-Szóval Lyn?-dugta zsebre kezeit miután becsukta a bejárati ajtaját. -Te ugrassz nekem, vagy én ugorjak rád?-sétálva közelített felém lassan, mint egy vad aki éppen becserkészi áldozatát.

-Megkíméllek, és inkább nem ugrálok az öreg csontjaidra.-kulcsoltam össze magam előtt az ujjaimat ártatlan mosolyt varázsolva arcomra.

-Ez erős volt.-nézett rám elismerően. -Akkor asszem egyértelmű, hogy én jövök. És nem ugrok rád, hanem büntit kapsz.-jelentette ki miközben megállt előttem.

-Lehet elkezdtem félni.-húztam be a nyakam szemeimet forgatva.

-Van is rá okod.-kapott fel kezei közé, majd elindult a hálószobája felé.

-Szabad esetleg érdeklődnöm afelől, hogy mégis mit csinálsz?-tártam szét kezeimet miközben óvatosan letett az ágyára, majd két kezén megtámaszkodva felém hajolt.

-Nem.-húzta önelégült mosolyra ajkait.

-Na szépen vagyunk mondhatom.-forgattam meg szemgolyóimat.

-McLaren nyugi, csak pótlom a lemaradást és éppen azon vagyok, hogy a csúcsra juttassalak, tegyük azért hozzá, hogy minél többször.-kacsintott rám, majd annyi időt sem hagyva, hogy esetleg tiltakozzak táncba hívta ajkaimat.

Bár soha nem vallottam volna be senkinek főleg nem neki, ajkainak puha érintése kezeinek felfedező túrája, mely bebarangolja testem minden apró pontját igenis baromira hiányzott, és igenis akartam, hogy ez a férfi itt és most, gyönyörhullámok tömkelegét zúdítsa rám.

Daniel egyre lejjebb haladó kínzó csókja gyötörték nyakam minden egyes centiméterét és egy mélyről felszakadó sóhaj kísértében adtam tudtára, hogy baromi jól csinálja, azt amit éppen művel velem.

-Tudod McLaren, ha ilyen sóhajok után is azt mered mondani, hogy nem kívánsz kiröhöglek.-jelentette ki vigyorogva felnézve rám.

-Jesszus Riccirado.-forgattam meg szemeimet. -Csak csináld.-vezettem ujjaimat göndör fürtjei közé.

Miközben egyre kevesebb ruhadarab fedte testünket kezdtem el azon gondolkozni, hogy mennyire megfordult a világ velem néhány hét alatt, mennyire más lett kettőnk viszonya és mennyi minden történt azóta, hogy mi ott ketten azon a keddi reggelen összefutottunk.

-Mi a baj Lyn?-szakította meg Daniel gyötrő érintéseit, majd összevont szemöldökökkel aggódva pillantott rám.

-Semmi.-töröltem meg a szemem.

-Hogyne bébi-bogyó.-támaszkodott meg két kezén fölöttem és így vizslatta tovább arcom minden apró kis szegletét.

-Bébi-bogyó?-mosolyodtam el halványan.

-Bizony McLaren. Te vagy az én bébi-bogyóm.-húzta büszke mosolyra ajkait.

-Visítok.-nevettem fel a becenév hallatán.

-Na azt inkább ne, azt csak alattam szabad és csak akkor amikor hála nekem elmész.-suttogta a fülembe halkan majd arcon puszilt.

-Hülye vagy Ricciardo.-csaptam a mellkasára.

-Remélem azért nyugtat a tény, hogy a tiéd.-mosolygott büszkén, kijelentésére nem reagálva fordultam el tőle, mert az volt a nagy helyzet, hogy nem egyáltalán nem volt az enyém. -Lyn.-tűrt egy tincset a fülem mögé. -Mi a baj?-nyúlt az állam alá és maga felé fordította, hogy a szemébe nézzek.

-Nem vagy az enyém.-jelentettem ki. -Én nem vagyok a tiéd.-folytattam. -Mi nem lehetünk együtt.-fejeztem be.

-Egy ideje már a tiéd vagyok, nem tudom feltűnt-e, egy ideje már az enyém vagy, illetve idővel együtt is leszünk, viszont elsietni meg semmit nem akarok.-puszilt arcon legördülve rólam és mellém feküdt. -Lyn tulajdonképpen mi a baj? Mert ezek inkább kifogásoknak jók, de valós indok e szavak mögött nincs.-jelentette ki halkan.

-Emlékszel a napra amikor elsőnek taliztunk? És egyik nagy problémád a sok közül természetesen az volt, hogy anya McLaren én meg a lánya vagyok, hogy lehetne ez a nevem? Ez abszolút jogos volt részedről, viszont én világ életemben apa nélkül tengettem a mindennapjaimat, így engem ez annyira nem foglalkoztatott és nem érdekelt, egyértelmű volt, hogy nem ismerem az apámat, ezért az anyukám vezetéknevét kapom. Ma reggel amikor együtt jelentünk meg anyus előtt, később Andreassal és vele beszéltem az irodámban. Sokmindent megtudtam a múltamról.-jelentettem ki kerülve a férfi pillantását. -Nem ok nélkül hagytam ki a vasárnapi futamot. Andreas azután mesélte el az anyával való közös múltját miután kijöttem a szobádból és lementem a szálloda bárjába. Pánik beteg vagyok. Akkor ott, amikor kiderült, hogy Andreas lehet az apám összeestem, és életem egyik legdurvább pánikrohamját éltem át. Ma reggel pedig megtudtam, hogy bár Andreasnak és anyusnak van ám közös múltja Andreas nem az apám. Az apám nem a szigetország lakója, hanem Olaszországban vert magának székhelyet, ahogy anno anya is tette ugyanezt mellette. Volt egy ikertestvérem, de kiskorában megölték, mert így akarták rávenni apát, hogy adja fel a maffia trónját és vonuljon szépen vissza, apa nem tette meg, ehelyett anyát megkérte, hogy térjen vissza ide és neveljen fel itt biztonságban, nos így fordult elő az, hogy nem ismerem az apámat. Mit hagytam még ki? Oh ja igen. Nem lehet kisbabám, vagyis az orvosok szerint, világi nagy csoda lenne, ha a méhem néhány hónapra otthont tudna adni egy pocaklakónak. Illetve anyát anno azért rúgták ki a cégtől, mert kavart egy alkalmazottal neveztesen ugyebár Andreassal, persze tudom én, ma már más szelek járnak, de ez nem helyes továbbra sem. Defektes vagyok Daniel, az élet minden terén, ezért, ha egy módja van megkíméllek magamtól.-néztem rá könnyektől áztatott arccal.

-Hülye vagy McLaren? Már megint.-hajolt felém miközben ajkai könnyeimet itatták fel arcomról. -Mindannyiunknak vannak defektjei, de ez nem ok arra, hogy minden egyes alkalommal ellökj magadtól. Én csak szeretném megpróbálni veled. Felőlem lehet titokban is nem feltétlenül kell, hogy tudjon rólunk bárki is.-nyomott egy utolsó puszit az arcomra, majd ismét fölém hajolva kémlelt. Beharapott alsó ajkammal és zakatoló agyammal szinte fel sem fogva bólintottam aprót, mert nem tudtam, hogy mit hoz a holnap és milyen lesz ez az egész.

Anyán és Margon kívül soha senkinek az ég egy adta világon, de senkinek sem nyíltam még megy, mint ma Daniel Ricciardonak, és ez azért valamit nekem is jelentette, többet annál, hogy állandóan küzdjek ellene.

Nyakára téve a kezem és ujjaimat göndör fürtjei közé vezetve hívtam ajkait táncba.

Miközben felültem ő is velem mozgott, bár tudtam fogalma sincs mit is csinálok és én sem tudtam egészen pontosan, de ha már úgyis próbáljuk a kapcsolat dolgot, akkor én miért nem próbálkozhatnék az ágyban?

-Na mivan McLaren?-nézett rám szélesen mosolyogva.

-Mi lenne?-térdeltem fel és közben egy apró puszit nyomtam a szájára.

-Nem tudom, olyan kis elszánt vagy.-nevetett rám.

-Te is az szoktál lenni amikor mocskos dolgokat akarsz csinálni leginkább velem.-jelentettem ki a vállamat megrántva.

-És te is mocskos dolgokat akarsz velem művelni?-nézett rám döbbenve.

-Talán.-húztam önelégült mosolyra ajkaimat, mert élveztem, hogy életemben először én forrasztottam torkán a szót.

-Tiéd a pálya McLaren.-dőlt neki az ágy támlájának én pedig remegő kézzel indultam el a fekete nadrágja felé ahol egy nagy dudor jelezte, hogy ő bizony mindre is készen áll.

Nadrágját és boxerét lehámozva férfiről tárult elém legékesebb testrésze, természetesen tudtam, hogy nagy, ugyanis a tegnap éjszaka volt lehetőségem megtapasztalni, de életnagyságban látva állam a földet súrolta.

-És nekem vele kéne kezdenem valamit? Remélem tudod, hogy a teteje is alig fog beleférni a számba.-jelentettem ki totál elbizonytalanodva.

-Majd segítek Lyn.-nézett rám mosolyogva.

-Véletlenül se mondanád, hogy, ha nem akarod nem kell csinálnod.-jelentettem ki szememet forgatva.

-Nem hát! Olyan kis elszántan kezdtél bele.-nevetett rám.

Szemgolyóimat ismét megforgatva remegő kézzel vettem ujjaim közé férfiasságát és közelítettem felé.

-Lyn, ha nem akarod amúgy tényleg nem muszáj.-szólt rám, mint egy utolsó figyelmeztetés.

-Jókor szólsz már.-néztem rá értetlenül, majd a tornyosuló testrésze felé hajolva kaptam be azt. Daniel pedig egy mély sóhajt hallatott.

-Segítek.-fűzte ujjait a hajam közé és fejemet mozgatva adta meg a ritmust. Kezeimet is használva és a férfi mély nyögéseit meghallva tudtam, hogy nincs messze a kielégülés. -Bébi-bogyó elfogok menni.-nyögte a férfi, ennek hatásásra pedig gyorsítottam a tempón mígnem a férfi nem bírta tovább és átélve a gyönyört élvezett el.

. ✿❀✿❀✿❀✿❀✿❀✿ .

Sziasztok!
Igen, megint elég későn, de itt a következő rész. 🥺💖
Fél részt, egy epilógust, illetve egy köszönetnyilvánítást kell még megírnom és Szent este kiraknám nektek a könyv hátralévő részeit.
Ez egyébként mind szép és jó. Viszont lassan egy hónapja az előre megírt részekből élek, mert egyszerűen nem tudok írni ide. Nem megy. De tényleg igyekszem, hogy karácsonyig összejöjjön.
Vigyázzatok magatokra! 💖

*Tudom volt már ez a kép, de ahwww*

U. I. : új borító is lett bizony🥺