Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... Illetve még most is van, hisz él!

Egy kisfiú. Alacsony volt, és fiatal. Vörös, hosszú hajjal, növekvő karmazsinszín szőrszállal az arcán. Arca a gyermeki ártatlanságot tükrözte, noha nem volt az a szép ifjú. Törp létére viszont nem lészen rút.

Apja már öreg volt, ősz szakállát mozgatta a nyitott ablakon befújó szellő. Olvasott épp, mikor fia odaszaladt a kopottas, barna karosszékhez.

Köztudottan, a törpök népe alacsony népség volt; pár lábbal magasabbak, mint a hobbitok. S mégis, nagy hírnek örvendtek az utóbbi időben. Soha ne becsülj alá egy törpöt. Nem figyelsz, és a koponyádat máris kettéhasítja bányáikban kovácsolt baltája.

Sokan hiszik, hogy konok, és agresszív nép. Aztán hogy ez mennyire igaz, senki nem mérte fel.

Ez a törpefiú addig győzködé apját, hogy végül az rámosolygott, s beadta derekát. Mesélni kezdett, a régi időkről, már szinte énekelve bariton hangján.

Durin éneke:

"Fiatal világ, a hegy zöldjén,
Nem lészen seb, a hold felszínén.
Nem ért szó a forrásra, sem sziklára,
Mikor Durin kelt egyedül útjára.

Elnevezte a névtelent, a völgyeket s hegyeket,
Ivott még vízből, ismeretlen.
Tükör-tóhoz érkezett,
Csillagkoronát nézhetett.

Mint ékkő az ezüst láncon,
Feje felett árny látszott.
Világ kietlen, hegyek magasak,
Elestük előtt, öreg nappalon.

Nargothrond királyai,
Gondolin, mi letűnt már.
Nyugat Vize elveszett,
Világ szépe, Durin Napján.

Király volt Ő, vésett trónon,
Temérdek termeket védve oszlopok.
Arany tetővel, s ezüst padlóval,
Erő rúnáit tarkító ajtókkal.

Fénye Napnak, Holdnak, csillagnak,
Metszett kristály lámpájának.
Se felhő, se éj sötétje takarta,
Örökkön égtek, világosan.

Kalapács az üllőn, kovácsolt
Vésnök alakította, fényes volt.
Készült penge, s markolat,
Fúrt tárnák, húzott falak.

Beril-ékkő, gyöngy, opál,
Halpikkellyel borított metál.
Balta s kalapács, fejsze s kard,
És ragyogó dárdát akart.

Durin népe pihenést nem tűrő,
Hegyek alatt dal kélt, zengő.
Hárfák szóltak, dalnokok énekeltek,
Kapuknál csengettyűk csengtek.

Világ színtelen, hegyek csendben,
Műhely tüze hamuszürke.
Se kalapács-zuhanás, se hárfa harsogás,
Sötétség honol Durin csarnokán.

Árny trónol sírjában,
Ott Khazad-dûmban, Móriában.
De mégis, lemenő nap fénye eléri,
Sötét, és széltelen Tükör-tó vidékén.

Víz mélyén süllyed koronája,
Míg Durin visszatér trónjára. "

Az apa abbahagyta Durin énekének énekét. Ő bizony találkozott testvérivel, kiknek nagy része elhunyt azóta. Hisz ő nem volt más, mint Gloin, annak idején Zsákos Bilbó útitársa! Ki aztán felszegett állal indult ki a hatalmasok világába, tapasztalatlan. S ellent mondott népe szokásainak. Hős lett, Gloin szerint a legbátrabb Hobbit.

A törp, noha a Megye messze volt, rég összepakolt. Meg akarja látogatni régi barátját, s ezt tudatta is vele. Küldött futárral levelet még élő fivéreinek;
"Találkozót a legendás csapatnak, kik állták Smaug Tüzét. Fivéreim, jertek velem e békés útra! Törjünk utat az emlékeinknek, rójuk le tiszteletünk az elhunytaink dicső múltjának. "

A törpfiú kérdezte Gloint, hogy hova igyekszik. Ő csak ennyit felelt:
- Felkeresem egy régi bajtársam, s Durin élő fiait megtalálom. Hosszú út ez, fiam. Ígérem a baltámra, visszatérek.
- Mikor indulsz? - kíváncsiskodott a kisfiú.
- Ma éjjel. Addig át jön a szomszéd, Wiedyn néni. Ő vigyáz rád... Anyád helyett anyád lesz.
- Ő a tündér?
- Haha, nem tündÉR, de tünde. - ölelte meg fiát Gloin.
- De hát mi törpök vagyunk!
- Nézz rám, fiam. Ő csodás tünde, s ne légy ilyen! Légy te Gimli, a Tündebarát!

S egy utolsó öleléssel búcsúzott Gloin, ki útjára indult. Zsáklakba.

Mae Govannen, Vándor!
Örülök, hogy idetaláltál!
Remélem tetszett.

A dalt megtalálod 'Song of Durin' néven. Minden, ami aláhúzott, lopott fordítás, a többi saját. Nem pontos, de saját, s én, a Tündebarát, büszke vagyok rá.

// Szerk 2018 Aug. 12.:
Nincs lopott fordítás, no more
;3 //

Ez egy FANFICTION. Minden jog Tolkienhez, illetve az említett forrásokhoz tartozik. Magyarul minden, amit nem ismertek, az saját.

Khazâd ai-mênu!