-Jó reggelt! - vette fel Holland ásítva a videóhívást.
-Jó reggelt álomszuszék! - szóltam be nevetve - Mi újság Amerikába? - érdeklődtem miközben leültem az öltözőben lévő padra.
-Rengeteg interjún kell részt venni, szerencse, hogy reggel játszol az itteni idő szerint, mert legalább meg tudom nézni vagy Zendayaval, vagy nélküle. attól függ, hogy mennyire reggel az a verseny… - mesélte, így mosolyra húztam a számat, így ő is átfordult az oldalára az ágyban - Igazságtalanság, hogy ilyen messze vagyunk egymástól! - jelentette ki, így vettem egy mély levegőt.
-Tudom… Nagyon hiányzol, de mind a kettőnknek fontos, amit csinálunk és jelenleg most is benne van a pakliban, hogy továbbjutok és később megyek haza…
-Ki ellen is játszol?
-Az ellen, aki megvert az Amerika Kupa döntőjén - válaszoltam egy kicsit aggódva.
-Ohh… - húzta fintorra az arcát - Biztos kemény lesz!
-Az biztos! - adtam neki igazat.
-De te úgyis ügyes vagy, és tanulva a hibádból most levered és továbbjutsz a döntőbe! - tudta le ennyivel.
-Nem biztos, hogy így lesz! - ellenkeztem halkan - Nem véletlenül lett ő a bajnok, míg én a második helyezett.
-Ez nem befolyásolhatja a mostani játékod! Úgy kell kiállnod ellene, mintha ez lenne az első alkalom megint!
-Ha te mondod…
-Bízz bennem, ez így van! - mondta, így felvontam a szemöldökömet.
-És ezt honnan tudod?
-Beszélek ám néha az apáddal! - jegyezte meg, így ledöbbent arccal néztem bele a kamerába - Igen ám! Tudod, megvannak a mi kis pasis témáink! - folytatta, így kitört belőlem a röhögés.
-Biztos vagy benne, hogy nem kevert össze Tom Hiddlestonnal, merthogy mind a kettőtök Tom és a vezetéknevetek H betűvel kezdődik?
-Egyszer-kétszer előfordult ez a kavarodás, de tegnap felhívott, hogy érdeklődjön minden rendben van-e!
-Wow, apám elfogadta, hogy van egy barátom! - értelmeztem - Élvezd ki a helyzetet, a következő pillanatban, már téged is aggaszt a ház és a család problémáival.
-Amúgy tegnap elmentem hozzátok, hogy megnézzem Dodgert! - jutott eszébe - Beszéltem egy kicsit Scottal, elvittem Dodgert sétálni a parkba.
-Na szép! Többet voltál a nagybátyjámmal és a kutyámmal, mint én az elmúlt két hétben! - panaszkodtam, így elkuncogta magát.
-Ja és kölcsönvettem a piros pulcsidat! - jutott eszébe - Beborult és fáztam szóval muszáj volt valamit felhúznom, nehogy lebetegedjek a sajtóturnén! - magyarázta, így bólintva helyeseltem.
-A lényeg, hogy kérem vissza! - vontam vállat - De magaddal is viheted Európába nekem mindegy! Előtte egyeztess apával, mikor kell neki a piros pulcsija! - mondtam mire kidülledt a szeme, emiatt kitört belőlem a nevetés.
-Az Chris pulcsija? - akadt ki - Én meg azt hittem, hogy a tiéd, mert Connie illata volt.
-Hát egy hónapja nem húzta fel apa, szóval jó, hogy nem volt Chris illata.
-Én Chris pulcsijában jártam az utcán? – folytatta a kiakadást.
-Nem nagy szám! Ez olyan, hogy Seb bácsi is folyamatosan kér el tőlem cipőket!
-Jó, de a cipőid stílusosak! – jegyezte meg, így helyeselve biccentettem – Ez tény! Viszont az más kategória, amikor az apósom ruháját húzom fel az utcára!
-Ja, mert a barátnőd ruháját felhúzni az utcára nem ciki?
-Az romantikus! – jelentette ki nyavalyogva, így felkacagtam – Nem tehetek róla, hogy magasabb vagy nálam!
-Ez igaz! Amúgy nem igaz, hogy nem ismerted fel apa pulcsiját, hiszen a Bosszúállók 2 sajtóturnéjának nyolcvan százalékában ebben volt!
-Szerinted figyeltem én akkor a sajtóturnékat? - vonta fel a szemöldökét.
-Jó, akkoriban nekem is csak azt mutatták meg, amikor megemlítettek engem! - legyintettem.
-Amúgy meg, te miért hordod apádnak a ruháit? - vont kérdőre, így összehúztam a szemöldököm.
-Tényleg? Most rá kell téged ébresztenem, hogy miért használom apám PIROS pulcsiját? - emeltem ki a színt, így lesütötte a szemét.
-Jó, maradjunk annyiba, hogy nem használtam és ma vissza is viszem a te szekrényedbe kimosva – tudta le ennyivel.
-Megegyeztünk! – bólintottam mosolyogva.
-Ne gondold túl a mai versenyt, oké? – kérte – Sima lesz! Azóta rengeteget fejlődtél és jobb vagy már nála!
-Spencer azt mondta, hogy Amerikában kiugrott a nézettsége ráta – jegyeztem meg – Nagyon sokan fogják nézni…
-Ezen csodálkozol? A három amerikai cersenyző benne van az elődöntőben, és abból kettő meg egymással harcol a továbbjutásért! – mesélte, így lehajtottam a fejem – Vagy amiatt aggódsz, hogyha továbbjutsz, akkor ellene leszel? - jött rá, így biccentettem, egy aprót – Semmi baj! Megoldjuk, oké? – nyugtatott, így helyeseltem vele – Most meg menj ki a színpadra és arass le mindent! Alázd meg! Mutasd meg, hogy neked a döntőben a helyed! – jelentette ki, így vigyorra húztam a számat.
-Szeretlek, ugye tudod?
-Kezdi értékét veszteni ez a szó a rengeteg távolsági beszélgetésünk miatt, de tudom! – biztatott – Én is szeretlek tökfej! – tette hozzá – Sok sikert! – küldött puszit.
-Szeretlek! – utánoztam majd kinyomtam a hívást. A következő pillanatban apa benyitott az öltözőmbe majd nekidőlt az ajtónak. Felvettük a szemkontaktust majd csak szemeztünk.
-Megvolt a romcsi csevegés? – kérdezte, így kuncogva hátradőltem.
-Baj, hogy elegem van ebből? – mormogtam, így keresztbe tette a kezét – Imádtam a kapcsolatunkat egészen addig, amíg nem ment turnéra… – vallottam be – De ez, hogy ennyit kapok csak belőle, ez nekem nem kell! – ráztam meg a fejem – Én nem akarok egy színészi házaspárt játszani, akik csak havonta egy hetet vannak együtt a sok forgatás miatt! Én ezt nem akarom! - jelentettem ki szomorúan.
-Minden kapcsolatnak van nehézségei… – mondta komolyan – Ezt az egyet biztosra mondhatom!
-Azt hittem, hogy a nehézségeink az lesznek, hogy magasabb és erősebb vagyok nála – húztam fintorra a számat – Hogy tehetségesebb vagyok…
-Ez pont a tehetségből ágazott ki!
-Nem kéne így lennie! – jegyeztem meg – Mellette lehetnék a sajtóturnén és ő meg elkísérne az én sajtóturnémra, vagy esetleg ha mind a ketten benne vagyunk a filmben, akkor szó nélkül együtt lehetnénk… – ábrándoztam majd lehajtottam a fejem – Nem akarok egy olyan kapcsolatot, ahol hónapokon keresztül csak a mobilom képernyőjén látom a barátomat!
-Erre vállalkoztál! – ült le mellém.
-Én nem erre vállalkoztam! – ellenkeztem – Én arra vállalkoztam, hogy Los Angelesben boldogan megleszünk és együtt nézzük a naplementét és néha elmegyünk egy premierre vagy műsorba! – panaszkodtam majd előredőlve lehajtottam a fejem.
-Mihez kezdesz?
-Nem fogok szakítani, mert szeretem, viszont tudom, hogy ő is utálja ezt a helyzetet! Nem mellesleg egyikünk sem akarja eldobni a helyzetét, mert ő éppen az első önálló Marvel filmjét promótálja, míg én egy világbajnokság elődöntőjébe lépek pályára pillanatokon belül! – legyintettem a pálya felé. Vagyis inkább afelé, amerre gondoltam, hogy a pálya volt – Nem ilyen kapcsolatról álmodoztam, és te se ezt mesélted nekem! – néztem apa szemébe, így megsimogatta a hátam.
-Kompromisszumok kellennek egy kapcsolatban! Szerinted Hayley hogy visel el engem? – hozta fel, így elkuncogtam magam – Vagy Shanna hogyan viseli el Stant…
-Az még mindig egy rejtély! – tudtam le ennyivel.
-A lényeg, hogy minden híres embernek, aki kapcsolatban van, egyszer el kell jutnia arra a pontra, hogy válasszon a kettő közül. Fontosabb neki a karrier, vagy a szerelme… – mondta majd magához húzott – Tudom min mész keresztül, de ha Tom lenne a nagy ő, akkor ez a kérdés fel sem merülne benned! – puszilta meg a fejem.
-Tényleg kezd elegem lenni, hogy egy mini Amerika Kapitány ott van a fejedben! – jegyeztem meg, így felkacagott.
-Szakmai ártalom – magyarázta majd megpihentette a fejét az enyémen – Jobban leszel?
-Már most jobban vagyok hála neked! – paskoltam meg a karját.
-Az tökéletes, mert vár egy elődöntő, hogy megnyerd! – válaszolt, így kitört mind a kettőnkből a nevetés majd elengedtük egymást és felálltunk.
-Na akkor… - ragadtam meg a holmijaimat, amit apa egyből ki is vette a kezemből.
-Készen állsz?
-Készen születtem! - legyintettem majd kimentünk a az ajtóhoz, ahonnan eddig több alkalommal is bevonultam. Vártunk ott pár pillanatot, majd amikor bemondták a nevem, akkor az ajtó ki is nyílt, így én befutottam a szokásos módon, fel a küzdőtérre. Az ujjongás meccsről meccsre egyre nagyobb volt, ehhez hozzászoktam, de hogy plakátokkal a kezükben szurkoljanak az új volt. Mosolyogva körbefordultam, hogy mindenkinek tudjak inteni és akkor a csapatomnak küldtem is egy puszit. A new yorki csajszi közben megjelent, így kedvesen odamentem hozzá, és kezet ráztam - Sok sikert! - kívántam neki.
-Inkább én kívánom ezt neked! Biztos fájni fog kétszer ugyanattól kikapni! - jegyezte meg, így helyeselve hátráltam, hogy apához menjek. Amint odaértem a pálya széléhez, megfordultam majd leguggoltam, hogy egy szinten legyek apával.
-Késztetést érzel, hogy földbe döngöljem az egóját! – húztam fintorra a számat, így apa felvonta a szemöldökét. 
-Mit mondott?
-Hogy biztos fájni fog kétszer kikapni ugyanattól a személytől – meséltem, így felvette a szokásos apa arcát, amikor csak az egyik szemöldöke volt felvonva és a " most tényleg szórakozol velem?" kifejezés volt leolvasható a fejéről.
-Törd darabjaira azt a gigantikus egóját! – parancsoltam majd levettem a pulcsimat és odaadtam neki majd lepacsiztunk – Csak ügyesen!
-Ahogy mindig! – mondtam majd felpattantam és a pálya közepére mentem.
-Készen állnak? – érdeklődött a játékvezető.
-Igen! – válaszoltunk egyszerre.
-Akkor jó küzdelmet! – lépett hátrébb majd belefújt a sípjába.
Abban a szent pillanatban, amikor meghallottam a sípszót, akkor egyből kisöpörtem a lábát és a kezénél megragadtam, hogy le is nyomjam. Addig lent tartottam a földön, amíg a pontot meg nem kaptam. Mindenki meg volt lepődve ettől a támadástól, amikor apára egy pillanatra ránéztem, akkor elismerve biccentett. A nézőtérben a szurkolói táborom csak egyre hangosabb lett. Muszáj volt gyorsan kezdenem, mert ezzel szereztem előnyt az országos bajnokkal szemben. A következő támadásban ő rontott nekem, de én erre számítottam, hogy minél előbb vissza akarná venni a vezetést, így csak védekeztem. Ez egészen addig ment, ameddig nem futott nekem, így megtámaszkodtam a vállan és átszaltóztam felette. Attól a hirtelen súlytól megbotlott, emiatt amikor a földre érkeztem, akkor még térdelve volt. Oldalról ráugrottam, így párszor átfordultunk egymásan egészen addig, amíg én meg nem álltam felül, majd nem nyomtam az ellenfelet a földhöz. Azt a pontot is megkaptam majd mind a ketten felálltunk, bár az ellenfél dühösebben. Az edzője időt is kért, így odamentem apához. Gyorsan ittam egy kortyot, de apa csak megdicsért, így bólintva mentem is vissza a pálya közepére. Csípőre tett kézzel vártam az ellenfelemre, eközben Seb bácsival és Mackievel próbáltam kommunikálni, de rájöttem, hogy távolból nem voltam képes leolvasni a szájukat. Egy percet elvoltam ezzel majd amint mindenki készen állt, akkor újból nekiálltunk a párbajnak. Most a csaj gondolta, hogy hirtelen nekem rontani az jó ötlet, de én nem vettem fel a stílusát, maradtam inkább nyugodt. Mélyen vettem a levegőt, miközben kikerültem vagy kivédtem az ütéseit és rúgásait. A gyors mozdulatok miatt, meg persze a stressztől, amit rátettem a vállára, hamar elfáradt, így kapva az alkalmon megragadtam a karját, majd a vállam felett átdobtam és végül lenyomtam a szivacsra. A következő körben olyan hirtelen lendítette a lábát az arcom felé, így szinte éreztem a talpa surlódását az orromon, így kidülledt a szemem. Nem kicsit felhúztam az agyam ezen, hiszen én az arcommal kerestem a pénzt, így az volt a legféltettebb testrészem. Ezáltal a bal kezemmel megfogtam a bal bordáinál míg a jobb kezemmel a combjánál. Igaz, hogy számomra keresztben voltak a kezeim, de ezzel könnyebben fel tudtam emelni és megforgatni a levegőben. A meglepetéstől elterült majd ledöbbenve állt fel. Mind a ketten lihegtünk a fáradtságtól, annak ellenére, hogy simán vezettem, tudtam ha most nem figyelek, akkor könnyen elveszthetem a meccset. Összeszedtem minden gondolatomat és energiámat majd mély levegővétellel nekiálltam az utolsó támadásnak. Vagyis, reményeim szerint az utolsó támadásnak… Megsoroztam a különböző ütésekkel, de utat talált köztük és olyan erősen kiütött, így a lendülettől hátraestem. Szerencsémre egy hátrabukfenccel megoldottam és olyan pózban érkeztem, mint Scarlett szokott Natasha Romanoffot játszva. Többen felharsongtak a pózt látván, de én csak mormogva káromkodtam egy sort majd a hajamat hátradobtam. Megvártam, ameddig a közelembe jött majd egy hirtelen mozdulattal kézenállással a lábamat ráakasztottam a nyakára majd lehúztam a földre és közben lenyomtam. Amint lefújták a meccset, akkor az egész nézőtér egy emberként ujjongott, így mosolyogva legurultam az ellenfélről majd fekvőtámaszból felugrottam.
-Hölgyeim és Uraim! A közelharc világbajnokság egyik döntőse nem más, mint Connie Evans! - mondta be a kommentátor, így felemeltem a kezemet és erre a rajongók még hangosabbak lettek és bedobtak nekem plüssöket és csokikat. Puszit küldve megköszöntem mindent, majd a new yorkihoz léptem.
-Szép volt! - emeltem fel a kezem - Gondolom fájt kikapni attól, akit megvertél! - vágtam vissza a meccs előtti megjegyzésére, de ő csak mosolygott majd úgy elengedte a kezem, mintha tűzforró lett volna. Le is ugrott a pályáról, így én intve és mosolyogva indultam el apa felé, aki a tatamin szélénél várt a lépcsőnél. Amint a széléhez értem, akkor a nyakába ugrottam, így elkapott és körbe-körbe pörögtünk örömünkben - Bejutottam! - ujjongtam a nyakába nyomva a fejemet.
-Irány a döntő! - helyeselt apa majd letett - Nagyon büszke vagyok rád! - engedett el majd a két kezébe vette az arcomat - Nyugodt voltál egész végig, irányítottad a mecset és az ellenfeled! Egyszerűen ámulva néztem és azon agyaltam, hogy ezt én tanítottam neked, vagy magadtól jöttél-e rá! - mesélte, így elkuncogtam magam - Valószínűleg magadtól, de nem számít, mert világbajnoki döntős a lányom! - ujjongott majd megpuszilta a homlokom - Uram isten, a szívverésem az egekben! - kapott a mellkasához miközben én ittam egy kortyot.
-Mély levegő, nem hiányzik, hogy örömödben rosszul legyél! - mondtam, így felkacagott majd büszkén a szemembe nézett - Tudom, nyugi!
-Meg se szólaltam! - rázta meg a fejét.
-De attól még a szemeden látszik! - mutattam az arcára, így lehajtotta mosolyogva a fejét.
-Ünnepi pizza, én állom! - kiabált le Mackie, így mind a ketten apával egyszerre felnéztünk - Keresek addig egy jó éttermet!
-Megbeszéltük! - egyeztem bele.
-Ígérd meg Connie, bárki is lesz holnap az ellenfél, te nyerni fogsz! - lépett Tony mellé Scarlett - Nem azért repültem el a Föld másik felére, hogy a döntőben veszíts! - jelentette ki nevetve - Nem mellesleg meg ennyire lehetünk magabiztosak! - tudta le ennyivel.
-Megnyerem ezt a bajnokságot! - adtam neki igazat, így biccentett.
-Nem hallottam rendesen! - szólalt meg rendesen Spencer.
-Megnyerem ezt a bajnokságot! - emeltem fel a hangomat így többen ujjongtak és apa is megölelt.
-Találkozunk a hotelbe, addig keresünk valamilyen pizzériát! - intett Mackie, így bólintottunk apával emiatt a többiek elmentek.
-Felrobban a telefonod! - vette ki a zsebéből apa a folyton rezgő telefont.
-Csodálkozom miért! - mondtam majd megragadtam a cuccaimat és kiindultam az öltözőbe.
-Beszélsz a nagyiékkal? Én addig hívom Scottot! - érdeklődött mögülem apa amikor kiléptem az ajtón.
-Tomot akartam hívni, de beszélhetek a nagyiékkal is! - tudtam le ennyivel hátranézve mire meghallottam egy ismerős hangot nevetni, így az adott irányba fordultunk mind a ketten majd megtorpantunk Bonnie láttán.
-Wow, gratulálok! - tapsolt meg, bár a hangjából hatalmas szarkasztikát véltem felfedezni - Azt hittem, hogy nem jutsz el idáig, mert olyan szerencsétlen vagy, de mint kiderült mégis van benned egy minimális tehetség és rohadt sok szerencse! - folytatta Bonnie, így megforgattam a szemem.
-Hát te még itt vagy? Olyan jó téged látni! - vettem fel a stílusát.
-Valószínűleg holnap még találkozunk egyet! - mondta, így lehervadt a hamis mosoly a számról.
-Majd meglátjuk! - indultam el mellette, de elém állt, így megtorpantam egy pillanatra, de mély levegőt véve félre toltam, hogy szabadon mehessek el mellette. Odamentem az öltözőm elé majd megvártam ameddig apa mögém nem ér - Változás a tervben! - jelentettem ki.
-Hogy érted?
-Hogy nélkülem pizzáztok! - magyaráztam mire értetlenül nézett rám - Én itt maradok megnézni Bonnie meccsét! - tettem hozzá majd benyitottam.
-Connie, ez nem valami jó ötlet! - követett tovább engem, de én felé fordultam majd felemelt kézzel megállítottam.
-Csak kérlek szólj a többieknek! - kértem - Majd jövök amint vége a meccsnek! - álltam neki elővenni a fürdős holmimat.
-Biztos vagy benne?
-A lehető legbiztosabb! - vágtam rá. igaz, csakis azért ment ilyen könnyen, mert háttal voltam neki.
-Akkor felhívom őket és én meg itt maradok veled! - indult ki.
-Apa, én nem így gondoltam… - kezdtem, de félbeszakított.
-Itt leszek melletted és megnézzük az ellenfelet! - jegyezte meg majd becsukta maga mögött az ajtót, így vettem egy mély levegőt.
-A kurva életbe! - mormogtam majd megragadtam a törölközőt és bementem a fürdőbe.
Gyorsan lefürödtem majd egyből hívtam a bostoni házat, hogy letudjam a beszélgetést. Közben felöltöztem, amíg nagyban dicsértek engem meg minden. Persze a Bonnies ügyről nem akartam nekik mesélni, mert a végén csak kiakadtak volna. Ugyanez volt Tomnál és Zendayanál is. Szerencsémre ott az is besegített, hogy nem volt sok idő az interjú kezdetéig, így csak gyorsan lehadartam az ötperces monológot és további szép napot kívánva le is raktam. A kétségbeesés ott folyt az ereimben, mint egy méreg. Az is zavart, hogy ennyire érdekel, hogy Bonnie mit játszana. Ez dühített, hogy azok után, amin keresztül mentem, még mindig befolyásolt. Valamennyire próbáltam a közösségi oldalaimat helyretenni, a sok értesítések között. Arra figyeltem fel, amiket a barátaim vagy rokonaim osztottak meg. A rajongói oldalakat most egy kicsit jegeltem, mert az időm egyre jobban csak fogyott a meccs kezdetéig. Összepakolva a táskámat kimentem az öltözőből majd apával együtt felmentünk a nézőtérre. Az első sorban végig sétáltam és néha megálltam a rajongók miatt, akik képet akartak csinálni. Kedvesen beálltam velük egy pózban, ahogy apa is majd aláírtunk egy lapot, ha kértek rá.
-Connie nem muszáj ezt végig néznünk! - mondta apa amikor leültünk a székekre.
-Dehogynem! - ellenkeztem majd kényelmesen elhelyezkedtem - Nem véletlenül jutott el idáig!
-Ahogy te sem! - nézett rám, de én csak komolyan néztem a küzdőteret - Ma te már megmutattad, hogy igenis ott van a helyed a döntőben! Kiejtetted azt a játékost, aki miatt csak második lettél az Amerika Kupán! De még hogy… Köze se volt a játékhoz!
-Honfitársat nem nehéz kiejteni egy nemzetközi tornán! - mormogtam majd lehajtottam a fejem, mert bemondták a versenyzők nevét - Tudom, hogy most örülnöm és buliznom kéne, mert benne vagyok a világbajnokság döntőjében, de nem tudok, mert lehet, hogy ellene kell versenyeznem! - mutattam a pályára.
-Hölgyeim és Uraim, fogadják sok szeretettel Bonnie Rogerst! - szólalt meg a hangos, így megforgattam a szemem.
-Látnom kell a saját szememmel, hogy ki ellen fogok pályára lépni a holnapi nap! - jelentettem ki.
-Tegyük fel, hogy nem ő nyeri meg ezt! - kezdte apa amikor elindították a versenyt - Akkor a brazil ellen kell szembeszállnod, aki ránézésre erősebb nálad, mert erősebb alkat - elemezte a játékost, mire Bonnie meg is szerezte az első pontját - Pontosan ilyen taktikát mondanék én is! - vallotta be ledöbbenve.
-Bonnie fog nyerni, mert ő gyorsabb, taktikusabb és mert olyan, mint én! - jelentettem ki.
-Oké, tegyük fel, hogy ő nyer, ami még nem biztos! - tette hozzá, így megforgattam a szemem - Mit fogsz csinálni?
-Szembenézek saját magammal… - vontam meg a vállam - Utánanéztem Bonnie játékának. Mindig a gyorsaságát használja ki és ezáltal szokott nyerni! Jó taktikája van, ha fárad, akkor védekezik, ha meg bizonytalan hátrébb lép, kerüli a kontaktot, hogy felmérje a helyzetet. 
-És te nem ezt csinálod? Te adaptálódsz az ellenfélhez! Jobb vagy, mint ő! - mondta mire Bonnie megszerezte a második pontját.
-Valóban? - pillantottam az apámra - Konkrétan az ikrem egy akkorát behúzott a nagyobb darab brazilnak, hogy hátraesett az ellenfél!
-Nem mondom, hogy könnyű menet lenne, de akkor is te vagy az esélyes!
-Miből veszed? Több pontom van neki, ez igaz, de ez csakis azért van, mert többször játszott a new yorki ellen és megverte őt! Ennyi a különbség bennünk! Nekem a keleti parton nem volt semmi hasonló ellenfelem! – magyaráztam mire Bonnie megkapta a harmadik pontját – Nagyon jól játszik! Magabiztos és ezzel zavarja az ellenfelet!
-Te megverted New York küldöttjét! – jegyezte meg, így hátradőltem – Nem azért mondom, hogy jobb vagy, mert több pontod van! Láttam külső szemmel eddig az összes meccsed és egy hatalmas fejlődést hoztál az első meccs óta! – mesélte, így lehajtottam a fejem – Bonnie nem lenne képes arra, amit te ma megtettél! Te félretettél minden múltban történt dolgot és domináltál! Olyat csináltál, amit még nem látott tőled senki! Mintha egy teljesen új ember lépett volna pályára akkor! Bonnie abban bízik, hogy a közös múltatokat kihasználva lesz képes megzavarni! Viszont azt nem tudja, hogy te ezt képes vagy teljesen kizárni! Neked a holnapi nap ez lesz a feladatod… – mondta, így mély levegőt véve a pályára néztem, mert Bonnie nevét megint hallottam – Ki kell zárnod a múltat és egy új emberként kell felmenned a pályára és szembeszállnod vele… – tudta le ennyire mire lefagytam egy ponton – Figyelsz te rám? – kérdezte – Connie– csettintett az arcom előtt, de én nem reagáltam rá.
-Az ott Abby? – makogtam mire apa szeme kidülledt és egyből elkezdett arra nézni, amerre én tettem.
-Hol? – kereste tovább – A nézőtér melyik részén?
-A pálya szélén… – mutattam arra.
-Oh, a francba! – mormogta, így nyeltem egy nagyot. Abban a pillanatban, hogy apa is realizálta Abby jelenlétét, a zárósíp megszólalt, ezért az eredményre pillantottam és megdörzsöltem a szemem.
-Nem elég egy, de még kettőt is megkapunk holnap, szuper! – hitetlenkedtem majd felpattantam – Menjünk, mielőtt megint megtalálnak! Épp elég lesz a holnapi nap!
-Menjünk! – karolt át apa majd együtt kiindultunk.