Végül ketten maradtunk a barlangban...

Végig néztem ahogy a szörny vissza mászik a vízbe, de aztán nyugtalanító hangot hallok meg a hátam mögül. Lan Zhan-hoz ugrok és szemügyre veszem a lábát, hát mit ne mondjak ramaty állapotban volt. Az aggodalmam kiült az arcomra is. Olyan gyorsasággal csináltam sínt a lábának, hogy még magam is meglepődtem, de nem volt semmi amivel összefogjam... Mikor körül néztem egyből megakadt a fejpántján a szemem. - Ez jó lesz - És mielőtt bármit tehetett volna vagy mondhatott volna már le is vettem és átkötöttem vele a faágakat.
- Te..te..
- Mi az hogy te?
Bár próbált félelmet keltően beszélni és megtartani becsületét, a szavai megakadtak.
- Ilyen nehéz helyzetben ne dühöngj miatta - dorgáltam meg. - Fontosabb a lábadnál? - Nehéz volt végig néznem, hogy szenved - Bírd ki egy kicsit.

Mikor az adrenalin elpárolgott a testemből a fájdalom is kiújult, a sebemhez kaptam és különféle pofa vágások közt, néztem végig rajta. Még szerencse, hogy megtaláltam egy kis gyógyszert, de ahogy rápillantottam Lan Zhanra, láttam a szenvedést az arcán. *Annyira próbál kemény lenni... Valahogy kikel hányatnom vele a rossz vért...* Gondolkodtam egy darabig, aztán valami nagy pofátlanság jutott eszembe, de más ötletem nem volt és bár nem tudom miért, de valamiért kíváncsi vagyok a reakciójára.

Felpattantam és az övemhez nyúltam. - Gyorsan vedd le!

Még sose láttam pánikolni Lan Zhant, ez idáig... az arcán jót múlattam. - Mit vegyek le? - Húzta össze a szemöldökét, bár sokszor láttam mikor ezt csinálja, most még is más volt, talán zavarban volt.

- Hát szerinted mit? Vedd le a ruhád... Teljesen elázott, nem kényelmetlen? - Apró, de gonosz mosoly játszott arcomon.

De ő csak elfordulva mered maga elé, míg én megszabadultam tőle. Nevetni támadt kedvem, de próbáltam komoly maradni. Ekkor még gonoszabb lettem.

- Ha nem akarod? Akkor segítek... - Ugortam oda hozzá és megragadtam a ruhája szélét, amitől csak még jobban összezavarodott és elcsapta a kezem. Most már valahogy még jobban le akartam vetkőztetni, kezdtem elfelejteni,  miért is csinálom ezt. Annyira jól múlattam.

- Wei Ying! - kiabálja - Mit csinálsz?

- Hát mi mást? - mosolygok sunyin - Hát levetkőztetlek! - Ragadom meg újból, de ő még mindig ellenáll. - Nem veszed le őket? Hát legyen... - Állok fel és kezdenék újra vetkőzni, mikor végre kihányja a vért, én meg gyorsan cselekszem. - Jó, hogy kijött belőled a vér. Jobban vagy?

Lan Zhan komolyan rám néz. - Köszönöm.

Teljesen megborzongtam ezen a komoly köszönet nyilvánításon. *Mi a fene??* - Felejtsd el, tartok mások hálájától... Főleg a te komolyságoddal. Kirázz tőle a hideg! - vakarom meg a tarkóm és végig nyalok kiszáradt ajkamon. Aztán kicsit zavartan vigyorgok rá, mint egy hülye.

Míg elláttam a sebeit, nem sokat beszéltünk, de az jobban meglepett, hogy az én sérülésemre is rakott gyógynövényt. - Ne pazarold - szóltam rá - A sérülésem nem olyan vészes. Ami persze fájt mikor megérintette, de nem csak azt éreztem, áramütés szerű futott végig a testemen, amit betudtam a sérülésnek. Csak pislogtam rá bután és nevetem.

- Ha tudod, hogy ennyire fáj, többet ne tedd.

*Most aggódik értem?* Teljesen ledöbbentem. - Nem volt szándékos, de csak egy szép lányról volt szó, mi lett volna vele ha megsebzik az arcát. 

- A sebhely a testeden is örök időkre megmarad.

- Az más. Én férfi vagyok - húzom ki magam - A férfiaknak néha kell sebhelyet szerezniük és ha meg is marad, ez azt bizonyítja, hogy megmentettem, így emlékezni fog rám.

Lan Zhan beszéd stílusa hirtelen megváltozott. - Honnan tudod, hogy egész életében emlékezni fog rá?

- Most meg miért lettél mérges? - Néztem kérdőn rá, eddig itt aggódik, most meg dühös. *Mi lelte már?*

Mire csak fújtat és elfordul. - Ha nem gondolod komolyan, ne flörtölj csak úgy.

Felvontam a szemöldököm. *Mi a fene?* - Még csak nem is veled flörtöltem - morgok az orrom alatt, aztán újra rá pillantottam - Hacsak...

- Hacsak, mi? - remeg meg a hangja.

- Hacsaknem kedveled őt...

Erre komolyan rám pillant és hirtelen még megszólalni is elfelejtettem, az átható pillantása lyukat égetettem a bensőmbe. Pár percig csak néztünk egymásba szemébe. Amikor is leesett.

- Neked tényleg tetszik? *Csak ez lehet a logikus magyarázat... De ettől miért is érzem rosszul magam?*

Csak nézett rám kifürkészhetetlen tekintettel. *Most még is mire gondolhat?* Amitől kezdtem kellemetlenül érezni magam. Felnevettem és próbáltam a zavaromat leplezni. *Azok a szemek...*

- Miért kell ezen a helyen ilyen értelmetlenségekről beszélnem, pont veled... - sóhajt.

- Mert nincs más lehetőséged, itt ragadtunk ezen a silány helyen... - mosolygok - De ha már erről beszélünk, most beszéltél velem eddig a legtöbbet. *Ez valahogy tetszik...* A mély hangja bár nem vallanám be megnyugtatott, biztonságban éreztem magam mellette.

Utána azt beszéltük, hogy várunk három napot, ha senki nem jön a megmentésünkre, akkor egyedül kell kitörnünk.

Közben csak beszéltem és beszéltem, mikor rá néztem muszáj volt elhallgatnom, szomorúnak tűnt. Biztos emlékeztettem a klánjára. *Én hülye...* Ütögettem meg a szám. És mikor kimondta, hogy a klánja nem tud jönni, mert Felhőzúg leégett, elszorult a szívem.  A parázsló lángokat néztem és pár másodpercig nem mertem levegőt venni. - Biztonságban vannak?

- Nagybátyám súlyosan megsérült, bátyám meg eltűnt. - Hallatom a hangjában a mélységes bánatot.

- Tessék? - lepődtem meg. *Mi az hogy eltűnt?* - Eltűnt? - Adtam hangot félelmemnek.

Elsőnek nem válaszolt, csak nézett maga elé. Nem tudtam tovább nézni, elfordultam és a ruhámat kezdtem gyűrögetni, utána elkezdtem hadoválni hülyeségekről, de mire vissza néztem, ő már elaludt. Nagyot sóhajtottam. *A Wennek túl messzire mentek... Ezt sose bocsátom meg!*

Így csak betakartam és egy darabig néztem ahogy alszik. Mikor meguntam a bámulást gondolkodtam, aggódtam Jiang Cheng-ért és mindenki másért is. *Feldühítettük azt a ficsúrt, ennek még lesz folytatása.*

Következő nap mikor felkeltem már Lan Zhan fent volt, furcsálltam is, hogy nem keltett fel. A sötét barlangban nem tudtam mennyi lehet az idő, csak a takaródót és a reggelt tudtam. Úgy éreztem máshogy telik az idő, de legalább egyvalaminek hasznát vettem... A Lan klán elviselhetetlen napirendje pont kapóra jött. Ha nekem azt mondja valaki, hogy egyszer ez fog segíteni az idő mérésébe... Biztos kinevetem.

Egy újabb hosszas beszélgetés után rá jöttünk mi is lehet ez a rondaság, amivel nem nagyon voltunk előrébb, de legalább hallgathattam Lan Zhan mély baritonját. Nem tudom miért is vagyok ennyire oda a hangjáért, de egész nap tudnám hallgatni... Ami persze nem lehetséges a tőmondatok királyától.

Miután beszéltünk felsegítettem és mikor láttam, hogy a teknős szörny izé elaludt elkezdtük össze szedni a fegyvereket. Legyen már valami éles is nálunk. *Bár a kardok csak fogpiszkálók a szörnynek... Mi meg az előétel.* Nevetek magamban. Lassan hagytuk el a búvóhelyünket és én végig a sebesült lábát és mozdulatait néztem. Nem akartam, hogy mozogjon, de hát olyan makacs. Erősen fogtam a karját és bár nem tetszett szétválva szedtük össze amit tudtunk. Közben kiélezett figyelemmel követük végig a legapróbb morajlást is.

Fennakadás nélkül térhetünk vissza a helyünkre, aminek nagyon örültem. Utána már nem nagyon történt semmi... Megállíthatatlanul dolgoztunk az ellentámadáson. Hát a komoly urassággal ez a pár nap is hosszabbnak tűnt... Kezdtem a csendtől bekattanni. Ezek után ha kijutok csak inni és szórakozni fogok. Bár nem utáltam Lan Zhant, ez már soknak tűnt. Néha már csak kínosan nevetem, mikor próbáltam vele kommunikálni. Az a mindentudó sötét szemei az őrületbe kergettek. *Jiang Cheng talán a világvégére mentél?* Motyogok magamban.

Végül elkezdődött a tervünk, mivel Lan Zhan megsérült biztos voltam benne, hogy én leszek az aki be megy a szörny páncéljába... A tervem egyszerű volt, megkeresem a lény gyenge pontját és kicsalogatom, hogy Lan úrfi a gyilkos húr technikával megölje.

Már csak a kivitelezés nem ment ilyen könnyen, a lény nem csak kívülről, de belülről is ugyan olyan ronda volt és még büdös is. Azt hittem elhányom magam, még most se tudom, hogy is nem rókáztam el magam. Az egyik helyen meg aszott hullákat találtam, mondom ez egyre jobb és jobb lesz. *Gusztustalan.* És persze közelebbről is meg kellett tanulmányoznom a rondaságokat. Hát igen, én se vagyok normális...

Csak egyvalami nyugatot meg, Lan Zhan hangja a fejemben. Kellett is mert egyre rosszabb dolgokat tudtam meg a mészárosról.

Mikor is beleütköztem valamibe, egy fekete kard, a teknősbe volt állítva. Nagyon réginek tűnt és valami vonzott felé, muszáj volt megfognom. Csak álltam és néztem, aztán megmarkoltam. Ahogy megérintettem, sikoly tépte szét a dobhártyámat, a halál. Szédültem, úgy éreztem forog körülöttem a világ... Tömény gonoszság.

Egy pillanatig nem tudtam mozogni, és mikor a sötét energia hátra lökött nem is tudtam sokat gondolkodni... Felébredt a kis barátom. Ezek után már nem sokra emlékszem, felgyorsult eseményként éltem meg minden másodpercet, de végül kitudtam kergetni a páncéljából. A kard úgy égett bele a bőrömbe, mintha sose akarna elengedni. Néhol annyira felerősödtek a hangok, hogy nem bírtam koncentrálni... De ahogy a sötét energia végig áramlót a testemben éreztem, hogy a kardok megmozdulnak a közelembe. Bár nem tudom hogyan, de éreztem az erőt magamban és minden éles tárgyat a szörny felé irányítottam. Kicsit olyan érzésem volt, hogy a fejem majd széthassad, forró a testem és csak kívülről uralom a testem.

Ficánkolt még egy darabig a szörny mire olyan súlyosan meg nem sérült, hogy nem tudott tovább küzdeni. Ahogy elernyedt, én is a mélybe zuhantam. Hallottam még Lan Zhan aggódó kiáltását és láttam is, hogy hozzám siet, de addigra már csak a kardot tudtam szorítani, de annyira, hogy még jobban kisercent  vérem. Éreztem, ahogy kiemel a vízből, megragadt és kivonszol. Érintése erős, határozott és a víz ellenére is meleg volt. Mire a falhoz vitt és felültettet, csak még rosszabbul éreztem magam. Vért hánytam és nem hittem el, hogy győztünk. Szaporán vettem a levegőt még beszélni is nehéz volt, de elakartam mondani mit éltem át, mikor megérintettem ezt a sötét tárgyat. Kicsit lehet összefüggéstelenül is beszéltem, de Lan Zhan figyelmesen és türelmesen végig hallgatott. - Sose gondoltam, hogy egyszer eljön az az idő, hogy az Ifjabb Lan fivér ennyire aggódjon miattam. - Néztem rá hülye vigyorommal.

Aztán egyre rosszabbul és rosszabbul éreztem magam. - Nem hittem, hogy túlélem... - Kezdett elsötétülni a világ előttem, de közben rázott a hideg. Aztán megérzem, hogy Lan Zhan a homlokomra simítja a kezét... Amitől jóleső borzongás futott végig gerincemen.

- Lázas vagy!

*Ez jó meglátás.* De már nem ment a beszéd, hallani akartam a hangját, miután megéreztem, hogy energiát ad át nekem. Olyan meleg és békés volt... Mire csak újabb hülyeség hagyta el a számat, bár megmernék esküdni, hogy mielőtt végleg elájultam... Hallottam Lan Zhan dalát.