1 hetet voltam otthon és szétuntam az agyam. Reggel anyuék elmentek dolgozni, Zoli meg suliba így a délelőttömet egyedül töltöttem. Ja nem teljesen egyedül Gina itthon volt velem. Az idő nagy részébe zenét hallgattam, megcsináltam a leckét, olvastam és megfőztem az ebédet. 3 óra körül Zoli hazajött és jött vele Zsófi is, meg egyszer Ákos. Ilyenkor Zsófi megadta a leckét, utána pletyiztünk vagy 2 órát. Addigra anyáék is hazaértek szóval 7-ig velük beszélgettem. Este pedig Zolival voltam. Na nem úgy!!!!! Vagy az én szobámba vagy az övébe filmeztünk, de volt, hogy csak egy szobába ültünk nyomkodtuk a telefont, vagy én olvastam ő pedig tanult. Azt hiszem most már barátok vagyunk. Láttam Zolin, hogy tényleg próbálkozik, de néha láttam, hogy rajtam felejti a pillantását. Olykor az ajkamat bámulta és a tekintete különösen csillogott. Néha úgy nézett rám mintha várna valamire máskor meg úgy mintha elérhetetlen lennék. Ami amúgy valamilyen szinten igaz is. Elgondolkodva emeltem fel a fejem és néztem ki az ablakon. Borongós idő volt, de nagyon reménykedtem, hogy nem fog ma esni. Ugyanis ma randizok. Igen Zsófi leszervezte nekem a vakrandit azzal a 23 éves egyetemistával. A legközelebbi Starbucks-ba találkozunk 2 óra körül. Sajnos Zsófi nem volt hajlandó elárulni a nevét, még fotót se mutatott így tényleg úgy éreztem, hogy vakrandizni fogok. Kíváncsi leszek, hogy hogy ismerjük fel egymást a srácal.
-Na szia -libbent be a szobámba Zsófi.
-Szia -néztem rá elmosolyodva majd megöleltem.
-Izgulsz? -kérdezte lehuppanva velem szembe.
-Ami azt illeti inkább kíváncsi vagyok -vontam meg a vállam.
-Ez most telitalálat lesz igérem. Az első pillanatba bele fogsz zúgni -jelentette ki.
-Tudod, hogy már nem hiszek az első látásra szerelembe -forgattam meg a szemem és elnevettem magam.
-Pedig létezik nekem elhiheted -sütötte le a szemét.
-Csak nem a titokzatos fiú? -érdeklődtem.
-De igen ő -pirult el.
-Amúgy haragszok rád emiatt. Én neked mindent elmondok, te viszont semmit se mondasz a lovagodról -mutattam rá.
-Mert nem tehetem -motyogta.
-A legjobb barátnőd vagyok, nekem bármit elmondhatsz -tettem a kezem a karjára.
-Igen tudom -mosolyodott el halványan.
-Nem foglak faggatni, ha elmondod elmondod, de csak tudd én sose ítélkeznék feletted -mosolyogtam rá.
-Ahogy én se feletted -szorította meg a kezem. Egy ideig csendben ültünk egymás kezét fogva. -Na akkor válasszuk ki a ruhádat -pattant fel és a szekrényemhez ment.
-Nem akarok túl kihívóan öltözni -álltam mellé én is.
-Hmm -gondolkodott miközbe a ruháim közt turkált. Végül kivett egy fehér nadrágot, hozzá pedig egy piros magasnyakú pulcsit. Gyorsan felvettem aztán hagytam, hogy elbíbelődjön a hajammal, meg a sminkemmel.
-Ugye tudod, hogy önmagamat kéne adnom? -érdeklődtem a sminkem láttán. Zsófi cicaszemet húzott nekem az ajkamra pedig piros rúzst kent.
-Ez lehetnél te, ha rendesen sminkelnéd magad -válaszolta mire megforgattam a szemem. -Na kész is vagy -bólintott miközbe befújt egy nagy adag parfümmel.

°°°

Fél óra múlva már a Starbucks-ba ültem az egyik széken és türelmesen várakoztam. Mikor már 2:15 volt elővettem a Vad angyal első részét és beletemetkeztem. Magamba viszont a srácot szidtam. Kissé pofátlannak tartom, hogy ennyit késik. 5 perc még oké. Na de 15????? Ha megjelenik, már ha eljön biztos, hogy számon fogom kérni rajta.
-Bocsi te vagy Emma? -kérdezte egy kedves, bársonyos hang. Felemeltem a fejem és elvesztem egy jégkék szempárba. A srácnak szőke haja volt, jégkék szeme és vakító mosolya. Ráadásként amikor mosolygott gödröcskék jelentek meg az arcán. Izmos volt, de nem túlságosan. Fekete farmer volt rajta, egy fehér póló és egy fekete bőrdzseki. Brutál helyes volt, szinte természetfelettien helyes.
-Izé..igen én vagyok -mosolyodtam el zavartan.
-Huh...hál Istennek már azt hittem elmentél -fújta ki a levegőt megkönnyebbülten. -Molnár Dénes vagyok -nyújtotta felém a kezét. Dénes, még a neve is jól hangzik -gondoltam.
-Magyar Emma -ráztam meg a kezét elpirulva.
-Sajnálom, hogy késtem, az unokahugaim feltartottak -ült le a velem szemben lévő székre.
-Hány évesek? -kérdeztem mosolyogva.
-5 és ikrek -vigyorodott el.
-Nehéz dolgod lehet velük -jegyeztem meg.
-Nem annyira. Tündérek mindketten és igazából hmmm....ezt neked küldik -vett elő egy összehajtott papírt.
-Nekem? -pislogtam csodálkozva miközbe kíváncsian széthajtogattam. Emma, bár nem ismerünk, de szeretünk és Dénes nagyszerű fiú!!! -Mit is mondtál hány évesek? -néztem Dénesre elvörösödve.
-5 miért mit küldtek? -kerekedett ki a szeme.
-Te nem tudod? -vontam fel a szemöldököm.
-Megeskettek, hogy nem nézhetem meg -harapott az ajkába.
-Hát akkor ez az én titkom a csajokkal -csúsztattam a könyvembe a papírt. -Mondd meg nekik, hogy köszönöm és, hogy észben tartom -mosolyodtam el.
-Megmondom -bólintott mosolyogva. -Mit olvasol? -érdeklődött és a tekintete a könyvre vándorolt.
-A Vad angyalt -pirultam el.
-Azt hiszem láttam a sorozatot, nem volt olyan rossz -biccentett.
-Te szereted a Vad angyalt? -kerekedett ki a szemem.
-Nem, nem szeretem, csak nem volt olyan rossz -ellenkezett mire elnevettem magam. -Rendeltél már? -kérdezte.
-Nem, még nem -ráztam meg a fejem.
-Mit kérsz? -állt fel.
-Egy kávét, de várj oda adom a pénzt -nyúltam a táskámhoz.
-Ragaszkodom hozzá, hogy én fizessem -tette a kezemre a kezét.
-De...-ellenkeztem.
-Nincs semmi, de Emma -mosolyodott el.
-Hát jó -sóhajtottam fel.
-Valami sütit? -pillantott le rám.
-Sajnos nem tudnék dönteni -sóhajtottam fel.
-Akkor megleplek -vigyorgott rám aztán a pult felé indult. Ábrándos mosolyal néztem utána. Hogy milyen jó pasi -gondoltam álmodozva.

°°°

Zsófinak igaza lett, bár nem első látásra, de a randink végére jócskán belehabarodtam Dénesbe. Teljesen megfogott és elbűvölt. Dénes olyan fiú volt aki, bár tisztába van azzal, hogy milyen jól néz ki, de ezt egyáltalán nem használja ki. Kiderült, hogy a Színművészeti egyetemen utolsó éves és imádja a gyerekeket. Valamint nem az a nagy csajozós, de most kivételt tett, mert érdekesnek talált. Az idő repült és csak 4 óra körül eszméltem fel.
-Ööö...-kezdtem az ajkamba harapva.
-Menned kell? -érdeklődött.
-Igen -bólintottam.
-Hazavihetlek? -mosolygott cukin.
-Ha nincs más fontosabb dolgod -pirultam el.
-Dehogy van -vágta rá.
-Akkor menjünk -álltam fel és belebújtam a kabátomba majd megfogtam a táskám. Kiléptünk a Starbucks-ból és Dénes egy fehér Toyotához vezetett. -Jó kocsi -biccentettem mire elmosolyodott. Kinyitotta nekem az anyósülés felőli ajtót mire elpirulva rámosolyogtam és beszálltam. Dénes beszállt mellém majd beindította a kocsit. Automatikusan megszólalt a zene is, nekem pedig felcsillant a szemem mikor meghallottam Bereczki Zoltántól a Lehetsz királyt.
-Hangosabbra vegyem? -pillantott rám.
-Igen légyszi -vigyorogtam mire elnevette magát aztán hangosabbra vette és mindketten elkezdtünk énekelni. Dénesnek átkozott jó hangja volt, még Pásztor Ádámot is lepipálta. A házunk előtt Dénes megállt és lehalkította a zenét. Mindketten kiszálltunk és ő elkisért a kapuig.
-Jól éreztem magam -nézett le rám.
-Igen én is -néztem vissza rá. -Kellemesen csalódtam -tettem hozzá.
-Akkor ezek szerint nem lenne ellenedre ha többet találkoznánk? -csillant fel a szeme.
-Ha te is úgy gondolod, hogy volna kedved -sütöttem le a szemem.
-Igen, lenne -bólintott mosolyogva és láttam, hogy enyhén elpirul. -Akkor majd beszélünk -kezdte
-Rendben -bólogattam. -Szia Dénes -köszöntem el.
-Szia Emma -nézett a szemembe aztán hozzám hajolt és egy gyors, könnyed puszit nyomott az arcomra.
-Szia -suttogtam újból mire elvigyorodott aztán a kocsijához sétált és beszállt. Magam előtt összefont kézzel, mosolyogva néztem a távolodó kocsi után. Amikor már nem láttam, megfordultam és belöktem a kaput. Ekkor észrevettem Zolit aki az ablakból figyelt. Széles mosolyal az arcomon integettem neki és bementem a házba.
-Sziasztok -kiáltottam énekelve miközbe lerugtam a cipőm aztán a konyha felé vettem az irányt.
-Szia kicsim -mosolygott rám anya. Leültem az egyik székre és nagyokat sóhajtozva néztem magam elé. -Hogy sikerült a randi? -kérdezte anya.
-Szerelmes vagyok -ujságoltam boldogan.
-Csak nem? -lépett be mosolyogva Tomi.
-Dénesnek hívják és irtóra cuki pasi. A színművészeti egyetemen utolsó éves, imádja a gyerekeket -áradoztam. -Nem hagyta, hogy én fizessek mindent ő ált. Jégkék szeme van, szőke haja, izmos, állati jó illata van és olyan édes amikor zavarába elpirul -mosolyogtam miközbe magam elé idéztem Zoli arcát. -És anya gödrécskéi vannak amikor mosolyog. Ráadásul nem az a nagy csajozó gép, ebbe a randiba is azért egyezett bele mert érdekesnek talált -ujjongtam. Anya mosolyogva hallgatott és amikor rámnézett, láttam, hogy könnyes a szeme. -Minden rendben? -kérdeztem aggódva.
-Persze csak olyan jó téged boldognak látni. Mindig azt mondogattad, hogy senkinek se kellesz, de ez nincs így. Én már most kedvelem Dénest mert boldoggá tesz téged -hadarta mire felpattantam és jó szorosan megöleltem.
-Akkor nincs ellenvetésed, hogy találkozzunk? -kérdeztem.
-Dehogy van -jelentette ki. Boldogan mosolyodtam el.
-A szobámba leszek, elmondom Zsófinak is -pusziltam meg aztán a szobám felé vettem az irányt. A konyha ajtó mellett szinte beleütköztem a falnak dőlő Zoliba. -Minden rendben? -torpantam meg.
-Persze -válaszolta. -Hogy érezted magad? -kérdezte, de nem nézett rám.
-Ez volt életem legboldogabb két órája -pusziltam meg az arcát aztán a szobámba siettem.
-Nekem meg a legpocsékabb -suttogta maga elé, de én azt már nem hallottam. Lehuppantam az ágyamra és elővettem a mobilom.

Emma Magyar: Szia! Hazaértem.

Zsófi a következő pillanatban már hívott, mire élmény beszámolót tartottam neki. Nem győzte bizonygatni, hogy ugye ő megmondta. Miután letettük, megvacsoráztam anyuékkal aztán lefürödtem és a szobámba mentem.
-Emma -szólt utánam Zoli.
-Igen? -fordultam meg.
-Van kedved filmezni? -kérdezte halkan. Az ajkamba haraptam majd habozva bólintottam. -Mit nézzünk? -érdeklődött.
-Nem tudom válasz te nyugodtan -vontam meg a vállam.
-A múltkor is én választottam -emlékeztetett.
-Nem gond -ráztam meg a fejem.
-Szóval ez mostantól így lesz? Bepasiztál és akkor én már nem is kellek? -csattant fel hirtelen.
-Te meg miről beszélsz? -kerekedett ki a szemem.
-Nagyon jól tudod te azt -lépett közelebb hozzám.
-Nem, nem tudom, kérlek magyarázd el -fontam össze magam előtt a kezem. Zoli egy ideig csak nézett rám aztán lassan megrázta a fejét.
-Felejtsd el -sziszegte majd a szobájába ment és becsapta maga után az ajtót. Dühösen csörtettem a szobámba és vágódtam le az ágyamra. Ám a rosszkedvemet mintha elfújták volna amikor Facebookra fellépve megláttam, hogy Dénes ismerősnek jelölt. Széles mosolyal, hevesen dobogó szívvel jelöltem vissza.

Dénes Molnár: Szia :)

-Igen -suttogtam magamhoz szorítva a telefont és nehezen tudtam megállni, hogy ne kezdjek el boldogan visítozni.