Huszonnégy évvel később

Reggel hét óra volt, Párizs utcáit a nyári reggel fénye borította. A macskakövek halkan koppantak egy-két korai járókelő lába alatt. A hosszú utca végén egy olcsóbb fajta szálloda volt. Bent már ment a rohanás, már ilyen korán reggel is. A pultban egy kedves kinézetű, fiatal nő ült várva az első betévedő vendéget. 

A hatalmas forgatag, rohangáló dolgozók és korán kelő vendégek között szinte észrevétlenül lépett be egy újabb vendég, akin látszott, hogy külföldről jött, valószínűleg hosszabb időre. Huszonnégyév-körüli, sovány de nem magas fiú volt, feszes kék farmernadrágot és egy kötött, szürke pulcsit viselt, ami azonban kicsit lógott rajta, mivel vagy két-három mérettel nagyobb lehetett a szükségesnél. Tejeskávé-barna bőre volt és finom, mondhatni már nőies arcvonásai. Állkapocsig érő, göndör, fekete haját szétfújta a szél, össze-vissza állt, mindenfele, csak arra nem, amerre ő akarta. A fiút ez látszólag mégsem zavarta, mert külselye játékos rendezetlensége valószínűleg a korai kelésnek volt betudható. Szép arcán egy igazán elbűvölő mosoly ragyogott. Egyetlen kézipoggyásszal érkezett, amikor a pulthoz ért letette majd kedvesen köszönt a fáradt recepciósnőnek, aki ugyancsak kedvesen köszönt vissza.

- Jó reggelt!Miben segíthetek? 

- Hosszabb időre szeretnék kivenni egy szobát. Amíg nem találok megfelelő lakást magamnak.- mondta a fiú, a hangja lágyan csengett. 

A recepciósnő belenézett az előtte fekvő papírtömbbe. 

- A legfelső emeleti 47-es szoba megfelel? 

- Igen, köszönöm. 

- Rendben uram. Milyen névre? 

- Michael James.- felelte a fiú, majd akaratlanul is a pulcsija alatt rejtőző ezüstlánchoz nyúlt. 

Mikor felért a kicsi de otthonos szobájába nekiállt kicsomagolni. Csak négy szett ruhát, a füzetét és az iratait hozta magával Amerikából. Andy még a repülőtéren a lelkére kötötte, hogy minden héten írjon és látogasson haza a születésnapján vagy karácsonykor. Michael ezt örömmel meg is ígérte. Gary szokás szerint elérzékenyült és nem bírta visszatartani a könnyeit. A fiú mosolyogva gondolt vissza minden nagy pillanatra, amikor Gary elsírta magát: a zongoravizsgájára négy évesen, az első napjára az iskolában, a tizedik születésnapjára, amikor együtt elmentek a Los Angeles-i fashion week-re, és arra a napra, amikor felvették a középiskolába, és arra is amikor végre megkapta a papírt a szakmájáról. Andy és Gary nagyszerűen nevelték és csodálatos gyerekkort biztosítottak neki. Olyat, amiről minden gyerek csak álmodni mert. Andy sokat mesélt neki a szüleiről, akiket soha nem ismert, mert még egészen kicsi korában meghaltak egy balesetben. Legalábbis a nagybátyja ezt mondta, de Michael, valami megmagyarázhatatlan módon azt érezte, a szülei élnek és szeretik. Nagyon szerette hallgatni a történeteket a szüleiről. A bátor és gyönyörű anyjáról és a titokzatos, csodálatos apjáról. Sokat nézegette a medált az ő arcképükkel. Szinte kísértetiesen, a megszólalásig hasonlított külsőleg az apjához, csak a bőre színe volt az anyjáé. Tudta azt is, hogy egy Normal Valley nevű kisvárosban született és, hogy azon a napon, amikor a szülei "meghaltak", Gary is elvesztette a férjét ugyanabban a balesetben. Akkor vitte el magával mindkettőjüket Andy és Garynek csodálatos társa lett, akivel szerető családként nevelték őt. A fiú annyira elgondolkozott, hogy észre sem vette, mennyi az idő. Gyorsan átcserélte a pulcsiját egy fekete ingre és rohant dolgozni. Michael azért érkezett Párizsba, hogy az egyik legjobb divatszalon stylistja legyen. Különleges szépérzékkel rendelkezett mindig is. Útközben tovább gondolkozott a gyerekkorán, a szülein, és az egész életén. Vajon milyen lehetett ismerni őket? Tudta, hogy bár soha nem találkozhat velük, teljes szívéből szereti mindkettőjüket. Mielőtt beért volna a munkahelyére beugrott a postára, feladni a képeslapot, amit Andy kért. Szokása volt, hogy minden fényképet, képeslapot kétszer írt meg egyszer Andyéknek, egyszer pedig a szüleinek, és nagybátyja lelkére kötötte, hogy juttassa el oda, ahol született. Gyerekkora óta mindig ez ment a fényképekkel. Miután feladta a leveleket és az érkezésekor csinált képeket újból kilépett Párizs ragyogó napsütésébe, hogy az álmait kövesse. 

Maestro és Jacquline újabb fényképet kapott azon a reggelen. 

Drága Szüleim!

Ma megérkeztem Párizsba, ahol divattanácsadó leszek. Ez volt az álmom gyerekkorom óta. Andy és Gary jól vannak, már most hiányoznak, de megígértem nekik, hogy minden héten írok, és így lesz ez veletek is. Akárhol is legyetek a világon, remélem jól vagytok és büszkék vagytok rám, mert én az vagyok rátok még így, ismeretlenül is. Nagyon szeretlek titeket. Ha lehetne egy kívánságom, azt kívánnám, bárcsak láthattatok volna felnőni. 

Ezerszer ölel titeket szerető fiatok: Michael

Arról azonban fogalma sem volt, hogy a kívánsága valójában teljesült.