A kora reggeli órák beálltak, és a kinti világot még mindig sötétség borította. Az óra három órát mutatott, amikor Lilith, aki Benjamin mellett aludt, mocorogni kezdett. Mozdulatai eleinte gyengédek voltak, mintha csak álmában mozogna, de hamarosan a légzése is felszínesebb lett, teste pedig kábultan, kábultan emelkedett ki az ágyból. Lépéseinek, bár öntudatlanok voltak, célja volt, mintha láthatatlan erő vezette volna, valami mélyen a múltjában gyökerező visszhangot nyomon követve.

Ebben a transz-szerű alvajárásban Lilith elméje egy idegennek és kísértetiesen ismerősnek érzett helyre vitte. Egy félhomályos, félreeső helyre, ahol hangulatvilágítás volt az utcákon és látszólag igen békés környezet rajzolódott ki körülötte.

Ahogy Lilith egyre mélyebbre sodródott alvajáró állapotába, az emlék egyre élesebbé vált. Eiseth nem egy szeretővel volt, hanem inkább egy ügyféllel valakivel, aki egy kis pénzt ígért az estéért cserébe.  Ebben a komor látomásban Eiseth gyakorlott magabiztossággal fogadta el az ajánlatot, jól ismerte a munkája által hordozott kockázatokat, de szükséges eszköz volt a túléléshez. 

Eleinte sikerült kézben tartania a helyzetet, a férfi intenzitása ellenére nyugodt maradt. Mégis valami megváltozott. Viselkedése elsötétült, kikerült az irányítása alól, és olyan fenyegetéssé vált, amelyet nem tudott eloszlatni.

  A lány felsikoltott amikor durvulni kezdett, de a férfi azonban gyorsan beléfolytotta a hangot, ahogy egy koszos rongyot tömött a szájába. Eiseth szíve a mellkasában dobogott, miközben igyekezett kiszabadítani magát, de semmi haszna. A férfi túl erős volt, odakötötte kezét a lábaihoz, hogy teljes mértékben kiszolgáltatott állapotban lehessen.

 A férfi kegyetlen vigyorral letépte Eiseth ruháját, így meztelenül nem volt más, mint csak egy koszos csatorna patkány kinézetileg, akinek nem volt otthona. A férfi nem tudott ellenállni, hogy végigsimítsa a kezét a lány testén.

 Eiseth szeme megtelt könnyel, ahogy a férfi ráerőltette magát. Érezte, hogy vastag, kemény farka behatol a puncijába és gyötrelmes fájdalom itatja át testét. Vad brutalitással kezdte el megbaszni, újra és újra nekicsapódott a testéhez. Minden egyes újabb lökésnél tompított sikolya hallatszódott. 

Lilith félig ébren látásán keresztül érezte a nővére pánikját, a biztonságból a tehetetlenségbe való hirtelen fordulatot. A részletek időnként elmosódtak, de az Eiseth által érzett félelem összetéveszthetetlen volt, és szomorúsággal és dühvel töltötte el Lilithet, amely még évekkel később is visszhangzott.

Azonban a férfi nem elégedett meg azzal, hogy megalázta. Minden lehetséges módon be akarta mocskolni a testét és lelkét egyaránt, elakarta érni, hogy még a halála is gyalázatos legyen.  Benyomta Eiseth szájába a farkát, amitől a nő fulldokolni kezdett, már-már öklendezett. Benyúlt a zsebébe, és elővett egy nagy, fából készült dildót. Közben pedig ki-be lökte azt a puncijába, és addig dugta vele, amíg fájt és véres nem lett neki. 

 A férfi továbbra is kínozta Eisethet, fájdalmat és megaláztatást okozva neki. Levágta a ruháját, így meztelenül törékennyé vált. Fogott egy fogót, és összeszorította az egyik majd másik mellbimbóját, amitől a nő kínjában felsikoltott.

 De a legrosszabb még hátra volt. A férfi fogott egy éles kést, és levágta Eiseth végtagjait, a fájdalomtól pedig vonaglani kezdett az ágyon, máramennyire engedte a kötél, amivel korábban megkötözte. Irgalomért próbált kiáltani, de a férfi csak nevetett, gyönyörködve abban, ahogyan a kiszolgáltatott állapotú nőn erejét gyakorolhatta.

 Amint Eiseth ott feküdt véresen és meggyalázva, a férfi végül befejezte brutális kínzását. Felállt, és letörölte a vért és az izzadságot a homlokáról. Lenézett Eisethre, aki eszméletlenül feküdt és alig élt.

A már amúgyis habos torta csúcsára felbiggyesztette a meggyet. Egy szikével bemetszést tett a haldokló lány testén, majd kiemelte a szívét. Ezzel megfosztva a lányt az életétől. Nem ez volt az első ilyen eset, és korábbról is szerzett a becses gyűjteményébe valamiféle szuvenírt, amiről visszaemlékezhetett a különleges estéire.

Lilith teljesen lefagyott, majd hirtelen, mintha Eiseth után akart volna nyúlni, hogy elrángassa őt eről a helyről. De ahogy közelebb ért volna, az emlék halványulni kezdett, és egyedül állt a szobája csendjében, és érezte a tragédia súlyát, amelyet az idő sohasem tompíthatott el. Nem tehetett érte semmit sem, végig kellett néznie ezt a kínhalált, úgy fájt neki, mintha ő feküdt volna ott nővére helyett. 

Hirtelen a tér ahol korábban nézte az eseményeket elsötétült, és visszatért a valóságba.

A kora hajnali csendet váratlan zajok törték meg. Edények csörrentek, poharak gördültek végig a konyhapulton. Benjamin felébredt a hangokra, és ösztönösen felült az ágyban, próbálta felfogni, mi történhetett. Ahogy lassan magához tért, rájött, hogy a hangok a konyhából jönnek, így gyorsan kisietett megnézni, minden rendben van-e.

A konyhába érve meglátta Lilith-et. Ő kábán állt a félig nyitott konyhaszekrény előtt, körülötte elborulva edények és tányérok, mintha valamit keresett volna, de a pillantása távolinak és üresnek tűnt. Benjamin halkan megszólította.

– Lilith? Minden rendben?

Lilith zavartan hajolt le az edényekért, amiket leverhetett, de érezte Benjamin figyelő tekintetét, ami a lényéig hatolt. Benjamin próbálta türelmesen, kedvesen kezelni a helyzetet, de nyugtalanság és némi csalódottság ült az arcán.

– Lilith... valami történt, igaz? – Kérdezte halkan, ahogy még mindig finoman, de határozottan a vállán tartotta a kezét.

Lilith tekintete elrévedt, majd kicsit hátrébb lépett, és próbált távolságot tartani, mintha ezzel elrejthetné a gondolatait. Fáradtan, kicsit elhárítóan válaszolt.

– Én... tényleg nem tudom, Benjamin. Semmi komoly... lehet, hogy csak egy rossz álom volt.

Benjamin szeme összeszűkült, de nem válaszolt azonnal. Látta, hogy Lilith valamit nem akar megosztani vele, és érezte, hogy ennek súlya van. Kisebb csend telepedett közéjük, majd Benjamin végül megszólalt, hangjában érezhetővé vált az a sértettség, amit próbált magában tartani. 

– Lilith, ne játszuk ezt! Ha tényleg fontos vagyok neked, miért nem mondod el mi történt valójában? Tudom, hogy nem csak egy egyszerű álomról van szó, és őszintén szólva, elegem van abból, hogy falakat húzol körém. Az éjszakai kufircokra és őrültségekre jó vagyok, de ahhoz már nem vagyok elég jó, hogy megoszd velem a terhet amit hordasz magaddal?

Lilith összerezzent a szavai hallatán, de nem válaszolt azonnal. Benjamin dühös arckifejezése és éles szavai belülről is megrendítették.

– Nem erről van szó! – Kezdte halkan, védekezőn. – Csak... vannak dolgok, amikről nem egyszerű beszélni.

– Nem egyszerű? – Kérdezte Benjamin keserűen felhorkanva. – Egyáltalán meg akarsz bízni bennem, vagy mindig úgy fogod kezelni, mintha valami idegen lennék, aki nem elég fontos ahhoz, hogy ismerje az igazságot?

Lilith zavarodottan, megbántottan nézett rá, de Benjamin már nem tudott uralkodni az érzésein. Felsóhajtott, dühösen megcsóválta a fejét, majd a konyhapultra támaszkodott, hátat fordítva neki. Egy pillanatra mindketten mély hallgatásba burkolóztak, a konyhában csak az elborított edények között visszhangzott a nehéz csend.

– Nem tudom, Lilith. – Szólalt meg végül Benjamin, hangjában csalódottság és fáradtság vegyült. – Nem tudom, hogy meddig képes valaki úgy szeretni, hogy közben nem engedi be a másik teljesen az életébe.

Lilith próbált válaszolni, de a szavak egyszerűen nem jöttek ki. Benjamin tekintetében düh és csalódottság keveredett, és érezte, hogy ez most egy olyan pont, ahol talán nem lehet már visszatáncolni.

– Tudod mit? – Mondta Benjamin, hangjában tompa lemondás érződött. – Nem fogom erőltetni. Majd beszélj, amikor úgy gondolod, hogy tényleg fontos vagyok neked.

Lilith szíve összeszorult, de nem volt mit mondania. Ahogy Benjamin szótlanul elfordult, ő is csak bólintani tudott, még ha saját maga sem volt biztos benne, mit is szeretne mondani.

Lassan mindketten elindultak a hálószoba felé, lépteik hangtalanok voltak, de a köztük lévő csend szinte fojtogatóan vastag. Ahogy befeküdtek az ágyba, Lilith érezte, hogy Benjamin tőle kissé távolabb helyezkedik el, mintha fizikailag is eltávolodna a köztük lévő fal miatt.

Egy szó sem hangzott el közöttük. Csak feküdtek ott, mindketten a saját gondolataikba merülve, és Lilith úgy érezte, hogy a kimondatlan szavak és titkok terhe egyre nehezebbé teszi az éjszaka csendjét.

A kerítésről felrebbent madarak, vaktában rájuk lőnek, akkor is megijednek. Egyszer azonban úgyis találat éri az egyiket...