Elment... nem tudom ezt elhinni...ennyi volt. Az agyam tiltakozik de a szivemben érzem hogy igy a helyes és igy sokkal jobb mindkettőnk számára. Rengetegndolgot veszítettem el most... az új családom egy részét.. a mindennapi életem... sőt csunya lesz kimondani de a kényelmem is..minden tőle telhetőt probált nekem megadni de sajnos nekem nem volt elég. Tisztába vagyok benne hogy minden rajtam múlt és hogy én hibáztam a legtöbbet... de kettőn áll a vásár! Énse tettem volna ilyeneket ok nélkül. Fáj igen, brutálisan fáj hogy egy embert aki öszintén szeretett Istenített és imádott.. én el löktem magamtól. És borzalmas azt látni meg hinni hogy soha többé nem fogom látni.. ez tény hogy igy lesz de akkor is... 8 hónap... ebből 6 úgy hogy együtt éltünk.. a mindennapi megszokások és teendők már nincsenek többé. Eddig se találtam a helyemet a világban és akkor pláne most mit kezdek magammal. Hiszen egyedül vagyok 19 évesen egy nagy házban 3 kutyával.. természetesen ugy hogy mindenkit eltaszítottam magamtól. Az Ő szavaival élve... egy undorító gyomor forgato mocskos ribanc vagyok... én nem igy látom.. csak helyes utat akartam keresni és ehez időre volt szükségem. De az lejárt. Elkéstem. Nincs tovább... elég lett volna esküszöm csak egy pár nap... és szerintem minden helyre ált volna bennem.. de tényleg most milesz???? Annyira kétségbe vagyok esve. Bele gondoltam hogy papát se láthatom többé.. vagy a kis házat... szívszoríto.. a sok jo emlék ott van de... a szakítás miatt nem felejthetem el a rosszakat....
Nem akartam tönkre tenni.. tényleg nem.. és megbántani se... és láttan higy soha nen csalódott senkiben ekkorát mint most bennem de... ennek igy kellet lennie...
Ha ezt olvasod.. hidd el... nagyon sajnálom