írtam egy mesét nem olyan rég. xd nem tudom mi történt velem! csak ültem a gépem előtt és elkezdtem írni. :D gondoltam megosztom veletek.:) bár nem vagyok meseíró. xd

_______________

Egyszer volt hol nem volt kerek erdőn is túl, élt egy királylány akinek a szíve aranyból volt. Ahol ő járt ott virágok nyíltak s szeretet honolt. Arany hajkoronája a derekát súrolta.

Ibolyakék szemei csillogtak a boldogságtól. Vidáman szelte át az erdőt ahol még az állatok is szerették s vigyáztak rá.

Ám de eme gyermeki szív egyszer csak felnőtt s a királylány apja kihirdette hogy a leánya férjhez megy. Jöttek sokan hercegek, sőt, még idősebbek is. Hoztak ők ajándékokat, aranyakat, de a királylány szomorúan ült a trónszékében. Az ő szíve már foglalt volt. Egy szegény családból származó fiút szeretett titokban.

A király a leányára nézett s felfedte hogy szomorú.

—Mi a baj leányom?-kérdezte értetlenül hisz nem értette leánya miért nem mosolyog az ajándékokat látván.

—Semmi apám -mondta s egy könnycsepp végig folyt orcáján.

—Tán nem tetszenek az aranyak?-kérdezte érdeklődve.

—De igen...tetszenek.-bólintott a lány aki még csak egy szemvillantást sem vetett az ajándékokra.

Neki nem kellenek aranyak, drága ajándékok. Ő csak a szíve választottját akarta, de tudta hogy apja konoksága miatt ez lehetetlen.

—Leányom választanod magadnak herceget.-mosolygott a bajusza alól a király.

—S a szerint válasszam apám amilyen ajándékot hozott nékem?-kérdezte halkan.

—Hát persze leányom.-súgta oda halkan hogy a hercegek nehogy meghallják.

—De apám az én szívem mást szeret.-nagyot sóhajtott s egy kicsit megkönnyebbült.

—S mégis kit?-szemei tágra nyíltak s érdeklődően várta a válaszát.

—Egy olyan fiút aki a szívét adta nekem ajándékba.-felelte a királylány.

—Tán szegény?-háborodott fel.

—Igen -bólintott a királylány.

—Azonnal verd ki a fejedből azt a fiút. Hogy képzelted hogy majd hagyom hogy egy szegény fiúhoz menj feleségül?-csapott a szék faragott karjára s kitessékelte a hercegeket az udvarra hogy ott várják meg míg beszél lánya fejével.
A hercegek mind akik a hatalmas teremben álltak tétlen vakarták meg a fejüket majd unottan kisétáltak az udvarra.

A király dühös volt leányára amiért beleszeretett egy szegény fiúba.
Fel-alá járkált a teremben s kereste a szavakat miképpen győzze meg lányát.
Hisz nem teheti kockára királyságát.
Nem hozhat szégyent a családi névre egy bolondos hóbort miatt.

A királylány búsan igyekezett a szobájába s azon nyomban az ágyába vetette magát s zokogott. Ekkor az eső eleredt s a virágok elhervadtak.
Nemsokára a király küldte a szolgalányt hogy vezesse ki a lányát mert a hercegek türelmetlenek.

A szolgalány bekopogtatott a szobaajtón de nem jött válasz.
Mikor a harmadik kopogás után sem nyitott ajtót a királylány, kénytelen volt kinyitni az ajtót.

A királylány ott feküdt az ágyán.
Már nem hallatszott a sírás, s már nem mozdult. A szíve inkább lehunyta szemét mintsem olyan előtt nyissa ki akit nem  szeret.
A szolgalány ijedten rohant a királyhoz hogy a leány nem ébred fel.
A király felnevetett: -Gyermeki csíny.
Elindult hát a szobájához hogy ő maga ébressze fel.
Lassan megrázta a királylány vállát, de az nem mozdult.
A király közelebb hajolt hogy meghallgassa a levegővételét.
Hatalmas csend ülepedett a szobába.
A király arca eggyé vállt a fehér fallal.

—Azonnal hívj orvost mit állsz ott!-parancsolt a szolgalányra aki ijedten rohant ki a szobából.

Nem sokkal később a királyné igyekezett a szobába s térdére borult mikor meglátta lánya élettelen testét.

—Mindjárt itt lesz az orvos.-mondta a király könnyekkel a szemében.

—Nem kell ide orvos!-a királyné felállt s egyenest a király szemébe nézett.
—Hívasd ide a fiút de azonnal!-parancsolta.

—Te tudtad?-kérdezte döbbenve.

—Igen tudtam -bólintott.

—És ugyan mit tehetne az a fiú?-értetlen nézett a királynéra aki idegesen megragadta grabancát.

—Hívasd ide őt de tüstént!-parancsolta majd oda lépett az ágyhoz s a lánya mellé feküdt.

A király azonnal oda hívatta a szegény fiút aki szaladva ért be a terembe.
A király elvezette a lánya szobájába, de még előbb jól megnézte a fiút akiről még a vak is látja hogy szegény sorsú.
A fiú ahogy meglátta a szerelmét azonnal sírva fakadt s térdre borult az ágy előtt.
A királyné megragadta a király karját s kivezette a szobából.

A fiú végig simította a lány élettelen s sápadt arcát majd közelebb hajolt a lány ajkaihoz s könnyes csókkal hintette.
Ezután a fiú zokogva a lány mellkasára feküdt s elhatározta utána megy.
A szíve ketté szakadt s már alig volt benne élet mikor halk levegővétel hallatszott a lány ajkai közül.

—Szerelmem hát élsz?-mindkét kezével megérintette a lány orcáját aki azonnal felébredt s mosolyogva nézett a fiú szemeibe.

—Élek szerelmem.-mondta s szorosan átölelte a fiút.

A király s a királyné az ajtó mögül hallgatóztak.
A király megértette hogy a szeretet még a halált is legyőzi, s csodákra képes.
Azonnal haza küldte a hercegeket s a szegény fiúhoz adta a lányát.
Hamar megtartották a lakodalmat.
Volt ott minden ami szemnek szájnak ingere.
A királylány s a fiú boldogok voltak míg meg nem haltak. Vagy még azután is.

                                                        Vége