Holland hangüzenete után tényleg megbeszéltük a dolgokat. Még aznap este, amikor elmentem futni, akkor találkoztunk és ott a parkban leültünk a szabad ég alatt és elmondtuk az érzéseinket. Annak ellenére, hogy akkor minden rendben volt és hirtelen mi voltunk a megállíthatatlanok, másnap már újból feljött egy vita és aztán a következő nap is. Annyira viharos lett a kapcsolatunk, hogy egyből elfogadtam egy olyan számra a meghívást, ahol konkrétan a kapcsolatok ellen énekelnék. Nagyon jó volt a kapcsolati problémámat a dalon keresztül kiadni, mivel nem volt semmilyen nehéz videója csak felvették, ahogy mi négyen énekelünk még aznap este fent is volt a közösségi hálón. És persze mivel ez csak egy feldolgozás volt, hatalmas hírt kavart az, hogy én is beszálltam ebbe a dalba. Én nagyon örültem, hogy valamilyen szinten így benne maradtam az énekesi pályában, mert alapból olyan szinten megragadtam egy ponton a dalírást illetően, hogy ahhoz leírás sem létezik. Éppen hogy befejeztem az Oroszlánkirályhoz az albumot, de onnantól kezdve semmi! Magamnak írni egyenlő volt a lehetetlennel! Emiatt persze hatalmas stresszben voltam én is és Spencer is, mert fentről nyomták őt, hogy legyenek új dalok. Erőlködhettek, én leblokkoltam. Semmi, nuku, nada... Ezáltal persze pihenhettem egy kicsivel többet és koncentrálhattam a színészkedésre. Több időt töltöttem a családommal, a barátaimmal és persze Tommal is, bár talán ez csak olaj volt a tűzre, mert annyival több lehetőségünk volt veszekedni. Engem eközben jelöltek egy VMA díjra is, ami szép és jó volt, csak ugye pont a Malumával közös számomat jelöltették. Ez ott volt minden egyes nap a levegőben, mint konfliktus. Mivel Tom megtudta, hogy a díjátadón New Yorkban fellépett volna Juan is, ezért ő is el akart hirtelen menni. Én nem voltam ennek ellenében, el is mentem a varrónőhöz és megmutattam a tervet, amit Tomnak terveztem. Az én ruhámat már rég megcsinálta, így már csak egy öltönyt kellett csinálnia. Az teljesen jól ment, a próbákkal nem is volt baj. Az utolsó próbán minden tökéletes is volt, így már csak azon kellett izgulnom, hogy a két srác találkozna. Mivel a ruha jó volt, a varrónő korábban az utunkra bocsátott. Tom eldöntötte, hogy szörfözzünk egy kicsit, mert tök jó idő volt, így el is indultunk hazafelé.

-És akkor most van valami ötleted a következő dalodhoz? - hozta fel Tom, hogy elnyomja a csendet a kocsiban.

-Nem hiszem, hogy a Lo malo után valami jót ki tudnék találni! - néztem ki a telefonomból.

-Valljuk be, az a dal az adta magát! - kuncogott, így én is eltettem a mobilom - Jó ritmus, jó téma, jó társaság... - sorolta fel, így bólintottam.

-Nem tudom... Semmi ötletem sincs! - vakartam meg a tarkóm.

-Kiadó nem segít? - jutott az eszébe.

-Ha segítene, akkor Maluma mellett lennék és éppen írnék egy dalt! - mondtam el a poént kacagva, de a barátom nem nagyon értékelte a viccemet.

-Már megint... - hitetlenkedett - Miért pont őt mondod?

-Mert őt erőlteti a kiadó? - vontam fel a szemöldököm értetlenkedve - Tom, ne kezd már megint! - kértem még nyugodtan, mielőtt elindulna az újabb kör veszekedés.

-Mit ne kezdjek megint? - vonta fel a szemöldökét - Az igazságról beszélni? Azt a tényt mondani, hogy érzel valamit iránta?

-Nem érzek iránta semmit! - jelentettem ki normál hangon - Csak egy barát!

-Extrákkal! - tette hozzá mire szemet forgattam.

-Már megint csinálod! - emlékeztettem kifújva a bennem maradt levegőt - Kitört megint belőled a féltékenység, úgy, hogy nem is lenne okod!

-Hiszen... - kezdte, de egyből megakadt. Kevesebb mindenről tudott, így teljesen ki voltam akadva, hogy pont a színpadi dolgokat hozta fel mindig. Egyszerűen idegesítő volt, hogy ugyanazok a tények voltak újra és újra minden egyes vitában. Kívülről fújtam mindegyiket, mert már annyiszor elmondta.

-Megcsókoltam? - fejeztem be Holland helyett már ingerülten - Ahha, már megint ezt hozzuk fel! Az csak a színpadon történt meg! Te is megcsókoltad Zendayat! - hoztam fel a filmhez felvett jelenetet, amit pár napja mesélt el nekem - Én nem akadok ki amiatt! - mutattam magamra erősen gesztikulálva, mintha olasz létemre előttem törték volna félbe a spagetti tésztát.

-De ti mások vagytok! - ellenkezett emelt hangon.

-Hogy lenne más? - érdeklődtem - Ugyanaz a sztori, hogy munka miatt történt meg a csók, az egyik egy filmhez, a másik egy videokliphez történt!

-De ez akkor is más!

-Hogy más? Hogy én lány vagyok? - tört ki belőlem - Mert én nem tehetem meg azt, amit egy férfi a munka érdekében?

-Hogy más, hogy Maluma érez irántad valamit!

-Ohh, miért te érzel Zendaya iránt semmit? - vágtam vissza.

-Hiszen barátok vagyunk! - jegyezte meg sértve, mintha hamis vádakat pakolnék rá.

-És én nem lehetek az Malumaval? - értelmeztem a szövegét - Mi csak barátok vagyunk! Ott voltam mellette, mikor a barátnője megcsalta, mert a barátja vagyok! Zendaya ugyanazt tette velem, amikor velem történt ez! Teljesen normális, hogy ekkora baj feldolgozása után mélyebb barátság alakul ki két ember között! Megcsókolt, na és? Színpadi volt nem jelentett semmit! - mondtam el az utolsó mondatot erősen tagolva, hogy érthetőbb legyen számára.

-Mondom, hogy számára jelentett valamit! - emelte fel a hangját, így a homlokomra csaptam.

-Istenem! - mormogtam - Minden egyes héten, valahogy mindig előjön... Muszáj ezt? - panaszkodtam, de igazából a választ az univerzumtól vártam és nem a barátomtól.

-Mit? A barátodnak adnom magam? - akadt ki Tom mellőlem - Tán zavar?

-Istenem, Tom! - hitetlenkedtem - Már kezd Maluma az agyadra menni! Olyan féltékeny vagy, mint még soha! - szóltam be, remélve, hogy felfogja azt, amit neki mondok.

-Mint még soha? Nem gondolod, hogy lenne is rá okom? - kérdezte, így eltátottam a számat.

-Nagyobb okod lenne Shawntól tartani, nemhogy tőle! Nála is kiakadtál, de az sehol sincs a Juannal szembeni gyűlölet mellett! Ember, nekem nem jelent ő semmit! SEMMIT! - ismételtem meg magam erőszakosabban - Hány nyelven és hogyan kéne még neked elmondanom, hogy nem történik semmi? - kérdeztem már teljesen feladva a helyzetet.

-Többet vagy vele, mint velem, és ez nagyon nem tetszik nekem! - vallotta be.

-Oh, most már meg akarod kötni a kezem, és megmondod, hogy kivel találkozhatok? - értelmeztem.

-Talán akkor nem éreznél más iránt semmit! - gondolkodott el.

-Na ebből már rohadtul elegem van! - mormogtam - Tudod, ő legalább támogatja az összes foglalkozásomat, nem csak azt, amit a kedve tartja! - vágtam vissza - Már nem vagyok képes felfogni, hogy mit kéne csinálnom, mint énekes, hogy támogass azon az ágon is!

-Alig látlak! - jegyezte meg halkabban - Alig látom a barátnőmet, akit szeretek, mert éppen más fiúkkal lóg és "vesz fel dalokat"! - mutatta a szabad kezével az idézőjelet - Szerinted ez számomra milyen érzés?

-Hohoho! Szóval most már nyíltan támadsz, mert sok duettet írok, és emiatt férfi énekesekkel kell találkoznom? Azért mindennek van határa!

-Határa? - ismételt meg dühösen - Én már minden határt átléptem, hogy elviseljem, hogy többet vagy egy kolumbiai énekessel, mint velem!

-Oh, szóval most már Yatra is játszik, vagy még mindig Maluma a fő téma? - kérdeztem meg, mert már nem voltam képbe.

-Maluma a téma, de ha már Yatra, akkor elmondom, hogy vele is olyan szoros barátságod van! - jutott eszébe, így lehajtottam a fejem - El ne felejtsük azt az aranyos kis videót rólad és Malumaról, meg azt a hetet Oroszországban! - emlékezett vissza mire kikötöttem magam - Mit csinálsz? - lepődött meg a tettemtől.

-Állj félre! - parancsoltam teljesen komolyan.

-Connie! - szólt rám

-Nem fogom ezt egész végig hallgatni, hogy éppen melyik munkatársam miatt vagy féltékeny! - szedtem össze a cuccomat - Ha nem állsz félre, akkor kiugrok és te is tudod, hogy képes vagyok rá! - jegyeztem meg mire megállt a leálló sávba - Na végre! - lélegeztem fel amikor kiszálltam.

-Oh, ez nagyon úgy hangzott, hogy örülsz, hogy megszabadulsz tőlem! - akadt ki újból.

-Tudod mit? - fordultam vissza, így észrevettem, hogy lehúzta nekem az ablakot - A féltékeny Tomot utálom!

-Tényleg? - vonta fel a szemöldökét - Erre vállalkoztál, amikor összejöttél velem!

-Nem hittem volna, hogy leszel annyira hülye, hogy nem fogsz hinni nekem!

-Hülye, hogy ne higgyek neked? - ismételt meg értetlenkedve - Hülyének tartasz engem?

-Jelenleg igen! Nagyon is annak! - bólintottam magabiztosan.

-Nekem ebből elegem van! - rázta meg hitetlenkedve a fejét.

-Nekem is! - helyeseltem keresztbe tett kézzel.

-Nem! Nekem a kapcsolatunkból van elegem! - javított ki, így a kijelentése miatt ránéztem. Nem akartam a meglepődött énemet mutatni, de igazán ledöbbentett ez a mondata - Ez már nem állapot! Veszekszünk minden egyes pillanatban!

-Mert nem hiszel nekem! - mondtam el az indokot - Hogyan hiheted azt, hogy lenne bárkivel is bármi, amikor veled vagyok? Tudom, hogy mit jelent egy kapcsolatba lenni!

-Már megint! - mutatott rám jelezve, hogy azt csináltuk amiről éppen beszélt - Nekem ez így nem megy! Főleg, hogy számomra csak az észrevehető, hogy én teszek a kapcsolatért!

-Hogy csak te teszel? - akadtam ki - És velem mi lesz? Elhagysz, mint az irántam érzett hitedet? - tártam szét a karomat, enyhén drámain.

-Valahogy igen!

-De mégis te teszel kapcsolatért! - értelmeztem - Menj! - ráztam meg hitetlenkedve a fejem.

-Connie, én... - nyelt nagyot-

-Oh, ne kezd! - állítottam le dühösen, mert rohadtul felhúzott - Te kijelented, hogy nincs már köztünk szinte semmi, erre jössz...

-Látod, ebből látszik, hogy megint csak én adok! - vágott közbe, így eltátottam a számat.

-Jaj, szegény Tom! Meg ne sajnáljalak! - játszottam el szarkasztikusan, így megforgatta a szemét.

-Gyerekes vagy! - szólt be.

-Te meg egy hülye idióta! - vágtam vissza.

-Eddig a te idiótád voltam...

-És teljesen jól használtad a múlt időt! - biccentettem - Nem vagyok képes tovább elviselni, amikor így viselkedsz, mert konkrétan bele tudnálak fojtani egy kanál vízbe! - emeltem feljebb a hangomat.

-Megkönnyítem a dolgodat! - jegyezte meg majd beindította a motort.

-Mivel? Azzal, hogy elmész közelemből? Könnyebb lenne! - válaszoltam meg a saját kérdésemet.

-Elegem van! - kapcsolta be az indexet - Inkább nem is akarlak látni! Ezt a Conniet biztos nem! - mutatott rám, így felröhögtem.

-Jó! Menj! Én sem akarlak téged látni! - vontam vállat.

-Jó! - biccentett majd el is ment.

-Az az! Húzzál el innen! - mormogtam majd elindultam gyalog hazafelé.

Egyből letöröltem az arcomon lefolyó könnycseppet, mert nem akartam gyengének látszani. Főleg, hogy még bármikor visszajöhetett volna, vagy várhatott volna... Direkt nem néztem a kocsija után, mert tudtam, hogy ő is engem figyelt a visszapillantóba. Pontosan emiatt le is fordultam jobbra, hogy ne a főút melletti járdán menjek, de abban a pillanatban meghallottam egy hatalmas csattanást, így visszanéztem. A szemem egyből kidülledt és a szívem is kihagyott pár ütemet, az is biztos. Nem tudtam, hogy hirtelen mit tegyek, mert lefagytam. Nem bírtam megmozdulni a félelemtől. Végül vettem egy mély levegőt majd odafutottam az ismerős kocsihoz. Először megvizsgáltam, hogy folyik-e valahol a benzin, így a biztonság megállapítása után a vezető oldalhoz guggoltam.

-Tom! - szóltam neki, de meg se mozdult - Kérlek, mozdulj már meg! - kértem mire elkezdett rebegni a szempillái - Szuper! Oké! Ne hagyj itt! - parancsoltam majd valahogy megpróbáltam hozzáférni, de a darabokra tört üveg megakadályozott - Mondj valamit, kérlek! - aggódtam.

-Connie... - mormogta.

-Igen, én vagyok! - helyeseltem majd kirúgtam a maradék üveget, hogy hozzáférjek Hollandhez - Valaki hívjon mentőt! - kiabáltam miközben megragadtam az ajtót és elkezdtem kinyitni azt, ami sajnos beakadt.

-Nekem... - kezdte Tom mire nekiállt köhögni, így egyre nagyobb lett bennem a pánik.

-Baleseted volt Tom! - válaszoltam majd neki támasztottam a kocsinak a lábam, hogy jobban tudjam húzni - Hívta már valaki a mentőt? Nem hallottam senkit se jelenteni! - néztem körbe mire mindenki kerülte a szemkontaktust vagy éppen videózta a helyzetet. Pechemre, a másik kocsi sofőrje is csak úgy elhajtott, így teljesen egyedül maradtam - Oké! Emberek, ebben a kocsiban éppen egy ember haldoklik, aki a szerelmem és esküszöm az életemre, hogy ha valaki nem hívja most a nyamvadt mentőket, akkor miután Holland a kórházba került megkeresek mindenkit és szétrúgom a seggeteket! - keményítettem be mire egy nő egyből odafutott hozzám hátulról és elővette a mobilját. Tudtam, hogy ő most érkezett, mert akik jelen voltak az ütközésnél le voltak fagyva - Szomorú, hogy ehhez fenyegetnem kell! - jegyeztem meg majd folytattam.

-Te... - mormogtam a barátom.

-Igen, tudom Drágám! - bólintottam - Egy köcsög vagyok! - fejeztem be majd tovább próbálkoztam - Gyerünk már! Gyerünk már! Gyerünk már! - drukkoltam magamnak - Oh, hogy nekem is pont most kell magassarkúba lennem! - jutott eszembe.

-Mi a diagnózis? - kérdezte a nő mellőlem.

-Jó kérdés, eddig nem volt hozzá helyem, hogy megvizsgáljam! - suttogtam majd letérdeltem az üvegszilánkokra, amik a betonon szétterülve helyezkedtek el majd bemásztam az ablakon keresztül - Ide figyelj Tom! - kezdtem - Minden egyes fájdalmat, és helyet elmondasz nekem most! Vetted?

-A lábam... - nyelt nagyot mire odanéztem. Abban a pillanatban rám csöppent a vére, így odanyúltam a testrészéhez.

-Uram atyám! - ijedtem meg, mert rájöttem, hogy mi történt a lábával.

-Mi az? - érdeklődött a nő.

-Nyílt lábszártörés! - jelentettem - Szorítsd meg a karom! - kértem Tomtól mire a jobb kezével hozzám ért - Mi van a másik kezeddel?

-Nem bírom mozgatni!

-Semmi baj! - nyugtattam majd én odatettem az ujjam a másik végtaghoz - Szorítsd meg! - kértem mire a karomat és az ujjamat megszorította - Bal kartörés! - diktáltam tovább - Gyomrod hogy van? - jutott eszembe majd elkezdtem nyomkodni, de egyből felszisszent - Aha, ez nem a feszes hasizmod! - fintorogtam - Belső vérzés!

-Nem hangzik jól! - szólalt meg Tom.

-Oh, ez csak egy szokásos szövegem! - vontam vállat, mondván, hogy ezzel is nyugtatom a sérültet és elkerülöm a sokkos állapotot - Nyugi, neked nincs semmi bajod! - vettem elő a telóm majd a zseblámpával megvilágítottam a pupilláit.

-Hazudsz! - nyelt nagyot.

-Igen! Ha a szövegemet mondanám, akkor kérnék infúziót és már leszedtem volna az ajtót! - gondolkodtam el majd kitapogattam a fejét - Nem fáj a fejed? - kérdeztem mikor véres lett a kezem a sebe által.

-Egyenlőre a lábam jobban fáj! - mutatott oda.

-Pedig van egy fejsérülésed is! - ellenkeztem - Na jó, tudom, hogy nagy darab vagyok, de még a kabátommal is nagyobb hely van a sorozatban! - panaszkodtam majd beljebb másztam - Hölgyem! - szóltam az engem segítő embernek.

-Igen?

-Hogy hívják?

-Emily.

-Oké, Emily! Kérem vigyázzon! - mondtam.

-Miért? - értetlenkedett mire erőből belülről kirúgtam az ajtót - Már értem! - tette hozzá.

-Annyiszor megcsináltam már ezt, de soha se akartam a te kocsiddal élőben! - jegyeztem meg.

-Oh, már úgy is roncs! - köhögött Tom.

-Ön szakember? - nézett be Emily az ablakon miközben én megfordultam.

-Tűzoltó vagyok, igen! - válaszoltam.

-És hol?

-Seattle, 19-es! - vágtam rá, így egyből rájöttem, hogy csak a szövegemet mondtam megszokásból - A francba!

-A rutin, mi? - kuncogott Tom majd egyből a hasához kapott az ép kezével.

-Minden egyes részben minimum egyszer! - helyeseltem - Emily!

-Igen?

-Én Connie vagyok!

-Most már tudom, hogy ki ön! - biccentett.

-Szuper! Most bíznia kell bennem, ahogy nekem kell magában! Nem lesz egyszerű, ezt tudom, de meg kell próbálnunk! - magyaráztam el.

-Rendben!

-Vonalban vannak a mentősök? - kérdeztem kifelé pillantva.

-Igen!

-Hangosítsa ki! Ki kell szednünk innen! - jelentettem ki miközben átmásztam a másik oldalra.

-Nekünk? - lepődött meg a nő.

-Igen! - fújtam ki a bennem maradt levegőt - A fejébe száll a sok vér és a végén nekem túl okos lesz! - viccelődtem - A lényeg, hogy így nem jut annyi vér a lábába, ami ebből a szempontból jó, de ha sokáig így lesz, akkor Pókembernek csak hét lába lesz a nyolc helyett! - meséltem el.

-Ez rossz volt! - mormogta Tom.

-Ugyan, imádod a vicceimet! - ellenkeztem kilépve a szakismeretből - Van egy rossz hírem! - néztem Emilyre.

-És mi az? - kérdezte amikor letérdelt hozzánk.

-Hogy nehéz lesz a jó madár! Én kondiba vagyok meg minden, de Ön nem!

-Ugyan, a tíz éves gyerekem, akkora, mint ő! Őt is elbírom! - vette fel a stílusomat a poénkodás terén.

-Ezt hallottam! - jegyezte meg Holland.

-Miért is nem voltunk barátok? - csodálkoztam Emilyre pillantva - Rendben! Akkor én kiszabadítom a lábát, majd óvatosan síkba fordítjuk és kihúzzuk!

-És a mentősök?

-Addigra már kint lesz! - mondtam optimistán majd nekiláttam a lábának.

-Ahh! - jajdult fel Tom.

-Elfelejtettem mondani, hogy ez fájni fog? - húztam fintorra a számat.

-Csak egy kicsit! - mormogta.

-Jó! Akkor számoljunk vissza! Rendben? - néztem a társamra - Háromra kihúzom és utána kiszedünk! Emily, tartsa meg a testét! - kértem amikor kicsatoltam az övét.

-Rendben! - fogta meg a törzsét, hogy stabil maradjon.

-Oké, Tom! Háromra megmozdítom a lábad! Egy, kettő... - számoltam mire hirtelen kihúztam, így a fájdalomtól felordított.

-Azt mondtad háromra! - szólt be.

-Akkor jobban fájna! - karoltam át - Még mindig érzed, hogy éppen a lábadat fogom.

-Igen, de gyengébben - válaszolt mire elkezdtem meghallani a szirénát.

-Hála a jó égnek! Emily, tartom a törzsét és a lábát, Ön tartja a nyakát!

-Most fordítjuk? - értelmezte.

-Oh, igen! Készen áll? - pillantottam rá miközben átfogtam az adott pontoknál a testét.

-Felőlem mehet! - biccentett.

-Akkor háromra! Egy, két és most! - tagoltam majd lassan és óvatosan vízszintesbe helyeztük - Nagyon jó Emily! Oké! Készen áll kihúzni?

-Innen már átvesszük! - érkeztek meg a mentősök, így letérdeltek a mi szintünkre.

-Hát nem voltak valami gyorsak! - mormogtam majd a férfi rátett Tom nyakára egy rögzítőt.

-Connie... - kezdte Tom.

-Igen?

-Fogod még a lábam? - kérdezte mire a mentőssel összenéztünk, mert képbe voltunk Tom kérdésének a jelentésével.

-Hol van a hordágy? - akadtam ki majd gyorsan oldalra fordítottuk Hollandet és betoltuk alá az általam keresett tárgyat - Innen már a maguké! - mutattam fel lihegve a hüvelykujjamat, így kihúzták a kocsiból. A mentős levette nekem a kabátját majd az üvegszilánkokra helyezte, hogy könnyebben tudjak kijönni. Kedvesen segített kimászni majd végignézett rajtam - Köszönöm szépen a segítséget! - biccentettem Emily felé.

-Ez az Ön vére? - mutatott a férfi a citromsárga pólómon lévő hatalmas foltra.

-Ez mind az övé! - mutattam a sérültünk felé.

-Üvegszilánkok nem vágták el a kezét, vagy valamilyét?

-Ne velem foglalkozzunk! - tudtam le ennyivel majd követtem a többi embert a hordággyal együtt - Itt vagyok! - fogtam meg Tom kezét majd beszálltunk a mentőbe - Kaphatok valami kendőt? - kérdeztem egyből körülnézve a mentőben.

-Miért? - vonta fel a mentős a szemöldökét miközben odaadta nekem.

-Oh, Holland nem fogja kibírni, ha látnia kell azt, amit most tenni fognak vele! - jegyeztem meg majd a feje elé tettem a kendőt, így nekiálltak belevágni a lábába, emiatt Holland felordított - Tudom, hogy fáj! - néztem a szemébe.

-Miért, talán az is benne van a forgatókönyvben, hogy ilyenkor mennyire fájdalmas? - panaszkodott.

-Nem, de én látom, hogy mit tesznek veled! - vágtam vissza - Ez csakis azért kellett, hogy ne legyen ödémás a lábad! - mondtam el az indokot.

-Szóval, 19-es körzet... - terelte a témát a mentős - Jó sorozat! - dicsért meg.

-Köszönöm szépen! - biccentettem felé majd egyből visszatettem a tekintettem Tomra.

-És nagy Marvel rajongó vagyok! - tette hozzá.

-Na, akkor gondolom nagy dolog megmenteni Pókember életét! - mondta Tom.

-Inkább a lábát, mint az életét! - javította ki.

-Ezt hogy érti? - ijedt meg.

-Van belső vérzésed, meg sok vért veszítettél, de nem vagy életveszélyben jelenleg! A lábad a fő gond! - magyaráztam el.

-A lábam? Ez szuper! - bólintott mire elkezdett sípolni a gép és fennakadt Holland a szeme.

-Na most már az életét mentjük meg! - dobtam el a kendőt majd nekiálltam az újraélesztésnek - Melyik kórházba megyünk, hogy még nem értünk oda? - akadtam ki majd hátraléptem, hogy a férfi kiüthesse árammal. Nem történt semmi, így folytattam a szívmasszázst.

-Hátra! - kérte a mentős, így megint elengedtem és áramot vezetett bele. Egyből kinyílt az ajtó, emiatt felültem a hordágyra, hogy folytathassa az újraélesztést. Mindig ezt csináltam a sorozatban, így szinte természetes volt ez számomra.

-Tudtommal nem Seattlebe vagyunk! - kuncogott az egyik gyakornok.

-Nagyon vicces! - mormogtam mire a szakorvos átvette tőlem a feladatot, így leszálltam.

-Hozzunk önnek valamit? - jött hozzám kettő tanonc, emiatt nem tudtam követni be a kórházba Tomot.

-Nem, köszönöm! - ellenkeztem idegesen.

-Az az Ön vére? - vizsgálta meg a pólóm mire megráztam a fejem.

-Nem! Ez mind Hollandé! - válaszoltam mire minden egyes tett tudatosult bennem, ami az elmúlt fél órában történt - Az övé... - ismételtem majd kitört belőlem a sírás és összerogyott a lábam - Úristen! - kaptam a számhoz.

-Segíthetünk valamiben? - hajolt le hozzám a férfi, de én csak zokogva a tenyerembe temettem az arcom - Bent leszünk! Majd tájékoztatjuk magát! - jelentette ki majd be is mentek. Gyorsan a telefonomat előkaptam majd tárcsáztam apa számát. Felálltam közbe és idegesen a hajamban túrkáltam.

-Mizu? - vette fel, így szipogva vettem egy nagyobb levegőt - Minden rendben?

-Baj van... - kezdtem, de nem tudtam többet mondani a sírás miatt.

-Mi van? Mi történt? - ijedt meg az állapotom miatt.

-Tom és én éppen veszekedtünk...

-Már megint? Ez a negyedik a héten, pedig még csak kedd van! - vágott közbe, így megráztam a fejem.

-És én meg kiszálltam a kocsiból, és akkor végül annyira elfajult, hogy szakítottunk... - folytattam, de megint megállított az utolsó szavam miatt.

-Hogy mi? Ti szakítottatok? Hogyan? Mi volt a vita tárgya? - kérdezte, így toporzékoltam a tudat miatt, hogy nem tudom befejezni a mondandómat.

-Apa, ez most nem lényeges! - szóltam rá idegesen.

-Dehogynem! Hiszen szakítottatok! - ellenkezett velem, így lehunytam a szemem.

-De utána Tomnak nekiment egy kocsi és felborult és éppen most a kórházba hozta be a mentő! - fejeztem be kiakadva mire elhallgatott.

-Hogy mi? - értetlenkedett.

-Tom elindult, de a kereszteződésnél nekimentek. A kocsi felfordult és rengeteg sérülést szenvedett! - mondtam végig sírva.

-Melyik kórház?

-Torrance...

-Kit hívjak?

-A családját, Zendayat... - kezdtem el sorolni, de azt se tudtam, hogy mit csináljak, olyan idegállapotban voltam.

-Vigyek neked valamit?

-Egy pulcsit, mert tiszta vér lett a pólóm! - gondolkodtam.

-Pár perc és jövök! - jelentette ki, így lihegve a sok sírástól leültem a padra és tovább bőgtem.