Következő nap azzal a tervvel álltam elő, hogy beteget jelentek és megvárom, ki jön erre, de ezt hamar elvetettem. Ahogy bele gondoltam, egyből nem volt a terveim legjobbja, főleg ha tudja hogy itt vagyok biztosan nem jön el. Így fáradtan, de bementem az órákra, de mikor vége lett egyből ki is rohantam és lesben álltam. Az ebédre persze elmentem, de én voltam a legelső aki le is lépet.

Jiang Chengnek persze egyből szemet szúrt, hogy valamire készülök, de azt nem tudta, hogy még is mire. Így azonnal jött nekem papolni, hogy ne csináljak semmi szabály elleneset, mert szégyent hozok a családunkra, de persze csak mosolyogtam és legyintettem egyet. - Nyugi, nem csinálok semmit, megakarom tudni ki az aki hozza nekem a levest, ezért lesben állok.

Jiang Cheng hülyén pislog párat és vállat vont. - Miért érdekel ez ennyire téged?

Erre még én se tudtam a választ, de kíváncsi voltam... Annyira, hogy alig bírtam aludni, a tudat ott motoszkált az agyam minden egyes szegletében De hogy még is miféle gondolatok.. azt magam se tudtam vagy inkább talán nem akartam tudni. Erős vágy, de hogy mire. Hirtelen felugrottam és megráztam a fejem. Jiang Cheng nem értette a hirtelen kirohanásom, de nem firtatta.
- Nem tudom. - Hagytam annyiban a témát és mondtam Jiang Chengnek, hogy vagy itt marad és elbújik vagy elmegy. Persze, hogy nem maradt, így megint egyedül maradtam gondolataimmal és a csendben. Mindig is úgy, gondoltam túl nagy a csend Felhőzúgba, de most szó szerint vágni lehetett, még a légzésem is, mintha dübörögne a dobhártyámban.

Több órán keresztül semmi se történt, lassan kezdtem megunni. Mikor már azt hittem nem jön senki és feladni készültem, kinyílt az ajtó és egy fiatal nő állt az ajtó előtt és egy tálka volt a kezében. Úgy nézett ki, mint aki most lépett le egy festményről, tökéletes külső, rendezett ébenfekete hosszú haj, ami fel volt kötve és a megszokott Gusu klán fejpánt. Nesztelenül suhant végig, mintha csak egy szellem lenne. Sose láttam még Gusu ezen környékén nőt, hiszen ők máshol vannak elszállásolva. A Gusu klán női és férfi kultivátorai nagyon ritkán vagy éppen soha nem kerülnek egymással kapcsolatba.

Egyből leszökkentem és jócskán megijedhetett tőlem a lány, mert eldobta a kezében lévő edényt, még jó, hogy kiválóak a reflexeim, mert akkor most a földről ehetném fel a levest, ami mondjuk nem lenne a legjobb.

De hamar rendezte arcvonásait és rám emelte szép zöld íriszeit, persze nem volt olyan gyönyörű szeme, mint Lan Zhannak, de akkor is figyelemre méltóak voltak. Egyből ledöbbentem gondolataimon. *Miket nem hadoválok már itt össze...*

- Jiang klán egyik fia? Üdvözlöm uram, sajnálom, hogy megzavartam a pihenését. Nem tudtam, hogy itt lesz. Azonnal távozok. - Hajol meg és sietne el, de elé állok.

- Wei Wuxian vagyok, nem zavartál meg semmit. Te csináltad a levest? - Valamiért csalódottságot éreztem, de hogy miért is. *Az jó kérdés...*

Mikor is megrázta fejét, amitől jobb kedvem lett és mintha megkönnyebbültem volna, de ezt az érzést se tudtam hová rakni.

- Akkor tudod ki csinálta?

- Sajnálom, de nem. Én csak ide szoktam hozni, valaki a konyhába szokta hagyni. Nem tudom ki az. Most már mennem kell... Sajnálom. - Hajol meg újból és elszalad.

Kis mosoly játszott arcomon. *Milyen kis naiv és szemérmes hölgy.* Múlattam a viselkedésén, hiszen nem ezekhez szoktam. Felugrottam a tetőre és megettem mindent, aztán végig nyúltam, mint egy pergamen. Jólesően nyújtóztam egyet és az eget bámultam, a Nap melengetett és nem volt kedvem megmozdulni. Élveztem a napsütést és a kellemes szellőt, ami játékosan fújta össze- vissza a hajam. Lecsuktam a szemem és dúdoltam egy halk dallamot, amit elsodort a szél, hogy csak ő és én halljuk.

Nem tudom meddig lehettem ott, de Jiang Cheng zavarja meg az idilli és nyugodt pillanatomat. - Héj bajkeverő, neked már nem a pavilonba kéne lenned? - kiabálja kíméletlenül.

Erre felugrok és majd szívinfarktusom lesz, mert igaza van. Átugrok a kerítésen és hamar eltűnök, Jiang Cheng csak a fejét rázza és kiabál valamit, de azt már nem hallottam.

Mikor oda érek egy türelmetlen Lan Zhan fogad, szabadkozni próbálok, de semmi nem menthet meg a haragjától, így még több feladatom lesz, aminek egyáltalán nem örülök.

Nem magyarázkodtam feleslegesen, nem akartam, hogy miattam bajba kerüljön a leányzó. Már fájt a kezem és ráfeküdtem az asztalra nyavalyogva, Lan Zhan csak a szemét forgatta. – Írd! –szólít fel, úgy, mint aki nem tűr ellentmondást.

Énmeg csak tovább nyafogtam, kint akartam lenni a napsütésben és felfedezni amit eddig még nem láttam. Mai naphoz, már tényleg nemvolt kedvem, mikor végre elengedett egyből elszaladtam, mint akit a kutyák kergetnek. Mikor eljött a takarodó, Nie és A-Xianggal összegyűltünk és iszogattunk, nem is volt addig gond, míg be nem toppant Lan Zhan. Mindenki lefagyott és a srácokból kiszállt az élet, de mielőtt bármit is csinálhatott volna a ˝gyászruhás˝barátunk, megakadályoztam. A fiúk meg elszaladtak, de ami ezután jött, na azt senki nem rakta zsebre.

Legyen elég annyi, hogy a Lanok nem bírják a piát. Mikor egy pohárkától kidőlt, lefektettem az ágyra, de akkor kipattannak a szemei,ugrottam egy nagyot. Nem úgy tűnt, mint aki tudja hol van és mit csinál, ez megmosolyogtatott. Közelebb hajoltam. – Lan Zhan... – ő meg fátyolosan rám pislogott. – Mond, hogy barátok vagyunk.

Ekkor érdes, de rohadt szexi hangon megszólal, azt hittem elolvadok, dehogy jutott a szexi szó az eszembe még magam se tudom. – Barátok vagyunk.

Elállta szavam és felnevettem, erre nem számítottam.

– Tudod, hogy ki csinálja nekem a levest?

De Lan úrfi megrázta a fejét és durcásan pislogott párat.

– Te most dühös vagy rám?

De Lan Zhan nem válaszolt, csak fújtatott egyet. Megint nevetni támadt kedvem.

Mikor Lan Zhan elaludt, az ágy szélére hajtottam a fejemet és addig bámultam, míg engem is elnyomott az álom.

Reggel őrült kopogásra ijedek fel, aztán elég szép büntetést kaptam, de Lan Zhan is vállalta a felelősséget, pedig nem is az ő hibája volt, emiatt bűntudatom támadt. Neki nem kéne verést kapni és még is rezzenéstelen arccal szenvedte végig a korbács ütéseket, így én is összeszorított ajkakkal, de nem szóltam egy szót se.

Mindenem fájt mikor végeztek, Lan Zhan a saját lábán távozott, de nekem Jiang Cheng hátán kellett utaznom, mert nem bírtam megmozdulni, szerintem ez azért sok volt. Lan Zhan is nagyon ridegen bánt velem, ami rosszul eset, pedig nem sok változott köztünk, még is szarul eset.

Mikor Lan Xichen elénk lép, kedvesen beszél hozzám és most jöttem rá, hogy a két testvér egyáltalán nem hasonlítanak, max. kinézetileg, mindkettő ugyan olyan jól néz ki. Mire az jut eszembe, hogy ez még se igaz így teljesen, Lan Zhan valamiért még is más, szexibb. Persze gondolatban egyből fejbe csaptam magam, még ha nem is tudtam megtenni igazából, mert hát még a kezemet se tudtam megmozdítani.

Az idősebb Lan elmondta, hogy jutok el a gyógyforrásokhoz és mikor Jiang Cheng kíméletlenül ledobott a hátáról, lassan elkullogtam arra.

De ami ott fogadott, elállt a szavam, egy rohadt szexi nedves Ifjabb Lan, nyeltem egyet. Persze egyből kérdőre vont, hogy mit keresek itt, de mikor mondtam, hogy az idősebb Lan engedett be, nem mondott többet, csak hűvösen hümmögött.

Nehézkesen léptem be a forrásba, ami olyan hideg volt, hogy azt hittem megfagyok.  - Úristen, annyira hideg. - sivítok, mint egy madár. Láttam, hogy ez a hang hallatán Lan arca kicsit megfintorodik, de egyből rendezte arcvonásait. - Miért nem szóltál, hogy itt leszel? Azt hittem már barátok vagyunk... - Mondtam durcásan és közelebb mentem, ő meg hátrált pár lépést.

Elkezdtem levenni a ruhákat, mikor pánik ült ki ifjabb Lan arcán, ami mulattatott. - MIT csinálsz?

Ártatlanul mosolyogtam az orrom alatt. *A Lanok, mind olyan szemérmesek...* - Hát leveszem, hogy jobban érjen a víz.

Mire felugrik. - Akkor én megyek.

*Uncsii...* Magamon hagytam a ruhám és nem hagytam, hogy elmenjen. - Jól van-jól van, ne menj... nem csinálok semmit. *De mit is csinálhatnék?* Nézek el a válla felett.

Egyre közelebb érek, úgy érzem, magam, mint egy vadállat aki becserkészi a zsákmányát, amitől még szélesebbre húzom ajkam. A vigyortól már majd szétszakad a szám, de Lan úrfi vörös fülei mindent megérnek, mikor előtte megállok, megsimítom a vállát. - Lan Zhan... - búgóm szexin.

- Mit akarsz?

- Hát mit akarhatnék, semmit - húzom az agyát.

- Akkor ne érj hozzám.

Mikor ördögien elmosolyodok. - Vagyis, ha akarok valamit, hozzád érhetek?

Ekkor láttam meg, hogy az eddig magára erőltettet álca egy szempillantás alatt lehull róla. Felugrik és ideges, nagyon is ideges... *A franc, lehet túl toltam...* Megtántorodtam a hirtelen jött mozdulatól és mellkasához dőltem, éreztem heves szívverését, de nem csak ez tűnt fel, hanem a jól kidolgozott izmai. Ahogy a vizes ruhája lecsúszott vállán és előbukkant hófehér bőre, annyira csábító látványt nyújtott, hogy egy percre megakadt a levegőm. Nyeltem egyet és önkéntelenül értem hozzá, de valamiért újra érezni akartam tenyerem alatt a teste minden rezdülését. Csak pár másodperc volt, de nekem többnek tűnt, ahogy elszakadt tőlem, kirázott a hideg, de ez nem jóleső hidegrázás volt. Inkább kellemetlen, most már kitisztult a fejem. *Még is mit csinálok!?* Kiáltom le a saját fejem.

- Ez most tényleg csak véletlen volt... - Kezdtem szabadkozni, de ő már kifele indult.

Ekkor megnyílt a föld a lábam alatt és eltűntem.