahogy mindig úgy alakul, nem? – Ahogy beszélt, ujjai finoman végigsimították Lilith csuklóját, mintha meg akarta volna nyugtatni őt, vagy éppen fel akarta volna korbácsolni benne a feszültséget.

A zene ritmusa magával ragadta őket, és Siena ajkán hirtelen egy hívogató kérdés jelent meg.

– Táncolsz velem?

Lilith nem válaszolt, csak felállt, és kezét Siena felé nyújtotta. A táncparketten a testük szinte eggyé vált a zene lüktetésével, minden mozdulatuk egyre közelebb hozta őket egymáshoz. Siena keze Lilith derekára siklott, és egy halk sóhajjal hozzásimult.

– Nem bírom tovább! – suttogta Siena, Lilith füléhez hajolva. Hangja rekedt volt, tele vággyal.

Lilith kezei megremegtek, amikor meghallotta Siena szavait. Mintha egyetlen mondattal szétfeszítette volna az önuralma határait. Vágytól fűtve hajolt közelebb, és ajkait nyersen Siena ajkaira nyomta. A csók íze édes és mámorító volt, akár egy régóta vágyott méreg, amely egyszerre fájdalmat és gyönyört hoz.

Siena azonnal viszonozta a csókot, nyelve vad táncba kezdett Lilithével, mintha szavak nélkül próbálna elmondani valamit, amit eddig titokban tartott. Lilith keze Siena derekára siklott, majd tovább haladt felfelé, míg végül ujjai gyengéden, mégis birtoklón a másik nő mellére fonódtak. Siena teste ívben megfeszült az érintés alatt, és egy remegő sóhaj szakadt fel ajkairól.

A bár lüktető zenéje szinte távoli zúgássá vált körülöttük. A tömeg mozgása elhalványult, mintha a világ egyetlen fényforrása ők ketten lettek volna. Siena keze Lilith csuklójára simult, finoman vezetve őt, miközben a testük egyre közelebb került egymáshoz.

Lilith érezte, ahogy Siena bőre felizzik érintése alatt. Keze lassan lejjebb siklott, végigsöpört Siena combján, és megállt a szoknya szegélyénél. A ruha alatt lévő forróság szinte hívta, hogy folytassa. Siena szemeit lehunyta, ajkai elnyíltak, és egy halk nyöszörgés szaladt ki belőlük, amely a zene ütemével egy ritmust alkotott.

– Lilith... – Siena hangja rekedten csendült, mintha minden egyes szóval a visszafogottságát veszítené el. – Kérlek...

Lilith mozdulatlanul figyelte Siena arcát, miközben a kérés elhagyta a lány ajkait. Az egyszerű szó – kérlek – szinte könyörgésként visszhangzott a fejében. Lilith szemeiben a vágy és a magabiztosság szikrái gyúltak, miközben keze tovább haladt Siena szoknyája alatt. A lány bőrének melege átütötte a vékony anyagot, amit Lilith könnyed mozdulattal félrehúzott, hogy ujjai alatt érezze Siena nedvességét.

Lilith ujjai végre megtalálták az utat Siena puncijához, és könnyedén siklottak a nedves szeméremajkak közé. Siena teste megremegett az érintéstől, és egy mély, elnyújtott nyögés szaladt ki az ajkain, miközben fejét hátravetette.

– Lilith... – nyögte, hangja rekedt és vágyakozó volt, szinte elveszett a zene ritmusában és a testük körül gomolygó félhomályban.

Lilith minden érintése egyszerre volt gyengéd és birtokló, mintha pontosan tudná, hogyan ejtse rabul Siena testét és elméjét egyaránt. Érezte, ahogy Siena nedvessége az ujjai köré fonódik, ahogy minden mozdulatával közelebb hozza őt a határhoz, ahol a kontroll már csak egy halvány emlék marad. A lány hangjai egyre hangosabbak lettek, és Lilith érezte, hogy a körülöttük lévő zaj nem lesz elég ahhoz, hogy elnyomja őket.

– Gyere, menjünk ki innen! – mormolta Lilith, az ajkait alig mozdítva. – Ott a sarokban, a hangfalak mögött... Ott úgy csinálhatom, hogy senki ne szakítson félbe.

Siena nem szólt, csak bólintott, és hagyta, hogy Lilith a tömegen keresztül húzza. Az emberek moraja, a lüktető zene, és a vibráló fények körülöttük mintha megszűntek volna. Mire a hangfalak mögé értek, Lilith már türelmetlen volt. Egy mozdulattal Siena combjait a vállára emelte, a nő bugyiját félredobta, és ajkaival rátalált arra a helyre, ahol a vágy felhalmozódott és csak arra várt, hogy kielégítse azt.

Hevesen kezdte kényeztetni, mintha az íze nem lenne elég. Siena ujjai Lilith hajába túrtak, körmeivel finoman karcolta a nő tarkóját, miközben a teste ütemesen mozgott Lilith szájával együtt.

– Bazd meg, Lilith! – sziszegte, miközben a teste egyre jobban remegett.

Lilith csak mélyebbre hatolt, az ujjai és ajkai egyszerre dolgoztak. Siena lihegése egyre hangosabb lett, a falnak támaszkodva próbálta elnyomni a nyögéseit, de Lilith minden egyes mozdulatával ez egyre lehetetlenebbnek tűnt.

– Ne hagyd abba! – nyögte Siena, miközben a combjai szorosabban fogták Lilith fejét.

Lilith kezei most már Siena melleit is elérték, keményen markolta őket, míg a nyelvével újra és újra körözött Siena csiklóján. A nő teste megrándult, és végül egy hangos, kontrollálhatatlan kiáltással jutott el a csúcsra. Lilith nem hagyta abba, csak lassított, hogy Siena egész testében érezhesse az utolsó gyönyörhullámokat.

Amikor végre Siena teste elernyedt, Lilith hátralépett, és felnézett rá. Ajkain egy elégedett, vad mosoly ült.

– Elég jó volt? – kérdezte Lilith, még mindig türelmetlenül vágyakozva.

– Baszki, Lilith... – zihálta Siena, próbálva visszanyerni az egyensúlyát. – Ennél jobbat még senki nem csinált.

Lilith nem válaszolt, csak egy gyors csókkal tapadt Siena ajkaira. A nyelvével röviden megízlelte a nő remegő száját, majd hátralépett.

– Ez még csak a kezdet! – mormolta, miközben végignézett Siena még mindig kipirult testén. – Bízol bennem? – kérdezte Lilith, ajkán egy féloldalas, kihívó mosollyal.

Siena kissé zavartan nézett rá, de végül bólintott. Nem tudta, mire számítson, de a pillanat heve és a vágy elmosta minden kételyét. Lilith finoman végigsimított Siena arcán, majd mindkét kezét a lány fejére helyezte, és halkan, szinte csak mormogva kiejtett egy varázsigét. Siena szemei tágra nyíltak, majd mintha a világ elmosódott volna körülötte. Az érzékei kiélesedtek, a teste forró lett, de a gondolatai összezavarodtak, mintha köd ereszkedett volna az elméjére.

– Csak azt akarom, hogy az élvezetre emlékezz! – suttogta Lilith, miközben egy apró mosoly jelent meg az arcán. – De arra nem, hogy ki vagyok valójában.

Mielőtt Siena bármit is mondhatott volna, Lilith hátrébb lépett. Egy mély lélegzetet vett, a szemei vad szenvedéllyel csillogtak, majd elkezdett átalakulni. Teste megfeszült, majd egy határozott mozdulattal kiengedte a benne rejlő másik oldalát. A női test vonásait felváltotta valami férfiasabb, nyers erővel. Farkat növesztett. Egy kemény, lüktető férfiasság jelent meg előtte, és ahogy lenézett magára, elvigyorodott. Siena háttal állt neki, így semmit sem vett észre.

– Most kezdődik az igazi játék! – morgott rekedten, hangjában nyers erő és vágy csengett. – Támaszkodj a falnak! – suttogta Lilith, és gyengéden előrehajtotta Sienát.

Nem várta meg a választ, Lilith mögé lépett, két kézzel a csípőjére fogott, és egyetlen, határozott lökéssel beléhatolt. Siena szájából egy mély, reszkető sóhaj tört fel, ahogy érezte magában a férfiasságát. Lilith mozgásba lendült, először lassan, mélyen, minden lökéssel még mélyebbre hatolva.

Közben előrenyúlt, hogy megtalálja Siena csiklóját. Ujjai köröztek rajta, miközben a csípője egyre gyorsabban és keményebben mozgott. Siena hangosan nyögött, teste megfeszült, majd elernyedt Lilith minden lökésére. A gyönyör hullámai elárasztották, és ahogy Lilith belül megfeszült és remegve élvezett el, mindketten egyszerre érték el a csúcsot.

Lilith hátralépett, mély lélegzetet vett, miközben visszaalakult női formájába. Siena még mindig a falnak dőlve állt, lihegve, remegve az átélt élvezettől. Amikor végre hátrapillantott Lilithre, csak egy mosolyt látott, és valami titokzatos csillogást a szemében.

– Ez... ez őrületes volt! – zihálta Siena, kezeit a térdeire támasztva.

Lilith csak elmosolyodott, egy szót sem szólt. Csak nézte, ahogy a mágia lassan érvényesül. Tudta, hogy Siena emlékezni fog az érzésre, az élvezetre, de az, hogy ő kicsoda valójában, soha nem kerül a felszínre. Ez az éjszaka csak egy ködös, mámorító álom lesz a lány számára, amire talán soha nem talál magyarázatot.

Egy rövid pillanatig csend volt közöttük, csak a lihegésük hallatszott. Lilith lassan hátralépett, és Siena felé fordult, aki még mindig kipirult arccal állt előtte.

– Újra.. – suttogta Siena, szinte könyörögve, a hangja rekedt volt a vágytól.

Lilith elmosolyodott, lehajolt hozzá, és egy mély csókot adott, amelyben benne volt minden türelmetlensége és vágya.

Mielőtt azonban folytathatták volna, egy éles hang törte meg a pillanatot.

– Mi a franc folyik itt? – A bár egyik alkalmazottja állt előttük, karba tett kézzel, a tekintetében megvetés és düh.

Lilith és Siena gyorsan szétrebbenve kapkodtak a ruháik után. A férfi tovább morgott, miközben egy biztonsági őr intésére a kijárat felé mutatott.

– Azonnal menjenek innen! Ez nem bordélyház!

Siena arca égővörös volt, ahogy a tömegen átsietve elhagyták a bárt. Lilith mellette lépkedett, szótlanul, de amikor kiléptek az utcára, a hideg levegő valahogy oldotta a feszültséget. Hirtelen Siena felnevetett, Lilith pedig követte.

– Ez valami őrült este volt! – mondta Lilith vigyorogva.

– Az biztos. Köszönöm... mindenért. – Siena szemeiben még mindig csillogott valami vad szenvedély.

Lilith csak bólintott, majd egy utolsó pillantást vetett Sienára, mielőtt elindult volna. Még mindig érezte a nő illatát, és a gondolat, hogy ez csak egy múló kaland, furcsán keserű ízt hagyott benne.

Ez a nap... mintha maga lett volna az érzelmi káosz. Nővérem látogatása olyan sebeket szakított fel, amiket már azt hittem, begyógyítottam. De persze, nem énmiattam jött, ő sosem tesz semmit önzetlenül. Talán a múltunk miatt? Az a titkos, bűnös kapcsolat, amit annyira próbáltunk eltemetni? Féltékeny rám, vagy egyszerűen csak saját magát próbálja meggyőzni, hogy már nem számítok neki? Vagy ez az egész a királynő játéka, hogy szemmel tartson, mintha egy sakkfigura lennék? A kérdések szinte szétfeszítik az elmém, de válaszokat nem találok, csak egyre mélyebb homályt.

Azt hittem, ettől már nem is lehet rosszabb a napom. Aztán jött Siena. Egy szórakozóhelyen találtam rá, és azóta sem tudom eldönteni, mi történt köztünk pontosan. Mámor, gyönyör, vagy valami több? Az érintése még most is az ujjaimban él, a bőre illata bennem lüktet. A bárban átélt szenvedély olyan volt, mint egy tűzijáték. Gyönyörű, vad, és végül káoszba fulladt. Kidobtak minket, mégis nevetve váltunk el az utcán.

Ez a nap fájdalommal kezdődött, de gyönyörrel ért véget. Mégis, valami hiányzik. Valami... beteljesületlen. Miért érzem úgy, hogy ez a történet nem érhet véget itt? Miért érzem úgy, hogy Siena több annál, mint aminek látszik? És miért nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy a nővérem visszatérése is valahogy ehhez kapcsolódik?

Az éjszaka csendje körülölelte Lilith-et, ahogy hazafelé tartott. Az utcák kihaltak voltak, csak a Hold halvány fénye és a távoli lámpák pislákolása kísérte az útját. Mélyet sóhajtott, ahogy a gondolatai újra és újra visszatértek az este eseményeihez. Érezte, hogy ez az éjszaka többet érdemel, mint pusztán a gyors feledést. Emlékké kell tennie.

Lépései közben elővarázsolta mágiával átitatott naplóját. Az apró, időtől megviselt borítón halványan pulzált az energia, mintha a napló is érezte volna, hogy különleges bejegyzés készül. Lilith a Hold félhomályában megállt, keze végigsimított a lapokon. A napló különlegessége mindig lenyűgözte. Bármit leírt, azt a lapok később mozgó képekként elevenítették meg, visszajátszva az emlékeit. Ez a képesség olykor ijesztőnek tűnt, de valahol mélyen izgató is volt számára, és talán mások számára is, akik valaha hozzáférhettek volna ehhez a titkos kincshez.

Egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy összeszedje a gondolatait, majd nekilátott írni.

"2021. augusztus 7."

Ma éjjel, miközben a csillagok hideg fénye kísérte lépteimet, úgy éreztem, elérkezett az idő, hogy egy régi, fájdalmas emléket osszak meg a naplóval. Talán beteges, hogy így ragaszkodom a múlthoz, de nem érdekel. Az élet nem lenne teljes ezek nélkül az emlékek nélkül.

És ma este újra eszembe jutott Agrath Bat Mahlat. Ő volt az én legnagyobb bűnöm, és talán a leggyönyörűbb is. Egy időben úgy éreztem, hogy ő az, aki nélkül az örökkévalóság elviselhetetlen lenne, és mégis, a nevét sem mondhatom ki hangosan. Mi ketten megízleltük a tiltott gyümölcsöt, olyan édeset, hogy a világnak egyszerűen nem lett volna szabad léteznie. Emlékszem az első csókra. Hűvös és mély, mintha a halál csókolt volna meg, de olyan ízű volt, mint a méz.

Agrath sosem volt egyszerű. Azok az éjszakák, amikor a világ többi része eltűnt, és csak mi maradtunk. Sosem felejtem el őket. Olyan volt, mintha csak akkor lettem volna igazán élő. Mi ketten, a hajnal előtt, amikor a Nap még nem jött fel, a sötét sarkokba fénye még nem ért el, elvesztünk egymásban. Test és lélek egyszerre, ő volt a világom, és én az övé.

De aztán minden véget ért. A hatalom és a démonok világa elvették őt tőlem, amikor Malchantet királynővé választották. Őt elnyelte a politika, engem pedig elnyelt a magány. Azóta sem engedtem senkit ennyire közel magamhoz, és talán nem is akarom. De ma este, amikor Sienával voltam, valami... megváltozott. Egy pillanatra újra az az érzés kerített hatalmába, hogy képes vagyok újra ezt érezni. Vagy talán csak felejteni.

Ezért jegyzem fel ezeket az emlékeket. Nem csupán nosztalgiából, hanem mert tudom. Egyszer el fogok tűnni. De ha valaki megtalálja ezt a naplót, az én történetem nem veszhet el. Az éjszakáim, a bűneim, a gyönyöröm, mind itt élnek tovább. Ha ez beteges, hát legyen. Én csak azt akarom, hogy valaki egyszer lássa, milyen volt Lilith. És talán megértse, miért lettem az, aki vagyok.

– A múlt szerzője, Lilith