Kevin Feige elárulta, hogy mikor leplezik le a következő Marvel-filmeket
A Bosszúállók: Végjáték nagy mérföldkő lesz a Marvel Moziverzum számára. Egyrészt ebben csúcsosodik ki, amit éveken át építgettek a korábbi filmekkel, másrészt pedig valószínűleg lesznek olyan szereplők, akik (függetlenül attól, hogy a karakterük meghal-e) elbúcsúznak a franchise-tól. A Marvel egyelőre még nem árult el semmit a jövőbeli terveiről, de a stúdió feje, Kevin Feige a ComicBooknak elmondta, hogy már tudják, mit akarnak csinálni a következő öt-hat évben. A tovább filmjeikkel kapcsolatos bejelentésre azonban a Végjátékig várnunk kell.
Azt tudjuk, hogy jön a Fekete Özvegy-film (amelyről épp a napokban derült ki, hogy nem R-besorolású lesz), A galaxis őrzői vol. 3., valamint a Fekete Párduc és a Doctor Strange folytatásai is várhatóak - csak azt nem tudni, hogy mikor. Emellett újabb képregényhősök történeteit is adaptálhatják - akik között a Fox felvásárlása után már ott lehet az X-Men csapata is -, Feige például korábban a Nova karakterében rejlő potenciálról beszélt. A Marvel-elnök azonban egyelőre nem hajlandó többet elárulni: „Mivel már évek óta ezt csináljuk, semmi olyat nem fogunk bejelenteni, ami a Bosszúállók: Végjáték vagy a Pókember: Idegenben után játszódik, mindaddig, amíg ezeket a filmeket be nem mutatták a mozikban." - mondta Feige. „Ahogy rajongókként tudjátok, rengeteg lehetőség és rengeteg további lehetséges karakter és történet van, amelyekkel eljátszhatunk a jövőben."
A Marvel elnöke emellett azt is elhintette, hogy a továbbiakban esetleg a korábbinál több filmet is moziba küldenek egy-egy évben: „Mindig elmondtuk, hogy nincs olyan rendelkezés, miszerint évente kettőnél több filmet kellene csinálnunk. De ahogy az elmúlt években is láthattuk, van olyan, hogy ez természetesen jön, és amikor vannak ötletek és csapatok, akik készek a munkára, akkor semmit nem fogunk visszafogni." Végül Feige elárulta, hogy mennyire előre terveznek: „Nem hiszem, hogy már most bejelentjük, mit tervezünk a következő öt-hat évre, de már nagyjából tudjuk, hogy ebben az elkövetkező öt-hat évben milyen irányba akarunk haladni."
A Végjáték bemutatója áprilisban lesz (Magyarországon április 25-én), a Pókember: Idegenben pedig júliusban debütál (nálunk július 4-én), tehát a bejelentésekre valamikor e két dátum környékén számíthatunk.
Forrás: IGN
#Marvelarmy
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro