Jungkook pov.

Idegesen járkálok a nappaliba, miközben Suga és Namjoon telefonálgatnak. Taehyung még nem jött haza és már lassan hajnali kettő van. A telefonját az öltözőbe hagyta, így sehogy sem tudjuk elérni. Mi van, ha valami baja esett és azért nem jött még haza? 

-Van már valami?- Szólalok meg türelmetlenül. 

-Sajnos nincs, nem látta senki sem. - Mondja idegesen Suga. 

-Bassza meg, erre nincs időnk! -Elveszítve a kevés  türelmemet is, elindulok a kijárati ajtóhoz. Meg kell őt találnom, most! Már a kilincset szorongatva hirtelen egy erős kéz húz vissza az ajtótól. Hátam mögé nézve meglátom Jimin-t. 

-Odakint hideg van, vedd fel ezt. - Odanyújt egy bőrkabátot ,majd ő is felveszi a saját kabátját. - Veled megyek. 

-Mi is megyünk. - Mondja Suga, miközben ők is alaposabban felöltöznek. - Te maradj itt Namjoon és értesíts minket, ha hazaér.

-Rendben, de vigyázatok magatokra. - Bólintunk és elhagyjuk a házat. Nagyon hideg és ködös idő van odakint. Tae meg, csak egy száll vékony pulóverben van. Gyorsan meg kell találnunk őt. 

-Menjetek arra Hobival, én és Jungkook, erre menjünk. - Mondja Jimin, majd indulunk is az utunkra. Elsőnek a közeli játszótérhez megyünk, hisz mindig az volt a törzshelyünk Taeval, de sajnos nem volt ott...Tovább mentünk másfelé, de alig látunk valamit a köd miatt. A kezeim lefagytak és már a lábaimat is alig érezem a sok séta miatt. 

-Az nem ő? - Jimin egy alig látható alak felé mutat, amitől nagyon meg örültem. Végre megvan! Közelebb szaladunk, de szomorúan jövünk rá, hogy az az alak nem Tae, hanem egy nagydarab fekete ruhás férfi, aki egy másik nagydarab férfival beszél, és ami a legrosszabb, hogy az a két férfi észrevett minket. Ahogy egyre közelebb jöttek, rájöttem két dologra is. Egy, ők biztos nem rajongok. Kettő, nagy bajban vagyunk. 

-Mit csináltok itt kölykök? - A hangja mély  és fenyegető. Fel kell rá néznem, mert egy fejjel magasabb nálam és vagy háromszor, akkora mint én. A másik fickó a hátunk mögött állt meg, nehogy eltudjunk menekülni. Jiminre néztem, aki ugyan úgy be volt szarva mint én. 

-Hé, ezek nem azok az énekes majmok? - Mondja másik két ajtós szekrény, aki a hátunk mögött áll.

-Uraim mi... - Nem tudtam befejezni a mondatot, mert a másik elkapta a felsőmet és felemelt a földről. Feleszmélni sem volt időm, hogy a levegőben lógok, mert hirtelen felkent a falra. 

-ENGEDJE EL! - Kiabálja Jimin ijedten és a férfi karjához kapott, próbálva ellökni tőlem, de nem ment neki. - JUNGKOO... - Hirtelen elkapta a másik férfi és elrántotta  tőlem, majdcsak egy hatalmas csattanást hallottam, utána egy puffanást, ami azt jelentette, hogy Jimin a földre került. 

-Hagyják abba! - Próbálok kiszabadulni a férfi erős szorításából, de egyszerűen nem megy. Túl erős.  Látom, hogy felemeli a kezét, majd az öklét nekem lendíti. Nem sokkal később egy hirtelen csattanást érzek és a fejem oldalra csuklik. Érzem ahogy a szám felszakad és a vérem végig folyik az államon, az arcom lüktet és ég. Elengedi a felsőm, én pedig mint egy rongybaba a földre essek.

Négykézlábra próbálok állni, de egy rúgásér , amitől vissza essek a földre. Köhögve a gyomromra teszem a kezem.  Távolban meghallom Jimin hangját, ahogy fájdalmasan felnyög és ismét a földre esik. Miért csinálják ezt velünk, hisz nem csináltunk semmit, akkor meg, miért verik ki belőlünk még a szart is? 

A földön fekve meglátom Jimint, aki négykézláb a földre köp egy kis mennyiségű vért, majd felpattan és neki ugrik a férfinak. Hogy képes vissza támadni? Nekem annyi erőm sincs, hogy a fölém magasló férfira nézzek. Ennyit számít az  a két év korkülönbség?  

A gondolkodásomból a férfi mély és ijesztő hangja kelt fel, de nem értem mit mond, a fülem túlságosan is sípolni kezdett. Látom is elég homályos, ezért később látom csak, hogy felém nyúlva  belekap a hajamba és felránt. A kezemet automatikusan az arcomhoz emelem, hogy védjem legalább azt. Könnyes szemeimet összeszorítom és várom a következő ütését. 

Valaki segítsen! 

Taehyung pov: 

A sötét, ködös utcán sétálok céltalanul, nem tudom, hogy hova tartok, hogy mit akarok ezzel elérni. A többiek biztos aggódnak miattam és arra várnak, hogy haza térjek. Gyerekes lennék, amiért el menekültem? De mi elől is menekültem el? Magam sem tudom, lehet saját magamtól. Néma sóhaj hagyja el az ajkaimat és a kezeimet össze dörzsölöm. Észre se vetem mennyire is fáznak. 

Nem messze meghallok pár fura hangot, ezért kíváncsian követem a hangforrását, ami egy kis sikátorba hoz. A falnak dőlve, lassan kinézzek mögüle, talán verekednek? Nem látom túlságosan tisztán őket, a köd nagyon sűrű. Mit tegyek odamenjek? De annak mi értelme lenne? Hisz akkor, csak belekeverednék olyanba, ami nem az én dolgom. Megfordulok és már indulnék is, de valami ismerős hang üti meg  a fülemet. 

-Férgek! - Kiabálja egy ismerős hang, ami olyan mintha Jimin lenne. Ne mond, hogy ő az egyik, aki ott verekszik?! De akkor ki a másik? Érzem ahogy az adrenalin végig járja a testemet. Gondolkodás nélkül kifutok a fal mögül és feléjük veszem az irányt. Mikor odaérek, meglátom Jimint, aki megüt egy magas férfit, majd meglátom Kookiet, akit a falnak lökve megütik. A testemet körül öleli a düh és méreg. Már csak azt veszem észre, hogy felkapok a földről egy vastag falécet és fejbe csapom vele azt, aki Kookiét bántsa. 

Hatalmas csattanás után a férfi a földre esik. A másikra nézek, aki ijedten elengedi Jimint és elszalad otthagyva az ájult barátját. Kook nehezen feltápászkodik és rám vezeti gyönyörű fekete íriszeit. 

-Tae.- Mondja halkan, majd elindul felém, de térdre esik. Eldobom a kezemben lévő tárgyat és odasietek hozzá. 

-Jól vagytok? - Kérdezem, miközben magamhoz ölelem Kookiet. 

-Soha jobban. -Motyogja Jimin ,miközben a vérző orrát törölje bele a kabátjába, ami elég szakadt már így is. - Jöhettél volna hamarabb is, hidd el nem sértődtünk volna meg. - Szisszen fel fájdalmasan, ahogyan letérdel mellénk. 

-Te jól vagy, Kookie? - Kérdezem aggódva, hisz az ő arcát nem látom. A fejét a nyakamba fúrta, kicsi remegő kezeivel, pedig a derekamat szorította. Eltolva magamtól, megigazítom rajta a kis bőrkabátját, majd  a kapucniját a fejére húzom, hogy védjem egy kicsit a hideg ellen. 

-Menjünk haza. - Simogatta meg Jimin, Kookie hátát és segített neki felállni. Kookie a kapucniját jobban lehúzta, hogy ne lehessen látni az arcát, majd elindult szó nélkül. 

Nagyon csendesen telik az út hazáig. Jimin nem mondott semmit, csak néz maga elé egész végig. Lehet nem akarja kimutatni, de biztos ő is nagyon megijedt, mondjuk nem is csodálom, eléggé elbántak velük. Nem minden nap keveredünk ilyen helyzetbe, így is csoda, hogy Jimin visszatudott támadni.  Jungkookra pillantva látom, hogy még mindig előttem megy, lehajtott fejjel. Próbálok mellé kerülni, hogy beszéljek vele, de ahogy begyorsítok ő is begyorsít. Feladva a küzdelmet néma csöndbe érünk  haza. 

- Végre itt vagytok.- Kiabálta a sápadt Jin, ahogy beérünk az ajtón, rögtön  megölelve mindhármunkat. - Uram isten, hogy néztek ki? - Szólal meg ijedten, mikor meglássa a fiúk arcát. 

-Nekünk támad két pasas, mikor Taet kerestük. - Mondja flegmán Jimin, miközben rám néz. Nem csodálom, hogy engem hibáztat, én is így tennék. 

Jin odasétál a némán álldogáló maknaehez és leveszi róla a kabátját. Az arca egy két helyen fel van duzzadva, a szája fel van szakadva. Jin nem mond semmit, csak magához öleli és megsimogassa a hátát. 

-Azok a rohadékok. - Sziszegi Jimin mérgesen a földet nézve. 

-Gyertek, rendbe teszem az arcotokat. - Jin meg fogja a két fiú kezét és beviszi őket a konyhába. 

-Én meg hívom a többieket. - Namjoon előveszi a telefonját és már tárcsázza is a számot. Szóval mindenki engem keresett. Micsoda egy bolond vagyok...ha nem mentem volna el és maradtam volna a fotózáson, akkor most Jungkook és Jimin nem lenne ilyen állapotban. Hyung-ék, pedig nem kószálnának odakint ilyen későn. Jin meg nyugodtan pihenhetett volna, hisz még mindig beteg.  Hogy lehettem ilyen felelőtlen? 

Hogy nézek ezek után a szemükbe? 

Köszönöm, hogy elolvastad. :)