A 21. században a társadalom erkölcsi normái és szexuális igényei radikálisan átalakultak. Az emberek egyre nyitottabbá váltak a különböző szexuális orientációk és vágyak iránt, miközben a régi tabuk és korlátok szinte észrevétlenül morzsolódtak le. Ez a megváltozott társadalmi atmoszféra ideális talajt kínált a régi, elfeledett árnyak számára, hogy újra gyökeret eresszenek.

Katsuro, akit az emberi történelem során számos névvel illettek, felismerte, hogy az új világ már nem ellenállni próbál a csábításnak, hanem önként hódol be neki. Ezért nem a régi, brutális módszerekkel tért vissza, hanem finomabb, ravaszabb eszközökkel. Számára a succubusok újjáélesztése nemcsak eszköz volt, hanem művészet. Az emberi vágyak legmélyebb rétegeit kutatta, hogy ezekből formálja meg az új lényeit.

A modern ember gátlástalansága és kéjvágya maga lett az a kapu, amelyen keresztül az első succubusok visszatérhettek a világba. A rituálé, amely során újjáélesztette őket, a korábban felhalmozott, ki nem élt szexuális energiákon alapult. Az emberek egyéni vágyai és frusztrációi olyan erős táptalajt nyújtottak, hogy azok démoni testet és tudatot ölthettek.

Az öt succubus mindegyike egy-egy modern vágy szimbóluma lett, és ezt Katsuro gondosan irányította. Számára az új generációjuk nemcsak egyszerű szolga volt, hanem egy eszköz, hogy manipulálja és tovább erodálja a világ erkölcsi alapjait. A succubusok létezése maga lett az emberiség tükörképe. Mindaz, amire titokban vágynak, de nem mernek bevallani maguknak.

Egyvalaki azonban kilógott a sorból. Lilith, aki nem emlékezett a múltjára, egyedül ő érezte, hogy valami nincs rendjén a létezésük körül. Bár nem utasította el teljesen a csábítást, nem tudott beletörődni abba, hogy csak egy eszköz legyen valaki más tervében. Miközben nővérei boldogan alávetették magukat a démoni akaratnak, Lilith mást keresett, egy olyan célt, amely meghaladta a puszta csábítást és manipulációt.

Ahogy Lilith az éjszakai város utcáin lépkedett, mély, halk sóhaj hagyta el az ajkát. A világ, amely valaha színtiszta volt, most egy óriási színjátékra emlékeztette. Az emberek nappal álarcokat viseltek, szerepeiket játszva, éjszaka azonban leomlott minden védekezésük. Fáradt munkások, elégedetlen szeretők és magányos lelkek keresték az öröm és a feledés apró morzsáit, amelyeket a neonfények villódzó csillogása, az olcsó italok keserűsége vagy az alkalmi érintések hamis melegsége kínált nekik.

Lilith mosolyogva nézte ezt a színjátékot. Nővérei sokszor nevezték az embereket gyengének, romlottnak, akik megérdemlik, hogy kihasználják őket. Azonban Lilith mást látott. Ők nem rosszak, gondolta magában. Csak elveszettek. Olyanok, mint ő, amikor először ébredt fel a hosszú álomból. Nem az emberiség hozta magát romlásba, hanem az ő nővérei tették meg, hogy az emberek erkölcsi határai darabokra törjenek.

És valóban, mi értelme volt visszatérnie a pokolba, amikor a világ már maga is egy határ nélküli káoszra emlékeztetett? Lilith úgy érezte, ez az emberi világ az ő helye is. Itt nem csak a vágyak hajszolásáról volt szó. Számára ez az élő, lélegző káosz egy lehetőséget kínált. Bizonyítani, hogy a vágy nem csak pusztításra való.

Ahogy az utcákon sétált, egyegy emberre vetett pillantást. Egy férfi, aki kimerülten dőlt egy kávézó ablakának párkányára, szemében elveszett reménnyel bámulta az éjszakát. Egy nő, aki mobiltelefonjába suttogott, könyörögve valaki visszatéréséért. Mindannyian egy darabka boldogságot kerestek, és Lilith tudta, hogy megadhatná nekik, mégha csak egy kis rövid időre. Ezért ő nem hibázott, csak egy rést töltött be az emberi szívek szövetén.

De hiába voltak ezek az emberek számára csak mulandó találkozások, Lilith valami mélyebbet keresett. Meg akarta érteni, miért hívja őt annyira ez a világ. Talán azért, mert ő más volt, mint a nővérei. Nem akart rombolni. Nem akarta az embereket kihasználni vagy tönkretenni. Számára a vágy egy természetes erő volt, amelyben rejlett valami gyógyító is, ha helyesen használták.

Ahogy a hűvös hajnal közeledett, és a város többi lakója továbbra is mély álmaikban pihent, Lilith megállt egy pillanatra, hogy élvezze a csendet. A csend, amit ő érzett, az a hatalom csendje volt. Az a pillanat, amikor egy lépés választja el őt az áldozatai fájdalmától, vágyaitól. De mégis, valami más is megérintette. Az, hogy ő nem volt olyan, mint a többiek.

A nővérei, ők mindig elvettek. Nem volt bennük semmi más, csak sóvárgás, hogy többet, többet, még többet. Épp ezért rombolták le az emberi lelket. A férfiak és nők vágyait akarták birtokba venni, elvenni tőlük mindent, amit adni tudtak. És mi maradt? Üres tekintetek, elveszett életek. Rosszabb esetben akár hullát is hagytak maguk után...

Lilith más volt. Nem csak a vágyat kereste. Neki volt valami, amit a nővérei nem értettek – a választás lehetősége. A vágyak csupán eszközök voltak, nem célok. És én nem akarom, hogy ők csak eszközként legyenek használva. Még a legbetegebb és elvetemült vágyakkal rendelkező ember is, akik kezébe kerültek, megérdemelték, hogy választhassanak.

A férfiak, akikkel találkozott, mindig vágytak valamire. De neki nem az volt a célja, hogy mindent elvegyen tőlük. Ő adni akart. Olykor megengedte, hogy a vágyak szabadon szárnyaljanak. Amikor egy áldozat jól viselkedett, és ő úgy érezte, hogy megérdemli, akkor nem csak elvette tőlük a vágyat, hanem megadta nekik a lehetőséget, hogy kérjenek tőle valamit. Valami olyat, amit eddig még sosem próbáltak meg. Egy kívánságot, egy pillanatot, amelyben ők maguk irányíthatták a játékot.

Ezek voltak a legédesebb pillanatok. Nem egy test kiürítése, hanem egy igazi ajándék. Ő nem akarta, hogy a vágyak a szomorú sorsukba torkolljanak. Azokat a pillanatokat szerette, amikor az ember érezte, hogy életében először bármit is kérhetett tőle, és ő odaadta neki, hogy kiélhesse minden apró titkos vágyát.

Miért lenne bűn az, amit teszek? – kérdezte ismét magában. Adni... az igazi hatalom nem abban rejlik, hogy elvegyem azt, ami kell, hanem hogy lehetőséget adok, hogy valaki élvezhesse is, amit én adok neki. Én nem csak elrabolom őket. Én segítek nekik megtalálni azt, ami eddig elérhetetlen volt számukra.

Az utcák hangjai lassan elhalkultak, ahogy közelebb ért a célpontjához. A magányos éjszakákon Lilith megtanulta, hogy az emberek nem olyan különbözőek, mint amilyennek látszanak. Mindannyian keresnek valamit, csak más-más módon. És talán a vágy, amely nővérei szerint romboló erő, lehet a kulcs egy másik úthoz is.

A csipke, amit választott, aprólékosan kidolgozott volt, de Lilith pontosan tudta, hogy ez csak egy eszköz, amellyel az érzékeket játékba hozhatja. Az emberek hajlamosak az apró részletekre figyelni, hiszen egy díszítés, egy anyag érintése mind-mind belső vágyakat ébreszthet. De neki nem a külsőségek számítottak. Az igazán fontos az volt, hogy mindez hogyan hatott az áldozataira, és az, hogy az élvezetek minnél nagyobb sugárban törjenek ki belőle.

Miközben az ablakkeretet némán átmászta, a szíve mégis gyorsabban kezdett verni. Nem az izgalom miatt, bár az is jelen volt, hanem azért, mert izgatott lett, hogy a következő pillanatokban vajon mi mindent hozhat ki a helyzetből. A férfi, aki most békésen aludt, nem sejtette, hogy mindössze egy lépés választja el attól, hogy Lilith hatalmába kerüljön. A tudat, hogy képes volt megteremteni a környezetet, amelyben a férfi testét és lelkét is manipulálhatja, egy különös elégedettséget keltett benne.

Alvása nyugodt volt, egyenletes, de ő nem csak fizikai értelemben figyelte. A férfi lelkének minden egyes rezdülését érezte. Az éjszaka csendje csak fokozta azt az érzést, hogy bár egyedül van, ő mégis mindent kontrollál. Milyen egyszerű lenne most, ha csak egyetlen mozdulattal rátörne a férfira, de nem, Lilith tudta, hogy sokkal hatékonyabb, ha hagyja, hogy a vágy fokozódjon, szinte már kínzóvá váljon. A feszültség mindkettőjüket betölti, és minél jobban húzza, annál édesebb lesz a győzelem.

Lilith az ágyhoz közelítve a férfi légzését figyelte. Minden egyes mozdulat, amit tett, minden egyes apró rezdülés, amit érezett, tudatosan szőtte bele a terveibe. Az ujja hegyével a férfi mellkasán enyhe simogató mozdulatokat tett rajta. A testével nem ért hozzá, de minden más érzékével hatott az elméjére. Mintha már most érezte volna, hogy a férfi tudja, mi vár rá.

A férfi sárkány tetoválása, a piercing, mind olyan eszközök voltak, amik csak erősítették Lilith vágyát, de nem sietett. Minden egyes mozdulattal csábította, miközben tudta, hogy az ő uralma nem abban rejlik, hogy gyorsan és durván cselekedjen, hanem abban, hogy fokozatosan, lépésről lépésre vezesse áldozatát a csúcspont felé.

A csipke, a köntös, a levegő. Mind-mind jelei voltak annak, hogy ő kész a következő lépésre, de most még nem indult el, nem tett semmit.

Ahogy Lilith a férfi arcát tanulmányozta, egy pillanatra megpillantotta a párnán fekvő mobiltelefonját, amelyen egy értesítés csillogott. Az értesítés szövege gyorsan elröppent a szeme előtt: „Damien, holnap találkozunk?" A név egy pillanatra rögzült a gondolataiban, és egy apró, titkos mosoly húzódott az ajkára. 

Most, hogy minden a megfelelő helyen volt, odahajolt, és az ajka hegyével, szinte alig érintve a férfi fülét, súgta el neki a következő szót.

– Ébredj...

Damien nem tudta, hogyan került ebbe a helyzetbe. Lilith érintése olyan természetességgel hatolt át minden ellenállásán, mintha az mindig is ott lett volna, csak eddig nem vette észre. Egy pillanatra még próbált visszahúzódni, mintha ez az utolsó esélye lenne arra, hogy hű maradjon önmagához. De aztán a felismerés, ami már hosszú ideje ott lapult a tudatalattijában, most végérvényesen és fájdalmasan tört felszínre.

Mila. Még mindig Mila. A nő, akiről tudta, hogy sosem lesz az övé. Éveken át csak figyelte, ahogy más férfiak után vágyakozik, sosem vette észre Damien csendes odaadását. Próbálta elhitetni magával, hogy talán egyszer majd rá is sor kerülhet.

Te sosem fogsz rám nézni úgy, Mila. – futott végig az elméjén. – Neked mindig valaki más kellett, valaki izgalmasabb, valaki több. A gondolat egy tőrként szúrt a szívébe, de az évek alatt már hozzászokott ehhez a fájdalomhoz. Olyan volt, mint egy régi seb, amitől sosem szabadult meg.

Talán ez az egész egyszerűbb, ha nem kell harcolnom. Ha végre csak... engedek. – gondolta, miközben Lilith ajkai a nyakát érintették.

Lilith ekkor mosolygott rá, mintha pontosan tudná, mi zajlik a fejében. Mintha mindig is tisztában lett volna azzal, hogy Damien végül beadja a derekát. És Damien? Már nem próbált ellenállni. Miért is tenné?

– Szórakozni fogunk, szépfiú! – súgta Lilith rekedtes hangon, ahogy ajkai szinte hozzáértek Damien füléhez. – Tudom, hogy nem erre számítottál, de bízom benne, hogy élvezni fogod.

Ahogy beszélt, keze lassan, szinte kínzó tempóban vándorolt végig Damien felsőtestén, majd egy mozdulattal a nadrág alá siklott. A férfi megdermedt egy pillanatra, a helyzet abszurditása és az intenzív vágy keveréke szinte lefagyasztotta. De amikor Lilith ujjai érzékeny helyre értek, egy hirtelen mozdulattal megragadta a nő csuklóját.

– Nem vagy te egy kicsit túl magabiztos? – morogta Damien, miközben szeme Lilithébe mélyedt.

 A nő halvány mosollyal figyelte őt, a kihívástól csak még magabiztosabbnak tűnt.

– Magabiztos? Talán. De te már most azon gondolkozol, hogy megadod magad nekem. Ugye, Damien? – A nevét ejtve Lilith hangja olyan volt, mintha lágy zene szólalt volna meg egy sötét szobában. Damien izmai megfeszültek, de az érintésre reagálva nem tudta teljesen leplezni a vágyat.

A lány közelebb hajolt hozzá, szája vészesen közel került a nyakához, majd lassan végighúzta rajta nyelvét, mintha ízlelgetné a férfi bőrét. Damien sóhajtott, miközben Lilith lejjebb siklott, és egyik kezével határozottan nyomta őt az ágyra.

– Most pedig ne mozdulj, hacsak nem akarod, hogy ennél is szigorúbb legyek! – súgta parancsolóan, miközben Damien ruháját egy gyors mozdulattal lesimította. A férfi teste megfeszült, de engedelmesen összekulcsolta a kezeit az ágytámlánál, mintha valami mélyebb erő arra késztetné, hogy alávesse magát.

Lilith ujjai végigsiklottak Damien forró, kemény testén, miközben alig látható mosollyal figyelte a reakcióit. Szerette az irányítást, az érzést, hogy minden mozdulatával hatalma van. A férfi végül teljesen ellazult, mintha beletörődött volna a kiszolgáltatottságba.

– Érezni akarlak. Most! – morogta Damien, de Lilith csak mosolygott, megízlelve a férfi türelmetlenségét.

– Légy jófiú, és kövesd az utasításaim még egy kicsit. Utána pedig... megkapod, amit megérdemelsz! – súgta Lilith lágyan, de határozottan, miközben Damien szemébe nézett.

A férfi engedelmesen négykézlábra ereszkedett, tekintetében kíváncsiság és vágy keveredett. Lilith lassan az asztalhoz lépett, rákönyökölt, testével enyhén hátrahajolt, hogy teljes pompájában tárja fel magát előtte.

– Most pedig... élveztess el. Nyelvvel.

Damien eleinte bizonytalan mozdulatokkal közeledett, de ahogy ajkai hozzáértek a forró, nedves bőrhöz, ösztönei átvették az irányítást. Lilith felmordult az érintésre, és miközben Damien nyelve lassan felfedezte őt, a nő hátravetette a fejét, haját vörös zuhatagként szórva szét a vállán.

– Pontosan így... Ne hagyd abba! – suttogta Lilith, miközben kezével a férfi hajába túrt, és finoman irányította a mozdulatait.

Damien ügyesen váltott a lágy csókok és az intenzívebb érintések között, ahogy ajkai végigsimítottak a klitoriszán. Lilith egyre hangosabbá vált, teste minden izma megfeszült, miközben közeledett a csúcshoz. Ahogy az orgazmus végigsöpört rajta, egy mély, szinte állatias nyögés hagyta el ajkait, és érezte, ahogy a férfi mohón ízleli minden cseppjét.

Lilith lassan felegyenesedett, lábai megremegtek az intenzív érzéstől. Megfordult, szemeiben még ott csillogott a gyönyör, ahogy ujját végighúzta Damien ajkain, megízlelve saját orgazmusának utóízét.

– Nyisd ki a szád! – utasította, miközben ajkai körül egy halvány mosoly játszott. Damien engedelmesen kinyitotta a száját, tekintete szinte könyörgött a folytatásért.

Lilith elegánsan helyet foglalt egy széken, és lehajolt hozzá, hogy mellei éppen elérhető távolságba kerüljenek.

– Most pedig... használd a nyelved itt! – suttogta, miközben enyhén előre tolta mellkasát.

Damien azonnal cselekedett, ajkai lágyan érintették Lilith bőrét, nyelve körözött az érzékeny bimbók körül. Lilith becsukta a szemeit, hátradőlt a székben, és teljesen átadta magát az érzésnek.

– Igen... így! – nyögte Lilith, miközben ujjai finoman a férfi hajába siklottak, mintha még közelebb akarná vonni magához.

Néhány percnyi felfokozott élvezet után Lilith lassan kinyitotta a szemeit, és Damienre nézett, aki még mindig a földön volt, négykézláb, türelmesen várva a következő parancsot. A látvány egy pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy teljesen az ő irányítása alatt áll.

– Jó fiú – mondta végül, egy elégedett mosollyal. – Most viszont... azt akarom, hogy állj fel és vedd le a ruháidat! – mondta Lilith lágy, csábító hangon, amelyben mégis ott bujkált a parancs árnyalata. – Készen állsz, hogy még tovább szolgálj engem?

A férfi nem késlekedett. Lassan kezdett vetkőzni, mintha minden egyes mozdulatával ki akarná érdemelni Lilith tekintetét. Ahogy a nő végigmérte őt, érzéki mosoly jelent meg az ajkán. Damien végül teljesen meztelenül állt előtte, testének minden izma feszült a vágytól, és Lilith teste mágnesként vonzotta a tekintetét.

– Dugni akarlak... – suttogta Damien alig hallhatóan, mintha attól tartana, hogy a vágy szavai túl élesen hangzanának a levegőben. – Nagyon durván kívánlak.

Lilith lassan közelebb lépett hozzá, csípője ringása szinte hipnotikus volt. Egyik pillanatban még előtte állt, a következőben pedig már rajta volt, csípőjével ráereszkedett Damien álló farkára. Halk, mély nyögést hallatott, ahogy a puncija szorosan körülölelte a férfit.

– Most pedig... meg foglak lovagolni, Damien! – lehelte rekedtes, de játékos hangon. – De ne merészelj megmozdulni! Ha nem engedelmeskedsz, megbüntetlek.

A férfi ösztönösen a csípőjére akarta helyezni a kezeit, de Lilith lecsapta őket, tekintetével figyelmeztetve.

– Mondtam, hogy ne nyúlj hozzám! – sziszegte szigorúan, aztán elmosolyodott. – Csak élvezd a helyzetet.

Lilith lassú, érzéki mozdulatokkal kezdett mozogni, csípőjét Damien testéhez préselve. A férfi minden egyes érintést, minden csúszást érezni akart, és érezte is, ahogy Lilith nedvei lefolynak róla. Lilith teste tökéletes harmóniában mozgott, ahogy egyre gyorsabb tempóra váltott.

– Nézz rám – mondta Lilith szinte parancsolóan, miközben hátradőlt, kezét Damien térdeire helyezte, mellei gyönyörűen megemelkedtek a mozdulattól.

Damien szemei akaratlanul is a nő melleire tapadtak, ahogy azok Lilith mozgásának ritmusára himbálóztak. Lilith észrevette, és gonoszul elmosolyodott.

– Tetszik, amit látsz, Damien? – kérdezte játékos, mégis szexi hangon. – Csak nézheted. Érinteni nem ér.

A férfi szó nélkül bólintott, ajkai elnyíltak, mintha mondani akarna valamit, de a vágy szinte megbénította.

Lilith egyre gyorsabban mozgott, minden lökésével még mélyebbre vitte magát a férfi testébe. Damien érezte, hogy közeledik a határhoz. Lábai megfeszültek, teste reszketett az erőfeszítéstől, hogy visszatartsa magát.

– Lilith... El fogok menni.. – zihálta végül, a hangja tele volt kétségbeeséssel és vággyal.

Lilith szemei ekkor vörösesen izzani kezdtek, mintha tükrözték volna a benne tomboló szenvedélyt.

– Akkor tedd meg! – suttogta lágyan, szinte gyöngéden. – Menj el belém. Most!

Damien nem tudta tovább visszatartani magát. Egy hangos, mély nyögés hagyta el a torkát, miközben teste megfeszült, és a farka lüktetett Lilithben. Lilith minden cseppjét magába szívta, miközben szorosan körülölelte őt.

Amikor végül mindketten lenyugodtak, Lilith lassan lemászott Damienről. Elégedett mosollyal simított végig a férfi arcán, majd játékosan megveregette a fejét.

– Jó fiú! – mondta elismerően. – Megérdemled a jutalmadat. Most kívánhatsz valamit, és ha eléggé tetszik, amit kérsz... talán meg is kapod.

Ahogy Lilith szuggesztív pillantásával végigmérte őt, a férfi torka összeszorult. Ez az éjszaka teljesen más volt, mint amit valaha is elképzelt, és Lilith dominanciája egyszerre rémítette és vonzotta.

Lilith érzékelte Damien habozását. Vonzotta a férfi tétovázó, mégis vágytól fűtött kisugárzása. Előrehajolt, ujjai lágyan a férfi állára siklottak, hogy felemelje a fejét, és egyenesen a szemébe nézzen.

– Damien, van egy kívánságod, amit nem mersz kimondani. – szólalt meg Lilith suttogva, hangja puha volt, de egyértelműen érzékeltette, hogy nincs helye titkoknak. – Mondd el nekem. Bármi is az, megtehetjük. Nem foglak megítélni.

Damien lesütötte a szemét, keze idegesen a combjára siklott. Az ajkai megremegtek, mintha beszélni próbálna, de a szavak nem jöttek. Végül mély levegőt vett, és összeszedte a bátorságát.

– Nem akarom, hogy furcsán hangozzon! – kezdte bizonytalanul. – Csak... elképzeltem valamit. Valamit, ami talán... szokatlan.

Lilith enyhén oldalra billentette a fejét, a hajtincsei finoman megcsillantak a gyertyák fényében. Szemei csillogtak az érdeklődéstől.

– Szokatlan? Mesélj csak, Damien. – Hangja meleg és türelmes volt, mintha pontosan tudná, hogy az igazán érdekes dolgok mindig a rejtett vágyak mélyén lakoznak.

Damien nagyot nyelt, és végül kimondta.

– Szeretném, ha... ha szerepjátékoznánk. Talán egy olyan helyzetet, ahol... ahol én vagyok az apuka, és te vagy a... tinédszer lányom. Csak egy játék, semmi több.

Lilith egy pillanatig nem szólt semmit, de az ajkán lassan széles vigyor terült szét. Nem nevette ki, nem szólította megvetően, sőt. A mosolya csak még kívánatosabbá tette az arcát.

– Milyen érdekes kívánság! – mondta végül, nyugodtan, szinte már csábító éllel a hangjában. – Ha ezt szeretnéd, akkor megteszem neked, Damien.

A férfi zavart volt, de az izgalom és a megkönnyebbülés egyvelege felülkerekedett rajta. Lilith lassan felállt, Damien pedig átvezette húga szobájában, amely a hétvégére üresen állt. A démon szemében pimasz ragyogás villant. Tudta, hogy pontosan mit kezdjen ezzel a helyzettel, és még inkább érezte, hogy Damien teljesen az ő irányítása alá kerül.

– A francba, olyan dögös vagy! – mondta Damien rekedtes hangon.

Lilith felnézett rá, szemei csillogtak a gyönyörtől. Kinyújtotta a kezét, és a kezébe vette a férfi farkát, finoman simogatta, miközben odahajolt, és a szájába vette a farka hegyét.

Damien felnyögött, csípője előrelendült, és érezte, hogy nyelve a farka hegye körül kavarog. Nem tudott ellenállni a késztetésnek, hogy megragadja a fejét, irányítva őt, miközben mélyebben a szájába vette.

Lilith megszívta a farkát, ajkait szorosan köré fonta, miközben a nyelvével ugratotta. Damien érezte, hogy egyre közelebb kerül a peremhez, a golyói megfeszülnek, ahogy érezte, ahogy orgazmusa nő.

– A fenébe, elfogok élvezni! – zihálta Damien, csípője előrelendült, és úgy érezte, felrobban Lilith szájában.

Kicsuszott Lilith szájából a farka, feltöltötte Lilith torkát forró spermája. Azonban nem bírta lenyelni az egészet. Kifolyt a szájából, végig a mellein. Lilith felmosolygott rá, arca kipirult a gyönyörtől. Felállt, testét az övéhez szorította, miközben mélyen megcsókolta. Damien érezte magát az ajkán, a farka ismét megrándult a gondolattól. Damien zabos lett, ahogy ezt észrevette. A lány nem nyelte le az összeset, amit a szájába lövelt. Erőszakosan az ölébe fektette, hogy megbüntesse Lilithet.

– Addig foglak fenekelni, amíg nem könyörögsz a bocsánatomért! – mondta Damien, hangja tele volt izgatottsággal.

Az első fenekelés még tetszett is neki, de a harmadik és a negyedik után elkezdett ott maradni a tenyerének nyoma. A következőknél elkezdett nyüszörögni, majd könyörgésbe fordult. Egyre jobban felizgult attól, hogy jól megbüntetheti azt a nőt, aki most eljátssza, hogy a lánya.

Damien, miután úgy érezte eléggé megbüntette Lilithet, felállította a lányt, hogy lefektesse a plüssökkel teli ágyra.

– Apu... – zihálta Lilith, miközben a férfi az ujjait a bugyija alá csúsztatta. – Mit csinálsz?

– Csak egy kis ízelítő! – mondta Damien, és gonosz vigyor terült szét az arcán.

Lehúzta a bugyiját, felfedve a csupasz punciját. Nem tudott ellenállni a késztetésnek, hogy odahajoljon, és megkóstolja, nyelvével lenyalja a résén kifolyó nedűt. Lilith felnyögött, csípője megremegett, ahogy a férfi elveszett a lábai közt.

Damien nem tudott betelni vele, nyelve mélyebbre hatolt benne, miközben ujjaival a csiklóját ingerelte. Lilith most már hangosabban nyögött, kezével az ágy támláját markolta, miközben az orgazmusa a férfi arcára landolt.

Felállt, farka a nadrágjának feszült. Hónaljánál fogva megfogta Lilithet és a játék csúszda létrájára térdeltette, ami a húga szobájában volt, hogy valami extravagánsabb helyen tegye magáévá. A lány megkapaszkodott a felső létra fokban, míg Damien nekitámaszkodva elkezdte megkúrni őt.

Együtt mozogtak, testük csúszós volt az izzadságtól, ahogy keményen baszni kezdtek egymással. Damien érezte, hogy ismét közelebb kerül a peremhez, golyói megfeszültek, ahogy Lilith puncija időnként lüktetni kezdett farka körül.

– Újra elfogok élvezni! – zihálta Damien, csípője előrelendült, ahogy érezte, hogy felrobban benne.

Lilith felnyögött, és a puncija minden cseppjét kiszívta a farkából, ahogy újra feltöltötte. Damien lerogyott a földre, szaggatott légzéssel, miközben megpróbált levegőt venni.

– Ez kibaszottul elképesztő volt! – mondta Lilith halk és elégedett hangon.

A férfi lakásától távozva Lilith az éjszakai város utcáin lépkedett, teste még mindig lüktetett az orgazmus utóhatásaitól. Az ő kielégülése soha nem állt meg a fizikai síkon. Az a hatalom, amit mások vágyainak kielégítése során nyert, mélyen átjárta lényét. A város szürke fényei lassan olvadtak bele a hajnali derengésbe, amikor a démoni palota körvonalai felbukkantak előtte.

A palota falai között minden lépés visszhangzott a csendben. Az obszidián oszlopok árnyékot vetettek a márvány padlóra, amely Lilith-et a kora reggeli órákban köszöntötte. Az éjszaka emlékei még mindig élénken villóztak elméjében, de a szívében hideg üresség vert tanyát. Nem az öröm hiánya miatt, hanem az örök számkivetettség miatt, amit a nővérei és a királynő iránt érzett.

Lilith lassú, kimért léptekkel közelített Malchanthethez, aki épp a palota egyik erkélyén állt, és lenézett az udvarra. A nap első sugarai halvány fényt vetettek a környező világra.

– Lilith, milyen kellemes meglepetés! – szólalt meg Malchanthet, hangjában enyhe fölény és szándékos provokáció érződött.

– Úgy tűnik, a sors mindig gondoskodik róla, hogy összefussunk, igaz? 

– Malchanthet tekintete áttetsző, mintha már előre tudná, mit fog Lilith mondani.

Lilith visszanyelt egy szarkasztikus megjegyzést, és a nyugodtság álarcát öltötte magára. 

– Mit akarsz?

Malchanthet vigyora egy árnyalattal kegyetlenebbé vált. 

– Nem én vagyok az, aki így akarta, hogy alakuljanak a dolgok. Királynőként döntést hoztam, ami a te tetteid befolyásoltak. Márpedig te is tudod Lilith, az márpedig nem volt apróság. Elpártoltál tőlünk, hagyományainktól, attól, amit mi képviselünk, balga dolgok miatt.

Lilith szívét egy pillanatra megdermesztették ezek a szavak. Malchanthet mindig is élvezettel jelentette be mások kudarcát, de Lilith nem engedhette meg, hogy ez látszódjon rajta.

– Még mindig az udvartartásoddal töltöd az idődet? – kérdezte Lilith szarkasztikusan, a hangjában enyhe megvetéssel.

Malchanthet hátranézett, szemeiben nyugodt fölény csillant.

 – Mi mást tehetnék? Az emberek rajonganak értem. Megtiszteltetésnek veszik, ha a háremem részei lehetnek.

Lilith felvonta a szemöldökét. 

– Tényleg azt hiszed, hogy önként csatlakoznak hozzád?

Malchanthet elmosolyodott, és visszafordult az erkély korlátja felé.

– Ne légy naiv, Lilith. Az emberek soha nem tudják, mit akarnak igazán, amíg nem mutatod meg nekik. Az én háremem... különleges. Nemcsak testileg, hanem lelkileg is birtoklom őket. És tudod, mit? Élvezik.

Lilith közelebb lépett hozzá, karját összefonva.

 – És mi van azokkal, akik nem élvezik?

Malchanthet megvonta a vállát, mintha a kérdés súlytalan lenne. 

– Akkor is tanulnak valamit. Azt, hogy nincs szabadság. Nincs irányítás. Csak én.

– Csak egy kérdés, Malchanthet. – szólalt meg Lilith hideg hangon. – Mikor hagyod abba, hogy a saját háremed legyen az egész világ központja?

Malchantet szeme gúnyosan felcsillant, majd egy lépést tett közelebb. 

– Ó, Lilith, te is tudod, hogy a hatalom egyetlen valódi formája az, ha birtokolod azokat, akik meghajolnak előtted.

Lilith ajka megfeszült. 

– Meghajolnak, vagy kényszeríted őket?

– A kettő között csupán hajszálnyi a különbség. – Malchanthet könnyedén vont vállat. – Én csak azt adom nekik, amit titokban mindannyian akarnak.

Lilith érezte a gyomrában a harag egy apró szikráját. 

– És mi van azzal, amikor te vagy az, aki meghajol? Nem unod még ezt a színjátékot?

Malchanthet elmosolyodott, és lassan Lilith felé hajolt. 

– Drága húgom, te még mindig nem érted. A fájdalom és az alávetettség... nos, ezek is csak a hatalom egy másik formái. És nekem mindegyikből kijár. Azt hiszed csak akkor élvezem a trónt, ha rajta ülök? Néha lekell vezetni a frusztrációt. Ha időnként az alávetettség a megoldása ennek, nekem nincs ellenvetésem.

A fájdalom és az öröm olyan szoros kapcsolatban álltak egymással Malchanthet életében, hogy néha el sem tudta választani a kettőt. A bőrén futó korbács érintése, a húsba vájó láncok hidege... Mindezek nemcsak elviselhetőek voltak számára, hanem a hatalom érzését is magukkal hozták.

Nem, számára a fájdalom nem gyengeség volt. Inkább egyfajta emlékeztető arra, hogy még a legnagyobb fájdalom közepette is megmaradhatott a dominanciája. Minden ütés, minden horzsolás azt suttogta neki: Ez is te vagy, Malchanthet. Ez a hatalom egyik formája. És persze ott volt az ellenkezője is, amikor másokat taszított térdre előtte, a könyörgésük zeneként visszhangzott a fülében.

De vajon miért élvezte ezt ennyire? Talán azért, mert ez volt az egyetlen dolog, amit senki sem vehetett el tőle. Az irányítás. Akár adta, akár elvette, mindig is az ő kezében volt. 

Lilith nem szólt semmit, csak némán végigvonult a hideg márvánnyal borított folyosón, míg Malchanthet az ellenkező irányba indult, vissza saját, sosem szűnő orgiáinak színhelyére. Gondolataiba mélyedve hagyta el a palota árnyékát, a kinti levegő hideg fuvallata enyhén megborzongatta.

Ő a királynő. Ezt senki nem vitathatja, legalábbis nem nyíltan. Legyengített. Emlékszem, hogyan tette. Azok az ártatlanul kimondott szavak, a mosolygó arca, a bizalmas pillanatok, amikor úgy éreztem, fontos vagyok neki, ez mind csak csapda volt. Csak azért engedett közel magához, hogy aztán összetörhessen. Megfosztott a mágiám egy részétől, eltávolított a szövetségeseimtől, és ügyesen gondoskodott róla, hogy senki se kérdőjelezhesse meg az ő hatalmát. Hogy ne legyen esélyem a trónra, még ha soha nem is vágytam rá.

De nem csak a hatalmamat vette el. A bolondját járatta velem. Miközben barátnak hazudta magát, én mindent megtettem érte. Pedig jómagam igaz barátként tekintettem rá. Amikor a legsötétebb óráit élte, amikor szinte összeomlott, én ott voltam mellette. Meghallgattam, támogattam, sőt néha még a gyengeségeit is igyekeztem eltakarni a többiek szeme elől. Nem gondoltam volna, hogy mindezek után ilyen hálátlanság lesz a jutalmam. Hogy féltékenyen és rettegve néz rám, mintha én lennék a legnagyobb ellensége.

Azért tette, hogy soha ne okozzak problémát neki. Még ha tudta is, hogy nem akarok uralkodni, de azt is tudta, hogy a szabadságom maga a lázadás az ő világában. Ő nem tud mit kezdeni azzal, aki nem hajlandó az ő szabályai szerint élni. Számára minden a hatalomról szól. A szexualitása, a kapcsolatai, az egész létezése. Mind csak egy eszköz ahhoz, hogy megszerezze és megtartsa a trónt.

De az igazi hatalom nem a trónban rejlik. Nem abban, hogy mindenki bókol neked, és senki nem mer ellentmondani. Az igazi hatalom az, amikor magadért élsz. Amikor nem mások jóváhagyására van szükséged, hogy teljes legyél. Malchanthet sosem fogja ezt megérteni, mert az ő világában a hatalom egy béklyó, amelyhez mindannyian hozzá vagyunk láncolva. És engem emiatt akart gyengének látni. De az, hogy megfosztott a mágiám egy részétől, nem vette el azt, aki vagyok. Én még mindig Lilith vagyok, és az ő uralkodása sosem fog rám bélyeget sütni.