-És kezdünk! – kiabálta el magát a rendező – Öt, négy, három, kettő, egy! – számolt vissza, így a kamerát a műsorvezetőkre irányították 
-Üdvözlöm kedves nézőinket, ez itt a Jó reggelt Amerika! A mai vendégünk nem más, mint a fiatal sztárjelölt, maga Connie Evans! – konferáltak fel, így intettem.
-Sziasztok, jó reggelt! – szólaltam meg.
-Hogy vagy Connie? – kérdezte kedvesen.
-Meglehetősen jól, köszönöm szépen!
-Nagy nap a mai, igaz? – hozta fel, így bólintottam – Megkezdődik az országos versenyhétvége, mit gondolsz erről?
-Szerencsére az időzónához már hozzászoktam, a tegnapi nap óta, így talán egy fokkal könnyebben veszem az akadályokat! – jegyeztem meg kuncogva – Igazából készültünk erre édesapámmal, fejben is megvagyok, így már csak reméljük a legjobbat!
-És mi lenne ebben az esetben a legjobb?
-Egy biztos dobogó, és akkor egyenes továbbjutás a világbajnokságra! – vontam meg a vállam, így megértve biccentett – Természetesen örülök minden egyes versenynek, mert idáig is nehéz volt eljutni!
-Nehéz volt? – vonta fel a szemöldökét – Olyan szinten veretlen vagy, hogy olyat a közelharc még nem látott! Maximum kaphattál három pontot, de ezt is csak azért, mert fáradt voltál az egész napos programtól!
-Az lehetséges, de ahogy a verseny komolyodik, úgy egy verseny is nehezebb lesz. Nem mondom azt, hogy könnyű lesz a dolgom, soha se az! – ráztam meg a fejem – Még akkor sem tudom megmondani, ha egy pont kell a győzelemhez! Ez egy olyan sportág, ahol minden egyes percben készen kell lenned, hogy veszíthetsz. Semmi sem biztos egészen addig, amíg ki nem ejtik a neved a győztes szó mellé! – magyaráztam el.
-Elég nagy koncentrációnak kell lennie ennél a sportnál! – jegyezte meg miközben ittam egy kortyot.
-Ez tény! – adtam igazat – De mi, sportolók erre vállalkoztunk!
-És mesélj! Milyen a csapatod?
-A csapatom egyenlő a családommal, ami valljuk be, néha nem valami tanácsos! – húztam fintorra a számat – Főleg akkor, amikor nem szeretnél edzeni és mondanád az edződnek, hogy nem érsz rá, de mivel az apáddal edzesz, ezért simán visszavág, hogy csak feküdnék és nem csinálnék semmit! – meséltem el, így többen is felnevettek a nézők közül – Imádom Chris Evanst, de néha legszívesebben ilyenkor megütném!
-Sokszor volt ilyen alkalom?
-Nem, mert általában este vannak edzések, és csak akkor nem vagyok otthon, ha esetleg esti forgatás van, vagy esetleg műsorban vagyok, talán koncertet adok – soroltam fel – Amúgy ő többször akarja ellógni az edzést, mint én, szóval néha én szólok be!
-Ha már így a többi munkád is szóba jött, akkor érdeklődnék, hogy a színészi állásokkal hogyan állsz? – terelte a témát.
-Mit mondhatnék, amiért nem rúgnak ki? – vettem egy mély levegőt, de a megszólalásra hatalmas jókedv tört ki az emberekből – Amiről beszélhetnék, arról már tudtok! Újjal sajnos nem szolgálhatok!
-Bosszúállók film hogy áll? – jutott eszébe.
-Jó kérdés, én nem tudok semmit! – vontam vállat, így meglepődött – Napról-napra kapod a forgatókönyvet, ott reggel tanulod meg a dolgokat, nagyon max két napig forgatod le a dolgokat! Annyi a biztos, hogy a filmnek lesz eleje és vége! – tudtam le ennyivel.
-És a S.H.I.E.L.D. ügynökeivel hogy álltok?
-Nagyon jó kérdés, a turném után állok neki forgatni velük! Nagyon várom, bevallom egy kicsit félek is, mert egy összeszökött csapatról beszélünk, akik szinte már egy nagy család…
-A Bosszúállóknál nem így volt?
-Oh, ott a legelejétől kezdve ott voltam, jobban ismerem a társaságot, mint a Russo testvérek!
-Ez lesz a harmadik Marvel filmjük, ugye?
-Pontosan! Egy megtiszteltetés volt velük dolgozni! 2013 óta ismerem őket, nagyon kedvesek és segítőkészek! Amit gondolnak, azt meg is valósítják, emiatt csodálom őket!
-Milyen együtt dolgozni a színészekkel? Tudom, hogy sokan kérdezik ezt tőled, de biztos van különbség a két szituáció között! – kíváncsiskodott, így megvakartam a halántékomat.
-Hol kezdjem? – néztem körbe, így felkacagtak az emberek – Imádom őket teljes szívemből! Tény és való, hogy teljesen máshogy kell elviselnem őket, amikor csak pár órára megyek be hetente kétszer, minthogy napi szinten ott vagyok velük, ha kell tíz órát! – tisztáztam majd ittam egy kortyot a kávéból – Néha sok volt, főleg, hogy aztán három embert még otthon is el kellett viselnem, de nem öltem meg őket, szóval valahogy megoldottam! – poénkodtam tovább – De igazad van, teljesen más a két szituáció! Amikor barátként mész be, akkor kedvesen és aranyosan mosolyogsz és beszélgetsz a többiekkel, néha segítesz nekik, sőt még sütsz sütit is nekik, hogy feldobd a napjukat. És amikor meg már te is velük dolgozol, akkor szépen lassan kezded átérezni, amit ők mondanak! Egy hosszú harci jelenet végén már Mackievel együtt kiabálod, hogy “Add a csekket”, vagy egy korai jelenet miatt együtt ülsz zombiként öt liter kávéval Scarlett mellett, és nem mellesleg kevesebbet vagy meghívva a Downey-faluba! – jutott eszembe kuncogva.
-Downey-falu? – döbbent le a műsorvezető.
-Ne is kérdezd! – forgattam meg a szemem – Mindenki azt mondja, hogy Mackienek van a legnagyobb lakókocsija, igaz, ez tény, de Downeynak van öt vagy hat darab! – néztem a közönség felé, így felnevettek – És persze Downeyról beszélünk, ő szereti a felsőbbrendűnek érzi magát. Van saját szakácsa, aki az egyik kocsiba készíti a kaját és minden egyes nap valaki más eszik Robert mellett. Amíg csak meglátogattam apámat a forgatáson, addig minden egyes alkalommal odavitt és meleg ételt kínált nekem és rohadt féltékennyé tettük az apámat. Na de amint megkaptam a szerepet, azóta egyszer ha ettem nála! – emlékeztem vissza – Minden egyes nap valaki mást vitt be, és mi, mint maradék kirekesztett színész, aki nem lett meghívva a Downey-faluba, ott küldjük el melegebb éghajlatra szerencsétlen embert – meséltem el, így mindenkiből kitört a röhögés – Szóval színészként másabb a helyzet, de minden egyes percét élveztem a rengeteg vicces jelenet miatt. A Marvel színészi gárda egy hatalmas család, amibe ha akarva-akaratlanul belecsöppensz, nem szabadulsz! – jelentettem ki – Melletted lesznek minden egyes úton, amit választasz, támogatnak, még ha hatalmas hülyeség az ötleted, és felajánlják a vállukat, ha sírnod kéne! – dőltem hátra a székben.
-Eléggé megható! – jegyezte meg – De ezt mind el is hisszük, hiszen látjuk a te példádban! Anthony Mackie, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Sebastian Stan, Tom Holland és Brie Larson ott volt szinte minden egyes versenyeden. Larson, Johansson, Downey és Renner meg nagyban támogatják a zenészi karriered!
-Igen! Van egy hatalmas családom és azon belül egy kis csoportja a rendes családom! – adtam igazat, így biccentett.
-És a zenészi karrier hogy áll?
-Megyeget! – vontam vállat – Kiskori mentorokkal dolgozom együtt, ami hatalmas megtiszteltetés számomra! Jennifer Lopez és Shakira nagyon sokat segítettek a zenei karrierem kapcsán, sőt még most is ellátnak tanácsokkal, amit örömmel fogadok. Zendaya szinte a legnagyobb támogatóm, néha segít a dalokban is! 
-És mint tegnap kijelentették, arany album lett a Debütálás! Hatalmas gratula! – mondta, így megköszöntem a nézőknek az ujjongást.
-Köszönöm szépen, de persze a rajongóim nélkül nem ment volna! Az első Holland által készített videó óta támogattak és kiálltak mellettem, amiért nem tudok elég hálát adni! 
-Számos híres latin énekessel dolgoztál együtt az album miatt, ezáltal persze hatalmas popularitást szerezve a latin országokban! 
-Igen, meglepetésemre nagyobb érdeklődési kör van Latin-Amerikában, mint az Államokban, de ez számomra csak boldogságot és rengeteg újabb lehetőséget ad!
-Mint például az Échame la culpa Luis Fonsival? – hozta fel, így mosolyogva lehajtottam a fejem miközben nem hallottam mást, mint a nézők ujjongását.
-Talán! Eshet róla szó! – játszottam tovább.
-A Barcelona című számodat órák kérdése alatt megelőzte és azóta is a toplisták élén van! – nézte meg a jegyzetét – Ez elképesztő! Hogyan jött ez az ötlet?
-A menedzserem küldött neki egy videót, ahogy eléneklem a Despacito slágerét! – válaszoltam komolyan, de nem tudtam tovább tartani, ezért elnevettem magam – Igazából ő keresett meg engem, mert fiatalos hang után nézett és mivel én beszélem pont azt a két nyelvet, amin énekelnénk, ezért úgy gondolta, hogy jó ötlet lenne. De persze poénból tényleg elénekeltük a Despacito számot! – vallottam be.
-És azt mikor hallhatjuk?
-Amikor kirakom azt a felvételt, amikor csak én éneklem egyedül a slágert! – tudtam le ennyivel – Inkább megtartom magamnak, hogy emlékezzek arra a napra, amikor együtt dolgoztam vele! 
-Rajongója vagy?
-Luis Fonsinak? – vontam fel a szemöldököm – Ki nem? – tártam szét a karjaimat, így felkacagott – Ő egy legenda kezdők számára! Ahogy Jennifer Lopez is… És Shakira is… – tettem hozzá, így felkacagtam.
-Kívánom, hogy egy nap együtt énekelhess mindegyik legendával! – jelentette ki, így megköszönve biccentettem.
-Majd értesítem az embereket a közösségi médián keresztül! – legyintettem, így elnevették magukat az emberek.
-Még mielőtt letelne az időnk, megjegyezném, hogy a CEVANS parfüm hatalmas sikereket ér el! – jutott eszébe, így elmosolyodtam – Ez egy hatalmas ötlet volt a családtól! Kitőlt származik pontosabban?
-A hivatalosabbik válaszom az az, hogy közös ötlet – mondtam miközben nagyban magamra mutattam, így levették a valóságot.
-Terveztek több fajtát is?
-Tervben van, de sajnos nem mondhatok semmit a titoktartás érdekében!
-Reméljük hamarosan többel szolgálhatsz! – jegyezte meg, így helyeseltem – Connie, köszönjük szépen, hogy itt voltál velünk reggel! – jelentette ki, így legyintettem – Köszönjük a kedves nézőinknek is, hogy minket választottak! További szép napot kívánok! – fejezte be, így megszólalt a síp és emiatt leálltak a kamerák.
-Köszönöm szépen, hogy itt lehettem! – álltam fel majd megöleltem a műsorvezetőt.
-Máskor is várunk sok szeretettel! – engedett el, így bólintva kiindultam. 
A technikusok egy mozdulattal levették a mikroportot a ruhámról, így fellélegezve indultam kifelé. El volt kerítve az utam ugyan, de amellett rengeteg rajongó állt és várt rám. Nem volt más választás, mint arra menni, így felvettem a legszebb mosolyomat majd kiléptem az utcára. Szerencsére csak ez az egy műsor volt betervezve a New yorki kis kiruccanásra, idegileg nem is bírtam volna a bajnokság kezdete előtt. Így is volt négy óra szabadidőm és abból egy órát elvett a Jó reggelt Amerika. Viszont a rajongóknál nem akartam sietni, mert az számukra hatalmas lehetőség, hogy találkoznak egy híres emberrel. Várnak, ha kell órákon keresztül csak egy nyamvadt aláírásért és egy képért. Ezért volt az, hogy kialakítottam egy kis társaságot és péntekenként összegyűltem velük a parkban. Mesés a velük töltött idő, szinte el is felejtem, hogy miattam jöttek el! Akárhányszor otthon vagyok, akkor találkozunk a szokásos helyen. Néha Zendaya elkísért, vagy esetleg Tom, de ők is nagyon odavoltak. Csak normálisan beszélgettünk a mindennapi dolgokról és poénkodtunk, mint minden normális tinédzser! Nem akartam az a tipikus híresség lenni, aki csak egy autogrammot és egy képet tud adni az embereknek. Nem… Én az a kategória vagyok, aki hetente összeül a vele egykorúakkal és emellett szintén egy alkalommal a héten ellátogat egy alapítványhoz, hogy segítsen. Sajnos apa szervezetéhez még nem jutottam el, de már nagyon ért egy bostoni kiruccanás számomra, emiatt készültem is rá. Hiszen mióta Seb bácsi úgy döntött, hogy felteszi a nénikémnek a nagy kérdést, azóta a nagyiék stopperóraként számolták a perceket, hogy mikor láthatnak minket. Persze eljött ez az idő, hiszen az egész Evans família eljött New Yorkba Geta mamával és Tony papával a Stan család javából. Már csak az Atwell család kellett volna, de hála az égnek ők Londonban tartózkodtak, ahogy Hollandék is. Éppen elég volt a nyakamban a két család mellett Mackie, Ruffalo, Jennifer Lopez és családja, Zendaya az ő szüleivel, Scarlett a lányával, és ki ne hagyjam a mi kis hű New yorki munkatársunkat, magát Paul Bettanyt. Nem mellesleg Amerika több részéről szurkoltak az ismerősök és még Európából is kaptam a hatalmas ujjongást. Mindenki engem nézett úgy, hogy még nem is léptem pályára és ez akkor tudatosult bennem, amikor a rengeteg rajongónak hallottam az üvöltését miközben autogrammot adtam. Mikor végeztem, akkor az utca végén parkoló autóba beszálltam az anyós ülésre majd hátradőltem és kifújtam a bennem maradt feszült levegőt.
-Haide, ai fost perfect! (Ugyan, hiszen remek voltál!) – kuncogta el magát Geta mama, így mosolyogva bekötöttem az övemet.
-Sunt obosită bunică (Fáradt vagyok mama) – néztem rá miközben elindult, így megfogta a kezem.
-Ai două ore (Van két órád) – hozta fel, így lehajtottam a fejem – Acesta este ultimul (Ez az utolsó).
-Dacă nu câștig campionatul (Ha nem nyerem meg a bajnokságot) – tettem hozzá, így biztatóan megpuszilta a kezem.
Jól tudtam, hogy már egyből a sportlétesítményhez vitt, mert így volt megbeszélve. Apa úgy számolta, hogy felesleges lett volna a hotelbe visszamennem. Így hát teljesen időben odaértünk az épülethez, még lesifotósok is alig voltak. Geta mama átkarolva elkísért addig, ameddig engedték a biztonsági őrök majd onnantól egyedül folytattam a távot. Amint beléptem az öltözőbe, akkor apa fel is emelte a fejét majd felállt. 
-Na milyen volt? – érdeklődött mosolyogva.
-Bár nem szervezte volna be nekem ezt a kiadó! – válaszoltam, így kuncogva lehajtotta a fejét – De itt vagyok, fejben minden rendben, testileg egy kicsit fáradt vagyok, de mindjárt megoldom! – legyintettem majd elkezdtem átöltözni.
-Kint megvárlak! – mondta, így biccentettem és apa ki is ment.
Elkezdtem énekelni, hogy ne gondoljak rossz dolgokra. Miközben öltöztem, konkrétan egy egész album átment a fejemben, mert csak részleteket dúdoltam el. Amint magamon volt a mezem, akkor odamentem a tükör elé és végignéztem magamon. Nem nagyon tetszett, hogy még itt is megtalált a piros szín, de nem tehettem róla, hogy Kalifornia zászlaja tartalmazza ezt az árnyalatot. Épp elég volt, hogy a medvét nem nyomtatták rá nagyban. Levettem magamról a parókát majd a táskámba bedobtam. Lemostam a sminket az arcomról majd újra, önmagamként álltam a tükör előtt. Barna hajjal, tiszta bőrrel, enyhe karikákkal a szemem alatt. Félig mosolyra húztam a számat majd kisétáltam a teremből. Bezártam az ajtót majd apának adtam a kulcsot. A nézőtéren még alig volt ember, bár az összes ismerősöm az első sorban volt és nagyban ujjongtak, amikor megláttak engem. Odamentem hozzájuk köszönni, majd visszamentem nyújtani. Be kellett melegednie az izmaimnak, mert sehogy se álltam. Épphogy volt egy órám, így ideje lett volna hangolódni. Amikor a eléggé hajlékonynak éreztem magam, akkor a zenét használva egy kis capoeira bemutatót tartottam. Fáradtabb lettem ugyan, de legalább már teljesen a verseny hevében is voltam. A padnál apával átbeszéltünk mindent az ellenfélről, így én csak folyamatosan a padlót nézve helyeseltem. És hát amikor eljött az idő, mert hamarabb eljött, mint gondoltam, akkor felálltam és a küzdőtér széléhez mentem. Az ellenfelem már fenn volt, mert őt mondták elsőnek, így én másodikként sétáltam fel a pályára, miközben a fülem kiszaladt a hatalmas ovációtól. Egy ártatlan kézfogás után meg már kezdődhetett is a menet. Ütés-rúgás mindenfelé, leginkább az ellenfelet célozva, de nem volt olyan egyszerű a menet. Az volt a meglepő, hogy időt is kért az ellenfél edzője, mert túlságosan fölényben voltam. Meglepő volt, nem tudtam, hogy most én is menjek-e oda apához, mondana-e valamit, de inkább csak hátranéztem és ő meg biccentett. Eltátogta Romanoff nevét, így én megértve vissza is fordultam. Ennyi kellett… Egyetlen név a felismeréséhez és én meg könnyűszerrel és taktikával le tudom győzni a másik lányt. Pontok alapján osztanak be minket a döntőre, így mindegyikre szükségem volt. Ha az ellenfél szerez egyet, akkor azt tőlem levonják. Szóval annak ellenére, hogy én eddig hibátlanul nyertem, levontak adott pontszámot, mert egyszer-kétszer hibáztam. Szerencsémre így is a tabella elején voltam, emiatt akkora nyomás nem volt. Bevallom a texasi kiscsaj nem volt semmi, az tényleg nehéz menet volt! Én csak nyomtam magamat előre és előre. Tehettem volna mást? Így is kamera elé kellett állnom minden egyes verseny után, hogy kommentáljam a harcot. És ezt háromszor kellett megtennem aznap. Az első verseny után még boldogan léptem a kamera elé, a második alkalomnál már reménykedve, és a harmadik egyben utolsó alkalomnál meg úgy álltam ott, hogy hulla fáradt voltam, de egyben izgatott is, hiszen továbbjutottam az országosnak a döntőjébe, ahol a New York állam képviselőjével szállnék harcba. De nem is számított, hogy ki ellen, hiszen biztos volt a továbbjutás a világbajnokságra! Egy biztos második helyezésem azzal lett, hogy a harmadik meccsemet megnyertem és hogy sok pontom volt. Annak ellenére, hogy mindenki ünnepelt már aznap, én legszívesebben lefeküdtem volna. Esetleg egy jakuzzit elviseltem volna még, de ez a többieket nem nagyon érdekelte. Fel kellett öltöznöm és nyugodtan meg kellett vacsoráznom az egész társasággal. Konkrétan három asztalt kellett foglalni, mert annyian voltunk! Az étterem szinte csak rólunk szólt! Mindent vittünk azzak, hogy Jennifer Lopez Mackievel elkezdett csevegni, aztán meg spanyolul beszélt a nénikémmel és velem, de akkor már néha apáék is beszálltak, mert miért ne? És akkor persze az én brit barátom elkezdett beszélni Bettanyval, na ahhoz meg Hayley szállt be és ezzel egy tökéletes brit párbeszéd alakult ki. Én minden társaság alapja voltam, de amikor az apai ágon lévő nagyszüleim elkezdtek beszélni a az anyjai ágon lévőkkel, akkor apa, Seb bácsi, Shanna néni és az én figyelmem csak rájuk meredt! Nem mellesleg azért, hátha összecsapnak és emiatt balhé keletkezne. Szerencsénkre nem volt más a téma, mint a drága kis turbékoló galamboknak az esküvője, így én nyugodtan cseverésztem a többiekkel annak ellenére, hogy a fejemben már a kényelmes ágyamon feküdtem. Persze én nem mondhattam azt, hogy felmegyek a szobámba, hiszen én voltam az attrakció. Miattam jöttek el annyian New Yorkba… Órákon át beszélgettek a többiek, én csak nevetni voltam képes és rövid egyszavas válaszokat adtam. Mintha egy interjúba lettem volna, amit nem szerettem volna. Olyan este tizenegy körül a többiek is beadták a derekukat, így én mosolyogva elköszöntem mindenkitől majd Tommal együtt felmentünk a szobánkba. Apáéktól szinte nem is köszöntem el, hanem csak ásítottam egy hatalmasat és intettem közbe. Épphogy volt energiám levenni a ruhámat és felhúzni a pizsamát. A végtagjaim sajogtak, szinte megkönnyebbülés volt, amikor vízszintesen elterültem. Tom hála az égnek nem mondott semmit, csak hátulról átkarolt és megpuszilta az arcomat és azzal jó éjt kívánt. Így telt el az országos bajnokság első napja. Műsor, verseny,interjú, pihenés, verseny, interjú, pihenés, verseny, interjú, vacsora és végül alvás. Olyan mélyen bealudtam, hogy meg sem mozdultam egészen reggel kilencig. Holland nem ébresztett fel, amiért hálás vagyok, de nélkülem lement reggelizni, így nem tudtam mást csinálni, mint követni. Vagyis először lezuhanyozni fogat mosni és aztán követni. Felhúztam a szemüvegemet, mert éreztem, hogy jelenleg olyan táskás és fáradt volt a látószervem, hogy nem lehet szavakba foglalni. A hajam a tegnapi fonatba maradt, teljesen tökéletes volt úgy. A hotel sajnálatára én egy egyszerű melegítőbe jelentem meg az étkezőbe, de nem is izgatott engem abban a pillanatban. Kómásan leültem a két családhoz majd hátradőltem a székemben.
-Csipkerózsika megérkezett! – szólt be Seb bácsi, így felé pillantottam. Nem mertem beszólni neki, mert az egész Evans és Stan família ott volt Tom és Scarlett mellett. A bácsikámnak szinte elég volt ez a nézés, és már tudta, hogy mire gondoltam.
-Anyáék nézték a versenyt, csak nem akartak éjszaka zaklatni, de gratulálnak! – terelte a témát Hayley.
-Majd a döntő után felhívom őket! – biccentettem, így rámmosolygott a keresztanyám.
-Mit hozhatok Ms. Evans? – lépett mellém a pincér.
-Kérnék szépen egy jó erős kávét, és mellé egy angol reggelit! – olvastam le az étlapot majd vigyorral az arcomon rápillantottam a férfira.
-Máris hozom Önnek!
-Köszönöm! – jelentettem ki mikor elment.
-Te babot akarsz enni? – vonta fel a szemöldökét Scarlett.
-Angol reggeli, alias rántotta baconnel – magyaráztam meg.
-Nem szóltam! – folytatta az evést.
-Connie, mikor jönnél haza? – hozta fel mama, így lehajtottam a fejem – Karácsony óta nem voltál Bostonban!
-Dolgoznom kell nagyi! – válaszoltam szűkszavúan.
-Ugyan, egész eddig nem csináltál mást! Ideje lenne minimum egy hetet kivenned! – legyintett, így én apára néztem egy elégedetlen arccal.
-Megbeszéltük anya, hogy a világbajnokság után és a turné előtt ott lesz Bostonban és onnan indítja a koncertjeit! – állt mellém.
-Az egyik leghíresebb latin énekessel vennék fel egy közös dalt, aztán utaznék Európába forgatás miatt – magyaráztam, így mindannyian rám néztek kivéve a apa és Hayley.
-Mit forgatsz te Európában? – döbbent le Tony papa.
-Mission Impossible… – mondtam halkan – Londonba kell mennem aztán Párizsba, de azt mondták maximum egy hétbe kerülne, így a maradék időre Atlantába megyek, hogy a S.H.I.E.L.D. ügynökeit is letudjam, hogy ne kelljen a koncert után azzal foglalkozni!
-És ugye a turné után, leszel olyan kedves, hogy kiveszel egy hónapot? – szállt be Geta mama.
-Szeptemberben kezdődik egy másik forgatás… – suttogtam.
-Akkor legalább abban az időben pihenni fogsz, amikor nem adsz koncertet és nem forgatsz?
-Igen! – fújtam ki a levegőt.
-Kisujj-eskü? – emelte fel, így én mosolyogva összekulcsoltam fele a kisujjamat.
-Szavamat adom!
-Jó lenne, mert egy hetet kell Bostonban töltened, aztán New Yorkban és utána Londonban is! – jegyezte meg Hayley – Ki ne hagyjam, hogy Scarlettnek is eligérkeztél! – mutatott az említettre.
-Ugyan, egy hétvégét bír ki velem maximum! – jelentettem ki kuncogva, így igazat adott – Valamit úgyis csinálnom kell, ameddig a barátom és a legjobb barátnőm járja a világot! – tudtam le ennyivel mire elém tették a rendelésemet – Köszönöm! 
Igen, ezt a szöveget, nem először hallottam februártól kezdve, mert onnantól kezdve én sem ismernék magamra. A hajam piros volt, mint a legkirívóbb rúzsom, hónapokra előre be volt foglalva  anaptáram, szinte minden egyes percem meg volt tervezve és nem mellesleg nem volt olyan nap, amikor valamilyen okból nem jelentem volna meg a televízióban. Ha nem a verseny miatt voltam benne, akkor valamilyen műsor miatt, vagy esetleg a hírekben szerepeltem megemlítések miatt. A csapból is én folytam és valljuk be, ez nem csak engem zavart, hanem a családomat is már kezdte untatni. És pont emiatt jutottunk el arra a pontra, amikor a családom már ingerülten mondják, hogy engem akarnák látni és nem a tévés énemet. Mindenki másnak adja magát a kamera előtt, én sokkal nyitottabb vagyok ott… Egyesek el sem hinnék, de inkább fekszek egész nap az ágyamban és eszek pattogatott kukoricát, mint hogy elmenjek piknikezni a parkba. Olyan introvertált tini vagyok, hogy ilyenektől óvja magát a szülő. Miután végeztünk, akkor összepakoltuk a cuccainkat majd elindultunk a stadionba, ahol rendezve volt az esemény. Én is felmentem a nézőtérre, mert kíváncsi voltam, hogy ki lesz a harmadik. Nem követtem, hogy kik voltak, én csak azokat az ellenfeleket elemeztem, akik ellen kiálltam. És ez tökéletes volt! Nem stresszeltem feleslegesen mások miatt és csakis magam miatt aggódtam. Tökéletes tervnek tűnt ez! Ahogy megjelentünk a szokásos helyünkön, akkor leültem és néztem a telefonomat. Rengeteg rajongói oldal jelölt meg a posztjai alatt, így nem kis feladatom volt. Az emberek egyre jobban jöttek be és lassan már a hangulat is megvolt. Nem is csodálkoztam hiszen ez a bronzmérkőzés volt, dobogóért harcoltak. 
-Szia Connie! – köszöntek nekem, de mivel felismertem a hangot, így először felemeltem a fejem, hogy inkább lássam, minthogy higgyem – Olyan jó újra találkozni! – húzta mosolyra a száját miközben szarkasztikusan kijelentette.
-Bonnie… – nyelt nagyot Tom – Te mit keresel itt?
-Hajtok a bronzért, tán nem egyértelmű? – mutatott végig magán.
-Most csak szívatsz, ugye? – suttogtam lehajtott fejjel.
-Oh, ugyan Connie! Ilyennek ismertél te engem meg? – kuncogta el magát.
-Számít az, hogy milyennek ismertelek? – vontam vállat – Úgyis hátba szúrsz, nem? 
-Bonnie, jobb lenne, ha most elmennél innen! – állt fel Tom.
-Butus, hiszen nemsokára kezdődik a verseny! Bár, ha akarod egy gyors menetre elmehetünk – kacsintott rá, így bennem a düh felforrósodott, emiatt egyből felpattantam.
-Nem éri meg! – lépett elém Zendaya – Nem éri meg! – ismételte meg halkabban, így én aprót bólintottam. Ő is ezt letudva egyből Bonnie felé fordult majd vett egy mély levegőt – Na, ide figyelj te kis picsa! – kezdte mérgesen – Vagy folytatod és nem állok jót magamért, vagy szépen elhúzod a csíkot, a döntés a tiéd! – jelentette ki, így az ikrem komor arccal megfordult és visszament a helyére.
-Zendaya, hogy beszélsz? – szólalt meg apa, de nem lehetett komolyan venni, mert elnevette magát.
Szerencsére a csapaton nem látszott semmilyen hatás, így örültem. Egy idő után én is eltettem a mobilom majd figyeltem Bonnie játékát. Sajnos jobb volt, mint képzeltem. Fürge, hajlékony, taktikus… Szinte Özvegyként harcolt, de ezt nem vallotta be senki, mindig csak a hibáját sorolták a többiek. Csak én láttam a valóságot… Az én szintemen volt, akár tetszett a többieknek, akár nem. Egész végig fölénye volt, könnyed szerrel nyerte a meneteket. Én egy idő után már nem bírtam nézni, ezért megfogtam a táskámat és elindultam az öltöző felé. Sok időm volt még de egyszerűen nem voltam képes őt elemezni. Ép ésszel nem! Így is amint beértem a szobába, akkor egyből leültem a padra és elkezdtem öltözni. Talán negyed órával később készenlétben a tükör elé álltam és elkezdtem magamban mondani valamilyen motivációs szöveget. Eddig segített, így talán az utolsó amerikai versenyemen is… Utána elmondtam egy imát, majd tovább néztem magam.
-Minden rendben? – kérdezte az ajtóból apa, így rápillantottam.
-Persze! – mosolyogtam rá majd ittam egy kortyot – Valami beszéded van? – fordultam felé, így megállt előttem.
-Ez az utolsó alkalom ebben a szezonban, amikor Kalifornia zászlaját viseled! Akármi lesz ma az eredmény, egy hónap múlva büszkén húzod fel Amerika színeit és állsz ki képviselve vele az országod! Az ellenfeled igazi New yorki, nem fogja egykönnyen adni magát, de te meg Evans vagy, szóval mutasd meg neki a fogad fehérjét! – mondta majd megölelt – Bármi lesz is, én büszke vagyok rád!
-Szeretlek apa! – jegyeztem meg, így megpuszilta a fejem.
-Én jobban szeretlek! – válaszolt majd elengedett – Mutasd meg nekik, hogy milyen fából faragtak! – simogatta meg a vállam, így biccentve kiindult. Én is követtem percekkel később, de így sajnos belebotlottam a hasonmásomban, emiatt megtorpant egy helyben.
-Gratulálok! – mormogtam – Országos harmadik, nem kis munka!
-Pont emiatt csodálkozom, hogy te is itt vagy! – szólt be, így megforgattam hitetlenkedve a szemeim – Nem a te szinted!
-Szabályosan jutottam el ide! Kemény munkával!
-Ja, biztos! – adott igazat hamisan és egyben szarkasztikusan – Sok sikert! Ő engem is megvert! Kíváncsi vagyok, hogy akkor te hogyan bírsz vele… – indult el majd direkt nekem jött a vállával, így odakaptam a testrészemhez a fájdalom miatt – Jó volt újra találkozni! Megismételhetnénk… – mondta miközben egyre jobban távolodott.
-Persze, és majd szükségem lesz még egy negyedévre, hogy rendbe rakjam magam… – mormogtam majd lepakoltam apa mellé és nekiálltam nyújtani.
Apa szó nélkül ült mellettem, nem is zavart, mert nem volt kedvem cseverészni. Teljesen megváltoztatta Bonnie a hangulatomat és ez nagyon nem tetszett, hogy még mindig ekkora benyomást keltett rajtam. Miután letelt az egy óra különbség a két meccs időpontja között, akkor felhívtak engem és az ellenfelemet a küzdőtérre. Mind a ketten izgultunk, ez látszott rajtunk. Hatalmas volt a tét, egy bajnoki címről beszéltünk. A nézőtér hangosabb volt, mint az előző meccsen, itt már előjöttek a dobok, a megafonok és a dudák. Nem volt egyszerű emellett koncentrálni, mindent ki kellett zárni a fejemből. Csak annyi volt a baj, hogy Bonniet nem tudtam. Mert a hangja újból ott volt a fejemben és zaklatott, mint egy rossz emlék. És így kezdtem neki a döntőnek. Próbáltam védekezni, de néha kaptam nagy ütéseket, de nem terültem el, hogy pontot is kapjon érte. Nagyon kiegyenlített volt a küzdelem. Hol én szereztem pontot, hol ő. Fej fej mellett haladtunk, de annyira, hogy mind a kettőnknek egy pont kellett a győzelemhez. Jobbnak láttam, ha védekeztem volna, így csak tereltem majd egy-két támadási elemet belevittem. Az egy kicsit megtántorította, de abban a pillanatban amikor fölényem volt, akkor megláttam Bonniet lenézően bámulva engem, így a figyelmetlenségem hiányában könnyen leterített az ellenfelem és ezzel megnyerte a döntőt. Egy másodpercen forgott kockán a bajnoki címem és én a hülye múltam miatt hagytam azt kicsúszni a kezemből. Kedvesen felálltam majd gratuláltam a New yorki csajszinak. Egyből hozták az érmeinket és a kupát, így mosolyogva elfogadtam az második helyezett díjait majd lementem a pályáról, hogy a bajnok pózolhasson.
-Nagyon ügyes voltál! – lépett mellém apa majd szorosan megölelt – Semmi baj! Legközelebb már jobban készülni fogsz hozzá hasonló ellenfelekhez! – biztatott, így elengedtem.
-Köszi apu! – biccentettem – Gyorsan lefürdök és akkor jövök! – mondtam majd felkaptam a cuccaimat és bementem az eldugott kis helyre. Ahogy leültem a padra a könnyeim elkezdtek folyni. Az emlékképek és Bonnie hangja egyre erősebb lett a fejemben. Nem tehettem róla, Bonnie láttán a sebem felszakadt, ami nagy nehezen begyógyult egy negyed év alatt. Sírva vettem elő a fürdős cuccaimat, hogy legalább azon túl legyek, de nem dobott semmire sem a hangulatomon, hogy én jobb voltam nála. A szavai ott voltak és kísértettek, mintha egy szellem lenne egy horrorfilmben. Egy idő után kopogtak, így könnyes szemmel néztem Scarlettre, aki benyitott hozzám. 
-Hayley és Shanna az Evanstan duóval van elfoglalva míg Zendaya Hollanddel beszéli át a helyzetet… – magyarázta, így lehajtottam a fejem.
-Jól vagyok! – szipogtam miközben letöröltem a könnyeim.
-Ezt mondd úgy, hogy el is higgyem! – sétált hozzám majd letérdelt elém.
-Nem értem, hogy miért érzem ezt… – ráztam meg a fejem – Azt hittem, hogy túltettem magam rajta. 
-Épp ez a baj, hogy csak hitted! – fogta meg a kezem – Connie, nézz a szemembe, mert amit mondok az fontos! – kért, így megtettem amire kért – Hinni a templomban és magadban kell, ezt már ezerszer elmondtam! A többi tudás kérdése. Mivel elfojtottad az érzéseidet a rengeteg munkáddal, ezért nem is gondoltál rá! Ez kísérteni fog egész életeden keresztül, de ha összeszeded magad és kiállsz ellene, akkor képes leszel túltenni magad rajta! Sokkal jobb vagy nála! Ez az eredmény is bizonyítja! Tehetségesebb vagy! Tiéd a hírnév, a rajongók szeretete, tiéd a második helyezett! Te vagy Connie Aretha Evans, az isten szerelmére! – rázott meg, így félig mosolyra húztam a számat – Nem torpan meg egy Evans minden egyes akadálynál! – jelentette ki, így bólintottam – Na, most szedd össze magad és menj el fürdeni! – állt fel majd megpuszilt.
-Cím nélkül is rokon vagy… – suttogtam, így felhúzott a padról és megölelt – Köszönöm! 
-Te már a lányom maradsz annak ellenére, hogy nem én szültelek meg és nem engem tervez feleségül venni az apád! – tudta le ennyivel.
-Helyette a paparazzik rád ragasztották ezt a címet! – vontam vállat majd elengedtem – Na menj, én is zuhanyzok gyorsan – fogtam meg a törölközőt majd elindultam.
-Egy hónap múlva ő is ott lesz Budapesten… – hozta fel, így megtorpantam – Az is lehet, hogy ki kell állnod ellene!
-Hát akkor ideje lesz szembenézni a múlttal! – válaszoltam, így büszként rám mosolygott – Köszönöm! 
-Ugyan! – legyintett – Majd te főzöl, amikor nálam leszel! – vont vállat.
-Szeretlek! – mondtam majd beléptem a zuhanyzóba.
-Én is téged! – ment az ajtóhoz majd ki is lépett rajta ezzel magamra hagyva.