Kedden kora reggel a nappal együtt keltem, hogy időben kiérhessek London repülőterére, és mivel este sikeresen bealudtam az Emily Párizsban című sorozaton, ezért hajnalok hajnalán kellett rendezetlenül mindent belevágnom a bőröndömbe, egyetlen szerencsém volt, mégpedig, hogy hétfő délután már mindent összekészítettem anya segítségével, így ezeket csak bekellett dobálnom.

Anya felajánlotta, hogy kivisz a repülőtérre, így együtt indultunk el otthonról. A háztól, mely kicsi korom óta otthonomként szolgál.

-Vigyázz magadra Drágám.-húzott magához szoros ölelésébe anya én pedig puszit nyomva arcára ugyanezen szavakat suttogtam el neki, majd vissza sem nézve rá indultam el becsekkolni.

-Jó reggelt.-nézett rám Lando miközben próbált elnyomni egy feltörni kívánó ásítást. Fájdalmasan korán volt, ez szinte tény.

-Neked is.-mosolyogtam rá hálásan miközben a fiú a táskáinkat pakolta fel a futószalagra. -Hat órás jetlag gyere rám, már alig várlak.-masszíroztam meg a homlokom.

-Szerintem ő is téged.-hallottam meg hátam mögül Daniel hangját, mely a korai kelésének köszönhetően ércesen hatott.

-Jó reggelt, kisgyerek.-kezeltek le, majd Daniel a mellette álló Lily Hermes táskájáért nyúlt és rárakta a futószalagra.

-Jó reggelt.-mosolyogtam erőltetten Lilyre, ő pedig egy negédes mosoly kíséretében köszönt vissza.

Daniel ezekszerint úgy döntött feladja a dolgokat és leszarva az alapelvét igenis kavargat a munkatársaival.

-Zak is jön hamarosan utána indul a magángép.-érkezett meg közénk Andreas aki mindannyiunk közül volt talán a legfittebb.

-Hova mész Caly?-szólt utánam Lando meglátva, hogy elhagyom a kis társaságot akik arra várnak, hogy magángéppel közelítsük meg vietnamot, a következő futam helyszínét.

-Reggeliért.-tártam szét kezeimet. -Kérsz esetleg valamit?-néztem rá várakozóan.

-Nem, de azért köszi.-mosolygott rám én pedig tudomásul véve a hallottakat indultam meg egy gyorséttermi lánc egyik kis üzlete felé.

-Legyen mondjuk.-tettem mutatóujjamat alsó ajkamra gondolkodón. -Egy karamellás shake és csirkés szendvics.-mondtam a pultosnak aki kedves köszönés kíséretében megkérdezte mit adhat.

-Már kora reggel? Ez komoly Lyn?-hallottam meg hátam mögött Daniel hangját, melynek hallatán ijedtemben nagyot ugrottam.

-Én is kérdezhetném sokmindenről, hogy valóban komoly-e?-forgattam a szememet hátra sem fordulva és abszolút Lilyre célozgatva.

-Hallgatlak.-állt mellém Daniel a pultra tenyerelve én pedig oldalra fordulva kutattam arcának vonásait miközben ő a kínálat táblát kémlelte szemeivel.

-Nem tárgyalok veled.-jelentettem ki határozottan. -Köszönöm szépen.-vettem a papírzacskót Fendi táskámból pedig előhúzva pénztárcámat nyújtottam át egy bankjegyet a pultosnak.

-Csak úgy kíváncsiságból, hány táskát hoztál magaddal?-tárta szét kezeit miközben elhaladtam mellette.

Magamban motyogva mentem el mellette, mert pont annyit hoztam ahány napra érkeztünk. A táskák voltak a gyengéim, sajnos ritka drága szenvedélynek hódoltam. De mit ne mondjak a közvetlen környezetem meg luxus kategóriás kocsikért él-hal ez pedig egy fokkal azért olcsóbb mulatság.

-Danielt hol hagytad?-méregetett döbbenten Lily.

-Ő még beugrott bevásárolni kettőtöknek az esti ágytornára.-jelentettem ki miközben beleharaptam a szendvicsembe, majd a síri csend beálltának következtében körbenézve állapítottam meg, hogy ki-ki a dühtől valaki pedig a nevetés visszatartástól nem szólal meg.

Andreas és Lando arcát elnézve nem sokáig bírták már, és amikor Daniel visszatért egy papírzacskóval a kezében kis társaságunk két tagjából egyből kiszakadt az eddig bent tartott nevetés, mert ők tényleg azt hitték, hogy Daniel az esti akciózársa készül, csak én tudtam, hogy a papírzacsija valójában kajcsit tartalmaz.

Daniel értetlenül fordult körbe, majd tekintete megállapodott rajtam.

-McLaren mit csináltál már megint?-kérdezte értetlen tekintetével kutatva arcomat.

-Én semmit.-válaszoltam ártatlanul miközben a férfi rám irányuló tekintetét kerülve pakoltam le a reggelimet, ugyanis megérkezett Zak Brown.

-Na ne vetíts nekem. Te mindig mindenben benne vagy. Sőt! Igazából te robbantasz ki mindig mindent.-vádolt meg Daniel miközben ártatlan tekintetemet tovább kutatva jött rá, hogy nem fog velem sokra menni, úgyhogy feladta.

-Akkor indulhatunk is.-csapta össze tenyerét a cégvezető, majd megindultunk.

Negyed órája ülhettünk a magángépen, velem szemben Lando mögötte Andreas, Andreassal szemben pedig Zak velük egyvonalban pedig Daniel velem szemben, Lily pedig nekem háttal.

Lando szemei csukva voltak amit abszolút megértek tekintve, hogy nemrég múlt nyolc óra, a fiú pedig, ha csak teheti sokat alszik.

James Arthur Lasting Lover című akusztikus zenéje csengett fülemben, melyhez olyan reményeket fűztem, hogy lenyugtatja hevesen verő szívemet és segít leküzdeni a klausztrofóbia adta pánik érzést.

További negyed óra elteltével amikor ez nem történt meg imbolyogva álltam fel, simítottam végig magasderekú nadrágba bújtatott lábamon és indultam meg a mosdó felé ahol vizet paskolva arcomra próbáltam lenyugtatni magam.

Az előre kikészített törölközőbe megtörölve arcomat néztem a tükörbe ahol botrányos kinézetem köszönt vissza, így elkapva tekintetemet a szürke pólómon éktelenkedő vízcseppekre vezettem szemgolyóimat és nyugtatásként végiggonondoltam a dolgokat, a tényt, miszerint naponta repülők ezrei cikáznak az égbolton és többségében életben szállítják el utasaikat "A" pontból "B" pontba, illetve a munkám akárhogy nézzük megfogja követelni tőlem az állandó utazást, úgyhogy jó lenne megbarátkoznom a magasság adta kellemetlen érzésekkel.

Ezen gondolatok kereszttüzében lépetem ki a szűk fülkéből és sikeresen nekimentem Daniel fekete pólóba bújtatott mellkasának, sűrű elnézést kérések közepette bújtam el mellette a szűk átjárón.

-Lyn.-szólt utánam én pedig ráemelve tekintetemet érdeklődve vártam, hogy folytassa. -Minden oké?-nézett rám összerhúzott szemöldökökkel.

-Hogy a viharba ne lenne?-tártam szét kezeimet halvány mosolyt villantva, majd elindultam vissza a helyemre.

Landolva Hanoi repterén szálltunk le a repülőről a nap a hegyek mögött megbújva eresztette szabdon néhány sugarát a levegő pedig kellemes volt, ennek ellenére elővettem egy szürke pulcsit, mely egy divatház nevét viselte.

A Hilton szálloda felé robogva a taxival csodáltam a felhőkarcolókat, melyek Hanoi fővárosát ölelték körbe.

A szállodába érve állt el a lélegzetem. Tudtam, hogy gyönyörű lesz, mert felkészültem rá, de mégis megpillantva a hallt el sem akartam hinni, hogy majdnem egy hétig ide fogunk aludni járni, tökéletes letisztult elegancia, ha jellemeznem kéne három szóval.

A Hilton volt az egyik főszponzora a csapatnak, ezért a futamok alkalmával ha a városban volt szállodája a szállodaláncnak akkor egyértelmű volt, hogy ott szállunk meg.

A legfelső emeltre felliftezve húztam magam utána a bőröndöt és bár nem rajongok a zárt koporsókért, most hálát adtam nekik, ugyanis néhány órás repülés után elgémberedett tagjaimnak kifejezetten jól esett, hogy nem kell lépcsőzni.

-Lesz hol átmásznom este.-szólalt meg kacéran Daniel mikor kiértem az erkélyre, és szemforgatás kíséretében vettem tudomásul, hogy a lehető legjobb szomszédot kaptam, a szó legrosszabb értelmében.

-Vagy majd jön Lily és elintézi, hogy az éjszaka közepén ne játssz pókembert.-hajoltam ki felmérve, hogy mennyire magasan vagyunk.

Lily vietnámi vérvonalnak is örvend, és, mint kiderül azért jött velünk, hogy a nagyszüleit meglátogassa.

-Vagy akkor marad az ajtó, és a küszöb átlépését követően ajándékoozok neked gyönyört, sokat.-húzta önelégült vigyorra ajkait majd bement a szobájába.

-Pfh! Hát ez hallatlan! Lando te is hallottad? Hihetetlen.-fordultam a fiú felé megerősítést várva, de ő csak videózott. -A hangot levenni róla.-mutattam rá a kezében tartott készülékre szigorúan miközben beléptem a szobámba és a biztonság kedvéért bezártam a szoba bejárati ajtaját és a biztonság kevéért az erkélyre vezetőt is, nehogy már esti átjárkálások legyenek itt.

. ✿❀✿❀✿❀✿❀✿❀✿ .

Sziasztok!

Nos, itt lenne a kövi rész.

Ezt még régebben írtam meg, tegnap este kómás fejjel próbáltam még javítani rajta a helyesírási és fogalmazási hibákat, őszintén szólva úgy érzem kevés sikerrel.

Nagyon távol került tőlem a történet. 3 hét alatt 3 részt sikerült megírnom pedig időm mondhatni, mint a tenger.
Szörnyű érzés azt kell, hogy mondjam. Mert ötletem van, de nem tudok továbbjutni egy bizonyos ponton. Megakadok a kiesés részeknél, semmitmondó jeleneteknél és azt érzem nem tudom átadni normálisan a részeket.

23 rész. Illetve a 24. elejét ma reggel megírtam és itt meg is rekedtem.
Nem akarok magyarázkodni, és azokat a részeket sem kitenni, mert hemzsegnek a hibáktól amiket idővel javítanom kell.

Azt hiszem írói válság lépett fel, ezért fogalmam sincs mikor lesz új rész, mert mindig arra törekszem, hogy igényes munkát adjak ki kezeim közül, emiatt nem akarok egy összecsapott lezárást, így amég nem látom az alagút végén a fényt, illetve a sztori véget addig azt hiszem egy kis szünet következik.

És szívből remélem legközelebb, amikor egy részt publikálok kicsattanó örömmel tudathatom majd veletek, hogy igen megvan az a bizonyos ihlet.

Vigyázzatok magatokra💖
Andi🙈