- Soha nem halok meg!
- Ígéred? - kérdezem sírva.
- Ígérem! Most pedig menjünk vadászni! - mosolyodik el Ace majd kezét felém nyújtva felsegít.
- Rendben! - mondom én is mosolyogva és már rohanok is után.

- Luffy! - Ace kártyáját próbálom felszedni a földről amikor is meghallom a hangját. Előre nézve teljesen ledöbbenek.
- Ace... - leblokkolok. Nem is kicsit. Amikor feleszmélek addigra már magamhoz ölelem, nehogy elessen. - Ezt még meglehet gyógyítani! Nem olyan vészes! - mondom kezemet a hátára tapasztva ahol egy hatalmas lyuk tátong.
- Luffy... - mondja nevemet.
- Megigérted! Azt mondtad soha nem halsz meg! - könnyezek és szorosabban magamhoz ölelem.
- Nem kel félned. Itt - mutat a mellkasomra - tovább fogok élni! - hangjában hallani lehet a vidámságot.
- De megigérted!-mondom ugyan úgy de egy kicsit eltol és a szemembe néz.
- Köszönöm. Hogy szerettetek. Főleg te Luffy! - mondja mosolyogva aztán elenged és eldől. Ijedten kapok utána de már a piszkos porban fekszik.

- ACE! - leesek az ágyról. Az egész testem remeg és a levegőt kapkodva veszem. Most is sírok tehetetlenül, mert nem bírtam megmenteni. A többiek szerencsére nem ébredtek fel, így kimegyek a hideg levegőre. A fűben elterülve nézem a csillagos eget közben pedig próbálok nem Ace-re gondolni. De nem megy. Mindig csak ő. Amit ígért. Sanji is ugyan azt, ugyan olyan hangsúllyal mondta. Ez meg rémiszt. Nem akarom, hogy meghaljon. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy nélküle éljek tovább.
- Mi történt? - kérdezi valaki.
- Csak rosszat álmodtam. - mondom csukott szemmel, de a rémképek így sem képesek elhagyni.
- Biztos álom volt? A testvéred nevét kiabáltad. - leül mellém, katanáit pedig maga mellé teszi.
- Sanji. Ugyan azt mondta amit Ace. Hogy soha nem fog meghalni. Félek, hogy meghal. Annyira félek. - szemeimet takarva ülök fel és kezdek el sírni - Olyan tehetetlen vagyok Zoro! Erősebb lettem de így sem tudom őt megmenteni! - két erős kart érzek meg magam köré fonódni.
- Hidd el. Nem fog meghalni, hisz itt vagyunk neki mi. Legfőbbképp te! - hangja nyugodt és magabiztos. Könnyen lebír nyugtatni.
- Hiszek neked. És neki is. De ott van rá az esély, hogy... meghal. - kezdek bele de ekkor valaki hátra fordítja a fejem és megcsókol. Zoro ijedten enged el, valaki ismét megölel és az ölébe rak.
- Nem fogok meghalni, soha sem! - mondja szemeimbe nézve Sanji.
- Na végre, hogy ide értél. - mondja Zoro Sanjira nézve.
- Akadt egy kis probléma közben. - magyarázza a szakács és rám néz.
- Micsoda? - kérdezem.
- Semmi, nem nagy dolog. - mondja.
- Rendben. - magamhoz ölelve szívom be cseresznyés illatát, ami egyenest megbabonáz. Talán tulságosan is mert a nyakához hajolva beleharapok egy aprót.
- Lu...Luffy! Mit csinálsz?! - kérdezi riadtan Sanji de megint megharapom gyengén.
- Szerintem inkább megyek aludni. Látom jól el vagytok.
- Jó éjt Zoro! - köszönök el tőle és tovább folytatom amit csinálok Sanji-val.
- Nem vagyok hús! - mondja én pedig rá nézek.
- Tudom. De annyira jó az illa - akarom folytatni de elkezdi puszilgati a nyakam.

Sanji:

Olyan puha a bőre. Imádom! Lassan haladva végignyalom a nyakát, majd elkezdem szívogatni. Hallani akarom a hangját.
- Na Sanji! Ez csikish - mondja a végén nyöszörögve. Mostmár tudom hol az érzékeny pontja.
- Akarod, hogy folytassam? - kérdem szemeibe nézve. Egy lassú bólintást kapok válaszul, ami nem eléggé meggyőző. - De lehet elsőnek fájni fog és - akarnám folytatni de felál és a kezemet megfogva elkezd húzni.
- Akarom! - mondja akaratosan és abba a szobába megyünk ahol délután is voltunk. A kanapéra ledönt majd elkezdi le venni rólam az inget de a gombokkal bajlódik.
- Segítsek? - kérdezem de szétszaggatja. Nem viccelt, tényleg akarja... Ez esetben hamár ennyire be van indulva akkor segítek neki még egy kicsit. Gyorsan fordítottunk magunkon én így kerültem felülre ő meg alulra.
- Nem leszek veled gyengéd ezek után, ugye tudod? - nézek rá de szemeiben csak a vágyat vélem felfedezni..
- Sejtettem. Na de csináld már! - mondja sóhajtva.

A reggelt már azzal kezdem, hogy hányok a wc felett. Fullra ki vagyok merülve és most sokkal fáradtabb vagyok, mint tegnap.
- Azért ne a wc-n halj meg. - mondja kintről egy hang így miután megmosom az arcom kinyitom az ajtót.
- Nem tervezem. - mondom egyet lépve de már az ájulás kerülget, így Marimo-ba kapaszkodok és nekidőlök.
- Szarul nézel ki. - ölel magához.
- Úgy is érzem magamat. - mormogom, de aztán a mellkasomhoz kapok. Olyan, mintha szorítana. Nagyon fáj és a kezeim is remegnek a dohány után.
- Szóljak Choppernak? - kérdezi aggodalommal a hangjában.
- Nem kell. Kibírom. - mondom de a vállára kap és el kezd vinni valahova.
- Az életed forog kockán! Nem veszed észre?! - kérdezi és bemegy Chopper szobájába. A kanapéra tesz és mivel senki sincs idebent, ezért elmegy megkeresni az orvosunkat.
Megint elkezd fájni a mellkasom, de most sokkal erősebben. A kanpéról a földre esek, ahová eléggé beverem a fejemet. Úgy érzem, nem kapok rendesen levegőt. Már a légzés is fáj.
- Igen, bent van a szobában. - nyit be valaki de nem bírok megmozdulni sem.
- Sanji! - hallom meg az ijedt hajó orvos hangját aki hozzám rohan. - Jól vagy?! - kérdezi aggódva.
- Fel rakjam az ágyra? - kérdezi Zoro de a lábam alá nyúlva már fel is tesz.
- Fáj valamid? - kérdezi rám nézve Chopper.
- Miért kék a feje? - kérdezi Zoro elég jogosan mivel fuldoklok. Próbálok legalább köhögni de nem jön semmi sem. Valami van a torkomban. Kapkodok egy rohadt kuka után, amit ahogy meglátok már oda is rohanok és elkezdek bele hányni. Még mindig érzem, hogy valami van ott de egy tapodtat sem mozdul. Próbálok lenyúlni a torkomon de nem sikerül ezért megint meghánytatom magamat, hátha kijön.
- Mi baja van a szakácsnak? - kérdezi Zoro.
- Valami megakadt a nyelőcsöbében? - hangzott ez inkább kérdésnek, mintsem válasznak,  mondja Chopper amikor is újra érzem, hogy kapok levegőt. A szekrénynek döntve a hátamat hunyom le a szemeimet közben pedig a kukát szorosan magamhoz tartom.
- Minden rendben? - ül le mellém Marimo.
- Ezt én nem bírom... - mondom könnyezve.
- Chopper. Megnéznéd Luffy-t? Ha kérdezi, hogy hol van Sanji akkor mond azt neki, hogy a konyhában láttad. - mondja váratlanul Zoro.
- Rendben! - mondja és elmegy.
- Mit nem bírsz? - kérdezi Zoro.
- Ezt az egészet, hogy ilyen gyenge vagyok! Most pedig itt van ez is. A rák. Utálom! - mondom már sírva.
- Mennyi esélyed van?
- 5-10%. - szólalok meg egy idő után.
- De akkor van esélyed a túlélésre! Tudom, hogy erős vagy, nem adnád fel olyan könnyen. - hangjában valami furát vélek felfedezni, mintha bíztatna.
- Én nem olyan vagyok, mint te, Zoro. Kiskorom óta meg akartam halni, mondván úgy sem hiányoznék senkinek sem. Ezért kezdtem el már 10 éves koromban cigizni. Aztán amikor próbáltam leszokni, mert találkoztam veletek akkor már nem bírtam. Sőt. Egyre többet akartam. Most meg itt vagyok egy vödörrel a kezemben amiben a saját vérem van és haldoklok - magyarázom sírva. Hirtelen két erős kar fonódik körém ami meglep.
- Mielőtt találkoztam Luffy-val én is ilyen voltam. Azért nem haltam meg, mert fogadalmat tettem egy gyerekkori barátomnak aki a legjobb kardforgató akart lenni a világon. De aztán történt egy baleset, meghalt. Most én viszem tovább az álmát, és ha Luffy aznap nem mentett volna meg akkor már rég halott lennék. - meséli el.
- Ezt nem tudtam. - válaszolok meglepődve.
- Luffy megmentett. Mert hittem benne. Te talán nem hiszel benne? - kérdezi szemeimbe nézve.
- De. De félek, hogy - akarom folytatni de hirtelen az ölébe rak ami nem kicsit lep meg.
- Luffy bármit megtenne érted! Most is biztos miattad aggódik! Nézd meg! A csapat azt akarja, hogy bízz bennük. Akkor miért nem bízol? - kérdezi és a derekamat megfogva ölel magához. Miért viselkedik ilyen furán? Talán meg kellene kérdeznem.
- Miért viselkedsz így velem? - kérdezem de csak tovább ölel csöndben. Hosszú percekig semmit sem mond aztán kibukik belőle.
- Kedvellek.