//George

Április 18.

Nyelni sem tudtam, annyira izgultam.
A szorongó érzés marta a torkomat.

Részben nem szeretném ezt tenni. Talán ha most ezt megcsinálom, akkor az utolsó lehetőségemet is eljátszom, hogy a Mennybe kerüljek.

Ez esetben.. Inkább én is megyek a pokolra. — Veszekedtek a kis hangok a fejemben, miközben a kilincset szorongattam.

Benyitottam.

"Apa. Költözz vissza Japánba nélkülem." Mondtam remegve.

"Mi van?"

~~~

Hétfőn még mindig betoltam a képemet iskolába, de lélekben nem voltam ott.

Az udvaron ücsörögtem egy padon, a papírt hajtogatva, ami elég fontos volt nekem. Valójában egy levél volt.

Lepillantottam a papírra, és ráharaptam az ajkamra. Nyolc évesen még nem gondoltam volna, hogy valaha is kell majd ilyet írnom.

"George! Elneveztük a nyulat Cseresznyének!" Ugrott elém Dream egy nagy mosollyal, én nem reagáltam rá egy pillanatig.

"Cseresznye? Nem illik egy fehér nyúlra." Motyogtam, Dream még mindig csak mosolygott.

"Lehet, de azért ez a neve, mivel a volt gazdája annyira szereti a cseresznyét!" Mutatott rám egy izgatott vigyorral, mire sóhajtottam.

"Értem."

Dream játékos személyisége beragyogta a napomat, talán ezért elviselhető még az iskola. Mert ő itt van.

Néha azon tűnődöm, miért velem foglalkozik, mikor annyi lánynak tetszik.

Össze-vissza csajozhatná magát, de nem. Helyette itt áradozik nekem egy kisállatról. Édes.

~~~

Május 1.
Péntek

Nagyra nyitott szemekkel álltam Dream előtt. A szívem sajog a fájdalomtól. Sokáig nem tudtam megszólalni, de Dream illedelmesen várt.

A tekintetem ide-oda cikázott az arcán, alig kaptam levegőt. Meg akartam ölelni őt, de mikor közelebb léptem hozzá, elkapott a hányinger.

Térdre borulva hányni kezdtem, Dream pánikkal az arcán guggolt le mellém.

"George! Mi a baj?"

Megtöröltem a számat, és csak szótlanul bámultam rá egy ideig.

"Megígérsz nekem valamit?" Kérdeztem, a hangom elcsuklott.

"Persze.. Mi az?" Döntötte oldalra a fejét.

"Dream. Ültess egy cseresznyefát a házatok udvarába, és viseld gondját. Öntözd, é-és.." Nem fejeztem be a mondatot, zokogni kezdtem.

Nem akartam, hogy Dream még jobban aggódjon, de nem tudtam nyugton maradni.

"George!" Dream a hátamra tette a kezét, már meg sem kérdezte, mi a bajom.

"Ígérd meg!" Töröltem le a könnyeimet, de azok csak tovább folytak.

"Ígérem! Ígérem, ültetni fogok egy kibaszott cseresznyefát! Ne sírj!" Szorította a vállamat aggódva.

Végre megnyugodtam, és felálltam. Egy borítékot szorongattam, majd kinyújtottam Dream-nek.

"Ez meg mi?" Kérdezte.

"Nyisd ki május ötödikén, kedden. Oké?" Tettem össze a kezeimet, remélve, hogy Dream tartja majd a szavát.

"Rendben."

Elmosolyodtam. Hosszasan Dream szemébe néztem, azzal a buta mosollyal az arcomon.

Ő is mosolygott rám.

"Én most hazamegyek. Viszlát, Dream."

"Viszlát, George!"

~~~

Május 4.
Hétfő
02:28

Kifújtam az összes levegőmet amit eddig bent tartottam, miközben az üres, sötét iskolaudvaron álltam éjszaka.

A tavaszi szellő megcsapta az arcomat, a fekete hajnalban ragyogott a Hold.

Egy furcsa élvezet hulláma futott át a testemen, amint körülnéztem. Annyira hibás amit csinálok, de akkor sincs bűntudatom.

Az iskolában nagyon sokan bántottak, így könnyebben teszem meg ezt.
Remélem egy életre meg fogják jegyezni ezt.

Legyen valami felkavaró is az életükbe ezeknek az embereknek!

Felpillantottam az égre, a könnyek a szememben elmosták a csillagok fényét, így csak vibráló csíkokat láttam az égbolton.

Egyszerre éreztem magamat megkönnyebbültnek, és feszültnek.

A cseresznyefához sétáltam, és átöleltem. Annyira sajnálom, hogy itt kell hagynom.

Gyönyörű rózsaszín szirmok hullottak a virágzó fáról. Elmosolyodtam, miközben a könnyek hevesen hullottak a szemeimből.

Átcsúsztattam az ujjaim között a kötelet, és egy erős csomót kötöttem rajta.

Ekkorra már minden feszültségem megszűnt, csak arra tudtam gondolni, hogy végre vége.

Amint a fa ága köré tekertem a kötelet, elgondolkodtam. Kicsit bizonytalan voltam, de a rosszabbik énem elhatározta, hogy akkor is megteszem. Itt. Az iskolaudvarban.

Bár láthatnám annak a sok borzasztó embernek az arcát ma reggel, mikor megérkeznek iskolába.. Nagyon sajnálom, Dream.

A kötél erősítve volt, már csak egy dolog volt hátra. Amint megfogtam a csomót a kötélen, és a fejemhez emeltem, remegni kezdtem.

Rettenetesen fájt a szívem.
Miért bánnak velem ilyen szörnyen?
Anya, miért hagytál egyedül?

Nem akarom ezt tenni! De nem akarok úgy élni, hogy minden este azt kívánom, bár ne kelnék fel.

Inkább okozok fájdalmat magamnak most az egyszer, hogy többé ne kelljen szenvednem.

Én csak boldog szeretnék lenni.
Azt hiszem, ebben az életben ez lehetetlen.

Az ajkamra haraptam, és a  nyakamra húztam a kötelet.
A lélegzetem lelassult.

Viszlát, te kegyetlen Élet!