Alig bírtam aludni az éjszaka. Egész végig csak forgolódtam az ágyban. de többször feladva a küzdelmet kimentem a fürdőbe megmosni az arcom. Akárhányszor lehunytam a szemem, egy kép jelent meg a múltból, ahol Bonnie és én voltunk vagy esetleg Abby és én. Abbyvel ez lenne az első találkozásom azóta, hogy dühösen elmenekültem otthonról a Bonnies incidens után. Aztán persze a hülye agyam amikor kifogyott a múltbéli dolgokból, akkor elképzelt mindenféle jövőbeli helyzeteket a versenyről. A tévét nem akartam bekapcsolni, mert Scarlett és Rose nagyban aludt. Nem volt jogom őket felkelteni és kedvem sem volt rá. Addig szenvedtem, ameddig a nap el nem kezdett felkelni. Viszont amikor észrevettem, hogy ez megtörtént, egyből felkaptam a melegítőmet és egy pléddel együtt kimentem az erkélyre. A fotelben elhelyezkedtem majd a jól betakaróztam és figyeltem a még nyugis várost. A telefonomon közben megnyitottam a közösségi oldalakat. Mindenhol kaptam értesítéseket, mert mindenki gratulált nekem a tegnapi győzelem miatt. Félve megnéztem a cikkeket is az interneten és sajnos Bonnieról és rólam írtak. Jobbnak éreztem így, hogy kilépjek mindenből és csak válaszoljak a családom üzeneteire. Ally néni és Grant bácsi megírták, hogy mikor jönnének Los Angelesbe, így mosolyogva válaszoltam arra. Nem vártam tőlük választ, mert Angliában még egy órával kevesebb volt, mint Budapesten. Mire észbe kaptam a telefonozás után, már a város tele volt kocsival és a szobából is hangok hallatszódtak. A következő pillanatban Rose megjelent könnyezve, így aggódva felé fordultam.
-Mi a baj Drága? - kérdeztem mire megállt mellettem.
-Rosszat álmodtam és láttam, hogy te nem alszol! - mesélte szomorúan.
-Oh Rose! - vettem fel az ölembe majd őt is betakartam és megpusziltam a fejét - Itt vagyok, rendben? Nem lesz semmi baj, oké? Connie itt van és vigyáz az ő kis hugicájára! - nyugtattam miközben elkezdtem ringatni.
-Te is rosszat álmodtál? - érdeklődött szipogva.
-Mondhatjuk - bólintottam - Én nem tudtam aludni, mert rossz képek jelentek meg az álmomban. Nem hagytak aludni...
-Egész éjjel? - lepődött meg.
-Egész éjjel... - adtam neki igazat.
-De akkor hogyan fogsz ma harcolni?
-Ez egy jó kérdés! - fújtam ki a bennem lévő levegőt - Nézd, ott megy a mentőautó! - mutattam az útra.
-De gyors! - ámult a látványtól.
-Anya mesélte már, hogy tűzoltó leszek? - hoztam fel, hogy legyen mit mesélnem ameddig még a korai órák miatt többen aludtak.
-Tényleg? - nézett rám a csillogó szemeivel.
-Bizony! - helyeseltem.
Szerencsére az ilyen sztorik meg szokták fogni Rose figyelmét. Egész végig figyelt, amikor meséltem, hogy mi mindent csinálnék majd. Persze azt nem mondhattam el neki, hogy ez csak egy forgatás, mert nem értette volna meg, és csak még jobban összezavarta volna. Mikor a tűzoltó sztorit megunta, akkor elkezdtünk franciául beszélni. Vagyis ez abból állt, hogy Rose beszélt és én meg csak próbáltam utánozni. Egy nagyon keveset megtanított Romain, Rose apja és Scarlett exférje, de csak annyi van meg, hogy be tudok mutatkozni és tudok magamról beszélni. Rose, mint két anyanyelvű, segített nekem ott hajnalban az erkélyen, de igazából megunva a próbálkozásomat inkább játszottam vele. Hablatyoltam és közbe hülye arcokat vágtam, így nagyban nevetett az ölembe. Miután ezt is megunta, akkor bementünk és felöltöztettem rendes ruhába. Addigra már Scarlett is felkelt, így megvártuk őt, ameddig összeszedte magát. Együtt lementünk az étterembe majd a szokásos asztalunknál helyet foglaltunk. Én elmentem kávéért, viszont ahelyett, hogy tejjel felhigítottam volna, csak tiszta, fekete kávé volt egy három decis pohárban rengeteg cukorral. Utána persze egy nagy tál rántottát mertem magamnak egy kis kolbásszal. Muszáj volt sok kalóriát bevinnem, mert idegességemben is égettem azt, nem csak a mozgástól.
-Az tiszta kávé? - vette észre Scarlett - Connie, megint nem aludtál az éjjel? - jött rá egyből.
-Nem, mert ők jártak a fejemben! - válaszoltam majd ittam egy kortyot - De megvagyok, ez csak egy hülye szokásom!
-Délben lesz a meccs, addig még aludhatsz! - ajánlotta fel elnyomva a kezemben lévő bögrét az arcomtól - Elmegyünk masszázsra vagy meditálunk egyet!
-Jól vagyok Scarlett! - néztem a szemébe, így ledöbbent - Nekem csak kell energia, hogy minden a legjobb módon alakuljon és én nyerjek! - tudtam le ennyivel, így csodálkozva ugyan, de felállt.
-Amint meglátom, hogy bajod van, beárullak apádnál! - jelentette ki, így ittam még egy kortyot a kávéból.
-Úgyse tudlak ebben megakadályozni! - vontam vállat - Nézd Rose, itt van kifli! - adtam oda neki egyet, így azt elkezdte enni, míg az anyja elment magának kajáért.
-Jó reggelt! - köszönt apa majd megpuszilta a fejem - Helló Édesem! - csinálta meg ugyanezt Rosezal.
-Chris bácsi! - örvendezett Rose.
-Jól aludtál Prücsök? - érdeklődött amikor leült mellé.
-Rosszat álmodtam... - mondta szomorkásan.
-De anya megnyugtatott, nem? - simogatta mire én magamra mutattam - Connie megnyugtatott? - lepődött meg.
-Elmesélte, hogy egy tűzoltó lesz! - hozta fel még mindig csillogó szemmel.
-Na nem mondod? - tettette, hogy ő is most hallotta legelőször.
-Jaj, már két Evans rontja a levegőt? - tért vissza Scarlett - Jó reggelt Evans!
-Neked is Scarlett! - mosolygott.
-Miért kaptam értesítést hajnali ötkor, hogy Connie Evanst válaszolt erre a tweetre? - sétált be Hayley, így lehajtottam a fejem tudva, hogy veszítettem - Nem mellesleg anya miért írta nekem azt, hogy hajnalok hajnalán válaszolt neki Connie? - tette hozzá, így megállt mellettem emiatt ránéztem.
-Jó reggelt mami! - köszöntem neki kedvesen majd ittam egy kevés kávét.
-Ne mamizz nekem itt, ifjú hölgy! - támaszkodott meg a székemen, így apa eltátotta a száját Scarlettel együtt.
-Azt mondta, ifjú hölgy? - értelmezte apa - Jó dolog volt apukának lenni tizenhat évig! - jegyezte meg, de csak Scarlett nevetett a poénján.
-Connie, az ott fekete kávé? - vette észre Hayley, így félve ugyan, de bólintottam - Mikor keltél fel?
-Tekintve, hogy nem is bírtam aludni, így tegnap reggel 7:35 - vakartam meg a tarkóm, így apa szeme kidülledt.
-Connie... - szólt nekem erőtlenül apa.
-Én jól vagyok! - jelentettem ki körbenézve - Jól vagyok! - ismételtem meg magam - Eszek rendesen, iszok rendesen, a kezem egy kicsit remeg, de az az adrenalin és az idegesség miatt van! - mutattam meg, de egyből le is tettem a kezem - Tudom, hogy aggódtok miattam, de nincs semmi okotok! Szuper jól megvagyok! Konkrétan annyi adag van előttem, hogy azt hiszem csak ettől az egy étkezéstől dagadt leszek újra, de megeszem! Mert minden rendben van! - tudtam le ennyivel - Na most már abbahagytátok az aggódást és kezelnétek úgy, mint egy normális embert és nem úgy, mint egy depressziós tinédzsert? Mert a viselkedésetek miatt, tényleg kezdem annak érezni magam! - vallottam be nagyot nyelve, mire a többiek összenéztek majd vissza rám.
-Milyen dalt is adsz ma elő? - terelte a témát Scarlett, így biccentve újra elkezdtem enni.
-Roar - válaszoltam teli szájjal - Majd jól be kell hangolnom azelőtt! Sőt, pont a fellépés miatt kell két órával a döntő előtt ott lennem
-Lesz időd átöltözni? - hozta fel apa - Tudtommal a koncert után már egyből kezdődik a verseny...
-Nem lesz időm, viszont a mezem fölött lenne a ruha - mondtam mire összevonta a szemöldökét - Olyan a ruhám, mintha egy köntös lenne - tudtam le ennyivel, így megértve biccentett - Cipőt kell cserélnem majd, ennyi lesz a bajom! - legyintettem.
-Milyen lesz a ruhád? Azon kívül, hogy egy köntös hasonmás? - folytatta Scarlett míg Hayley elment reggeliért.
-Amúgy tök jól néz ki! Amikor lerajzoltam, akkor nem gondoltam komolyan, de a ruhatervezők megcsinálták - vettem elő a mobilom, majd megmutattam a ruháról készült képet.
-Kövekkel felírták a nevedet a hátadra? - nagyított rá Scarlett a képre - Az a kézírásod? - ismerte fel.
-Pontosan! - helyeseltem.
-És bőr?
-Igen! - bólintottam majd eltettem a telefonom - Igazából, szerencse, hogy a nadrág az rövid, így a szoknyát se kellett hosszúra tervezni.
-Szerintem a bőr nem nézne ki jól, ha hosszabb lenne! - jegyezte meg, így helyeseltem vele majd Hayley is helyett foglalt apa mellett.
-Stanék hol vannak? - kérdeztem furcsállva.
-Ja, Mackie is ilyenkor már fent szokott lenni! - tette hozzá apa.
-Oh, őt már a Stan családhoz számolom! - legyintettem, így mindenki felkacagott.
-Ki a győztes? - szólalt meg Mackie így arra fordultunk.
-Connie Evans! - vonultak be Seb bácsiék az egyéni rajongói sminkükben és mezükben, így a számhoz kaptam.
-Ki a bajnok?
-Connie Evans!
-És ki a legjobb?
-Connie Evans! - fejezték be, így kitört belőlünk a nevetés.
-Ugye ezt valaki felvette? - érdeklődtem.
-Minden perce! - válaszolt Hayley - Hát wow! Le vagyok nyűgözve!
-Elő kell valamivel állnunk! - magyarázta Mackie miközben leült - Beszereztem egy zászlót, szóval azt a nyakadba kötheted, amint vége a meccsnek!
-Köszönöm szépen Tony! - mosolyogtam rá.
-Ja, és Stan szerzett megafont, így mindenképpen hallani fogsz minket! - jutott az eszébe, így ledöbbenve bólintottam.
-Tökéletes! - jelentettem ki - Hogy a fenébe szereztetek Diego méretében szurkolói mezt? - vettem észre.
-Rose is szereztünk, ha ez zavar! - vont vállat Mackie mire még jobban értetlenkedtem - Amazonon minden fent van! - legyintett. Kicsit furán emésztettem meg ezt a mondatot, de végül inkább hátradőlve megittam a maradék kávét.
A reggeli nagyon jó hangulatban folytatódott, mert Mackie és Seb bácsi adta a jókedvet a sminkükkel és a ruhájukkal. Nem tudtam felfogni, hogy képesek voltam az arcukra rajzolni az amerikai zászlót az én monogramommal. Ezek után nem is feltételeztem, hogy szarul alakulna a délelőtt. A reggeli után felmentem a szobámba és összepakoltam az összes holmimat a szekrényből. Szomorú volt a bőröndbe rakni a holmikat, mert ez azt jelentette, hogy vége volt a kiruccanásunknak. A díjátadó után egyből indulnánk haza a géppel, így emiatt nem vártam egyáltalán a végét. Viszont az ellenfelem miatt inkább túllettem volna már az egészen. A fellépésre a ruhám és a parókám az arénában volt már, így nuygodtan leültem amikor üres volt a szekrény előttem.
-Minden rendben? - lépett be a szobába apa.
-Igen! - bólintottam miközben a térdemen megtámaszkodtam - Mit szeretnél?
-Csak benéztem, hogy minden rendben-e... - támaszkodott neki az ajtófélfának.
-Mindig utálom az üres szekrényt látni! - vallottam be - Egyszerűen benne van, hogy valaminek a vége közeledik!
-Nem kis utazás volt ez! - jegyezte meg, így mosolyra húztam a számat - Egy világbajnoki ezüst minimum a markodban van! - tette hozzá, így ránéztem.
-De a második helyezett nekünk nem elég! - ráztam meg a fejem, így leült mellém az ágyra.
-Ez is hatalmas teljesítmény, amit elértél! - lökött meg a vállával - Előadtál egy szuper jó megnyitón, és egészen a döntőig eljutottál! Ha esetleg Bonnie le is győz, akkor is kiemelkedő ez! Én büszke vagyok rád minden értelemben! - karolt át majd megpuszilta a fejem.
-Le kell győznöm! - ellenkeztem - Egy belső hang folyamatosan azt mondogatja, hogy jobb vagyok nála és engem illet az első hely... - magyaráztam majd vettem egy mély levegőt - Tudom, hogy önzőnek hangzik, de nem hagyhatom, hogy többször fölém kerekedjen! Épp elég volt egyszer! - suttogtam, emiatt megsimogatta apa a karom
-Én melletted leszek, egész végig!
-Köszönöm apa! - bújtam hozzá még jobban - Mindent! - tettem hozzá, így még egyszer csókot nyomott a homlokomra.
-Érted bármit! - jelentette ki mire Spencer belépett hozzánk.
-Tudjátok, hogy nem szeretem félbeszakítani az apa-lánya pillanatokat, mert imádlak titeket, de mennünk kell - támaszkodott meg az ajtón, így bólintva felálltam.
-Majd ott találkozunk! - pillantottam apára majd megragadtam a mobilom és a táskám.
-Ott találkozunk! - helyeselt, így a menedzseremmel együtt kimentem a helyiségből.
Együtt elmentünk az arénába Spencerrel. Beszélgettünk miközben sétáltunk, igazából nagyon is elvoltunk. Ezért áldottam az eget vele, mert nagyon sokan imádkoztak ebben a szakmába egy jó menedzserért, én meg tálcán kaptam Spencer Shayt, a hatalmas mintaképet. Olyan, mintha a testvéremmel lógnék, és ez volt benne a legjobb. Komolyan vettük a dolgokat amikor kellett, de alapból együtt megállíthatatlan páros voltunk. Egy angyal volt velejéig. Egész úton vitte a táskám és még vett nekem forró zöld teát egy kávézóban. Az öltözőig elkísért, ahol lepakoltunk majd együtt mentünk a felállított színpadhoz, ami a küzdőtér mellett volt felépítve. Egyből kaptam egy mikrofont, így nekiálltam behangolni és persze a hangosítás miatt segítettem a technikusoknak. Egy gitárt is behangoltam, mert éppen elment a gitárosunk vécére. Folyamatosan énekeltem, oktávokat váltottam, hogy a magas és a mély hangok is jól menjenek a dalban.Amikor minden készen állt, akkor már a szervezők is szóltak nekünk, hogy ideje lenni készülni, mert a nézők bejönnének. Én ekkor el is mentem átöltözni. Egyből a mezemet vettem fel majd levettem a vállfáról a fellépő ruhát. Begomboltam oldalt majd felhúztam a magassarkúmat is. Felkaptam a parókát a fejemre majd a tükör elé léptem. Nem volt rajtam smink a meccs miatt, viszont így nagyon furán festettem. Nem volt megszokott, hogy nulla sminkkel volt rajtam a paróka. Hozzá kellett szoknom, de inkább levettem a műhajat a fejemről majd szépen felkötöttem a hosszú barna hajamat és úgy mentem vissza a tükörképemet megnézni. A látványtól egyből mosolyra húztam a számat. Jó volt újra magamat látni fellépés előtt.
-Gyere Connie! Idő van! - lépett be Spencer, így egyből meg is torpant a látványomtól. Amint felé fordultam ő is vigyorgott, így elkuncogtam magam - Miért van az, hogy most beleszerelmesedtem a valódi énedben és nem szeretném többet látni a parókát? - mondta, így lehajtottam a fejem.
-A kiadó akarta a parókát és nem mi... - vontam vállat.
-Gyere! - biccentett, így kisétáltam az öltözőből. Teljesen sötét volt a terembe, így könnyen mentünk a színpadhoz feltűnés nélkül. Én felmentem a színpadra majd a cuccaimat odaadtam Spencernek.
-Sok sikert emberek! - pacsiztam végig a zenekarral.
-Neked sok sikert! - állt fel Rich, így átkaroltam majd mindenki beállt a bizalom körébe.
-Köszönöm szépen, hogy eljöttetek velem és kísértetek a bajnokság alatt! - néztem körbe - Ez nagyon sokat jelentett nekem és bizonyította, hogy tartson a kapcsolatunk, ameddig, egy remek banda alakult itt ki! Nagyon hálás vagyok nektek és köszönöm, hogy a csapat része lehetek! - mondtam mire mindenki mosolyra húzta a száját - Na akkor, adjunk egy vasárnaphoz hasonló hangulatú műsort, rendben? - kérdeztem mire bólintottak.
-Ki a bajnok? - tette középre a kezét Rich.
-Connie Evans! - válaszolták a többiek.
-Ki a bajnok? - ismételte meg őt Andrew.
-Connie Evans!
-Ki a bajnok? - fejeztem be hangosabban.
-Connie Evans! - tették középre a kezüket, így én is odaraktam.
-Találkozunk a dobogó tetején! - jegyeztem meg.
-Éljen! - emelték fel a kezüket majd elmentek a helyükre. Én is a mikrofon állvány elé álltam majd követtem a statiszták mutogatásait. Amikor mindenki bért, akkor halkan elindulta a lánc az információval, hogy kezdhetünk. Egy perccel később hozzánk is eljutott, így vettem egy mély levegőt.
-Na Budapest, készen álltok egy utolsó számra! - kérdeztem magyarul a sötétben még mielőtt megvilágítanának engem. Hatalmas ujjongás keletkezett a nézők felől, így hátrébb léptem, hogy ne a mikrofonba kuncogjak. A banda el is kezdte játszani a számot, így még nagyobb hangulat lett a felismerés miatt - I used to bite my tongue and hold my breath - kezdtem el énekelni, mire a reflektor megvilágított csakis engem.
Scared to rock the boat and make a mess
So I sat quietly, agreed politely
I guess that I forgot I had a choice
I let you push me past the breaking point
I stood for nothing, so I fell for everything

You held me down, but I got up
Already brushing off the dust
You hear my voice, you hear that sound
Like thunder, gonna shake the ground
You held me down, but I got up
Get ready 'cause I've had enough
I see it all, I see it now

I got the eye of the tiger, a fighter - emeltem fel a hangom, mire a színpad elejéből kitört a tűzijáték és az egész csarnokban visszajött a világítás, így a nézők harsongtak -
Dancing through the fire
'Cause I am a champion, and you're gonna hear me roar
Louder, louder than a lion
'Cause I am a champion, and you're gonna hear me roar

Oh-oh-oh-oh-oh
Oh-oh-oh-oh-oh
Oh-oh-oh-oh-oh
You're gonna hear me roar

Now I'm floatin' like a butterfly
Stinging like a bee, I earned my stripes
I went from zero, to my own hero - tettem a szívemre a kezem miközben körbenéztem, így észrevettem a rengeteg amerikai zászlót, amin az én nevem szerepelt -
You held me down, but I got up
Already brushing off the dust
You hear my voice, you hear that sound
Like thunder, gonna shake the ground
You held me down, but I got up
Get ready 'cause I've had enough
I see it all, I see it now

I got the eye of the tiger, a fighter
Dancing through the fire
'Cause I am a champion, and you're gonna hear me roar
Louder, louder than a lion
'Cause I am a champion, and you're gonna hear me roar

Oh-oh-oh-oh-oh
Oh-oh-oh-oh-oh
Oh-oh-oh-oh-oh
You're gonna hear me roar

Oh-oh-oh-oh-oh
Oh-oh-oh-oh-oh (you'll hear me roar)
Oh-oh-oh-oh-oh
You're gonna hear me roar - halkultam el majd kivettem az állványból majd Andrew mellé léptem, mert most jött a gitár szólója -
Roar, roar, roar, roar, roar

I got the eye of the tiger, a fighter - értem el a legmagasabb hangomat, így a tűzijáték újra kitört -
'Cause I am a champion, and you're gonna hear me roar

Oh-oh-oh-oh-oh
Oh-oh-oh-oh-oh
Oh-oh-oh-oh-oh
You're gonna hear me roar - fejeztem be, így szinte a rajongók már sikoltoztak - Köszönjük szépen! - intettem körbe majd levettem a magassarkúmat - Hatalmas megtiszteltetés volt ez nekünk, köszönjük! - mondta lihegve majd hátra léptem és lepacsiztam a bandával.
-Na és akkor most adj bele minden! - jelentette ki Rich, így helyeselve letettem a cipőm mellé.
-Hölgyeim és Uraim! - kezdte a kommentátor - Fogadják sok szeretettel az előbb fellépő és hatalmas hangulatot teremtő Connie Evanst! - mondta be a nevem, így leugrottam a színpadról majd a pálya felé futva levettem a ruhámat és Spencer kezébe dobtam. Felrohantam a tataminra majd újból intettem a nézőknek, akik nagyban kántálták a nevem - És az ellenfele nem más, mint Bonnie Evans! - folytatta, így én megálltam és nekiálltam tapsolni, amíg bevonult, úgy, ahogy egész bajnokság alatt csináltam az ellenfelekkel. Ő is megállt velem szemben, így a nézőtér hirtelen elhallgatott a sokktól - Úgy tűnik itt szó szerint saját magukkal fognak versenyezni a játékosok! - jegyezte meg a kommentátor, így páran elnevették ezen magukat. Én odaléptem Bonniehoz majd felemeltem a kezem.
-Sok sikert! - jelentettem ki.
-Győzzön a jobbik! - rázott velem kezet a fotó és a média kedvéért majd egyből a kispadhoz ment.
-Ezen vagyok... - mormogtam majd ahogy fordultam apa felé, úgy megpillantottam Abbyt, ahogy engem nézett. Vigyorra húzta a száját, de én csak lehajtottam a fejem majd visszasétáltam apa mellé.
-Hé! - szólt nekem apa, így leguggoltam, hogy vele egy vonalba legyek - Ne vedd magadra! Csak játssz ellene és zárj ki mindent! - paskolta meg a térdem.
-Nyerjük meg! - pacsiztam le vele majd megpusziltam.
-Nyerjük meg! - helyeselt velem majd elengedett. Én is felálltam majd középre mentem a kezdés érdekében. Bonnie is pillanatokkal később beállt velem szemben. A játékvezető ezt látván felállt az asztaltól majd feljött mellénk.
-Készen álltok, lányok? - nézett felváltva ránk mire mind a ketten biccentettünk - Akkor sok szerencsét mind a kettőtöknek! - jelentette ki majd kezet rázott velünk.
Ezután hátrébb lépett majd a sípját a szájába tette. A szívem szinte a fülemben vert, olyan szinten koncentráltam arra, hogy minden hangot kizárjak. Amint a sípszó megtörtén, akkor egyből felemeltem a bal kezemet, hogy megállítsam Bonnie lábát. Kicsit meglepődött emiatt, így én a szabad kezemmel megragadtam a vállát majd kirúgtam a lábát maga alól és lenyomtam a szőnyegre. Elengedtem amint megszólalt a síp.
-Nem gondoltam volna, hogy te szereznéd meg az első pontot! - jegyezte meg Bonnie - Azt hittem, hogy harcolni fogsz a pontokért és fej-fej mellett haladnánk az én előnyömmel! - mesélte miközben felállt majd visszajött velem szembe.
Nem válaszoltam neki direkt, mert nagyon is jól ki tudtam zárni eddig mindent, viszont ha folytatta volna a beszédet, akkor megzavart volna. Amint a bíró elindította a menetet, akkor egyből lehajoltam, hogy kisöpörjem Bonnie lábait, de időben felugrott, így a legjobb ötletem szerint felpattantva meglöktem, így elterült, ahogy a szőnyegre leérkezett. Ráfeküdve lefogtam a testét majd a leállításig tartottam is. Tök jól álltam, hiszen két ponttal vezettem. Kuncogva állt fel, míg én csípőre tett kézzel vártam rá.
-Bevallom, ez szép volt! - dicsért meg, így felvontam a szemöldököm - De ettől még ne gondolj bele semmit!
-Direkt csinálod, mi? - kérdeztem halkan.
-Wow, néma királynő meg is tud szólalni? Azt hittem a szar éneklésed után elment a hangod! - szólt be, így hitetlenkedve lehajtottam a fejem.
-Csak tudjuk le minél hamarabb és menjünk haza! - tudtam le ennyivel majd beálltam támadóállásba. A síppal együtt Bonnie lendítette is a kezét, így én azt megragadtam majd berúgtam az oldalába. A fájdalomtól összegörnyedt egy kicsit, így kapva az alkalmon felugrottam a nyakába majd lehúztam. A lábammal lefogtam a testét egész a kör végéig majd felálltam.
-Ez az opció nekem nem tetszik! - szólalt meg lihegve Bonnie miközben feltápászkodott.
-Nekem egyre jobban! - vontam vállat.
-Ja, mert minden úgy alakul, ahogy te mondod! El is felejtettem, hogy körülötted forog a világ! - panaszkodott, így megforgattam a szemem.
A bíró elindította a következő menetet, így én egyből felugrott, mert Bonnie ki akarta söpörni a lábam. Amint földet értem, akkor nekem futott, így mind a ketten hátraestünk, de én a lendületből hátranyomtam magam és a tegnapihoz hasonló Fekete özvegy pózt vettem fel, csak az volt a különbség, hogy Bonnie ugyanezt tette. Én gyorsabban pattantam majd amíg ő térden volt, addig rúgásokkal támadtam. Mindegyiket kivédte, így ollózva berúgtam és a lendülettől hátraesett. Könnyű lehetőség volt már csak innen lenyomni. Az egyszerűségre mentem. Túl akartam ezen esni és nem látni Bonnie arcát egy évig minimum. Bár bevallva túl könnyűnek tűnt ez a négy ponttal való fölény. Egy pont hiányzott a teljes győzelemhez és egy világbajnoki címhez. Felálltam lehetőleg utoljára a pálya közepére. A menet megint elindult, így megragadtam Bonnienak az öklét centikre az arcomtól. Az nem volt nehéz megtartani, annyi volt a baj, hogy a gyengébbik kezemmel a másikat kellett visszafogni. Ráadásul megint keresztbe voltak a karjaim. Ezt az alkalmat megragadva Bonnie erősebben tolt, így beálltam haránt állásba, hogy jobban tudjak ellenállni.
-Tényleg négy pont különbségnél kell nekiállni az erőddel fitogtatni? - jegyeztem meg.
-Te mondtad, hogy ez egy olyan sportág, ahol minden percben fordulhat a kocka! - idézett fel, így nyeltem egy nagyot - El sem tudod képzelni, mennyire vártam egy ilyen pillanatot, ahol felülkerekedhetek rajtad! - mesélte mire térdre kényszerített.
-Mind a ketten tudjuk, hogy volt már ilyen pillanat! - mormogtam.
-De az nem elég! - húzta fintorra a száját majd átszaltózott a fejem felett majd hátbarúgott, így előre estem négykézlábra - Ja és azóta nem volt alkalmam elmondani, de Holland rohadtul jól csókol! - tette hozzá miközbe próbáltam felállni.
-Hogy mi? - torpantam meg mire teljes erejével és súlyával ráugrott a könyökével a derekamra - Ahh! - kiáltottam fel fájdalmamban és abban a pillanatban a fájdalomtól mindenem feladta a harcot és elterültem a szőnyegen.
-Connie! - ijedt meg apa.
-Căţea (Picsa) - káromkodtam, de nem nagyon hallották az emberek, mert az arcom a matracba fúrtam és közben zokogtam szinte a derékban lévő szúró fájdalom miatt. A síp megszólalt, de nem láttam a bírót, mert összeszorítottam a szemem.
-Időt kérek! - jelentette ki apa majd hallottam, hogy felugrott és mellém rohant - Hé, mi fáj, mennyire, és hogyan?
-Nagyon fáj! - válaszoltam sírva.
-Hol? - hajolt le hozzám.
-Mindenhol, mindenhogyan! - szipogtam.
-Kérnek elsősegélyt? - érdeklődött a játékvezető.
-Még szép! - vágta rá apa - Nyugi Connie, semmi baj! Ne pánikolj! Nem lesz semmi baj!
-De kurvára fáj! - ütöttem dühösen a szőnyegbe.
-Ha ez számít valamit, sárga lapot kapott, és az egész nézőtér fújol neki - újságolta.
-Attól még beszakadt a derekam! - panaszkodtam tovább.
-Itt vagyok, mi a probléma pontosan? - érkezett meg az elsősegélyt nyújtó.
-Am mii de probleme din cauza asta căţea (Milliónyi problémám van emiatt a picsa miatt) - válaszoltam még mindig a földbe nyomva az arcom.
-Nagyon fáj a háta! - fordította le virágnyelven apa, így felé fordítottam a fejem - Semmi baj, itt vagyok! - simogatta meg az arcom nyugtatva, de én csak lehunytam a szemem és tovább sírtam.
-Oké, Connie ez hideg lesz, de enyhíti a fájdalmat! - magyarázta a férfi, így bólintottam. Azután egyből ráfújta az anyagot és igaza volt. Konkrétan lefagyott abban a pillanatban a hátam és a fájdalmon egyáltalán nem segített.
-Ez nem segít! - suttogtam.
-Mennyi idő múlva kéne hatnia? - kérdezte apa.
-Pillanatokon belül, viszont ha nem, akkor azt ajánlom, hogy egy kórházba vigyük el - mondta, így megállt bennem az ütő is.
-Non scopare con me (Ne bassz fel) - váltottam olaszra, ami konkrétan az a nyelv volt, amit a kirohanásaimra használtam - Jól vagyok, köszönöm! - mutattam fel a hüvelykujjamat.
-Biztos? - hajolt közelebb.
-Egyre jobb és jobb! - hazudtam, így felállt és összepakolt. Én lassan és nagyon óvatosan a hátamra fordultam, de biztos, hogy fájdalmas arcot vágtam, mert apa felvonta a szemöldökét.
-Most abbahagyod és megyünk a kórházba! - tudta le ennyivel a színészkedésemet.
-Elmegyünk egy kórházba otthon, de hogy én megszerzem azt a kibebaszott utolsó pontomat, hogy megnyerjem ezt a szart, az is biztos! - hitetlenkedtem majd felemeltem a kezem, hogy apa segítsen nekem.
-Connie, itt a testi épséged foroghat kockán!
-És sok más, de most engedd, hogy befejezzem és megnyerjem ezt a szaros világbajnokságot! - ellenkeztem, így lehajtotta a fejét.
-Amire kérsz, az nem méltó egy apához! - jelentette ki.
-Akkor állj félre és hagyj engem megnyerni ezt egyedül! - fordultam vissza hasra, majd lassan feltoltam magam - Azta rohadt! - mormogtam a fájdalomtól.
-Hadd segítsek! - fogott meg a hónom alatt majd óvatosan felemelt. Én viszont a derekam miatt visszagörnyedtem és megtámaszkodtam a térdemen.
-Nagyon fáj apa! - vallottam be könnyezve.
-Akkor zárjuk le a meccset és menjünk el kórházba! - térdelt le elém - Kérlek!
-Nem tehetem! - ráztam meg a fejem. A tömeg a lelátóról nagyban kántálta a nevem. A szívem szakadt meg a derekammal együtt, de ha nem is miattam, miattuk végig kellett csinálnom.
-Tudod, hogy támogatlak akár rossz döntést hozol, akár jót! - kezdte, de én lehunytam a szemem.
-Csak légy az edzőm egy pillanatra és zárd el az apámat! - kértem - Ez nem rólam szól apa! - szipogtam - Csak gondold magad egy Marvel filmbe!
-Nincs helye most ennek Connie...
-Csak képzeld magad egy filmbe! - ismételtem meg magam - Egyedül vagy, mert mindenki lesérült és veled szemben a legnagyobb ellenség! Te is sérült vagy, de még talpon állsz... Mit csinálsz? Megadod magad és feladod a küzdelmet, vagy harcolsz a végsőkig?
-Harcolok a végsőkig - mondta.
-Mert ilyenek vagyunk mi! Ilyen az Evans csapat! - adtam igazat.
-A szívem szakad meg téged így látni... - hajtotta le a fejét.
-Csak bízz bennem! - fogtam meg a kezét, így a szemembe nézett - Ennyit kérek!
-De otthon kórház! - hozta fel a feltételt.
-Otthon kórház! - helyeseltem vele, így megpuszilta az arcom majd visszament a pálya szélére. Én is nagy nehezen kiegyenesedtem majd odasétáltam a kezdőkörbe.
-Hát, téged tényleg nehéz eltenni láb alól - állt meg velem szembe Bonnie.
-Ez egy jó tulajdonsága a Bosszúállóknak... - vontam vállat majd fintorogva beálltam támadó pozícióba.
-Bosszúálló mi... - kuncogta el magát majd megint ki akarta söpörni a lábamat így felugrottam.
Viszont amint visszatértem a szőnyegre alulról megrúgott, így a hátamra estem. Fájdalmasan a derekamhoz kaptam majd a szőnyegbe csaptam kétszer. Bonnienak ezzel már két pontja is volt. Vettem egy mély levegőt majd kizártam minden hangot. Ezzel együtt a fájdalmat is próbáltam. Egy pillanattal később a régi erőmmel pattantam fel majd álltam középre. Össze volt szorítva az állkapcsom egész végig, nemcsak a fájdalom, hanem a düh miatt is. A sípszóval én megragadtam Bonnie derekát majd felugrottam az ölébe és egy forgással együtt lehúztam a földre majd ráfeküdtem, hogy lent is maradjon.
-Mint mondtam, Bosszúálló! - jelentettem ki majd megszólalt a meccs végét jelző dudaszó. Én legurultam Bonnieról majd elterültem a szőnyegen. Egyből elkezdtem sírni, de nem tudtam, hogy a fájdalomtól, vagy a tudattól, hogy világbajnok lettem.
-És a 2017-es közelharc világbajnokság győztese nem más, mint maga az Éneklő amazon! CONNIE EVANS! - kiabálta el magát a kommentátor, így a konfettiket lőttek ki és a nézők is hatalmas ujjongásba kezdett.
-Megcsináltad! - futott fel hozzám apa majd megölelt, de a lendülettől átfordultunk, így én apára érkeztem.
-Megcsináltuk... - ismételtem zokogva miközben belebújtam a nyakába.
-Mennyire fáj? - kérdezte suttogva.
-Nagyon... - vallottam be majd lassan lemásztam apáról.
-Segítek! - pattant fel, hogy óvatosan felhúzzon.
-Ez sehogy se lesz jobb! - ráztam meg a fejem miközben felálltam - Fáj, de iszonyatosan! - mondtam mire magához vont a karjaiba.
A nézők abban a pillanatban mindenféle ajándékot dobtak felénk, így furcsállva körbenéztem. A látványtól mosolyra húztam a számat, ahogy a rengeteg plüss maci, csokik és virágok landoltak mellettem. Észrevettem Mackiéket és egyből megláttam, hogy Tony kezében ott lóg egy zászló. Annyi volt benne a különbség a többiekhez képest, hogy félig amerikai és félig román volt. Elkuncogtam a látványon magam, így odasántikáltam alájuk és elvettem. Amint a kezembe fogtam a ruhát, akkor a boldogságtól el is nevettem magam. Abban a pillanatban megszűnt a fájdalmam, így vigyorral az arcomon, könnyes szemmel köszöntem meg a barátomnak a tettét. Visszamenet a hátamra terítettem a zászlót, majd integetve megköszöntem az embereknek a szurkolását. A dobogót fel is állították, így odamentem apa mellé. A díjátadó egyből el is kezdődött. Mindenki elhallgatott és nagyban megtapsolta először a harmadik helyezettet, aki a brazil játékos volt, majd a második helyezett miatt nem nagyon volt már rajongás, hiszen az Bonnie volt. És akkor jöttem én. Nagy nehezen felléptem a legfelső dobogóra majd lehajoltam, hogy a nyakamba akasszák az érmet. Bevallom nem az volt a legkellemesebb pozíció az életemben, de valahogy kibírtam. Végül a hatalmas kupát átadták nekem, így mosolyogva megragadtam és megvizsgáltam jól. Egy örömkönny lecsúszott az arcomon, ha már a derekamat beáldoztam ezért a kupáért, de le kellett tennem, hiszen megszólalt az amerikai himnusz. Próbáltam végig egyenesen állni, bevallom, nem nagyon sikerült ezt megtenni. Mikor a dalnak vége lett, akkor büszkén felemeltem a kupát, így hatalmas ujjongás csapta meg a fülemet. Apa ezután odajött hozzám és óvatosan leemelt az emelvényről.
-Nem volt annyira rossz Connie... - lépett mellém Bonnie, így apa és én is egyszerre a lány felé fordultunk.
-És még van bőr a képeden! - mormogtam mire mosolyogva felemelte a kezét - Na húzz innen! - sántikáltam a kispad felé. Ott megragadtam a holmijaimat majd ittam egy kortyot.
-Hogy vagy? - érdeklődött Abby a hátam mögül, így a kulacsomra rátekertem a fedelét.
-Figyelj Abby, tizenhat évből konkrétan egy évet töltöttél azzal, hogy rendesen foglalkoztál velem! - jegyeztem meg ingerülten majd a táskámba beledobtam az üres kulacsot - Szóval, inkább hagyjuk a kertelést!
-Connie, az anyád vagyok és aggódok érted! - lépett hozzám közelebb, így felé fordultam.
-A nézőtéren van két nő, akik sokkal inkább az anyukáim, mint te, mert ezerszer többet tettek értem! Foglalkozz az örökbeadott lányoddal, úgy tűnt nagyon jól elvagytok! - indultam el az öltöző felé.
-Connie... - követett engem.
-Nincs erre szükségem Abby! - ráztam meg a fejem.
-Nem menekülhetsz előlem...
-Miért nem? Elmenekülök, mert egy semmirekellő gyáva alak vagyok! - idéztem fel őt, így megtorpant.
-Az apád mondta... - állt ki ellenem, így hátra pillantottam rá.
-Ő rád mondta! Nem pedig rám! Ki volt az, aki rám utalt apának a szövegével? - vontam fel a szemöldököm - Hát te... - válaszoltam meg keserűséggel a hangomban majd beléptem a szobába.