Gloin bízott Wiedyn-ben. Jó kezekben volt a fia, így nyugodt szívvel indulhatott útjára.

Ahogy vágtatott póniján, lassanként kiért Dunland pusztáiból. Útközben találkozott néhány dúnadánnal, vándor emberekkel.
Ismertetőjegyük a sötét haj, magas termet, és sötét szem.

Nem szóltak hozzá sokan, kivéve egyet. A dunlandi kapuőr túlnyomóan jó hangulatban volt, és majd' kinevette Gloint, amint egy ló hátán indult tova.

- Törp úrfi, csak nem egy kalandra mész megint? Ne segítsek majd leszállni a jószágról? Hozok egy hokedlit. - a kapuőr szemlátomást elszórakoztatta magát.
- Ha arra akar kitérni, nem, nem sárkányt ölni megyek kivételesen. Viszont ügyem legyen az én dolgom. Bár talán megfogott az idő, ettől még ne gúnyolódjék rajtam egy kapuőr, akinek nevét sem ismerem. - azzal a sértett törp magasztosan elfordította fejét, és tekintete a kaput bűvölte.

A kapuőr már úgy döntött, hogy kiengedi Gloint; bármilyen jól is szórakozott a törp gúnyolásában, azért nem akart a ló túloldalára kerülni.

Zörejjel nyílt ki a fakapu, és Mênon sebesen vágtatott ki rajta.

Dunland pusztáit hamarosan Enedwaith erdőségei váltották fel; magasabb dombok, kisebb hegyek ölelték körül a területet. A föld újra zöldellett, a Nap viszont alig-alig bukkant ki a fenséges lombkoronák közül.

Gloin őszintén alig várta, hogy odaérjen a Megyébe.
Ezzel szemben rengetegszer meg kellett pihennie, hisz öreg volt már... és leginkább éhes. Megállt hát egy terebélyesebb fa árnyékában, leszállt a nyeregből, és készített magának egy kisebb terítéket.

Wiedyn néni tünde volt; szürke elf, aki a Quenya nyelvet beszélte.
Ismerte a lembast, így útravalóként adott is Glóinnak, ki nagyra értékelte a gesztust.

A törpöt viszont nem tájékoztatta senki, hogy egy harapás eltelíti az éhes gyomrot, így ezt megtapasztalta.
Akár egy normális szendvicset, megkente kőrözöttel, tett rá egy kis Kék-hegyekből származó sonkát, mely a legfinomabb és legminőségibb volt egész Középföldén. Legalábbis a törpök közt jó hírnek örvendett.

Gloin még meghintette a szendvicset egy kis csípős fűszerrel. Ő ezt úgy tervezte, hogy megeszi az egészet.

Láss csodát, mi történt; hatalmas étvággyal beleharapott, (miközben kényelmesen a terebélyes fa törzsének dőlt, és a gyönyörű dél-eriadori hegységeket látta) és rögtön elmúlt az éhsége.

Csodálkozott is.
- Egy törp étvágya csakúgy nem illan el! - pusmogott az orra alá, noha jóllakott, és ez jó érzés is lészen neki.

Ezzel a mondattal el is csomagolta a lembas-szendvicset, és mérgelődve konstantálta, hogy a vöröses-ősz szakállába beleakadt egy ág végén levő bot.
- Gloin, megtanulhatnád, hogy ne ebédelj bokrok mellet. - s ez később kedvenc szállóigéjévé vált, melyet boldogan mesélt mindenkinek.

A kis malőr után megpróbált felszállni a lóra.
- Most aztán hasznát vettem volna annak a hokedlinek.

Pár perc próbálkozás után végül talált egy farönköt, ami viszonylag stabilan állt. (Ki volt támasztva egy kővel.)
Bal lábával fellépett a rönkre, és jobb lábával már fel tudott ülni Mênon nyergébe. (A ló időközben odajött hozzá.)

Megigazította a csomagot, amelyet a lóra kötött, és ügetett tovább Enedwaithba.

A kisebb erdőségek mostmár gyarapodtak, és ahogy Gloin haladt tovább az úton, egyre magasabbra és magasabbra ért; ugyanis Enedwaith főbb falujának területe egy nagyobb dombon, avagy egy kisebb hegyen terült el; kinek hogy tetszik.

Ezt a települést, (mely legnépesebb volt Enedwaithban) Lhanuch-nak nevezték, amely Nan Laeglin területén húzódott.

Ahogy Gloin odaért a falu kapujához, (hisz hatalmas facölöpökből állt kerítés ölelte körbe) két őrrel találta magát szembe.

~ Na, az őrökkel eddig nem volt sok szerencsém ~ gondolta, majd leszállva Mênonról odasétált az egyik őrhöz, aki egy törp volt. A másik egy vadember, hisz ez a vademberek faluja.
(Azaz Dunleding-ek.)

Gloin remélte, hogy nem nagyon ítélik el itt, Nan Laeglinben a Durin fiakat, noha üvöltött róla származása. Eltitkolni ezt nem lehet oly' könnyen.

- Mi járatban errefelé, törp úr? - kérdezte a vadember, kifejezéstelen arccal.

A vadembereket könnyű felismerni fekete hajukról, sötét szemükről, szintén sötét bőrszínükről, és kesze-kusza hajukról.

Gloin törp létére megilletődött. Nem tudta, hogy biztos jó ötlet-e átkelni Lhanuch faluján keresztül.

Mindenesetre mostmár nincs visszaút. Ha lett volna rajta sapka, most udvariassága kifejezésére levette volna; de sapkátlan lészen a feje.

~ Csak légy udvarias.

Meghajolt a törp és a dunleding előtt.
- Gloin vagyok, Groin fia. Szolgálatukra.
- Nem élünk a szolgálatoddal, Groin fia. Mi a célod? - beszélt mély hangján a törp.
- Átutazóban vagyok, és Lhanuch gyönyörű faluja épp az utam része. Szállásért nem leszek szomorú, ha van lehetőségem rá, de ha nincs, az se gond. - próbált Gloin udvariassággal terelni a témát.

- Jól szólsz, jer hát beljebb; nem minden nap látunk errefelé törpöket, leszámítva kollégámat. - szólta a dunledling, majd betessékelte hősünket.

Gloin úgy várta, hogy nem lesz szép falu, de tévedett;
Annak ellenére, hogy vademberek laknak itt, egész kultúrált... noha valljuk be, a törpök csarnokaihoz nem lehet mérni.

Mae Govannen!

Remélem tetszik ez a kis történet eddig :3
Igyekszem minél Tolkien-hűbb maradni, noha ez néha sok időt igényel 😅
De a kedves olvasóimnak megéri :3

Baii!