Jungkook pov.

Mindig is imádtam hallani, ahogy armyik a nevemet kiálltság és éljeneznek, hogy alig várják, hogy lássanak. Szerettem ezt hallani...de most nem szívesen hallgatom. Hogy miért nem? Mert mióta megérkeztünk a koncert helyszínére, azóta én a vécé felett térdelek, miközben kiadok magamból mindent, amit csak ma ettem. 

Ideges vagyok és lámpa lázas, de persze nem annyira, hogy így kötsek ki, mint a mai nap. Sok minden történt az elmúlt hetekben, amiket nehezen tudok feldolgozni és sajnos nem segít benne ez a koncert sem. 

Taehyung és én nem beszéltünk mióta leöntöttem vízzel....elkerültük egymást, csak gyakorlás közben voltunk együtt, de akkor sem szóltunk semmit, még annyit sem, hogy menj arrébb. Nagyon fáj...azt hittem ha nem lesz mellettem könnyebb lesz, de nem lett az. Már elkéstem ezzel, hisz teljesen belebolondultam. Annyira szeretem, hogy az már bűn. 

Könnyes szemekkel felállok a vécétől és kimegyek megmosni az arcomat. A sminkemnek annyi, ahogy a hajamnak is, szóval nem ártok azzal, ha lemosom magamról a szétfolyt sminket. A koncert hamarosan elkezdődik, én pedig úgy nézek ki mint egy mosott szar. Rosszul vagyok, szédülök, fáj a gyomrom és a torkom a sok hányástól. Hogy fogok így fellépni a színpadra, mikor már hangom sincs? Érzem, ahogy a torkomban levő gombóc egyre nagyobb lesz, mint a hányingerem is. Nem szabad idegeskednem különbem nem fogok eljutni a vécétől a színpadig. 

Nagyjából meg igazítottam az izzadságtól átázott hajammat és elhagytam végre a mosdott. Ahogy kiértem rögtön elkaptak a sminkesek és leültettek a székbe, majd neki álltak újra "emberi" kinézetre formálni. 

-Jól vagy? - Namjoon leül a mellettem lévő székre és végignéz rajtam. 

-Persze, semmi bajom. - Mosolygok rá bizonygatva, hogy jól vagyok, nem akarom, hogy kis padra ültessen, amiért aggódik miattam. - Kicsit izgulok, de ahogy kimegyünk a színpadra elfog múlni. 

Aggódva megfogja a kezemet és mélyen a szemeimbe néz, én pedig csak mosolygok rá akár egy idióta. Minden rendben lesz, menni fog, megtudom csinálni. 

-Mi jövünk. - Taehyung hangját meghallva megrezzenek és nyelek egyet. A tükörből látom, hogy engem néz, de ahogy észreveszi, hogy én is őt nézem, akkor elkapja a tekintetét. 

-Mindjárt végeznek Jungkook-al utána mehetünk. -Namjoon feláll és Tae elé lép és mond neki valamit, de nem hallom mit. 

Gyorsan megcsinálják a hajam és a sminkem, igazítanak a ruháimon és már kész is vagyok. Sietve felállok a székből és a többiekhez megyek, akik már nagyon várnak. 

-Mehetünk? - Néz rám Jimin aggódva és a vállamra teszi a kezét. Én csak bólogattok és mély levegőt veszek. Istenem kérlek, csak a színpadon ne hányjam össze magam. 

Kilépünk a színpadra és meghallom a rajongok sikításait, éljenzéseit, ami melegséget szokott okozni a szívemnek, de most inkább félelmet érzek. A többiek integetnek, köszönnek, én pedig csak megyek előre fel sem nézve. Félek, ha rájuk néznék, még jobban görcsbe rándulna a gyomrom. 

Elkezdjük az első dalunkat és táncunkat, ami az elején jól megy, de érzem hamarabb elkezdtem fáradni mint a többiek. Lassabbak a mozdulataim és az éneklés is nehezen megy, sokszor akadozik a hangom, meg bele lihegek. Érzem, hogy egyre kétségbeesetten táncolok  és éneklek egyszer, majdnem el is essek. 

Végre mikor vége az első dalnak, lemegyünk a színpadról átöltözni, piheni. Mindenki felspannolva nézi vissza a koncertet, míg én fáradtan zuhanok a kanapéra, akár egy hulla.  

-

-Biztos minden rendben? Nem nézel ki valami jól...- Leül mellém Jin és a homlokomra tesz egy vizes ruhát, ami most nagyon jól esik a felhevült testemnek. - Szólni kéne valakinek, hogy nézzen meg. - Ezt meghallva kipattannak a szemeim és kétségbeesve ülök fel. 

-Nem kell, jól vagyok, Hyung. 

-Nem vagy jól, elrontottad a táncot is. 

-De jól vagyok! -Jin mérgesen előveszi a telefonját, majd az arcomba nyomja. Az előbbi táncot mutatja, amiben majdnem elestem. 

-Így néz ki az, aki jól van? - Nyelek egyet idegességemben és eltolom a telefonját a kepémből. 

-Hagyj már békén! - Felemelem a hangom és ellököm a kezét, majd felállok és kimegyek a pihenő szobából. Miért nem hagy békén ma senki sem? Tudom, hogy nem vagyok ma a toppon és akkor mi van? Ezzel nem segítenek, inkább még idegesebb leszek tőlük. 

Nem megyek messzire a szobától, sőt az ajtó mellett a falnál megtámaszkodok és neki dőlök. Nem akarom, hogy lekamerázzanak ilyen állapotban, nem akarom, hogy bárki is így lásson. Nem sokára úgyis elmúlik és akkor minden rendben lesz, ez a kis lámpaláz nem állhat az utamba.

A falmentén lecsúszva leülök a parkettárára és hátra döntöm a fejem a falnak. Mindjárt fel kell mennünk a színpadra, addig össze kell szednem magam. 

-Mit csinálsz itt? - Tae végignéz rajtam, majd leül mellém, meg sem kérdezve, hogy egyáltalán akarom-e, hogy ide üljön. 

-Mit akarsz, Hyung? - Morgom, rá se nézve, sőt még a fejemet is az ellenkező irányba fordítóm. Valamiért nem szereti, ha Hyungnak szólítom, ezért is hívom annak. Hadd érezze a törődést.

-Tessék. - Odanyújt az orrom elé egy palackos vizet, amit nem akarok elvenni, de nagyon szomjas vagyok, ezért félretéve a az egomat kikapom a kezéből és meghúzom a palack tartalmát. - Lassan! Ha gyorsan iszod, akkor kifogod hányni. 

-Ha rád nézek hányingerem van. - Ahogy ezt ki mondtam rögtön meg is bántam. Ez túlságosan is kemény volt úgy, hogy közben aggódik értem. Félve felé fordulok és a szemeibe nézek, ami most tele vannak szomorúsággal. - Sajnálom, nem akartam. 

-Hagyjuk rossz ötlet volt idejönnöm. - Feláll a földről és elakar menni, de én nem akarom, hogy elmenjen. Felé nyúlok és elkapom a csuklóját. 

-Tae...ne hagyj itt. 

Meglepődik és egy darabig nem mozdul, csak engem figyel azokkal a varázslatosan szép szemeivel. Az ajkai elnyílnak egymástól, mintha mondani akarna valamit, de nem teszi. Mostanában mindig ezt teszi, úgy csinál mintha mondani akarna valamit, de a végén sosem mond semmit. Én pedig csak reménykedek, hogy egyszer azt mondja, hogy szeret...de mindig, csak csalódnom kell. 

-Kookie.. -Suttogja a nevem, miközben végre megmozdul és letérdel hozzám, én pedig továbbra is fogom a csuklóját el nem engedve azt. -Én...én..- Dadogva közelebb hajol hozzám, amitől a szívem vagy kétszázzal kezd el verni a mellkasomban. Olyan rég nem láttam már ilyen közelről. -Kookie..- Mintha habozna még a szemeit is leveszi rólam, helyettem inkább a földet nézi. 

-Mondd már ki! - Türelmetlen vagyok, azt akarom, hogy végre mondja ki azt amire gondol. Azt amit a szívét nyomja és ne kerülgesse a forrókását. Nem mond semmit, csak hallgat...nekem, pedig a szívemet töri szét. 

Elegem van...

Elengedem a csuklóját és felállok a földről, de nem veszem le a szemeimet róla. Látom a szemeibe a kétségbeesést, de már nem érdekel, belefáradtam a sok várakozásba és reménykedésbe. Nem akarok többet miatta szenvedni. 

-Vissza kell mennem átöltözni. - Fáradtan beletúrok a hajamban és hátat fordítók neki. 

-Kookie várj! - Kiabálja és érzem, ahogy megfogja a kezemet és maga elé ránt. Már ő is felállt és velem szemez, de most nem kétségbeesést látok a szemében, hanem elszántságot, ami meglep. 

Az egyik kezével átkarolja a derekamat, míg a másikkal összefonja az ujjainkat. Megnyalja az ajkait, benedvesítve azt és közel hajolva rátapad az enyémre. A meglepődéstől, levegőt is elfelejtek venni, a szemeim tágra nyílnak, a testem pedig megfeszül. Annyiszor képzeltem már el milyen érzés lenne, ha az ajkai az enyémen lennének, hogy milyen puhák és finomak lennének. Azt, hogy milyen lehetne a vékony karjaiban lenni, miközben átölel, hozzám bújik. 

Annyiszor képzeltem már el, de soha nem gondoltam azt, hogy ez egyszer megfog történni. Boldogan ölelem át a nyakát és csókolok neki vissza, még bele is mosolygok. Soha nem hittem volna, hogy egyszer az enyém lesz. 

Sajnos a csók nem tart sokáig, hamar elválik tőlem, de a szemeimet akkor is lehunyva tartom. Megakarom őrizni ezt a percet, soha nem akarom elfelejteni milyen is volt, a karjaiba lenni. Érzem, ahogy a hosszú ujjaival végig simítja a felhevült arcomat, ezzel kérlelve, hogy nézek rá, amit megteszek. 

-Olyan aranyos vagy, Kookie - A mosolya lágy és iszonyatosan szexi. 

-Te pedig gyönyörű vagy. - Vigyorodok el pajkosan. Remélem tudja, hogy most már az enyém és többet nem engedem el. 

Felfogom falni és magam alá gyűrőm. 

Remélem tetszett. 😊