Jungkook pov: 

Reggel izomlázzal és rémálom keltem fel. A tegnap esti kis bunyó nagy hatással volt rám, lelkileg és sajnos testileg is. Megalázva,összetörve érzem magam, hisz olyan  tehetetlen voltam, miközben Jimin mindent beleadott, még akkor is, ha sokkal nagyobb volt nála az ellenfél. Én pedig mozdulni se mertem annyira be voltam fosva...soha nem volt hatalmas önbizalmam, de ezek után már az sem maradt. 

Az önmarcangolás közepette kikelek az ágyból és rögtön a szemközti ágyra téved a tekintetem. Tae nem jött be aludni...lehet még haragszik rám? Vagy olyan ronda az összevert képem, hogy rám sem bír nézni?

Nagy sóhaj után a szekrényemhez sétálok, ahonnan kiveszek egy, egyszerű szürke pólót, majd fehér cipzáras felsőt, egy hozzá illő fehér melegítő nadrágot. Kiveszem a fekete arcmaszkomat is, meg hozzá illő sapkát. Kiakarok menni futni, ezért kell a védelem. Nem akarom, hogy egy rajongó meglásson így. Soha többet nem tudnám lemosni magamról. 

Gyorsan magamra dobom a ruhát és kimegyek a szobából, ahogy a nappaliba érek meglátom Taet. Mélyen alszik a kanapén, egy vékony pléddel betakarva. Legszívesebben letérdelnék elé és megsimogatnám azt a pihe puha arcát, de nem tehetem. Nincs hozzá elég bátorságom, hisz mi lesz akkor, ha felébred és meglátja az undorító arcomat? Nem akarok kockáztatni. 

Egy kis szenvedés után végre otthagyom az alvó szépséget és bemegyek a konyhába. Meg sem lepődök, mikor meglátom Jint forgolódni a tűzhelynél. 

-Jó reggelt hyung, nem vagy már beteg? -Kérdezem leülve az asztalhoz, ő gyorsan felém fordul, majd elém tesz egy tányér tükörtojást. 

-Dehogynem! - Leülve mellém fáradtan felsóhajt, míg vállát nyomkodja egyik kezével. - Ebben a bandában, ha nem vagyok talpon kitörik a harmadik világ háború is. 

-Igaz. - Elmosolyodok és elkezdek enni, bár nem vagyok éhes, de ha már elém rakta akkor már illő belőle ennem. 

-Hogy érzed magad? - Érdeklődik kedvesen, mégis óvatosan. 

-Jól, semmi bajom, Hyung. - Bátorítóan elmosolyodok, hogy lássa nem hazudok, vagyis inkább hogy elhitessem ezt vele. 

Az igazság az, hogy szörnyen érzem magam, úgy érzem, hogy az a kín, ami a szívemet és a testemet mardossa lassan ketté szakít. A torkom fáj, levegőt alig tudok venni a visszatartott sírástól, de nem a tegnapi nap miatt, nem a testem ért fájdalom miatt, hanem inkább a lelkiek miatt. Taehyung miatt....csak is miatta. 

-Hyung elmegyek a játszóra egy kicsit, majd jövök. - Választ nem várva felpattanok a helyemről és kisietek a konyhából. A nappalin áthaladva nem nézek az alvó szépségre, nem akarom látni, elakarom felejteni. Mert, amit iránta érzek nem normális, nem is egészséges dolog. 

A játszótérre érve megteszem a szokásos körömet, hogy kitisztítsam a fejemet. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de a nap lassan felkelt én pedig fáradtan dőltem neki egy fának. Érzem, hogy majd kiszakad a tüdöm, a lábaim leszakadnak és a testemen levő sebek lüktetnek. Lehet mégsem vagyok olyan jól testileg sem? Fáradtan elindulok a hinták felé, hogy leülhessek végre, de meg látok valakit a helyemen ülni. Nem kell sok idő, hogy rájöjjek ki is az az idegen, hisz szépségét messziről felismerném.

Miért van itt? Miért néz ki olyan szomorúan? Összezavarodva figyelem a távolból, de nem merek közelebb menni hozzá. 

-Hol lehetsz? 

A szívemben érzek egy szúrást, mintha szíven szúrtak volna egy éles késsel, majd szépen megforgatták volna bennem. A szavaiban akkora szomorúságot és fájdalmat érzetem, hogy bele remeg az egész testem. Szorosan magamhoz akarom ölelni, nyugtató szavakat suttogni a fülébe. 

Lassan megindulok felé, de egy percre sem veszem le róla a szemeimet,  úgy nézzem mint aki attól fél, hogy hirtelen eltűnik a szemei elől. Ahogy odaálltam elé, nem szóltam semmit, csak vártam, hogy rám nézzen azzal a gyöngyürü sötét íriszeivel, amit pár másodperc múlva meg is tett. 

-Mit csinálsz itt, Hyung? - Kérdezem kicsit zavartan, hisz olyan szemekkel néz rám, mint akit ezer éve nem látott. Amúgy komolyan mi ez a ruha rajta? Nem ebben aludt az éjszaka? Na meg ez a szexi papucs...talán aggódott értem? Vissza vezetve a tekintetemet az arcára ijedten tapasztalom, hogy könnyek folynak le rajta. Aggódva lehajolok hozzá és meg fogom a kezeit. -Miért sírsz? 

Értetlenül néz rám és megtapogassa az arcát, látom, hogy meglepődik ahogy meglássa a könnyeit. Tényleg ennyire aggódott volna értem? Lassan megremegnek a vállai és halkan felzokog. Nem értek semmit. 

-Én...én..- Próbál megszólalni, de folyton elcsuklik a hangja. Istenem hogy lehet valaki ilyen aranyos? Nem birok magammal és szorosan magamhoz ölelem őt, amit viszonoz. Az arcát édesen a nyakamba fúrja, amitől odalent megindul valami bennem....

Legszívesebben soha nem szakadnék el tőle, örökké így maradnék vele összebújva. Bárcsak így lenne, bárcsak ő is ugyan úgy szeretne, ahogy én szeretem. 

-Sajnálom...- A hangja annyira erőtlen, hogyha nem lenne közel a fülemhez lehet meg sem hallanám. Jobban magamhoz ölelem, miközben érzem, hogy mindjárt elsírom magam a karjai között. Nagyon nehezen tudom visszafogni a könnyeimet, ami annyira erősen akar kitörni belőlem, de most nem a szomorúság miatt, hanem  a boldogságtól. Örülök, hogy nem haragszik rám, amiért olyan csúnyán ellöktem magamtól a fotózáson. 

-Nincs miért bocsánatot kérned, hisz nem a te hibád...ha nem sértődtem volna meg azon a hülyeségen tegnap, akkor aznap nem mentél volna el.- Suttogom fájdalmasan, bocsánat kérően amire eltol magától és mélyen a szemeimbe néz, azokkal a kutakodó íriszeivel. Látom, ahogy szétnyílnak az ajkai és mintha mondani akarna valamit, de csak tátog némán. Nem siettetem helyette várok, hogy kimondja azt, amit a szívét nyomja, de nem teszi....helyette lehajtja a fejét. 

Nem tudom mit vártam....

-Taehyung mi a baj? -  Halkan ejtem ki ezt a pár mondatot az ajkaim közül, vigyázva a megszólítással. Nem szabad elfelejtenem, hogy ő nem úgy tekint rám, ahogy én rá. Ő nem szeret engem és soha nem is fog...ideje végre észhez térnem. Nem állom világban élek, ahol mindenki boldogan él míg meg nem hal, vagyis nálunk nem így fog végződni a történet. 

-Kookie, miért jöttél ide? - Ne szólíts így, ne fájdítsd jobban a szívem! Érzem ahogy az ajkaim megremegnek, ezért beleharapok, ezzel meggátolva a nemsokára kitörő sírásomat. Még jó, hogy rajtam van a maszk és nem látja a sírásra álló szám. 

-Edzetem meg futottam egy kicsit. - Mondom visszanyerve az önuralmamat és leülök a mellette levő hintára. -Nem értem, Jin Hyung nem mondta? 

-Szóval.... jól vagy? -Idegesen lökök magamon a hintán és csak hümmögök egyet rá se nézve. Ha most látná az arcomat biztos meglepődne, mert akkora mosoly látszódik rajta, hogy majd szét szakad az arcom. Jólesik az aggódása, mert különlegesnek érzem magam tőle egy kis időre. 

-Aggódtál értem. - Jegyzem meg, inkább magamnak, hisz több ilyen biztos nem lesz, ezért jobb lesz felírni valahová. 

-Miből gondolod? - Mérgesen rá nézek, amit nem láthat a maszk miatt, de igen is mérges vagyok. 

 -Hát nem is tudom. Tegnap ebbe a fehér trikóba és szürke melegítő nadrágba aludtál el az este. Na meg az a papucs. -Nevetek idegességemben, amit remélem nem vesz észre. 

  -Jó lehet, hogy egy kicsit aggódtam érted. Tegnap történtek miatt megijedtem, hogy te is olyan szar állapotban vagy, mint Jimin. - Miért Jimin szar állapotban van? Uram isten micsoda egy rossz barát vagyok, úgy eljöttem otthonról, hogy rá se néztem. 

  -Jól vagyok Hyung, igaz akkor egy kicsit megijedtem. Még soha nem vertek meg és én soha nem is verekedtem. Ezért is nagyon felnézek Jiminre, hogy a kis termete ellenére is szembe szállt azzal a férfival.  

Megunva a beszélgetést felállok a hideg hintából és elé állok. A kezemet kinyújtom neki, nem kedvességből, inkább megszokásból. Lassan felnéz rám, fáradtan meggyötörve, mint aki most ért haza a háborúból. Olyan mintha nem én lennék megsérülve, hanem inkább ő. 

  -Ideje menni Hyung, így megfogsz fázni. - Megfogja a kezem én pedig felhúzom, majd elengedem a pihe puha pancsát, amit úgy szeretnék fogni minden egyes nap, miközben sétálunk. Megrázom a fejem és elkezdek sétálni mellette a tisztestávolságot meghagyva. El kell felejtenem őt!  

Egész úton nem szóltunk egymáshoz és otthon sem volt másképp. Ahogy hazaértünk, Jin le ordította Tae fejét, amiért elhagyta a házat, miközben nem sokára menniük kellene a fotózásra. Miután átöltöztek már szálltak is be a kocsiba és sietek a fotózás helyszínére.  Mi pedig gondolva egyet elmentünk próbálni a táncunkat, hisz nem sokára fellépésünk lesz és még nem tartunk sehogy sem. A táncot vagy százszor kezdtük újra, mert Jimin és én mindig elrontottuk. Jimin a testén ért fájdalom miatt, én pedig a bennem tomboló miatt. 

- Na jó pihenő. - Kiabálja Suga és leül a padlóra, amit nem sokkal követnek a többiek is. Én Jimin mellé ültem, hogy tudjak vele beszélni, megnyugtatni, ha szükséges. 

-Nagyon fáj? - Kérdezem megsimogatva a fejét, amit a lógat bánatában. 

-Neked nem? - Motyogja rám sem nézve, sőt még a kezemet is lesöpörte magáról. Meglepődve kicsit elhúzódva  figyelem továbbra is, duzzogó valóját.

-Nekem is fáj, de attól függetlenül nem leszek olyan seggfej mint te. - Mérgesen meglököm a vállát, amit lehet nem kellett volna, mert olyan vérben forgó szemekkel néz most rám, hogy rögtön összerosálom magam. Látom, ahogy megemeli a kezét, gondolom hogy arcon üssön, vagy legalább vállon bokszoljon, de valamiért nincs kedvem megvárni, hogy mit is akar azzal a kézzel. Gyors mozdulatokkal térdeimre támaszkodok, majd nagy lendülettel ugrok a nyakába szorosan megölelve. 

Nem mozdul, lefagyott, ahogy én is rajta csimpaszkodva. Nem gondolta volna, hogy így fogok támadni, mondjuk én sem, de nem ez a lényeg. Kicsit megtolom magam, ami következménye képpen lenyomom a földre és szépen elterülök rajta, amit egy halk nyögéssel díjaz. Belebújok szorosan a nyakába és továbbra is ölelem őt, el nem engedve egy pillanatra sem, amit szerintem nem is bán, hisz még nem lökött le magáról, de szerintem nem is fog, érzem ahogy lassan átkarolja a hátamat az egyik kezével a másik pedig a hajamba túr. 

-Olyan idegesítő vagy. - Morog, de érzem, hogy közben mosolyog. Gyengéden megsimogassa a fejbőröm, amire én behunyom a szemeimet. Olyan kellemes...de jó lenne, ha Tae simogatna így, vagy, ha rajta tehénkednék miközben ő pucéran fek-...na jó azt hiszem tényleg abba kéne hagynom ezt, mert a végén Jimin megérez valamit a combjának nyomódni.

-Végre meg jöttetek. - Meg hallom Hobi hangját a távolból,  ezért gyorsan felemelkedek Jiminről de, csak annyira, hogy lássam kijött. 

Jin és Tae áll az ajtóban talpig  kinyalva. Azt a fekete farmernadrágot megnézném még párszor rajta munkán kívül is.  Tökéletesen kiemeli a kecses csípőjét és pompás fenekét, ami olyan kerek akár egy alma. Megnyalom gondolkodás nélkül az ajkaimat, majd a szám szélét is mert észre vettem, hogy kifojt egy kis nyál a számból a gusztusos látványtól. 

Most komolyan, hogy kéne túllépnem rajta, mikor már a látványa ilyen hatással van rám? 

Nehezen leveszem a szemem a déli tájairól és felnézek rá, bár lehet kár volt, mert ő is pont engem néz. Lehet észre vette, hogy "azt" nézem nyálamat folyatva? Remélem nem...

-Kezdesz nehéz lenni Jungkookie.- Nyögi Jimin édes vékony hangon. Annyira kiszorítottam bele a levegőt, hogy még a hangja is elvékonyodott, bár anélkül is elég lányos hangja van.

-Ezzel azt akarod mondani, hogy kövér vagyok? - A kezemet a szívemhez teszem, mit akit tényleg megsértetek volna. 

Sunyi mosolyra húzom az ajkaimat és helyett foglalok a csípőjén, miközben elkezdem csiklandozni, mire ő mint aki megvadult rázkódni kezd alattam, majd röhögni. Alig birok fent maradni rajta, mert olyan hevesen dobálja magát, hogy majd ledob. Örülök, hogy jó kedve lett és hát nekem is jó kedvem lett. Kellett egy olyan ölelés, amitől nem izgulok fel.  

-Akkor kezdjük előröl. - Feláll Hobi a padlóról és a zene lejátszóhoz megy. Nem értem, most akkor nem fognak átöltözni a fiúk? Visszanézek Taera, de ő már egy melegítőben van, ahogy Jin is. 

Mikor és hogyan? Miért nem vettem észre, hogy átöltöznek?! Lemaradtam egy rohadt jó lehetőségről, hogy Tae meztelen lássam. 

Mindenki felállt a helyéről és újból elkezdtünk próbálni, de már sokkal jobban ment, sőt egyszer sem rontottuk el Jiminnel a táncot, amire mindketten nagyon büszkék voltunk, bár helyettünk valaki más rontotta el és miatta kellett újra meg újra kezdeni az egészet. Taehyungra néztem, aki kifulladva, izzadtan dobta le magát a hideg padlóra, akár egy hulla.  Nagyon sokszor elrontotta a koreográfiát , vagy túl lassan lépet, vagy gyorsan, vagy sehogy sem. Úgy látszik ez a mai nap nem alkalmas arra, hogy készülődjünk, túlságosan sok minden történt tegnap, hogy most csak a gyakorlásra koncentráljunk. 

-Hogy érzed Tae, folytathatjuk? - Kérdezi tőle Suga nem túl kedves hangszínben. Tae, csak bólint miközben tápászkodik fel a földről. Ez a látvány olyan, mintha egy halt partra sodortak volna és most épp próbál vissza mászni. 

-Jól vagyok, csináljuk. - Fáradtan, teljesen leizzadva veszi a levegőt, mint egy asztmás ufó. 

Még így is dögös...Előveszek egy üvegvizet a táskámból és odasietek hozzá. Látom, hogy rögtön rám vezeti a tekintetét ,ahogy elé állok, lecsavarom a palack kupakját és belenyomom a kezébe az üveget. Kicsit furcsállva néz, de én nyugodt mosolyt mutatok felé. 

-Igyál, Hyung. 

-Ne hívj így! - A hangját felemeli és a kezembe nyomja az üveg vizet. Nem kell mondanom, hogy a szemeim tágra nyíltak a meglepődéstől. Na meg attól, hogy olyan lendülettel nyomta vissza a kinyitott palackot, hogy több mint a fele rám fröccsent. 

-Te...te..- Tátogóm alig halhatóan, miközben végig nézek a ruhámon, amin folyik a víz. A szemöldökömet összehúzom, ahogy végig járja a testemet a düh. Én kedves akartam vele lenni erre ő lekiabál, majd rám önti a saját vizemet?!  

A kezeim mintha magától mozognának úgy öntöm Taera a megmaradt vizet, majd repül utána a palack is, mert az is neki vágtam véletlenül, csak úgy lendületből.  Feljajdul, ahogy neki vágódik az ártatlan kis műanyag a hülye fejéhez, amin hatalmasat csattan. Innen látszik, hogy milyen üresség van odabent. 

-Megőrültél? - Förmed rám a homlokát dörzsölve, hogy enyhítse a hirtelen ért fájdalmát, amin én perpillanat csak jót mulatok. - Azt hiszed ez vicces? Ki is üthetted volna a szemem. - Kiabálja bele az arcomban, mert hát közben belemászott. Én csak nézek a szemeibe rezdülés mentesen, vigyorogva bele a képébe. 

-Te kezdted ,Hyung. - Direkt kiemelem az utolsó mondatómat, had forrjon, csak a saját vérrében. Látom rajta, hogy mérges, ami csak még jobban tetszik, bár tudom, ha tovább feszítem a húrt ,csak én járok rosszul, de megérdemli.  Én csak kedves akartam vele lenni....ha már nem lehetek a párja legalább a barátságát akartam megtartani, de úgy látszik neki ez nem kell. 

Reggel még normális volt....akkor most miért utál engem ennyire? 

Összetöri a szívem.

Köszönöm, hogy elolvastad. :)