Jacquline éppen a fürdőszobában mosta a haját, miközben Maestro a mosógép tetején ülve olvasgatott egy divatmagazint.

- Minek van neked ebből ennyi?- kérdezte értetlenül a férfi, lapozgatva a sminktanácsok és a szépségápolási termékekre érvényes kuponok között.

- Talán mert nő vagyok, és ilyenje minden nőnek van.- mondta Jacquline, akinek a kádba lógatott fejjel igen nehezére esett a beszéd.

Maestro a szemeit forgatta, majd tovább lapozgatott. Szellem-alakban bárhova be tudott menni, bármire le tudott ülni anélkül, hogy kárt tenne a tárgyakban, vagy valaki észre venné. Ez hasznos volt. Mégis legtöbbször az emberi alakját használta, talán azért, mert azt szokta meg, azzal egyébként is legalább annyi lehetősége volt, mint szellemként. Pillanatok alatt jutott egyik helyről a másikra, és bár valószínűtlenül sovány volt, de nem volt gyenge.

Jacquline-ék háza egy teljesen átlagos, hosszúkás alaprajzú kertes ház volt. Nem volt benne semmi különleges. Most mégis, sokkal otthonosabb volt mint Maestro hatalmas, rideg, fényűző kastélya.

Abban a bizonyos kastélyban természetesen még mindig állt a bál, a család egyfolytában veszekedett, az egyetlen szerencséjük az volt, hogy nem voltak szomszédok mert ha lettek volna biztosan kihívták volna rájuk a rendőröket. A Normal Valley rendőrség olyan volt, mint bármelyik amerikai kisváros rendőrsége. Az ott dolgozó rendőrök felületesen dolgoztak, és bár jóindulatúak voltak, de észből sajnos igen kevés jutott nekik. És nem voltak túl jó véleménnyel Maestro családjáról. Ahogyan a polgármester sem. Normal Valley igen híres volt a rossz polgármesterekről. Az eddigi összes konzervatív gondolkodású, szűk látókörű gonosz vénember volt, pont úgy, mint a mostani. Maestrot híresen utálták a polgármesterek. Ha nem is piszkálták éppen, mindig meggyűlt velük a baja. Sokat mesélt róluk Jacquline-nek. Volt egy, aki a fejébe vette, hogy lebontatja a kastélyt, és amikor odament, hogy csak azért is kilakoltatja Maestrot, a két szolgálóval együtt, elég volt a férfinek megvillantania a szemét és a vénember azonnal nyugdíjba vonult. Ennél persze volt rosszabb is. Az egyik egyenesen el akarta kergetni Normal Valleyből. Odaállított a házába egy csapat nagyon de nagyon gyáva, ijedős kispolgárral, hogy akkor ők most a törvény nevében elkergetik. Az embereket Maestro persze jól el is tudta szórakoztatni. Sajnos, szegény polgármester viszont annyira megtébolyodott az egésztől, hogy kiugrott a csukott ablakon. A javítást persze nem fizette ki. Többen próbálkoztak komolyabb megfélemlítéssel, fenyegetőztek, miegymás, de a kísértet persze egyikőjüket sem vette komolyan. Úgy tartotta, hogy aki komolyan veszélyes, annak nem jár a szája, hanem cselekszik. Normal Valleyben meg ilyen nincs.

Jacquline miután végzett a hajmosással, felvett egy nagyon csinos, flitteres, királykék mini ruhát, egy elegáns cipővel, mert kitalálta, hogy akkor ők most táncos szórakozóhelyre mennek. Maestro is alkalomhoz öltözött, feszes, fekete műselyem nadrágban és csillogó kék ingben összeöltözött Jacquline-el. A hosszú, göndör, fekete hajtincseit laza copfba fogta a tarkóján, Jacquline, hosszú, sötét haját kiengedve hagyta.

Amikor már negyed órája sétáltak, Jacquline befordult egy szűkebb kis utcába. Ott egy ezüst színű, fakó egyszárnyú ajtó mögül dőlt a zene. Az ajtóban fekete nadrágos férfi állt, fölül egy szál rózsaszín mellényben, és csokornyakkendőben. Izmos volt, barna haja rövidre vágva, napszemüveget viselt. Ő lehetett a kidobó. Vagy olyasmi. Az ajtó fölött, villogó rózsaszín neon-lámpa hirdette a hely nevét: Glitter. Mellette a nyári szellőben lobogott egy aprócska de nem elhanyagolható szivárvány zászló.

Mikor beléptek Maestronak elkerekedett a szeme, mert ilyet még Amsterdamban sem látott. Az épület két teremből állt, az egyikben tömegnyomor, hangos zene, a másikban bárpult, színpad és lézengő, egymással komoly beszélgetéseket folytató extravagáns öltözékű fiúk és férfiak. Volt ott minden, a rózsaszín lakkbőrtől a fekete szegecsesig. Nő... az kevés volt. A kevésből is a túlnyomó része magas volt, markáns arcú, sok sminkkel, mély hanggal. Amelyik meg a kisebb része, nos... az ténylegesen nő volt, de nagyobb férfi tárasasággal érkezett, röhögcsélt. Igen, meg kell hagyni, Normal Valley bigott hely, de mint mindenhol, itt is vannak melegek, tehát van igény egy meleg bárra. Ilyen tehát a Glitter. Maestro és Jacquline elfogyasztottak egy-egy italt, majd bementek a parkettre és táncoltak. Maestro cseppet sem érezte rosszul magát, sőt, éppen ellenkezőleg. Az itt összegyűlt, jókedvű emberek mind abban a cipőben jártak mint ő. Csak éppen más miatt.

Amikor a bárpultnál ültek, hátulról megkopogtatta a vállát valaki. Hátrafordult. Egy szőkített hajú, világoskék felsőt viselő fiú állt mögötte, két másik feltűnően különleges férfivel.

- Ne haragudj, hogy megkérdezem. De ugye te vagy az a pasi aki a kastélyban lakik?- kérdezte félénk mosollyal a fiú.

- Én vagyok. -felelte Maestro kicsit zavarban.

- Tudod, szerintem, tök értelmetlenül mondanak rólad sok hülyeséget az emberek. Nem is ismernek.

Ez a kijelentés nagyon jól esett Maestronak. Talán nagyobb az összetartás azok között, akik valamiért mások.

- Randy Riley.- mutatkozott be a szőke fiú.- Örülök, hogy megismerhetlek.

Maestro kezet nyújtott.

- Gyertek, bemutatlak titeket a háziasszonynak!- mondta a fiú, és ellentmondást nem tűrően magával húzta Jacquline-t és Maestrot.

Hátra mentek egy elkerített asztalhoz, amiből több is volt a terem bal felében. A vörös, párnázott padon egy magas, vékony nő ült elegáns, fekete nagy estélyiben. Vörös, göndör haja leért a derekáig és szokatlanul nagy volumennel bírt. Az arca annyira ki volt festve, hogy Jacquline először műanyag próbababának nézte. Mély hangján bemutatkozott, mint megtudták, ő Regina Rivers, a hely egyik transzvesztita előadója. Miután bemutatkoztak, Regina így szólt:

- Köszöntelek a csillogás világában, bármire szükségetek lenne ide nyugodtan jöhettek.

- De hát... Nem is tartozunk közétek.- mondta megszeppenve Jacquline.

- Az nem számít, kis hölgy. Mi mindenkit szívesen befogadunk, mindenkinek szívesen segítünk. Tudod, minket kevesen fogadnak el, de szeretnénk összetartani.

Maestro és Jacquline az este folyamán több, mint húsz új ismerőst szereztek, és bár még nem tudták de ezek az újonnan született barátságok nagyon nagy jelentőséggel bírtak.

Eközben a Normal Valley városházán, Brian Jones polgármester az éjszaka közepén magához hívatta Jacob Franklin rendőrfőkapitányt.

- Kapitány! De jó, hogy itt van. Hogy halad az ügyünk?

- Sajnos, mint tudja nem intézhetünk razziát a Glitterben, mert az homofób megnyilvánulás lenne.

- Azok a kisebbik gondom. Azokat én majd úgyis elintézem.- sóhajtott a polgármester, megigazította jellegtelen zakóját.- Mi van azzal a cirkuszi bohóccal. Tudja azzal a csodabogár pasassal akinek még normális neve sincsen.

- Semmi hír róla uram. Hiába nyomoztatok utána, csak úgy a semmiért nem lehet bezáratni. Ki kell találni valamit. Valamit, amivel okot adhat rá, hogy elkapjuk.- gondlkodott hangosan a fekete rendőr, megvakarva a bajszát.

- Elkapjuk.- vágta rá a polgármester.