Lilith egyre jobban kezdte megérteni, hogy a nővérei halálával kapcsolatban olyan dolgok vannak, amelyek több puszta véletlennél. Számtalan apró emlék, elkapott mondat, furcsa pillantások mind elkezdtek összeállni egy szövevényes történetté. Egy olyan történetté, ami nemcsak róluk szólt, hanem az egész succubus vérvonaluk mélyebb, sötétebb oldaláról. Rájött, hogy talán a nővérei és ő nem egyszerű egyének, hanem egy hosszú sorozat részei, mintha ők egy reinkarnáció részei lennének, és voltak elődeik, akiket végzetes esemény ért utól, és ez most őket is fenyegeti. A királynő viselkedése is kezdett gyanússá válni. Lilith egyre inkább úgy érezte, hogy a királynő minderről tudott, és valószínűleg emiatt próbálta elterelni Lilith figyelmét, például azzal a csalással, amikor azt hitette el vele, hogy Sienával beszél. Egyre jobban megérett benne a gondolat, hogy mindezt nem hagyhatja szó nélkül. Válaszokat akart, és ha ezt csak a nővérei tudják megadni, akkor kénytelen lesz velük szembenézni.

A nővérei éppen egy ritka, ősi succubus ceremóniára készültek, egyfajta tisztelgésre az ősi istenük előtt. A ceremónia elkezdődött, és Lilith érezte, ahogy a levegő megtelik valami ősi, megfoghatatlan erővel. Díszes, egzotikus ruhában táncoltak a fa körül, minden mozdulatukon látszott az ősi, ritualisztikusság, amelyet követnek. Testüket fénylő ékszerek borították, láncok és gyöngyök simultak bőrükre, kiemelve minden elegáns vonalat. Arcukat sejtelmes fátyol vagy finom láncos maszk takarta, amelyek csak elhomályosították arcvonásaikat, mégis éles tekintetüket szabadon hagyta.

A nővérek egyszerre kezdték meg a lassú, körkörös táncot a fa körül. Mozdulataik egyszerre voltak kecsesek és fenyegetőek, mintha minden lépésüknek külön jelentése lett volna. Lilith elbűvölve figyelte őket, hiszen a tánc egyszerre tükrözte a hűséget és az engedelmességet, ugyanakkor egyfajta komor, elfojtott dühről is árulkodott.

A fa, amely körül mozogtak, hatalmas volt, lombjai egészen elágaztak, és két ág közé egy szobor volt beékelve, a hatalmas lényé, akihez hűséget fogadtak, és akit szolgálnak. A szobor szinte élettel telten meredt rájuk, míg ők köré fonódtak, kecsesen és pontosan követve a régi rítust, amely generációk óta a részük. A mozdulataikat követő csilingelő ékszerhangok és a fáklyák lobbanó fénye egy különleges, szakrális légkört teremtett a helyszínen.

Ahogy körbe-körbe forogtak, a szobor baljós árnyékot vetett rájuk a fáklyák fényében. Az alak kőből faragott arca rideg és tekintélyt parancsoló volt, mintha ítéletet hirdetne mindazok felett, akik ránéznek. Lilith úgy érezte, mintha a szobor szemei minden mozdulatot figyelnének, elvárva tőlük a teljes engedelmességet. A tánc során halk mormolás és szavak foszlányai szűrődtek ki, valami régimódi, ősi nyelven, amiből csak keveset értett.

A rítus tetőpontján a királynő lassan elindult a tenger felé, miközben a körülötte álló succubusok egyre erőteljesebben kántálni kezdtek. Szavaik mélyen zengnek, sötét erőket idézve, és ahogy a hangjuk összeolvad a tenger halk morajlásával, a víz fokozatosan vérvörösre kezdett változni. A királynő magabiztos léptekkel, méltóságteljesen bele kezdett gázolni a bíborvörös vízbe, amely lassan ellepi őt.

Ahogy közelebb merészkedik a mélyebb vízhez, a teste szinte egybeolvadt a vérvörös hullámokkal. Sziluettje és a vörös tenger egybefolyt, mintha a víz maga is az ő hatalmának manifesztációja lenne. Teste csillog a különleges fényben, mintha vérrel lenne borítva, és bőrén minden egyes csepp úgy tapad, mintha szent folyadék lenne, ami egyesíti őt az ősi erőkkel. Fejét hátravetve, karjait kitárva élvezi az elemi kapcsolatot a vérvörös tengerrel, ami az alattvalói számára egyértelműen jelzi, hogy ő a démoni uralkodónő, aki képes összekötni az alvilág és a valóság síkjait.

Lilith egy pillanatra a ceremónia ritmusába merült, ahogy nővérei is, ám belül mégis egyfajta belső feszültség dolgozott benne. A díszes külső és a tökéletes mozdulatok mögött egyre inkább érezte a kérdéseket, a vádat, amit a királynő és nővérei ellen táplált. A tánc közben, ahogy rituálisan haladtak a fa körül, Lilith fejében az a gondolat körvonalazódott, hogy itt az ideje kimondania a vádját, szembesíteni őket azzal, amire otthon rájött.

Lilith hangja tele volt aggodalommal, ahogy megszólalt.

 – Tudom, hogy valami nem stimmel az életünkkel, a történetünkkel! Egyértelmű, hogy nem mi vagyunk az elsők ebben a ciklusban, és valami vagy valaki minduntalan újraírja a sorsunkat. Ezért haltatok meg korábban, és  erre valamiért nem emlékeztek vagy úgy tesztek, mintha nem emlékeznétek. És a királynő... ő is tud erről, ugye? Tud valamit, amit elhallgat, valamit, ami ránk is hatással van!

A nővérei azonban nem törődtek Lilith aggodalmával. Egyikük megvetően félrenézett, a másik pedig unottan sóhajtott.

– Ugyan, Lilith. – Mondta az egyik. – Túl nagy a fantáziád! Ezt melyik könyvedből szakajtottad? Amiatt, mert szánalmasan alakult az életed, nem kell kitalálni egy  olyan mesét, amit az emberek a gyerekeknek mesélnek el, hogy halálra rémisszék őket elalvás előtt!

Lilith próbálta elérni őket, próbálta megértetni velük a veszélyt. De csak közönyös tekinteteket kapott válaszul.

– Figyelmeztetlek titeket. Ez a ciklus bármikor újrakezdődhet, és ugyanazok a dolgok történhetnek meg velünk, mint a múltban, ha nem teszünk ellene valamit! – Mondta Lilith kétségbeesetten.

Lilith dühösen nézett a nővéreire, és a királynő iránti haragját nem tudta tovább titkolni. 

– Ti nem értitek, mi folyik itt! A királynő nem jó hozzátok! Soha nem volt jó, és az ő uralkodása  miatt is pusztul el a fajtánk. Parancsolgat olyan lényeknek, akik lopnak, csalnak és hazudnak, mert csak az ármánykodással tud célt elérni! Csak a félelem generálása maradt neki, és ti ezt mégis hagyjátok!

A királynő higgadtan válaszolt, a hangja szinte egyenletes és megnyugtató volt.

 – Ha ennyire bátor vagy, hogy megkérdőjelezd a hatalmamat, akkor miért nem te ülsz most a trónon?

Lilith megdöbbenve hátrált egy lépést, érezte, ahogy a szavai visszacsengenek benne. A királynő szavai élesek voltak, mint egy penge, és a kérdés súlya nehezedett rá, miközben a két nő tekintete összetalálkozott.

– De tudom! – Válaszolt Lilith, a szíve hevesen dobogott. – Pontosan tudom, hogy miért nem ülök a trónon! De inkább ez, mint, hogy részt vegyek ebben.

A teremben halk morajlás hallatszott, ahogy a nővérei, a körülötte lévő succubusok meglepetten reagáltak Lilith kirohanására. A királynő, akinek hatalma és tekintélye nem tűrte a megkérdőjelezést, felvonta szemöldökét, és egy pillanatra megállt. 

– Azt hiszed, tudod, mi a jó és mi a rossz? – Kérdezte higgadtan, de a szemeiben ott csillogott a harag.

Lilith úgy érezte, hogy a szavai a falakra zúdulnak, mintha valami elképzelhetetlen erő támadná meg. A királynő válasza olyan volt, mint egy sötét felhő, amely a fejére zúdult. 

– Te, aki még a saját célodat se tudtad véghez vinni, hogyan merészeled megkérdőjelezni az uralmamat? Az igazság sokkal bonyolultabb, mint ahogyan azt te szeretnéd. Tehát ne feledd, Lilith, hogy a te múltad és a te titkaid is nyomot hagytak rajtad. Kérdezd meg magadtól, ki vagy valójában!

A királynő szavainak súlya, mint egy nehéz kő, Lilith lelkére nehezedett. Minden, amit elmondott, megfogta őt, és abban a pillanatban úgy érezte, hogy kutyaszorítóba került. A királynő szavai bántóan igaznak tűntek, mintha minden apró részletre fényt vetettek volna, amit eddig figyelmen kívül hagyott.

– Miközben engem vádolsz, nem veszed észre, hogy a saját szíved sötét titkai is a te birodalmad mélyén lapulnak? – Folytatta a királynő, a hangjában egyfajta gúnyos éllel. – Lehet, hogy az ármánykodás nem csupán a fajtánkban rejlő gyengeség, hanem a te szíved legmélyebb zugában is ott lakozik. Ne legyél álszent, nekünk megpróbálhatsz hazudni, de magadnak úgysem fog menni!

Lilithnek megdöbbent az arca, ahogy a királynő szavai egyre mélyebbre hatoltak a tudatába. Nem tudta, hogyan reagáljon, a düh és a félelem keveredett benne, és hirtelen egyedül érezte magát, mint egy apró gyertya a vihar közepén. Az, hogy a királynőnek igaza volt-e, az egy másik kérdés volt, de abban biztos volt, hogy egyre mélyebbre süllyed a sötétségben, amelyet el akart kerülni. 

– Az emberek nem értik meg a hatalom valódi természetét, és ezért gyakran félnek attól, amit nem ismernek. Te is pontosan ezt teszed most, Lilith. Ahelyett, hogy megpróbálnád megérteni a helyzetet, inkább elítéled azt. Miért gondolod, hogy az emberek irányítása kevesebb értéket képvisel, mint a szabadság, amit keresel?

Lilith megdöbbent, ahogy a királynő szavai egyre inkább áthatoltak benne. De a dühje, mint egy tűz, úgy lobogott tovább. 

– De ezzel elpusztasz mindent! Nem tudod megérteni azt, hogy a szabadság iránti vágy lehet egy békésebb mód is! Nem kéne csak parancsolgatásból és mások eltiprásából állnia, hanem élni, és uralkodni a természetünkön. Ez is egy járható út lenne, és ezt te magad is tudod! Ebből katasztrófa lehet, ha nem ismered be.

 Egy nagyon veszélyes úton jársz, Lilith. A hatalom fenntartása nem csupán önző vágyak kérdése. Ez a fajunk túlélésének kulcsa. Képzeld el, mit hozhat a világ a káoszban! Ha elvesztjük a félelmet, elveszítjük a kontrollt is. Azt hiszed, te vagy a megoldás, de valójában csak még nagyobb problémát generálsz magad körül.

Lilith megfagyott a királynő szavai hallatán, mintha a szavak fizikailag megragadták volna. Ekkor a királynő tovább folytatta.

– Hidd el, a múlt hibáit nem lehet figyelmen kívül hagyni, és azzal, hogy felrúgod az egyensúlyt, újabb káoszt teremtesz. A te útad nem vezet sehova, kicsi húgocskám.

Lilith szíve hevesen dobogott, de a királynő hangja, a magabiztos és könyörtelen, olyan erővel bírt, hogy a dühét egy pillanatra elnyomta a félelem. 

– Ha a királynőtök valóban olyan jó lenne, miért csak az számít amit ő parancsba ad? Miért van az, hogy olyan dolgokat teszünk, amik elítendőek, anélkül, hogy tudnánk milyen következményekkel járhat? Vagy ti ilyen könnyen eltudjátok fordítani a fejeteket az igazság elől, és fityet hányni az egészre?

A teremben csend lett. A királynő arca kemény maradt, de a szemeiben egyfajta fény villant meg.

 – Talán te sem tudod, hogy mit kérdezel, Lilith. Az igazság néha fájdalmasabb, mint bármi más. De ha úgy döntesz, hogy nekivágsz ennek az útnak, tudd, hogy ennek következményei lesznek. Az, amit most teszel, meg fogja határozni a jövődet. A szavaid súlya nagyobb, mint gondolnád.

Lilith mély levegőt vett, és érezte, hogy a szavak már a nyelve hegyén vannak. 

– Ti mind tudjátok, hogy valami nem stimmel! Történeteket mesélünk egymásnak a hagyományokról és a hatalomról, de nem mondanátok el az igazságot! A királynő nem csupán egy irányító, hanem ő az oka annak, ami korábban történt velünk.

A nővérek döbbenten néztek rá, de a királynő arca rezzenéstelen maradt. 

– Miről beszélsz, Lilith? Milyen igazságot akarsz felfedni? És mi történt velünk?!

– A reinkarnációkról! És arról, hogy valami olyasmi történt velünk, ami miatt meghaltunk és valaminek köszönhetően újra itt vagyunk, azonban nem emlékszünk semmire se, az előző életünkből! – Kiáltotta Lilith, a hangja remegett az érzelmektől. 

– Az,  akihez szól a ceremónia, ez a fenséges szertartás, nem csak egy emlék vagy egy buta mese.

–  Az ősi szokások mögött valami sötét titok húzódik, ami összeköt minket, és mindezt a királynő miatt tűrtétek el! – Szakította félbe Lilith a királynőt.

A nővérek közötti feszültség nőtt, de a királynő csak egyetértően megrázta a fejét. 

– Nem tudod, mit beszélsz. Az ősi szokások tisztelete nem azt jelenti, hogy félreérted a történeteinket.

– De hiszen ti magatok is tudjátok! – Felelte Lilith. – Minden egyes alkalommal, amikor csak egy szót elhallgattok a múltunkról, olyan, mintha elárulnátok önmagatokat is. A hatalom nem csak félelem keltés kérdése, hanem felelősség is, és ti azt nem veszitek tudomásul!

A nővérek szemei egymásra meredtek, és az egyikük, a hosszú hajú nő, előrelépett.

 – Téged nem érdekelnek a következmények, Lilith! Te csak egy lázító vagy, aki nem érti, hogy milyen következményekkel járhat a lázadás!

A királynő arcán felvillanó sötét mosoly végleg megfagyott a levegőben, és a nővérek szemei feszülten figyelték Lilith-et, ahogy megpróbálta összekapcsolni a pontokat a múltja és a jelen között. De a királynő nem adta fel annyival. 

– A múltad nem a te dolgod és nem is a te kezedben van. Legyen ennyi elég, vagy olyan parázsra fogsz lépni, ami a húsodig fog hatolni. Ezen kellemetlenségre ugyebár pedig egyikünknek sincsen szüksége.

Lilith érezte, hogy az érzelmei a határra jutnak, és a nővérei közötti ellentétek mélyültek. Mivel tudta, hogy a királynő nem fogja elmondani az igazat, az utolsó reménye is elillant, és a válaszokat magának kellett megtalálnia.  

A nővérei nem hallgatták tovább, egyszerűen megvonták a vállukat, majd visszatértek a ceremóniához. Lilith dühösen és csalódottan lépett hátra. Egyre világosabbá vált számára, hogy a saját útját kell járnia, válaszokat találnia, és senkire sem számíthat igazán ebben az ügyben. Ahogy elhagyta a helyszínt, elhatározta, hogy kideríti az igazságot, bármi is legyen az ára.