Lilith nem értette az emberi érzelmeket. Hát hogyan is érthette volna? A démonok világában nem volt helye sem a szentimentális gondolatoknak, sem a szívből fakadó alkotásnak. Itt minden az erőről, az érdekekről és a ranglétrán elfoglalt helyről szólt. De az emberek... Az emberek mások voltak. Az érzelmeik olyanok voltak, mint a tűz: fényesek, fájdalmasak és kiszámíthatatlanok. Pont ezért választotta a művészeti egyetemet. Ha meg akarja érteni őket, akkor ott kell kezdenie, ahol az emberi lélek legjobban kibontakozik.

Az egyetem poros folyosóin emberi lények százai jöttek-mentek, mit sem sejtve arról, hogy mellettük más világ lényei járkál. A démonok árnyékban jártak, varázslatokat suttogtak, és néha a levegő is szikrát vetett, ha valaki rossz helyen mondott ki egy tiltott szót. Az emberi szemek számára láthatatlanul, az ő világuk mindig ott lapult a háttérben. Ott volt az árnyékokban, egy zárt ajtó mögött, egy elfelejtett sikátorban. De ő nem maradt az árnyékban. Azáltal, hogy belépett az emberek közé, különösen egy olyan helyre, ahol az érzelmek és az alkotás annyira intenzívek voltak, mint a művészeti egyetemen, veszélybe sodorta magát.

Az emberek világa mégis vonzotta. Az érzelmeik kaotikussága és viselkedésük olyanok voltak számára, mint egy kirakós, amelynek darabjait még sosem látta. Érteni akarta őket. Mi hajtotta őket? Miért alkottak? Miért voltak képesek annyi fájdalmat és örömet egyszerre átélni? Ezt a démonok világában sosem tapasztalta. Szerette ezt az újféle káoszt, amit az emberek nyújtottak, hiszen ő maga is annak szülötte volt. A válaszokat az egyetemen kellett keresnie, de minden nappal, amit ott töltött, egyre közelebb sodródott ahhoz, hogy felfedezzék. Egyetlen rossz mozdulat, egyetlen elszólás elég lett volna, hogy lelepleződjön, és azt már egyik világ sem nézte volna el neki.

A kastélytól távol, visszatért a városi élet forgatagába. Ahogy az egyetem területére lépett, mintha egy újabb színpadra lépett volna. A figyelem olyan természetességgel fordult felé, mint ahogy a nap sugarai megérintik a földet. A szépsége volt a maszkja, egy tökéletes illúzió, amely mögé elrejthette valódi természetét. Mégis, minden tekintet, amely túl hosszan időzött rajta, emlékeztette arra, hogy ez a játék sosem veszélytelen.

A campus központi parkjában sétálva próbált elvegyülni a diákok forgatagában. Az ismerős épületek, a beszélgetések zsongása, és a park szélén elhelyezett szobrok között mindig érzett egyfajta nyugalmat. Az emberi érzelmek kusza hálója itt kézzelfoghatóbb volt.

A könyvtár volt a következő állomás. A falak közé zárt csend mindig megnyugtatta. A könyvek sorai, amelyek az emberek vágyait, álmait és félelmeit rejtették, egy másik világot tártak fel előtte. Egy világot, amelyet még tanulmányoznia kellett. Ahogy átlépett az ajtón, az ismerős papírillat és a halk suttogások fogadták. A szokásos helyére tartott, egy ablak melletti asztalhoz, ahonnan rálátott a campusra.

Leült, és egy pillanatra megengedte magának, hogy kizárja a külvilágot. Ahogy kinézett az ablakon, egy jelenet ragadta meg a figyelmét. Egy kültéri órát tartott az egyik tanár. Az egyetemen a határok feszegetése mindennapos dolog volt, és az udvaron összegyűlt diákok pontosan ezen dolgoztak. Az osztály éppen a pajzánkodás valódi oldalát próbálta megérteni a professzor vezetésével, aki híres volt merészségéről. Az óra során a professzor arra kérte a női modellt, hogy az érzékiség határait teljesen őszintén tárja fel a diákok előtt. Egy szokatlan, de nem ismeretlen módon.

A diákok figyelmesen követték a jelenetet, próbálták megragadni a pillanat intimitását és érzékiségét művészetükben. Lilith lenyűgözve figyelte a modell magabiztosságát, a diákok elmélyült koncentrációját, és azt, hogy milyen természetességgel mozogtak ebben a különleges légkörben.

Egy mély sóhajjal elfordította a tekintetét, elővette jegyzeteit és tankönyveit, és elmerült a tanulásban. Ez az egyik legnehezebb féléve volt, tele kihívásokkal, de Lilith mindig is szeretett szembenézni a nehézségekkel. Az alkotás és a tanulás segítette abban, hogy elmeneküljön a múltja elől, ami gyakran túl súlyos teherként nehezedett rá.

Miközben olvasott, halk beszélgetést hallott a háta mögött. Egy-egy elejtett mondat megakadt a fülében. Semmi különös, csupán mindennapi panaszok és tervek, mégis ott vibrált bennük valami... élet. Lilith egy röpke pillanatra azon kapta magát, hogy mosolyog. Talán itt, az emberi világ szívében, még egy démon is képes lehet megérteni azt, amit a sajátjaik sosem értenének meg.

A művészettörténet és az esztétika alapjai különösen érdekelték, de a tananyag rendszerezése és a vizsgákra való készülés teljes koncentrációt igényelt. Éppen elmerült az egyik bonyolult fogalomban, amikor egy ismerős hang rángatta vissza a valóságba.

– Lilith, már megint túl komolyan veszed az egészet, nem? – szólalt meg egy játékos, ismerős hang, kirángatva őt a jegyzetei közül.

Lilith lassan felnézett, és szembe találta magát egy régi barátja mosolygó arcával, aki most is képes volt kizökkenteni őt a tanulás monotonitásából.

– Szia, Eveline! Igen, mostanában elég sok a dolgom. Te hogy vagy?

– Hát, mondjuk úgy, hogy a beadandók elől próbálok ide menekülni. – sóhajtott Eveline, majd hirtelen elvigyorodott. – Tudod, néha komolyan elgondolkodom azon, hogy a tanáraink mennyire értékelnék az igazán... kreatív megoldásokat.

Lilith felvonta a szemöldökét. – Mire gondolsz?

– Arra, hogy mondjuk... személyesen is meglátogatnám, hogy lenyűgözzem furulya tehetségemmel a professzort, ha érted, mire célzok. Hátha plusz kreditet kapnék. – kacsintott Eveline játékosan, de Lilith arckifejezését látva azonnal elnevette magát. – Te jó ég, látnod kéne az arcodat! Csak viccelek, persze!

Lilith elmosolyodott, de megrázta a fejét. 

– Néha komolyan aggódom, hogy egyszer tényleg kipróbálsz valami ilyesmit.

– Ugyan, ugyan! A humor az egyetemi túlélés titka. – intett Eveline, majd rápillantott Lilith jegyzeteire. – Egyébként mire készülsz?

– A művészettörténet vizsgámra. Elég sok az anyag, de szeretem. – válaszolta Lilith, miközben gondosan összerendezte a papírokat.

A beszélgetés könnyed hangulatban folyt tovább, Eveline vicces történeteivel és Lilith halk nevetésével. Pillanatokra Lilith elfeledkezett démoni mivoltáról, mintha tényleg egy lenne közülük. Miután Eveline elköszönt, Lilith még egy ideig a jegyzeteibe merült, de érezte, hogy szüksége van egy kis levegőváltozásra.

Felállt, és kilépett a könyvtár hűvös falai közül a napsütötte campusra. Az emberek nyüzsgése, a diákok nevetése most különösen élesen hatott rá. Míg máskor megnyugvást talált az egyetemi életben, ezúttal a tömeg egyfajta nyomasztó érzést keltett benne. Tisztában volt vele, hogy hiába igyekszik, mindig lesz egy láthatatlan határ közte és közöttük. Az állandó titkolózás és az önazonosság elvesztésének érzése magányossá tette.

Hogy egy kis nyugalmat találjon, elsétált a kávézóba, és rendelt egy forró kávét. A pohár melengette a kezét, ahogy leült egy árnyas asztalhoz, távol a zajos társaságoktól. Kortyolgatva a kávéját, figyelte a diákokat. Látta, ahogy közvetlenek és felszabadultak egymással, és megengedhetik maguknak, hogy hibázzanak, hogy megmutassák valódi énjüket. Ez az, amit Lilith sosem engedhetett meg magának.

Egy idő után összeszedte magát, és elindult az egyik művészeti stúdió felé. Ahogy belépett, az alkotás pezsgő energiája azonnal körülvette. A levegőt a friss festék, agyag és fa illata töltötte be. A falakon diákok művei lógtak. Szobrok, festmények, rajzok, mindegyik a kifejezés és az érzelmek egyedi formája. Ez volt az a hely, ahol Lilith önmaga lehetett, anélkül, hogy ítélkeztek volna fölötte.

Most éppen a „Szenvedély és Melankólia" című beadandóján dolgozott, amely a romantikus művészet érzelmi mélységeit hivatott bemutatni. Lilith belemerült Caspar David Friedrich magányos alakjainak és Eugène Delacroix forradalmi lendületű jeleneteinek tanulmányozásába. Megértette, hogy a romantikus művészet lényege nem csupán az érzelmek megörökítése volt, hanem az ellentétek összhangjának bemutatása: a szenvedély és a fájdalom, a remény és a kétségbeesés keveredése.

A legújabb festményén egy zuhanó angyalt ábrázolt. Az angyal tekintete a szerelmére szegeződött, aki egy felhőn ült, és kétségbeesetten figyelte a zuhanást. Az angyal arca egyszerre sugárzott szenvedélyes vágyakozást és mély szomorúságot, míg a háttérben kavargó viharfelhők és a narancsos naplemente drámaiságot kölcsönöztek a jelenetnek. A szerelmes alak arckifejezésén is ott tükröződött a belső konfliktus. Egyszerre szeretet és fájdalom.

Ahogy befejezte, Lilith tisztábban látta, milyen mélységeket rejt a romantikus művészet. Nem csupán az érzelmek kifejezése, hanem az emberi lélek bonyolultságának megértése volt a célja. Lilith ekkor jött rá, hogy az alkotásai nem csak a tanulmányai részei, hanem eszközök is arra, hogy megértse és feldolgozza saját démoni természetét. A szenvedély és a melankólia, amelyeket megfestett, nem csak a művészet részei voltak, az ő történetének is szerves elemei.

Lilith otthona a város szélén állt, csendes környezetben, ahol megtalálta a nyugalmat. A nappaliját modern műalkotások és saját festményei díszítették, amelyek egyszerre tükrözték a művészi szabadságát és belső küzdelmeit. Stormy, a hűséges husky, békésen pihent a kanapé mellett, amelyen gyakran hevert egy-egy nyitott jegyzetfüzet vagy könyv.

Reggelente az ébresztőóra halk csipogása ébresztette, de igazán Stormy lelkes ugrálása késztette arra, hogy kikeljen az ágyból. Egy gyors pillantást vetett az éjjeliszekrényen heverő bőrkötésű naplójára, és feljegyezte benne az éjszaka kavargó gondolatait. Ez volt az a hely, ahol szabadon kiönthette a szívét, megosztva örömeit és démoni létből fakadó fájdalmait.

Délután, amikor leült a számítógépe elé, a rajzok életre keltek a monitoron. Minden vonás és árnyalat egy darabot tükrözött Lilith lelkéből, mintha a vászon lenne az egyetlen hely, ahol igazán őszinte lehetett. Este, Stormyval tett sétája közben a csillagok alatt megengedte magának, hogy elmerengjen az életén. Ez volt az egyetlen idő, amikor a démoni titkai mellett a csend is a társaságává vált.

Lilith számára a nap a megszokott ritmusával indult, mégis valami furcsa nyugtalanság bujkált a levegőben. Az egyik délutáni órán, amikor épp a szívének oly kedves projektet mutatta be, az események váratlan fordulatot vettek. Ahogy kivetítette az alkotását, és elkezdte magyarázni annak jelentését, a terem zúgása egyre hangosabb lett. A suttogások elérték a tetőpontot, amikor Daisy gúnyos hangja megszólalt.

– Ez túl személyes. Nem gondolod, hogy ez inkább a naplódba való, mint elénk? Senki sem kíváncsi a lelki drámáidra, Lilith.

Lilith arca elvörösödött, és úgy érezte, mintha a teremben minden szem rá szegeződne. A szavak tűként szúrtak a bőrébe, és hiába próbált megszólalni, egyetlen hang sem jött ki a torkán. Az óra után Lilith a campus egyik csendes zugába menekült, ahol a könnyei végre szabadon folyhattak. Ahogy ott ült, a szomorúsággal megtöltött sós cseppek hangtalanul végiggördültek az arcán. Érezte, ahogy az ítélkezés és az elvárások súlya egyre inkább a földre kényszerítik.

Aznap este, a város lámpafényei alatt bolyongva, megpróbált eltűnni a tömegben. Az első bár, amelybe belépett, éppoly sötét és fülledt volt, mint az érzései. Az alkohol egy időre elnyomta a fájdalmat, de minden korttyal egyre mélyebbre süllyedt saját kétségeiben. Végül egy csendesebb helyen kötött ki, ahol egy idegen nő megállt előtte, és Lilith életében először érezte, hogy valaki észreveszi őt, még ha nem is tudta, mit hoz ez a találkozás.

– Jól vagy? – kérdezte a nő, aggódó tekintettel figyelve Lilith-et.

Lilith csak megrázta a fejét, és a nő csendesen leült mellé.

– Tudom, hogy az élet néha kegyetlen, de mindig van valaki, aki törődik veled. Néha csak meg kell találnod őket. – mondta halkan, miközben gyengéden megérintette Lilith vállát.

Lilith a nő szemébe nézett, és először érezte, hogy a fájdalom mögött ott lapul valami más, valami halvány, mégis erős érzés.

– Talán a remény, amit elveszettnek hittem, nemcsak valami megfoghatatlan dolog lehet.

– Gyerünk, hazaviszlek! – mondta, miközben óvatosan felsegítette Lilith-et.

Amikor felállította Lilith-et, és segített neki elindulni, észrevette, hogy a lány nagyon bizonytalanul lépked.

– Hol laksz, Lilith? – kérdezte óvatosan, de a lány csak zavartan pislogott rá, és nem adott választ. A nő egy pillanatra tanácstalanul nézett körbe, majd óvatosan áttúrta Lilith táskáját, remélve, hogy talál valami hasznosat.

Egy tárcában végül rábukkant egy lakcímkártyára, és megkönnyebbült sóhajjal olvasta el az információt.

– Rendben, most már tudom, merre kell mennünk! – mondta halkan, és visszacsúsztatta a kártyát a helyére. Lilith motyogott valamit, de szavai érthetetlenek voltak. A nő azonban megfogta a kezét, és türelmesen vezette őt az utcákon.

Ahogy az éjszakai utcákon sétáltak, Lilith hallotta a város halk neszeit, és érezte, hogy a nő jelenléte valahogy megnyugtatja. A fájdalom lassan enyhült, de a gondolatok még kavarogtak a fejében.

Ahogy megérkeztek Lilith lakásához, elővette a zsebéből a kulcsot, amit korábban a lány táskájában talált, és óvatosan kinyitotta az ajtót.

– Nyugodtan, most már otthon vagy. – mondta kedvesen, és átvezette Lilith-et a nappaliba. Lilith fáradtan rogyott le a fotelba, miközben Stormy azonnal mellé szegődött, orrával gyengéden bökdösve a kezét.

Hozott egy pohár vizet a konyhából, és leült mellé a kanapéra.

– Egyébként, a nevem Siena. – mosolyodott el halványan, ahogy Lilith végre kicsit kitisztult tekintettel nézett rá.

Lilith egy pillanatra habozott, aztán halkan megszólalt.

– Lilith. – mondta szinte suttogva, majd halványan elmosolyodott.

Siena csendesen ült a fotelben, figyelve Lilith-et, aki a kanapén feküdt, betakarva egy puha takaróval. Stormy mellette hevert, mintha vigyázni akarna rá. Lilith lassan kezdett elszenderedni, de hirtelen összerándult, és rosszulléte egy pillanat alatt súlyosbodott.

– Siena... azt hiszem... – kezdte Lilith, de mielőtt befejezhette volna, elhányta magát. A mozdulat váratlan volt, és Lilith ruhája teljesen beszennyeződött. Zavartan nézett Siena-ra, könnyek szöktek a szemébe.

– Sajnálom... én nem akartam... – dadogta Lilith, teljesen összetörve.

Siena gyorsan reagált, odament hozzá, és megnyugtatta.

 – Hé, semmi baj. Ez előfordul. Gyere, segítek rendbe tenni magad! – mondta, és óvatosan segített Lilith-nek felállni. – Egy gyors fürdés segít, hogy jobban érezd magad.

Siena a fürdőszobába vezette Lilith-et, és közben folyamatosan nyugtatta. Amint odaértek, Siena vizet engedett a kádba, hogy Lilith felfrissüljön.

– Most segítek levenni a ruhádat, rendben? – kérdezte Siena óvatosan, és Lilith csak bólintott, még mindig zavartan.

– Ez segít, hogy jobban érezd magad! – mondta Siena, miközben a szivaccsal óvatosan törölgette Lilith arcát és vállait. Lilith félig csukott szemmel, mosolyogva nézett rá.

– Te tényleg egy angyal vagy, Siena. – dünnyögte Lilith, miközben Siena letérdelt a kád széléhez, hogy megmosdassa a lábait.

– Most maradj nyugton, Lilith, és hagyd, hogy segítsek! – mondta Siena figyelmesen.

De Lilith szeszélyesen megmarkolta Siena csuklóját, és egy hirtelen mozdulattal berántotta a kádba. Siena meglepetten sikoltott fel, ahogy a víz csobbanása kíséretében Lilith ölében landolt. Az egyensúlyát vesztve Siena keze véletlenül Lilith mellére csúszott.

Siena arca azonnal elvörösödött, és gyorsan elkapta a kezét. 

– Ó, istenem, bocsánat! Ez tényleg véletlen volt! – mentegetőzött kapkodva, miközben próbált kimászni a kád vízéből, most már teljesen átázott ruhában.

Lilith egy kuncogást nem tudott visszafojtani, majd lágyan megszólalt.

– Tudod, Siena, azt hiszem, most már sokkal kellemesebb ez a fürdés...

Siena elképedve nézett rá, miközben az arca egyre vörösebb lett. 

– Lilith, komolyan?! – kérdezte, de a hangjában már egy kis nevetés bujkált.

– Hé, csak viccelek! – mondta Lilith, miközben felült a kádban. – De tényleg köszönöm, hogy segítesz. Még ha néha kicsit... intenzíven is teszed. – tette hozzá egy csintalan mosollyal.

Siena fáradt sóhajjal vette tudomásul, hogy ruhája teljesen átázott, ahogy kimászott a kádból. Lilith továbbra is a kádban ült, még mindig kissé mámorosan, de sokkal jobban érezte magát.

– Komolyan, Lilith, te tényleg mestere vagy annak, hogy kaotikus helyzeteket teremts! – jegyezte meg félig bosszúsan, de az ajka sarkában egy halvány mosoly bujkált.

Lilith játékosan oldalra billentette a fejét.

 – Kaotikus? Én inkább kreatívnak mondanám... – szólalt meg kacsintva.

Egy törölközőt vett elő, hogy elkezdje megtörölni Lilith haját és vállait. Aprólékos és gondoskodó mozdulatokkal törölgette a bőrét. Ahogy lehajolt, hogy elérje Lilith lábait, a szoknyája szélét finoman meglibbentette a mozdulat. Lilith szeme akaratlanul is követni kezdte Siena mozdulatait, és az alkohol ködös hatása alatt a keze megmozdult.

Miközben Siena próbálta elérni a lábát, Lilith keze megmozdult, és óvatosan végigsiklott Siena combján, végül egy pillanatra megérintette a bugyiját, ami az érintés hatására finoman odaragadott a bőréhez. Siena teste aprót remegett, és amikor észlelte Lilith érintését, gyorsan felegyenesedett, próbálva megőrizni a komolyságát.

– Lilith... – mondta halkan, hangja óvatos volt, de a törődés érezhetően ott vibrált benne. – Azt hiszem, ez már túlmutat a törölközésen.

Lilith halkan felnevetett, de a szemei érezhetően csillogtak az érzelmektől. 

 – Nehéz ellenállni... különösen, miközben itt törölgetsz engem... így, hogy teljesen meztelenül állok előtted.

Siena elmosolyodott, és próbálta megőrizni a komolyságát, de a helyzet okozta zavar könnyedén látható volt rajta. Mélyen a szemébe nézett Lilithnek, majd gyengéden megfogta a kezét, elhúzva azt.

– Lilith, most nem vagy önmagad, és nem szeretném, hogy olyasmi történjen, amit később megbánnál. – Siena hangja továbbra is kedves maradt, miközben próbálta visszaállítani a helyzet könnyedségét.

Lilith egy pillanatra elkomolyodott, majd halk sóhajjal hozzátette.

 – Tudom... csak... annyira kedves vagy hozzám, és most nem tudom, mi történik, de egyszerűen érzem, hogy az egész olyan más... megnyugtató, ahogy törődsz velem.

Siena elmosolyodott, miközben a törölközőt finoman a lány testére terítette. 

– Itt vagyok, hogy segítsek, Lilith. Most pihenj, rendben? Holnap már másképp fogsz látni mindent.

Lilith hálásan pillantott rá, miközben Siena segített neki felállni, és a fürdőszobából kifelé menet halkan mondta.

– Köszönöm, Siena. Hálás vagyok...

Másnap reggel Lilith lassan ébredt fel a kanapén, a feje lüktetett, és a világ mintha egy lassú, szédítő táncot járna körülötte. Az emlékei homályosak voltak, mint egy távoli álom. Ahogy körülnézett, próbálta összerakni, mi történt tegnap este. A feje fájdalmasan égett, és minden mozdulata úgy tűnt, mintha erőfeszítést igényelne. Még mindig érezte a szájában a szárazságot, és a gyomra mintha egy végtelen hullámvasúton lenne.

Ahogy próbálta felülni, szédülés öntötte el, és szinte meg kellett kapaszkodnia a kanapé karfájában, hogy ne essen vissza. A takaró, ami rásimult, puha volt, de nem tudta megnyugtatni a testét, ami égett a fáradtságtól és a rosszulléttől.

A konyhából a kávé illata szűrődött be, és ez egy pillanatra meglebbenést hozott a fejében. Aztán eszébe jutott, hogy Siena ott volt vele. A nő, aki gondoskodott róla, aki vigyázott rá, mikor elveszítette az irányítást.

Siena belépett a nappaliba, kezében egy csésze kávéval. Mosolygott, de Lilith a fáradt tekintetével és a kábult érzésével nem tudta viszonozni azt.

– Jó reggelt! – mondta Siena, kedvesen. – Hogy érzed magad?

Lilithnek egy pillanatra megállt a levegő a torkában, és erőlködve próbált koncentrálni a kérdésre.

– Zavart vagyok... – válaszolta Lilith, a fejét a kezébe temetve. – Még mindig fáj minden. Nem emlékszem, hogyan kerültem haza, és arra sem, hogy történt-e valami köztünk...

Lilith szavai kicsit kásásan hangzottak, mintha nem csak a fizikai fájdalom, hanem valami más is eluralkodott volna rajta. Szemében kérdések és bizonytalanság tükröződtek.

Siena leült mellé a kanapéra, és gyengéden megfogta Lilith kezét. A lány nem akarta, de mégis, a kedvesség megnyugtatóan hatott rá.

– Ne aggódj, semmi olyan nem történt. Csak vigyáztam rád, hogy biztonságban legyél. Túl sok alkoholt ittál, és nagyon rosszul voltál tegnap. Úgy döntöttem, hogy maradok, hogy ne legyél egyedül.

Lilith próbálta megemészteni Siena szavait, de a fejében csak még több kérdés és zűrzavar kavarogtak. Mintha egy új világ nyílt volna ki számára, és ő nem tudta, hogy mi fog következni. Az érzés, hogy valami változik körülötte, erősödött, de fogalma sem volt, hogyan fogja ezt a változást kezelni.