//George

Március 7.

Járok iskolába, de órákra nem megyek be. Nem nézek senkire. Csak ülök a cseresznyefa alatt.

A ceruza a kezemben, papír az ölemben. Lepillantottam a csuklómra, és hányingerem lett.

Nagyon sokat fogytam egy hónap alatt. Máskor is volt már problémám a súlyommal, de ilyen vékony még sosem voltam.

Nem mintha már számítana.

Úgy látszik nem én vagyok az egyetlen, aki ellógta az órát. Két lány nevetgélt az udvaron, majd mikor megláttak engem, enyhe undor keletkezett az arcukon.

"Mint egy kibaszott csontváz.."

Suttogta az egyik lány, de már nem zavart. Csak bámultam őket egy üres tekintettel, majd ismét írni kezdtem.

Épp kicsengettek, és még mielőtt bárki meglátott volna, bementem az iskolába, majd a mosdóba.

Szánalmas, hogy olyan emberek elől bújok el, akik nem is foglalkoznak velem. Valószínűleg senkinek nem tűnik fel a létezésem, csak ha bántani akarnak.

Dream szavain kattogott az agyam, miközben a cipőmet pöcköltem az ujjammal.

Valóban túlreagálom?

Ki kéne élveznem a fiatalságomat, de én csak a problémáimmal foglalkozom.

Sosem voltam optimista, és hogy őszinte legyek, kényelmesen érzem magamat, mikor szomorú vagyok.

Nem tudom miért, de olyan nyugtalanító boldognak lenni.

Talán azért, mert eddig akárhányszor boldog voltam, mindig valami borzasztó dolog történt utána.

Vagy mert öt éve, én boldog voltam azon az estén, majd a semmiből arra nyitottam be a szobába, hogy az édesanyám felvágta az ereit. Tragikus, de ez történt.

Nem tudom pontosan, mikor lett minden olyan rossz, már csak arra eszméltem fel, hogy nem bírom tovább.

Sóhajtottam, majd megpróbáltam összeszedni a gondolataimat az íráshoz, mikor valaki benyitott a mosdóba.

Nem stresszeltem rajta, csak csendben kell maradni, és nem fogják megtudni, hogy itt vagyok.

"George..?"

Ez most komoly? Beletúrtam barna fürtjeimbe ami már eléggé megnőtt, és kissé belelógott a szemembe.

Kiléptem a fülkéből egy unott tekintettel.

"Direkt óvatosan jöttem be, hogy senki ne lásson.." Motyogtam, Dream pedig kínosan megvakarta a nyakát.

"Öh, szóval.. Beteg vagy?" Kérdezte aggódóan.

"Nem, csak pocsékul nézek ki." Forgattam meg a szemeimet, mire hevesen megrázta a fejét, és közelebb lépett.

"Nem erről van szó! Igazából.. Így is nagyon szép vagy!" Mondta szégyenlősen, az arca kicsit elpirult.

"..."

Bármennyire is nehéz bevallani, jól esik, mikor Dream ilyeneket mond. Ilyenkor melegség tölti el a szívemet, és úgy érzem, van még remény.

De aztán meglátom a szemében az aggodalmat, és rögtön hibásnak érzem magamat.

"De tényleg.. Van valami baj?" Döntötte oldalra a fejét.

"Nem.."

Láttam Dream tekintetén, hogy nem hitt nekem. De köszönöm neki, hogy nem nyaggatott tovább.

"Egyébként.." Szólaltam meg. "Nem szeretnél véletlenül örökbe fogadni egy nyulat...?" Kérdeztem, összeráncolva a homlokomat.

"Tessék...? Van nyulad? Örökbe akarod adni? Nem értem." Emelte meg a szemöldökét a szőke.

"Van egy nyulam. Fehér színű és lány. Nagyon barátságos!" Próbáltam meggyőzni.

"De... Miért akarod örökbe adni?" Nézett rám kérdően.

"Mert nem fogok tudni róla gondoskodni." Motyogtam a földet bámulva.

"Miért?"

"Az mindegy."

Ezután Dream csak gondolkodott egy pillanatig, majd megvonta a vállát.

"Én nem bánom. Majd még megkérdezem a lakótársamat erről, de felőlem jöhet." Mosolygott rám, mire én hálásan bólintottam.

~~~

Március 30.

Bizonytalanul álltam Dream-ék háza előtt, szorongatva a nyulam ketrecét, amiben az állat volt.

"Sajnálom.." Suttogtam a kis élőlénynek, szomorúan nézve őt.

Hirtelen az ajtó nyitódott, az ismerős barna hajú fiú fogadott egy barátságos mosollyal.

"Szia! George, igaz? Tavaly nyáron már találkoztunk egyszer." Mondta Sapnap, mire bólintottam.

"Ah, i-igen. Szia!"

"Be tudsz jönni egy percre?" Kérdezte Sapnap, én pedig igent mondtam.

Amint beléptem a házba, megcsapott a cigaretta és füstszag, vaníliás férfi parfümmel keverve. Nem volt rossz, egész komfortos volt az illat. Egyből felismertem ezt az aromát, ugyanis ez volt Dream mindennapi illata. Cigaretta és Vanília.

A nappaliban az említett szőke ült a kanapén, majd felnézett a telefonból, és meglepődve elmosolyodott.

"George!"

Először csak engem nézett, majd megpillantotta a ketrecben lévő nyulat, és izgatottan elvigyorodott, felpattanva a helyéről.

"Aww, nem hát nem ennivaló?" Gügyögött Dream, mintha valami csecsemővel beszélne.

Sapnap elnevette magát, majd egyetértett.

"Tényleg édes. Mi a neve?" Nézett rám a fiú, én pedig kínosan elnéztem.

"Igazából.. Nem adtam neki nevet." Jelentettem ki, erre mindketten meglepődve néztek rám.

"Nem adtál neki nevet? Miért?" Kérdezte Dream, de nem mertem válaszolni, így csak megvontam a vállamat.

Néhány fontosabb dolgot elmondtam a kisállat tartásáról, majd elmentem. Marasztalni akartak, de nem akartam elfogadni.

Még el kellett intéznem pár dolgot.
Plusz, az arcom elvörösödött, mikor azt kérdezgették, mi a neve a nyúlnak, vagy miért nem neveztem el.

A neve valójában Káprázat. Szinonimája az "álom"-nak. Álom mint Dream.

.

Ha tetszett ez a rész, kérlek nyomj egy csillagot!

29. fejezet – Vihar előtti csend

Sziasztook<33