Következő nap újra sorakozó volt, úgy éreztem magamat, mint egy óvodás és valahogy úgy is bántak velünk. Csak ez az óvoda halálos kimenetülésű is lehet, főleg ha felidegesítjük az ˝óvónőt˝. Itt felkuncogtam a saját viccemen.

Valahogy tudtam, hogy bögyébe vagyok a Wen kölyöknek, de azt azért viccesnek tartottam, hogy se Lan Zhan, se Jin Zixuan nem válaszolt a kérdésére, így feláldoztam magamat.

Egy kis időhúzás után, elkezdtem mondani a Gusu klán törvényeit, láttam Wen Chao-nak kidagadnak az erek a nyakán és egyhamar üvöltés rázta fel a helyet.

- Jaj-jaj, sajnálom, össze kevertem őket. - Adtam a hülyét, de mögülem halk kuncogást hallottam.

- Wei fivérem, neked aztán van merszed. - Halkan, de még így is meghallottam Nie hangját. Csak vigyorogtam, mint aki jól végezte a dolgát.

- Elég - Ordítja kikelve - Büntetés... Takarodjatok... Trágyát hordani!

Mikor ezt meghallottam kissé elsápadtam és rá néztem Lan Zhanra, aki pont akkor pillantott rám. *Oh, basszus...* Jiang Cheng-ről ne is beszéljünk, aki a tekintetével azt üzente, hogy már megint nem tudtam befogni a számat, így megérdemlem. De ő érdekelt a legkevésbé, Lan Zhan és a trágyázás, na ez jobban zavart...

Persze a földeken megint bajba sodortam magam és persze Lan Zhant is, de nem voltam képes figyelni, hogy megalázzák. Képtelen voltam befogni, de az még jobban zavart, hogy már három Sötét fém darab náluk van, ez azt jelenti Lan Zhan nagy bajban volt és van is. Idegesít, hogy nem mond semmit, de megvéd mikor bántanak. Bár a korbács ütés fájt, az még elviselhetetlenebb volt, hogy ő is kapott belőle, csak azért mert megakart védeni. Ki igazodik már ki rajta, de én se akartam, hogy nagyobb bajba kerüljön, így mikor elakartak vinni a földalatti börtönbe és ő elém állt, nem volt kérdés, hogy leállítom. Önként tartottam velük, nem akartam, hogy még jobban megsérüljön.

Nem sokára megláncolva lökdöstek a cella felé. A láncok nehezek voltak, vágták a csuklom és nyakam, mázsás súlyként húztak le, de még így is vigyorogtam. Nem hagytam, hogy megtörjenek.

Mikor beléptem a cellába, egyhamar kiszaladtam, egy óriási farkas szerű lény volt bent. Olyan fekete, mint az éjszaka, de nem is ez volt a leggázabb, hisz rettegek a kutya féléktől. A lény óriási volt, úgy vicsorgott éles fogaival, mint aki bármikor széttéphetne és igaz is lehetett volna. Jó pár sérülést bekaptam, mikor is valaki segítségemre sietett. Wen Ning volt az, gyógyszert hozott és elmondta mi történt Felhőzuggal. Mikor meghallottam, hogy eltörték Lan Zhan lábát, a düh úgy kerített hatalmába, mint a reggeli kialvatlanság. - Hogy merészelték... - A földbe vertem a kezem, most még a fájdalom se érdekelt.

Az éjszaka ezután nem tartogatott további borzalmakat, mikor reggel kiengedtek fogadott bátyám aggódva nézett végig rajtam. Még, ha el is akarta rejteni, nem ment túl jól neki. Még Lan Zhan is végig engem figyelt, míg melléjük álltam. Még ha nem is mondott semmit, örültem... Tudtam, hogy figyel.

- Mit tettek veled?

- Ezek a büszkeségem sebei - nevettek fel - Van valami kajátok, éhen halok. - Néztem rá Nie fivéremre.

Fél szemmel folyton Lan Zhant néztem. Akartam neki mondani valamit, de szavak nem jöttek ki... Nem tudtam mit is mondhatnék.

Pár falással el is pusztítottam az ételt, amit Jiang Cheng-től kaptam. Mikor is megjelent Wen Chao, az oldalán Wen Qinggel.

Wen Chao piszkosul játszott, fel akart minket dühíteni. Próbáltam a saját dühömet és Jiang Chengét is vissza tartani. Már mikor megláttam a hányinger kerülgetett, az egész feje és kisugárzása, olyan volt, mint egy féregnek. De vissza se akartam menni a cellába, abból egyszer is elég volt, így kicsit meghúztam magam. Wen Qing is azt tanácsolta a tekintetével, hogy ne csináljak semmit.

Nem sokkal később...

Nie fivérem se volt túl jó passzba, és ez hamar meg is mutatkozott nála, elájult. Aggódhattam érte is...

Miután elhurcolták, egy Wen jelent meg. Sietősen ment Wen Chao-hoz. Ahogy ránk nézett a kis féreg, rájöttem, hogy bajban vagyunk és egyhamar igazam is lett...

Nem sokára már Éjszakai vadászaton voltunk, de inkább tűnt öngyilkos akciónak, mint igazi vadászatnak, főleg, hogy kardunk hián, nem tudjuk olyan egyszerűen megvédeni magunkat.

Pont szétszéledtünk, mikor megláttam Lan Zhan... Sántikált utánunk. Elszorult a szívem, nem bírtam így látni. El is akartam indulni felé, de Jiang Cheng megállított, de lebeszélni nem tudott. Egyhamar ott hagytam és Lan Zhan elé álltam. Bármennyire méltóságteljesen sántikált, a fájdalmát nehezen tudta elrejteni. Szúró fájdalom a mellkasomba, nem eresztett.

- Hogy van a lábad?

- Jól - mondja szűkszavúan.

*Már megint kezdi.* Kicsit dühös lettem. - Annyi mindent átéltünk együtt, nem kell megjátszanod magad. Biztos jól van a lábad? - Kérdezem újra, bár gondolom a válasz ugyan az marad, de nem engedtem, hogy elinduljon.

- Igen.

Nem tudtam, hogy most morogjak vagy mit csináljak. - Felveszlek a hátamra. - Nyögöm ki végül.

Az arca mindent elárult, kicsit kezdtem megnyugodni. Az a fej azt üzente, hogy ezt most komolyan gondolod, te hülye. Rá mosolyogtam.

- Gyerekes.

Lefagyott a mosolyom. *Á, olyan csökönyös.* Morgok. - Hé, Lan Zhan... - De nem állt meg.

Így más megoldást kerestem, egy kis papír bábu segítségével megkerestem Wen Qing, hogy segítsen egy kis pihenőt kicsikarni a kis pondrótól.

Mikor újra elindultunk, nem hagytam egyedül Lan Zhant... Szép lassan vele sétáltam.

Wen Qing egy pár perces csend után kiadta a parancsot, és egy tisztáson felfrissitettük magunkat. Nagyon hálás voltam neki, de ő nem figyelt rám. Tartotta a távolságot, felhúztam a szemöldököm, de nem mondtam semmit. Neki is megvan a maga baja...

Kissé gondterhelten néztem Lan úrfira. - Lan Zhan, hozok neked vizet. - És meg se várva, neki indultam.

Éreztem a tekintetét magamon, de nem fordultam meg. Közben már nem csak Wen Chao idegesített, a kis szajhája is, aki ráérősen és nagyképűen parancsolgatott itt nekünk.

Míg a barlang után kutatnunk... Valami felkeltette a figyelmemet. Egy talizmánnal eloszlattam a ködöt és nemsokára a barlangot is megpillantottuk, de rossz érzés fogott el. Rá néztem Lan Zhanra, csak mi ketten nem indultunk egyből neki. Biztosra tudtam, hogy ugyan azon jár az agyunk...

A barlang sötét és nyirkos volt, a talaj is nehezen járható, újra Lan Zhanért kezdtem aggódni. Hátra-hátra pillantottam, de Wen Chao folyamatos lökdösése miatt, nem tudtam megfigyelni kellőképp. Szerencsére Lan Zhan nem ment túl messze tőlem, de akkor egy kis incidens megzavarta a csendes feszengésünket. Jin Zixuan egyik kultivátor hölgy tanítványa, majdnem megcsúszott és leesett, ami a hirtelen hangoskodást eredményezett... Wen Chao nem tűrte el. Majdnem megütötte a lányt, de a Jin Zixuan megvédte. *Néha nem is olyan vészes ez a dísz páva.*

Közben Lan Zhan rájuk nézett, de nem bámészkodott sokat, összehúzta a szemét és tovább indult. Én közben még mindig azt az idiótát néztem és szavaira nem tudtam eldönteni, hogy mit is érezek. A megvetés volt biztos...

Mikor megfordultam hamar észrevettem, hogy Lan Zhan már nincs mellettem. *Ez már megint lelép...*

Mikor is egy szakadékhoz értünk...

- Lefele! - Adja parancsba.

- Nem is látjuk az alját, még is, hogyan... - De még befejezni se tudtam, hatalmasat lökött rajtam és már zuhantam is. Hirtelen még megijedni is elfelejtettem, főleg hogy Lan Zhan aggódó hangja csenget a fülembe. ˝Wei Ying.˝ Meglepett, mikor kimondta a nevem. Melegség áradt szét bennem, de ez lehet, csak a sérüléseim, amit az éles kövek okoztak.

Ahogy az aljára értem, alig bírtam felkelni, mellkasomhoz kaptam és a beszorult levegő kínzó fájdalommal szúrta a tüdőmet.

Lan Zhan ért le a leghamarabb, még a sérült lábával is... És egyből felsegített. Csak néztem rá... Megnyugtatott a közelsége.

Miután a többiek is lejöttek körülnéztünk, de valami nem stimmelt a hellyel, baljóslatú erők munkálkodtak lent... De mielőtt bármit is mondhattam volna, Lan Zhan szólalt meg.

- Valami nincs rendben.

De mielőtt bármit is tehettem volna, megjelentek a Wenek is és vérlázítóan csalit akartak használni. Felment bennem a pumpa, még, hogy valakit kivéreztetni, hogy előcsalogassák a szörnyet. Megvetésem, egyre nőtt... Hova süllyedhetnek még.

Már a lány védelmére keltem volna én is, de Jiang Cheng megállított, de Lan Zhan gyorsan Wennek elé állt, meg Jin Zixuan is.

- Nem tudtam, hogy tud ilyen bátor lenni Jin Zixuan. - Adtam hangot gondolataimnak, de Jiang Cheng még mindig lefogott.  Nem tetszett, de távol maradtam.

De a helyzet alakulása, nem volt rózsás. - Szerintem, nem maradhatunk ki a dologból - szóltam oda fogadott testvéremnek.

Hamar harcba torkolt a dolog, miután kardot szereztem kicsit könnyebb volt. Nem tudtam sokat figyelni másra, de Lan Zhan tökéletes mozdulatai és méltóságteljes technikáját nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Nem tett semmi felesleges mozdulatot, még sérülten is lenyűgöző volt. Komoly eleganciája mindig megbabonázott.

Aztán a Wen kutyára pillantottam. - Azok akik klánjuk befolyását kihasználva másoknak ártanak, halállal lakolnak.

Wen Chao majd felrobbant a dühtől. - Mit mondtál? Hogy mered... - szűrte a szavakat dühében.

Egyből kaptam a lehetőségen és újból elismeteltem, aztán jót röhögtem. Magolvasztó kéznek hamar leesett, hogy mi van... De nem szólt, csak megforgatta a szemét és lemondóan megrázta a fejét.

- Azta, nem tudod ki mondta ezeket a becses szavakat... A nagy klán elődöd... Wen Mao. - Vigyorogtam - Mit is mond a törvény, mit is kell csinálni azzal aki becsmérli a Wen klánt... Azonnali kivégzés? - Röhögöm irritálóan.

Wen Chao lefagyott, aztán elfojtott dühbe mutatkozott meg tehetetlensége és nekem támadt.
Gyorsan kihasználtam az alakalmat és mielőtt még testőre nekem támadhatna, elkaptam és a nyakához szegeztem a kardot.
Itt mindenki megtorpant.

Egy kiálló kis sziklára álltam és onnan osztogattam az észt. - Dobja el minden Wen a kardját. - És, hogy ne ellenkezhessenek, még jobban Wen Chao nyakához szorítottam az éles tárgyat.

Mikor mindenki eldobta, mozogni kezdett alattunk a föld... - Mi a fene? Földrengés? - Néztem fogadott testvéremre, de ő nemet intett a fejével.

Aztán hamar rájöttem, hogy nem földrengés az, hanem megtaláltuk a szörnyet. Vagy is inkább ő talált meg mindket. Kígyó szerű feje a vízből bukkant elő és kérdőn, talán kicsit kíváncsian és vérszomjasan nézett végig a csapaton. Kicsit hasonlít egy teknős, kígyó lényre... Fertelmesen nézett ki.
Befogtam a pióca száját, mert a lény bár nagy és ronda volt, éles fogakkal... De rosszul látott. *Ha ez észre vesz, nagy bajban leszünk* Néztem farkasszemet a lényel, aki összeszűkült tekintettel mérte végig a helyet. Vészjósló morgások szakadtak fel a szörnyből. Hangja földöntúlinak hatott...
De alig gondoltam végig a dolgokat, Wen Chao kiszabadította magát és ijedt, visítós hangon kiadta a parancsot a támadásra.
Itt felgyorsultak az események, eldobtam a piócát és menekülésre fogtam. A támadások nem sokat használtak... A fegyverek, az íjak se voltak nagy hatással a lényre. És nem csak a lény okozott nekünk bajokat, Wen-nek se haboztak ránk támadni. Ráadásnak a liba, megakarta támadni az előző lányt, akit majdnem felpofoztak és feláldoztak, innen lett egy új sebhelyem. Mert mikor is az égő billogvassak megakarta égetni a lányt elé ugrottam, így pont a mellkasomat találta el. Egyből megéreztem az égett hús okozta fájdalmat, de próbáltam tartani magam. Összeszorítottam a szám és a lányra mosolygtam akinek pánik ült ki az arcára. Láttam, hogy magát hibáztatja, de  egy gyors szóváltással próbáltam oldani a feszültséget.

Egyhamar ott maradtunk egymagunk, mert a Wenek megléptek. *Milyen egy erkölcstelen klán.*
Mikor kicsit csillapodtak a kedélyek és a szörnyeteg is a vizet pásztázta, elkezdtük a kiutat keresni... Én még a sebemmel is viccelődtem, hogy oldjam a feszkót, de ez fogadott testvéremnek nem jött be túlzottan.
Míg mi beszélgettünk vagy épp pánikoltak a többiek, Lan Zhan elakart indulni vissza a fekete tóhoz... Mikor látta Jiang Cheng megmozdulni, megállította.
- Hova indulsz? A helyet még mindig őrzi a teknős...
- A tóhoz, van kiút - mondta szűkszavúan.
Mire mindenki körül állta, de ő pont rám nézett, bár alig láthatóan talán a sebemet bámulta, utána meg egyenesen rám. De lehet csak bemesélem.
- Juharlevelek.
Bár legelsőnek elgondolkodtam szavain, nekem esett le a dolog leghamarabb és büszkén meg is osztottam a többiekkel.
Úgy éreztem van egy apró fény az alagút végén és bár sérült volt, mindent jól megfigyelt... Ami miatt újra nyugalom szállt meg. Bár fájt a sebem, most kicsit se törődtem vele.

Felsziszentem beszéd közben, de ezt furcsa mód csak az előttem álló vette észre és kissé gondterhelten nézett rám. Én csak apró fejrázassal jeleztem, hogy minden rendben és most nem ezzel kell foglalkoznunk.
Így míg én eltereltem a teknős-kígyó figyelmét, Jiang Cheng óvatosan a vízbe mászott megkeresni a rést. Csak remélni tudtam, hogy elég nagy ahhoz hogy átférjünk rajta.
Pont akkor oldotta el a fáklyát a szörnyeteg, mikor is Jiang Cheng előbukkant, így gyorsan egy kisebb tűz falat varázsoltam.
- Mekkora a lyuk? - néztem aggódva.
- Elég nagy.
- Mi az, hogy elég nagy? Mennyire?? - forgattam meg szemeim.
- Kb. 4-5 ember átfér rajta.
Kicsit megnyugodtam és míg védekeztem a teknős ellen, elindítottam a többieket. - Halladjatok!

Bár nem tudtam figyelni, de éreztem Lan Zhan tekintetét magamon, tudtam mire gondolom, mert abban a percben én is ugyan arra gondoltam. *Megsérült, adja az ég, hogy kijusson.*
Csak egy másodpercre néztem le a sajgó sebemre, a lény ezt hamar ki is használta, de akkor egy erős taszítást érzek meg oldalról és Lan Zhan előttem termet. *Miért nem ment már el?* Morogtam magamban, de nem sokáig tudtam mérgelődni, egyik ugrásnál egyből észre vettem, hogy a lába megroggy. Oda szaladtam hozzá és bár Jiang Cheng bármi áron vissza akart jönni hozzám ... Én eszeveszettül kiabáltam neki, hogy ne tegye és hozzon inkább segítséget.

Végül ketten maradtunk a barlangban...