Érdekes két szék közül a pad alá esni.. nehéz dolog, pláne felálni utána. Mikor kimondják hogy már nem szeretnek, vagy hogy többé nem vágynak rád sehogysem, kimondhatatlanul rossz érzés...őrlő gyötrő fájdalom ami talán napok hónapok és évek múltán is csak nagyon keservesen akarnak elmúlni. És hogy én mit gondolok magamról ? Pocsék embernek tartom magam ne aggódjatok.. de oly kevesen vagyunk akik ezt az egész zűrzavart megérthetik és átérzik. Néha még magam sem értem.. én aki benne vagyok, tehetetlennek és zavarodottnak érzem magam.. olyannak aki talán soha nem találja meg a saját útját és olyannak akit egyáltalán nem érdemes szeretni. Egy olyan ember vagyok aki csak pusztít maga körül akarata ellenére is... a barátaim a családom.. azok akiket szeretek.. végűl ugyis mind megutálnak azért mert nem tudok magamon változtatni. Pedig esküszom hogy akarok, az a legfőbb vágyam.. nem csak túlélni akarom a napokat hanem megélni.. bulizni ...élni..... lenni , dolgozni és szeretni. Igen szeretni akarok és kimutatni az érzéseimet, csak elég nehéz ha nem hagyják és elutasítanak. Jó tudom hogy ez javába az én hibám és tettem azért hogy így viszonyuljanak hozzám de basszus.... soha nem késő.. és nem akarom elhinni hogy elkéstem azzal hogy megjavítsam a dolgokat... mindenki érdemel egy ténylegesen utolsó esélyt, még énis! És ha ezt olvasod... hidd el hogy, szeretlek, mindennél jobban és ezt soha nem fogom tudni elrejteni. Mindent sajnálok és totálisan megértem ha tovább akarsz lépni.. igaz elfogadnom sokkal nehezebb és nem akarom hogy egyszerűen köddé válj, de.. megprobálom.. érted💔