Csak fekszem a szobában képeket nézegetve.. ismét
Tehetetlennek és meggyötörtnek érzem magam.
Minden amiben hittem szerte foszlott és az álmaim vele együtt eltüntek.
Bele se merek gondolni hogy "mi lett voln HA" , mert ha megteszem akkor össze szorul a szívem.
Elképzelem minden este ahogy lefekszik mellém ahogy átölel és ahogy szeret ugy mint régen.. de miért?
Az én döntésem volt mégsem nyugodtam meg... valahogy ugy érzem mintha.. nem döntöttem volna helyesen.
Ezzel nemis lenne semmi probléma de ezt már nem tudom vissza fordítani.
Valahogy elkell engednem de mivan ha nem fog menni??? Ha minden nap arra gondolok milehet vele és hogy tudni szeretnék arról hogy mit csinál, hol van, mit érez..
Egy angyal voltam a számára.. nekem ez mégse volt elég, nem becsültem azt amim van és későn jöttem rá hogy mégis mit veszítettem.
Az érintése, a csókja, a szeme a bőre a hangja, minden egyes alkalommal bele rezdül a szivem, egyre csak erősebben ver ilyenkor és nem tudok ellene tenni.
Vágyok rá, és ez esküszöm ilyen hülye filmbe illő dráma lenne , ugyanis egy lány áhítozik egy bizonyos fiu után akit már soha nen kaphat meg újra😅
Vagy talán mégis?
Amugy mélyen még reménykedek benne.. egyszer azt mondta ugy érzi a mi utunk még nem ért véget.. én még mindig ezt érzem, szeretem.. és fogom is.. szerintem örökké, hisz akaratlanul is de.. ellopta a szívemet..
És ezek után.. csak ennyit tudok mondani...:
Me paenitet, te amo 💔
Aeternum?