-És komolyan nem, éreztél semmit? Nem hánytál? Reggeli rosszullét? Émelygés? Mell fájdalmak?-sorolta Margo a szokásos tüneteket az ágyon ülve.

-Nem reggel mielőtt mentem volna Nadiahoz Hamilton mondta, hogy nagyon sápadt vagyok.-tártam szét a kezeimet a tükör előtt állva.

-Istenem a gyászmenetje.-forgatta meg szemeit. –Inkább térdeltetné le továbbra is az f1-et meg harcolna tovább a rasszizmus ellen, minthogy a sápadt arcodon rágódjon.-puffogott. –És milyen volt Olaszország? Megismerted a pihenés fogalmát?-nézett rám mosolyogva. Nekem pedig eszembe jutott amikor Apa és Anya visítva fogadták a hírt, miszerint nagyszülők lesznek.

-Imádtam, két tökéletes hét, egy teljesen más világ.-mosolyogtam továbbra is. –Illetve végre sikerült lebeszélnem apát arról, hogy, ha egyszer eljön az idő én legyek a maffia királynője. És tökéletes utódot volt szerencsém találni az unokatestvérem makacs, elkötelezett, akaratos és okos személyében.-mosolyogtam büszkén.

-Örülök csajszimajszi.-mosolygott rám. –Juj amúgy melyik Swarovski ékszert választottad?-nézett rám sejtelmesen.

-Margo honnan tudsz erről? Senkinek nem mondtam, mert Alexa megkért minket, hogy ez maradjon titok.-néztem rá a tükörben döbbente miközben felhúzta a cipzárt a hátamon, mert megunta nézni a szerencsétlenkedésem.

-Lily-Beth is koszorúslány, jó barátnők Alexával kicsi koruk óta, és ugyebár ő is kapott. Egy csodaszép nyaklánc mit ne mondjak. De azt mondta mindenki mást kapott és nem is tudjátok egymásról, ezért kérdeztem, hogy olthatatlan kíváncsiságom kioltásra találjon.-hadarta.

-Lily Beth? Vele még nem találkoztam, a ruhapróbára is elvileg csak most érkezett meg két napja. Mondjuk mit ne mondjak, nehéz, ha a dán királyi család egyik tagja vagy nem?-mosolyogtam, majd elindultam a szoba másik felébe a kis dobozért.

-Abszolút.-nevetett fel értve az utalást.

–Én egy Swarovski karkötőt kaptam. És imádom te jó ég.-néztem a rózsaszín kristályokat, amint a kastély ablakán beszűrődő napsugarak kereszttüzében táncot jártak.

-Ez egy csoda.-nézte Margo az ékszert. –A kastély is amúgy. Egyetlen haszna Hamiltonnak, hogy itt lehetünk.-sétált oda az ablakhoz.

-Tudod, a Sir névvel járnak ám kiváltságok is.-nevetve léptem oda mellé és vállára téve kezemet néztem ki én is az ablakon. Kémleltük a tökéletes zűrzavart, mely néhány órával Max Verstappen alias Versti Sid és Alexandra Swarovski alias imádott barátnőnk esküvője előtt uralkodott.

-Margo lemegyek a konyhába. Hátha a szakácsok megsajnálnak és adnak sütit.-jelentettem ki a lánynak aki a szobához tartozó mosdóban volt és onnan kiabálta ki, hogy részéről oké a dolog.

A folyosón haladva, nézelődve és egyik kanyart a másik után bevéve haladtam és fedeztem fel a kastélyt, ami amellett, hogy óriásinak bizonyult gyönyörű is volt.

-Szép napot.-libbentem fel a konyhába, amit óriási kavalkád ölelt körbe.

-Mit akar?-sétált felém egy szakács, nagy chéf sapkával a fején és fakanállal a kezében, amit félő volt, hogy akár elüldözésem céljából akar használni, legalábbis a hangnem nagyon erre engedett következtetni.

-Nos, én azt hiszem megéheztem.-húztam be a nyakam.

-Süti vagy normális kaja?-nézett rám továbbra is szigorúan a nő aki egyébként fél fejjel alacsonyabb volt, mint én.

-Csak tipp, de süti.-hallottam meg a hátam mögül egy igen ismerős hangot. Meg kellett volna fordulnom, oh, de mennyire, hogy meg kellett volna, de éppen azon voltam, hogy összeszedjem magam, ugyanis annak ellenére, hogy Daniel Ricciardo nem az életem szerves része, nos ennek ellenére ki tud mé belőlem váltani bizonyos érzelmeket, amiket már rég nem szabadna.

-Puding?-kapta rám a tekintetét a nő, én pedig csak tiltakozásom jeléül, megráztam a fejem, a pocaklakóm nem díjazta ezt az ajánlatot. -Tiramisu?-sorolt tovább.

-Tökéletes lenne, köszönöm.-mosolyogtam rá megkönnyebbülten, mert tudom, hogy amúgy dolga lenne, mégis, ha nem is annyira kedvesen, de a segítségemre kelt.

-Mizus Lyn?-szólalt meg ismét Daniel felhívva a figyelmemet, hogy amúgy ő még mindig itt van.

Megsemmisülten fordultam meg és néztem a férfire, aki makulátlan külsőben tündökölt előttem. Fehér inge, melynek ujjai könyökéig fel vannak tűrve, illetve ami tökéletesen simul kidolgozott felsőtestére, fekete szövetnadrágja, mely szintén tökéletesen passzol alakjához és emeli ki, hogy ő sokat sportol, tökéletes kompozíciót adott, ezt sajnos el kell ismernem. Ellenben én, aki félig kész sminkben, egy laza felkontyolt hajzuhataggal, és selyem köntösömben feszítek előtte.

-Velem minden okés, mint látod.-mutattam végig magamon, vele ellentétben a tökéletes káoszon, és álltam Daniel mustráló tekintetét amivel a konyhapultnak dőlve végig kémlelt, és azt hiszem talán most először bántam, hogy ez a selyem köntös talán nem a combmig ér, hanem sokkal feljebb.

-Vörös bor és Tiramisu.-sietett be a nő a konyhába.

-Nem, elnézést én nem kértem bort.-tiltakoztam azonnal.

-Angol különlegesség, kihozza a tiramisu ízét és ezzel párhuzamban különleges ízvilágot is teremt.-tette a kezembe a tálcát, majd magamra hagyott Daniellel. A tálcáról a bort levéve és Daniel elé lerakva hagytam el a konyhát.

-Mióta nem iszol Lyn?-jött utánam Daniel.

-Amióta terhes vagyok.-vágtam rá magamban egyből, de természetesen ezt a férfinek nem mondtam ki.

-Veled ellentétben én sohasem voltam nagy piás.-jelentettem ki szememet forgatva, mert ő bizony a lehető legnagyobb volt, tegnap is ő találta ki, hogy Max Verstappennek, a világi ivópajtijának, igenis kell egy legénybúcsú, természetesen a férfiak szétcsapták magukat.

-Hööö azért eze elég durva vád.-nézett rám.

-Mondd, hogy nem alaptalan.-álltam meg miközben megnyomtam a lift hívó gombját.

-Mióta liftezel?-nézett rám döbbenten.

-Amióta nem akarok veled egy társaságban lenni, és el akarom kerülni, hogy egészen a szobámig a nyomomban lihegj.-forgattam meg szemeimet a férfi önelégült vigyorát látva, mert tudtam, hogy erre csak egy igen perverz beszólás lesz a válasza.

-Én feletted vagy alattad lihegnék.-mondta mosolyogva, miközben a frissen nyírt hajával és széles vigyorával nekem megint beugrott a kép, hogy úgy néz ki, mint egy alpaka.

-Szia Daniel.-léptem be a liftbe. –Ja és ne bámuld a seggem.-rivalltam rá figyelmeztetően.

-Én nem is.-tette fel kezeit védekezően.

-Itt a tükör.-mutattam magam elé a liftben.

Daniel pedig csak vállát vonogatva mosolygott, mint aki elfogadta tényt, hogy lebukott, de nem sajnálja.

Tudtam. Egyszerűen tudtam, hogy nehéz lesz a viszontlátás, ahogy arra is rendesen számítottam, hogy jobban fog kinézni, mint valaha, mert amennyire engem leterhelt e terhesség, ő annál jobban nézett ki, olyan kis szánalmas körforgás volt ez, mintha belőlem és az erőtlenségemből táplálkozott volna. Én napról napra gyengébb, ő pedig napról, napra egyre helyesebb és tökéletesebb.

Tehát tudtam, hogy nehéz lesz, erre viszont nem számítottam, hogy a férfi, akit amúgy gyűlöltem hónapok kihagyása után továbbra is ennyire intenzív érzelmeket tud kiváltani belőlem, oh, és akkor hol volt még az este...

.  ✿❀✿❀✿❀✿❀✿❀✿  .