Lilith másnap reggel arra ébredt, hogy finom illatok terjengtek a levegőben. A konyha irányából halk sercegés hallatszott, és egy pillanatig el kellett gondolkodnia, hogy pontosan hol is van, mi történt az este. Ahogy felült az ágyban, észrevette, hogy Benjamin nincs mellette, a ruháit gondosan összehajtva találta a szoba egyik székén. A takarót magára húzva szórakozottan simított végig a haján, kissé zavarba jött a gondolattól, hogy az éjszaka közepén mennyire kiszolgáltatott helyzetben találta őt.

Ahogy kikászálódott az ágyból, és közelebb ment a konyhához, Benjamin háttal állt neki, éppen egy serpenyő fölé hajolt, miközben palacsintát sütött. Halk, nyugodt zene szólt a háttérben, amitől az egész helyzet meglepően otthonosnak és megnyugtatónak tűnt. Lilith habozott egy pillanatra, mielőtt megszólította volna.

– Jó reggelt. – Köszönt halkan, enyhe zavarral a hangjában.

Benjamin megfordult, és elmosolyodott, ahogy megpillantotta Lilitht.

– Jó reggelt. – Válaszolta lágyan, letéve a serpenyőt és felé fordulva. – Gondoltam, készítek neked valamit. Ha már áthívtál, gondoltam, kihasználom a konyhádat. Remélem, szereted a palacsintát.

Lilith halványan elmosolyodott, de még mindig kicsit szégyenlősen érezte magát.

– Igen, szeretem... és köszönöm. De... – Mondta, és habozott egy pillanatig. – Bocsánatot akartam kérni a tegnap esti miatt. Nem szoktam... nem szokásom ilyen későn telefonálni, főleg nem így...

Benjamin letette a kezében lévő fakanalat, és közelebb lépett hozzá.

– Hé! – Mondta nyugtató hangon. – Nem történt semmi. Mindenkinek lehetnek rossz pillanatai. A legfontosabb, hogy ne érezd rosszul magad emiatt. Örülök, hogy ott lehettem neked.

Lilith érezte, ahogy a zavar kicsit oldódik benne, de még mindig bizonytalanul bólintott.

– Csak... nem igazán vagyok hozzászokva ahhoz, hogy valaki ilyen... – Kezdte, és kicsit elakadva próbálta megtalálni a megfelelő szót, hogy törődő legyen. – Egyszerűbb lenne csak elfelejteni az egészet, mint ha semmi sem történt volna.

Benjamin elmosolyodott, és finoman megérintette Lilith karját.

– Ha te szeretnéd, elfelejthetjük. – Mondta nyugtatóan. – De szerintem az nem rossz dolog, ha néha gyengébbnek érzed magad. Mindkettőnknek vannak olyan pillanatai, amikor szükségünk van valakire. – Talán neked nem is volt eddig ilyen. – Kicsit félrebillentette a fejét. – De lehet, hogy éppen ideje hozzászokni, nem gondolod?

Lilith lesütötte a szemét, de érezte, hogy a szavai megérintették. Talán először kezdett valami olyasmit érezni, amit régóta nem tapasztalt, hogy valaki más is ott lehet érte, és ez talán nem olyan ijesztő, mint hitte.

Ahogy az asztalhoz ültek, a reggeli fény lassan átszűrődött a konyha ablakán, meleg, aranyszínű derengést vonva köréjük. Az asztal közepén egy tányérnyi illatozó palacsinta gőzölgött, mellette egy kis tálka friss gyümölcs, és egy üveg juharszirup. Benjamin még előzékenyen megtöltötte mindkettejük csészéjét kávéval, amely füstölögve illatozott, beborítva a szobát az ébredés csodás illatával.

– Na, remélem, ehető! – Mondta mosolyogva Benjamin, ahogy leült Lilith elé.

Lilith kicsit még zavartan pislogott a tányérjára, de az illatok elcsábították. Ahogy bekapott egy falatot, szinte azonnal megérezte a friss tészta, a juharszirup édes, enyhén karamelles ízét, amely tökéletesen harmonizált a kávé erős, pörkölt aromájával. Benjamin figyelmét persze nem kerülte el a halvány mosoly Lilith arcán, ami, bár apró volt, mégis melegséggel töltötte el a szívét.

– Tényleg nagyon finom. – Mondta végül Lilith, visszanyerve valamelyest a hangját. – És... ez nagyon kedves tőled.

Ahogy falatoztak, Benjamin kényelmesen hátradőlt, és egy pillanatra elmerült a pillanat nyugalmában.

– Sosem gondoltam volna... – Mondta csendesen, elmerengve. – Hogy egyszer itt fogok ülni egy ilyen szép, nyugodt reggelen valakivel, akivel ennyire jól érzem magam. Furcsa, ugye?

Lilith felemelte a fejét, és találkozott Benjamin tekintetével. Érezte, hogy a korábbi zavara lassan oldódik, és valami kellemes, megnyugtató érzés lép a helyébe. Kicsit elgondolkodva, de nyugodtan válaszolt.

– Talán nem is olyan furcsa. – Mondta halkan. – Talán néha csak azért találkozunk valakivel, hogy legyen egy ilyen reggelünk... Amikor semmi nem tűnik problémásnak, csak... csak szimplán jó az adott pillanat.

Benjamin elmosolyodott, és a kávéját kortyolgatta, lassan bólintva. Valahogy úgy tűnt, hogy a konyhát a csend is különlegesebbé tette.

Nem volt szükségük arra, hogy folyton beszéljenek az együtt töltött csend is éppen elég volt. Ahogy Lilith elnézte őt, azon kapta magát, hogy most, először talán nagyon hosszú idő után, nem érzett késztetést, hogy megfeleljen vagy bizonyítson. Csak ott ült, a reggel nyugodt szépségében, és hagyta, hogy minden pillanat átjárja, újra és újra.

A beszélgetésük egyszerre volt könnyed és csendes. Benjamin mindig valahogy pontosan tudta, mikor kell kérdeznie és mikor kell csak hallgatnia. Lilith pedig érezte, hogy talán végre valaki előtt nem kell rejtegetnie magát.

A nap lassan teljesen felkelt, a kávé és a palacsinta lassan elfogyott, de valahogy egyikük sem sietett sehová. Mintha az idő egy kicsit megállt volna körülöttük, teret adva a lassan kibontakozó, mégis nyugodt együttlétnek, ami többet mondott minden szónál.

Benjamin a bögréjét az asztalra helyezte, és Lilithre pillantott, szemében finom kíváncsiság csillogott.

– Szóval, mik a mai terveid? – Kérdezte, miközben egy könnyed mosoly ült ki az arcára.

Lilith egy pillanatra elgondolkodott, majd válaszolt.

– Ma egyetemi óráim lesznek. Rengeteg dolog vár rám, de azt hiszem, hogy estére talán végezni fogok mindennel.

Benjamin elgondolkodva bólintott, majd halkan, kissé tétován hozzátette.

– Mit szólnál, ha este újból találkoznánk? Talán megvacsorázhatnánk együtt, ha van kedved.

Lilith halványan elmosolyodott, egy pillanatra elmerengett az ötlet felett. Jólesett neki a gondolat, hogy a napot Benjaminnal zárhatja, a barátságos társaságban, és nem is akart máshol vacsorázni, csak egy kényelmes, nyugodt helyen.

– Ez jól hangzik. Mit szólnál este nyolchoz? Addigra biztosan hazaérek, és főzhetnék is valamit. Jobban szeretem az otthoni, barátságos közeget az éttermeknél.

Benjamin bólintott, és látványosan elégedetten mosolygott.

– Tökéletes. Este nyolckor itt leszek! – Mondta határozottan, de mégis gyengéden, mintha ezzel is azt akarta volna kifejezni, hogy szívesen töltene egy csendes, otthoni estét Lilith társaságában.

Lilith még egy pillanatig csendesen nézte őt, valami váratlan, kellemes érzéssel töltötte el a tudat, hogy Benjamin talán sokkal közelebb áll hozzá, mint azt eddig gondolta.

Miután befejezték a reggelit, Lilith letette a kávéscsészét, és Benjaminnal együtt elkezdtek rendet rakni az asztalon. Egymás mellett mosogattak, a reggeli nyugodt csendjét pedig egy-egy mosoly, apró érintés törte meg.

Mikor mindennel végeztek, Benjamin felé fordult, egy pillanatra a vállára tette a kezét, és elmosolyodott.

– Nos, akkor majd este találkozunk? – Kérdezte, kissé félrebillentett fejjel.

Lilith bólintott. 

– Igen. Este nyolcra elkészítem a vacsorát.

Benjamin egy elégedett mosollyal válaszolt. 

– Alig várom. Legyen jó a napod, Lilith!

Ahogy Benjamin kisétált a lakásból, Lilith még egy ideig az ajtóban állva nézett utána. Ahogy bezárta az ajtót, a mosoly még mindig az arcán volt. Rövid ideig gondolkodott azon, vajon miért volt ennyire izgatott az este miatt, aztán gyorsan összeszedte a cuccait, és elindult az egyetemre.

A délelőtti nap már magasan járt az égen, amikor megérkezett az egyetemre. Az előadóterem lassan megtelt a diáktársakkal, de Lilith figyelme már az este körül forgott. A jegyzetfüzetét kinyitotta, de a toll szinte mozdulatlan maradt a kezében.

Úgy tűnt, Benjamin gondolata képtelen elhagyni őt. Az egész reggel még élénken élt benne, a közösen eltöltött pillanatok, az apró érintések, és persze az a kellemes ígéret, amit az estére tettek. Talán túl sokat is képzelt bele, gondolta magában, miközben elmosolyodott. De egyre inkább kíváncsi lett arra, hogy Benjamin milyen ember, és hogy vajon meddig tudja majd megtartani ezt az újfajta érdeklődést.

Ahogy az óra vége felé a tanár elkezdte összefoglalni az anyagot, Lilith rápillantott az órájára, és tudatosult benne, hogy nemsokára elérkezik az este. Talán már el is késett az előkészületekkel, ha igazán felejthetetlenné akarja tenni a vacsorát. Az utolsó percekben már csak arra koncentrált, hogy minél előbb hazaérhessen, és minden készen álljon, mire Benjamin megérkezik.

A tanóra végét jelző hang egyenesen a valóságba rántotta vissza. A diákok szedelőzködni kezdtek, Lilith pedig sietve összepakolta a dolgait, és a gondolataival már előre tervezgette az estét, miközben elindult kifelé az előadóteremből.

Lilith a könyvtár csendjében lépkedett, ahogy a polcokat böngészte, szemével keresve egy jó receptes könyvet. Szerette az internetes recepteket, de még inkább élvezte a régi, illatos könyveket. Valahogy hitelesebbnek tűntek számára. Ahogy a könyvespolcokat vizsgálta, hirtelen megpillantotta Evaline-t, aki épp egy vastag történelmi kötetet próbált kihúzni a polcból.

– Szia, Lilith! Te is keresel valamit? – Kérdezte Evaline, miközben odalépett mellé.

– Igen, egy receptes könyvet. Gondoltam, valami különleges vacsorát készítek ma este. – Mondta Lilith, miközben gyors pillantást vetett Evaline-re.

Evaline szeme azonnal felcsillant. 

– Vacsorát? Valakinek? – Kérdezte széles mosollyal, láthatóan próbálva visszafojtani a csipkelődést.

Lilith kicsit zavartan elfordította a tekintetét, és úgy tett, mintha egy régi, megkopott könyvet vizsgálna. 

– Hát, igen... egy barátomnak. Vagy valami ilyesmi.

– Óóó! Szóval randid lesz? – Evaline alig bírta visszafojtani a nevetést, és játékosan megbökte Lilith oldalát. – Lilith, ez nagy szó!

– Ez nem randi. Csak vacsora, ennyi! – Próbálta magyarázni Lilith, de érezte, hogy az arca kezd elpirulni. – Csak főzök valamit, aztán beszélgetünk. Nem olyan nagy dolog.

– Áhhá, persze, csak főzés meg beszélgetés, mi? – Nevetett Evaline. – Figyelj, azért ha már időt szánsz arra, hogy könyvet keress és különleges vacsorát főzz, az már jelent valamit, nem?

Lilith egy pillanatra elgondolkodott. Talán tényleg többet jelent, mint ahogy azt magának bevallotta. A helyzet komolysága lassan kezdett tudatosulni benne. Benjamin iránti érdeklődése sokkal mélyebb volt, mint eddig bárki más iránt.

– Rendben, talán igazad van. – Sóhajtotta Lilith, miközben mosolyogva rázta a fejét. – De ne cukkolj, különben elmegy az egésztől a kedvem.

– Nyugi, nem mondom el senkinek. – Válaszolta Evaline, majd halkan kuncogott. – Csak azt mondom, hogy élvezd a pillanatot, és légy önmagad.

Lilith végül talált egy receptes könyvet, amelyet átölelve mosolygott Evaline-re. Ahogy sietve távozott a könyvtárból, érezte, hogy szinte lebeg az izgatottságtól. Ahogy Evaline mondta, élvezni akarta ezt a pillanatot. Talán ma este valami egészen új és váratlan fog történni.

Miután Lilith elbúcsúzott Evaline-tól, összecsukta a receptes könyvet, majd betette a táskájába. A nap már kezdett alábukni, ahogy kilépett az egyetem kapuján, és elindult hazafelé. Az úton minden apróságra odafigyelt, a lassan megnyúló árnyékokra, a lehulló falevelek susogására, mintha minden egyes lépése közelebb hozta volna az esti találkozót.

Hazaérve Lilith azonnal nekilátott a vacsora előkészületeinek. A receptes könyvet a konyhapultra fektette, és a könyv régi lapjain gyorsan megtalálta a kiválasztott receptet, amely valami különleges, de egyszerű étel volt, amit még sosem próbált. Úgy döntött, hogy a vacsora legyen ízletes, de ne túl bonyolult valami, amit könnyen elkészíthet, de amit mégiscsak elegánsabban tálalhat.

Miután kicsomagolta a hozzávalókat, a recept utasításait követve hozzáfogott a főzéshez. Miközben a zöldségeket aprította és a szószokat készítette elő, szinte automatikusan mozgott. Közben azon kapta magát, hogy gondolatai újra és újra Benjamin körül forognak. Emlékezett a reggeli mosolyára, és ahogy azt az érdeklődő, mégis türelmes figyelmet szentelte neki.

Amint a serpenyőben sercegni kezdett a hagyma, megigazította a konyharuhát az övén, és egy pillanatra megállt, hogy körülnézzen. A lakása ugyan kicsi volt, de otthonos. Most azonban mintha egy kis színt, egy kis extra energiát adott volna hozzá az a gondolat, hogy valaki, akit ő maga is kedvel, hamarosan ott lesz vele. Megterítette az asztalt két személyre, egy-egy borospohárral és gyertyával.

Ahogy a pult mellett állva a főzőkanalat kevergette, elmosolyodott. A gondolat, hogy Benjamint várja, valahogy boldogsággal töltötte el. Nem tudta pontosan megmagyarázni ezt az érzést, de valami melegséggel járt, amihez nem volt hozzászokva.

Lilith zavart sietséggel tette le az utolsó tányért is az asztalra, majd a faliórára pillantott, már csak pár perc volt hátra nyolcig. Körülnézett, és ekkor esett csak le neki, hogy a nappali és a hálószoba kissé még mindig rumlisak maradtak. Egy pillanatra megdermedt, majd igyekezett egy gyors rendet vágni a helyiségben, ám hamar rájött, hogy nem sokat tehet, és az idő is szorítja.

Az óra már épp nyolcat ütött, amikor hirtelen kopogtak az ajtón. Lilith zavartan lesimította az óriási, túlméretezett pólóját, amiben szinte elveszett. Az arca elpirult, amikor ráeszmélt, hogy csak egyetlen réteg vékony anyag takarja. A póló épp csak leért combközépig, így különös, finom vonalakat hagyott a képzeletnek, ahogy egy-egy mozdulatra lazán, érzékien simult testére. Elszántan az ajtóhoz sietett, hogy fogadja Benjamint, miközben próbálta nem túl feltűnően megigazítani a pólóját.

Ahogy Lilith kinyitotta az ajtót, Benjamin is észrevette ezt, ahogy kicsit hetykén ámbár szexin kirajzolódik a pólója alatt mellle, és egy pillanatra elidőzött rajta. Kicsit zavarba jött, úgy érezte Lilith, mintha a fiú átlátna a pólóján, és belegondolt semmi nem akadályozná meg mellei markolásában, ha a pólója alá nyúlna Benjamin... A túlméretezett, vékony anyag finoman simult a testére. Egy-egy lélegzetvétel pedig megemelkedett a mellkasa, amely nagy kísértést vont önmaga után, de Benjamin tűrtőztette magát.

Lilith zavarát enyhítendő, nevetve próbálta elterelni a figyelmét. 

– Talán nem épp így kellene fogadnom a vendégemet...

Lilith zavarából lassan felengedve kuncogott egyet, majd bevezette őt az étkezőbe, ahol a vacsora már készen állt. Az apró, bensőséges pillanat után mindketten leültek, és Lilith kezdte egyre inkább természetesen érezni magát, noha Benjamin finom pillantásai továbbra is éreztették vele, hogy valami különleges élményt tartogat számára az este.

Édes a bor, vérvörös színben pompázik, de vajon jó szájízt hagy maga után?