-Jobban vagy már?-nézett rám Anya együttérzően a randit követő reggel miközben beléptem a tágas konyhába, hogy megigyam a reggeli kötelező koffein mennyiségemet.

-Hogy a viharba ne?-erőltettem magamra egy derűs mosolyt. -Jó reggelt Anya.-pusziltam arcon majd termopoharamba öntve kávémát indultam el az előszobába felvenni kabátomat és csizmámat.

-Ha hazaértél majd még beszélünk róla.-szólt rám figyelmezetően.

-Úgy legyen. Puszi.-integettem neki, majd kilépve a bejárati ajtón szívtam tele a tüdőmet a reggeli friss levegővel.

A McLarenbe beülve indultam el, hogy minél hamarabb kihajtsak London városából és Woking felé vegyem az irányt. Az autópályán suhanva cikáztak gondolataim. Szerettem vezetni ilyenkor úgy éreztem minden gondomat hátrahagyom csakúgy, mint a mellettem elsuhanó kilométereket. De ez a csütörtök más volt. Az agyam tele volt régóta elnyomott gondokkal és fájdalommal.

Soha sem ismerhettem az apám, egyetlen dolgot volt szerencsém megtudni róla, mégpedig, hogy olasz vérvonalnak örvend. Mondjuk magamra nézek és ezt egyáltalán nem veszem észre. Világosbarna hajam és kék szemem abszolút minden téren anyára hajaz. A nevem az egyetlen ami rá emlékeztet, de abból is csak a keresztnevem, ugyanis Anya vezetéknevét viselem.

Olyan Anyukával áldott meg a világ, amely nem adatik meg mindenkinek. Remek társaság, odaadó és kedves, mégis, ha apáról van szó a világ legnagyobb tabujaként kezeli a helyzetet, ez pedig az egész gyerekkoromra és mostanság az emberi kapcsolatok terén látom, hogy a felnőtt koromra is rendesen rányomta a bélyegét.

Tegnap Connor tíz előtt pár perccel áltt meg a házunk előtt, és amikor azt kérdezte reménykedhet-e következő randiban én csak fejemt rázva adtam tudomására, hogy sajnos nem. Nem ellene irányult, ez inkább az én hibám, de hogy mondjam el valakinek, hogy "Bocsi nem tudlak szeretni, mert a lelkemben egy akkora űr tátong amit úgy érzem soha senki sem fog tudni betölteni, még te sem hiába vagy ritka tökéletes ember és minden lány álma?" A válasz az, hogy sehogy, mert inkább védem a lelkem és leszek én az utált személy, minthogy a lelkem akár csak kicsit is jobban megsérüljön.

-Lily, jó reggelt.-álltam oda a titkárnő asztalához reggel. -Mr. Brown bent van?-kérdeztem a nőtöl.

-Nem.-válaszolta majd arcomat jobban szemügyre véve kérdezett. -Készítsek egy kávét?-méregette ezekszerint szörnyen festő arcomat, halványan mosolyogva emeltem fel rózsaszín termoszpoharmat jelezve, hogy rendelkezem ébresztővel. -Mr. Brown az irodádban van.-jelentette ki.

-A hol?-döbbentem le teljesen.

-Az irodádban. Kaptál egyet. Ha jössz megmutizom.-állt fel és indult el a lift felé.

-Rohanok utánad.-nevettem fel boldogan, mert eddig ez volt a nap legjobb híre.

-Daniel és közted van valami?-tűrte a lány szőke tincseit a füle mögé miközben folhozta a témát ami úgy tűnik nagyon érdekli.

-Tessék? Potom két napja a szemed láttára ismerkedtünk meg, tegyük hozzá elég viharosan. Semmi nincs köztünk, jelenleg csak nagy korkülönbség és távolság. Én kérdezhetném, hogy van-e köztetek valami?-mosolyogtam a lányra halványan küzködve a klausztrofóbia szörnyű hatásával.

-Nincs.-pirult el.

-Csak tetszik. Értem.-mosolyogtam rá azonnal átlátva a helyzetet.

-Jó reggelt.-léptünk be egy kis helyiségbe minek közepén egy kis mahagóni asztal vele szemben két fotel és egy kényelmes szék várt, kicsi volt, otthonos és első látásra totál szerelem.

-Jó reggelt. Akkor megtaláltatok minket. Isten hozott az irodádban. Úgy rendezed be ahogy szeretnéd. Többnyire pilóták, fejlesztők lesznek itt gyakori venégeid, illetve had mutassam be, Andreas Seidl, ő a csapatfőnök, neki vagy a helyettese.-mondta a cégvezető tekintetem pedig a mellette álló szemüveges férfira esett aki kétkedve méregetett.

-Nagyon örülök.-nyújtottam kezet.

-Bár én is ezt mondhatnám.-rázta meg a kezem, én pedig bólintás kíséretében vettem tudomásul, hogy milyen véleménnyel is rendelkezik rólam.

Tudtam, hogy nem lesz sima ügy a beilleszkedés, mert valóban mit is akarok itt huszonnégy évesen? Ez valóban egy remek kérdés, de hiszek a sorsban, hiszem, hogy körülöttünk minden okkal történik. Az élet pedig utunkba sodor nehézsgeket, hogy erősödjünk, fejlődjünk és tanuljunk, olykor pedig lehetünk boldogok is, hogy később a szomorú időkben emlékezzünk milyen is az amikor boldogok vagyunk, kapunk csekély boldog perceket, hogy utána a nehéz pillanatokban küzdhessünk érte. Lehet, hogy nem kedvelnek, de nem ismernek csk azt látják, hogy huszonévesen mit kaptam az élettől, ilyenkor jön az, hogy bizonyítani kell azt, hogy igenis jó helyen vagy.

-Néhány percen belül a fejlesztő részlegen átnézik az idei év kocsi végleges tervrajzát, a srácok voltak már tesztelni, ennek ellenére kellett még néhány igazgatás amég a végleges változat össze nem áll, ha van kedved menj nyugodtan és nézd meg.-mosolygott rám Zak Brown.

-Rendben. Köszönöm.-néztem rá hálásan majd ketté váltunk ő és a csapatfőnök a lift felé vették az irányt valószínűleg Zak irodájába én pedig a fejlesztő osztályra tartottam.

-Gyönyörű nem?-hallottam meg egy ismeretlen hangot a hátam mögül miközben a kiterített terveket tanulmányoztam, mind a motorrol, mind pedig a kocsi felépítéséről.

Megfordulva egy számomra személyesen ismeretlen embert véltem felfedezni, de természetesen egyből tudtam ki ő.

-Lando Norris.-nyújtott kezet.

-Calynda McLaren.-fogtam meg a felém tartott végtagját.

-Tudom.-húzta széles mosolyra ajkait.

-Hírem megelőzött.-tűrtem fülem mögé egy kósza hajtincset.

-Nagyon úgy tűnik.-nevetett a fiú, jókedve és maga a kisugárzása olyan ragadós volt, hogy nekem is muszáj volt nevetnem.

-Nem jött össze a tegnapi randi és másfelé vígasztalódsz?-hallottam meg egy ismerős hangot. Nem akartam jelenetet rendezni, ezért hagytam, hogy megálazzáon Daniel Ricciardo személye.

Egy utolsó pillantást vetve a orrkúp rajzára köszöntem meg a fejlesztőknek a munkát majd elindultam az irodámba.

-Lyn.-jött utánam Daniel, én pedig, mint aki nem hallja mentem tovább. -Állj már meg, kérlek.-ért be majd csuklómat megragadva állított meg és fordított maga felé.

-Már miért is tenném?-néztem rá értetlenül. -Éppen a balul elsült randim miatt keresek valakit aki vígasztal, tudod.-húztam keserű mosolyra ajkaimat majd kezemet kihúzva ujjai szorítása közül indultam tovább az irodám felé.

-Sajnálom.-nézett rám gyönyörű barna szemeivel, melyek bocsánatért esedeztek.

-Van mit.-néztem rá. -És ha most nem haragszol mennék tovább vígasztalodni, mostmár duplán is.-mosolyodtam el.

-Tényleg szarul sikerült a randi?-szólt utánam és hangjában némi aggódást véltem felfedezni.

-Tetszik ez a tegeződés, kedves munkatárs. És a válasz igen, de nem miatta, hanem miattam.-mosolyogtam rá majd végérvényesen visszavonultam az irodámba és ebédig ki se mozdultam onnan.

-És akkor itt van a csapatvezető helyettesünk miközben éppen keményen munkázik.-fejemet felkapva döbbentem le teljesen. Az iroda ajtaja résnyire nyitva volt és egy kamera kukucskált be miközben Lando susogva narrálta a látott eseményeket.

-Melyik mappát szeretnéd hallani ahogy hangosan a földre csattan? Van sötét rózsaszín, világos rózsaszín, ami oh pont a tiéd.-nyitottam ki a mappát ami Lando életrajzát rejtette gyakorlatilag a születésétől, napjainkig.

-Semelyiket, ha kérhetem.-lépett be Daniel az irodába, és felkapta a sötét rózsaszín mappát majd lapozgatva nézte tartalmát. -Oh és nézzétek, de helyes voltam már akkor is.-tolta a kamerába a mappát.

-Akkor is?-néztem rá meglepetten. -Lando te tudtad, hogy Alpakka uraság jelenleg helyes vonásoknak örvend?-néztem a fiúra tetett döbbenettel.

-Alpakka uraság, határozottan soha nem volt az.-nevetett rám a fiatal fiú jókedvűen.

-Na szép! Igazából azért jöttünk, hogy megkérdezzük nincs-e kedved velünk ebédelni, na de ezekután? Nem! Lando suhanj, lelépünk.-indult meg a férfi sértetten.

-Éppen most akartam indulni az ebédlő felé, már ami azt illeti.-csuktam le MacBookom tetejét majd telefonomat felkapva indultam el Daniel mellé az ajtóhoz.

-Igen? Pedig valamibe nagyon belevoltál merülve.-nézett rám széles mosolyra húzva ajkait.

-Vígasztaló pajtik után kutattak. Tudod Tinder, ilyesmi.-mosolyogtam rá.

-Khm. És akkor ez a gyönyörű szökőkút.-szólalt meg Lando majd az ablak felé indult, hogy megmutassa a virtuális közönségének a csodálatos kilátást.

-Nem kell olyan messzire menned, akad ám a közvetlen közeledben is.-nézett rám mosolyogva én pedig egy pillanatig azt hittem magára gondol, de pillanatokon belül összetörte e gondoltot, ugyanis Lando irányába muatott.

-Lando?-néztem a fiú irányába értetlenül.

-Természetesen.-húzta önelégült mosolyra ajkait. -Mert valaki másra gondoltál?-nézett rám maximálisan kiélvezve a helyzetet.

-Tulajdonképpen Landonál jobb választás nem csak e szoba falai között, de gyakorlatilag a cégen belül sem akad.-húztam büszke mosolyra ajakaimat, és szavaimat komolyan is gondoltam, ugyanis Lando Norris ritka helyes és kedves fiúk egyike volt.