Jungkook pov.

-Szerelmes vagy, Taehyungba?

Mikor ezt meg hallottam elejtettem a kártyáimat. Döbbenten, leesett állal figyelem őt, míg az agyam kattogni kezd. Merjem neki elmondani, hogy mit érzek az egyik bandatag iránt? Tudom, hogy nem fogja elmondani senkinek sem, de ezt még soha nem mondtam el senkinek. Ezeket az érzéseket mindig magamban tartottam, hisz nem akartam, hogy bárki is másképp tekintsen rám. Mert hát milyen az már, hogy a BTS legfiatalabb tagja meleg? Inkább mondjuk úgy, hogy biszex? ÁHH! Még így is furán hangzik.

-Jungkook? - A nevemet hallva vissza térek a földre.

-Nem. - Hazudom, elég feltűnően, míg idegesen a hajamba túrok és elfordítom a tekintetemet.

-Ne akarj átverni. Barátok vagyunk, nem? - Lehajtva fejem bólintok egyet.

-Igen szerelmes vagyok, Taeba. -Suttogom halkan, miközben az arcomat tenyerembe temetem, hogy ne lássa milyen vörös lettem a saját mondatom miatt.

-Mióta?

-Elég régóta.

-Tudd róla? - Megrázom a fejem.

-Még csak az kéne, hogy tudjon róla. Nem akarom, hogy tudjon róla. - Nézek rá szigorúan ezzel jelezve, hogy nehogy eljárjon a szája.

-Jobb lenne, ha tudna róla. -Mérgesen rá nézek és már nyitottam volna ki a szám, de Tae bejött a szobába. Szúrós tekintettel néztem rá Jiminre. Ő, csak vállat vont, jelezve hogy ez az én dolgom.

- Mit csináltok? - Tae leugrik mellém és átkarolja a derekamat. Nem szokott zavarni a közelsége, de most, hogy Jimin tud mindenről ez megváltozott. Eltoltam magamtól Tae és az ágyamba kuszva magamra rántom a takarót.

-Jó éjt. - Behunytam a szemeimet és alvást színleltem, de nem jött be gyenge próbálkozásom, mert Tae rám vette magát.

-Mi ütött beléd? - Mosolygott vidáman, mit sem tudva. Őrületbe kerget ez a fiú!

-Csak fáradt. - Neveti Jimin és rá ugrik Tae-ra, aki hirtelen ért súly miatt rám esik. Én pedig a levegőhiánytól akkorát nyögtem, hogy szerintem a szoba is belerezget. Tae felemelte a fejét és rám nézett, azokkal a gyönyörű igézőszemeivel. Miért kell mindig pont hozzá passzírozni?

-Milyen aranyos vagy, így közelről. - Vigyorogja és ad egy puszit a homlokomra. Na jó azt hiszem nekem itt van végem. A fejem hirtelen olyan vörös lett, hogy tojást lehetett volna rajta sütni.

-SZÁLLJATOK LE RÓLAM! - Ordítottam el magam és löktem egyet a csípőmmel, amitől mind a ketten leestek a földre.

-Azta, te ám erős vagy. - Mondja Jimin, miközben fel kell a földről.

-Mi van itt? - Namjoon ijedten be fut a szobába és ránk néz. Mikor lássa, hogy nincs semmi gond, akkor felsóhajt. - Azt hittem, hogy valaki haldoklik.- Jimin odaszalad Namjoonhoz és a nyakába ugrik.

-Csak játszunk! - Vigyorog Jimin, Namjoon pedig jobban megnéz minket. Lássa, hogy Tae még mindig a földön fekszik és a plafont bámulja. Az én fejem meg vörösen izzik, miközben az ágyban fekszem.

-Azt látom. Holnap fotózás lesz és elég korán kell, hogy keljünk. Próbáljatok meg aludni végre.- Megvakarja a fejét fáradtan. Általában Namjoon is benne van minden hülyeségben, ezért fura ilyen komolynak látni. Mondjuk elég fárasztó egy napunk volt, így nem csoda, ha fáradt. Kimegy a szobából, Jimin pedig lefekszik a helyére. Tae is fel kell lassan a földről és ő is a helyére fekszik.

Fárasztó egy nap volt, de legalább kaptam egy puszit.

-Elkésünk! - Kiabálja Hobi, miközben a szart is kirázza belőlem. Álmosan felülök és meg dörzsölöm a szemeimet.

-Miért nem, Jin hyung költött? - Nyafogom nyűgösen, mivel elég szar ébresztésben részesültem. Jin mindig a hajamat simogatva ébreszt, miközben gyengéd hangon duruzsol.

-Beteg lett. - Mondja hyung szomorúan és leül az ágyra. - Reggelre belázasodott....nem fog velünk tartani a fotózásra sem.

-Akkor kivisz el minket? - Kíváncsian mellé ülök, míg ő gondterhelten felsóhajt.

-Namjoon. Na de öltözz, mert már így is zaklatott. - Kisiet a szobából, gondolom, hogy a többieket is feltudja ébreszteni. Gyorsan felpattanok felöltözök és már futok is a konyhába, nehogy én legyek az utolsó. Sajnos késtem, mert már mindenki az asztalnál ül. Sietve leülök Tae mellé és várom a reggelit. Namjoon elénk teszi a félig elégett tükörtojást.

-Annyira mégsem vagyok éhes. - Motyogja Suga és eltolja a tányérját.

-Inkább induljunk. - Kel fel az asztaltól Jimin.

-Azt még, megeszed? - Kérdezi Tae, miközben a tojást lapátolja magába. Megrázom a fejem és odatolom neki a tányért. Kis haspók. Mosolyogva megtörlöm az arcát a kezemmel, mert tiszta maszat lett.

-Úgy eszel, mintegy disznó. -Nevetek fel édes valóján. Tae felvesz egy kis tojás sárgáját az ujjára és az arcomra kenni, amire idegesen felmordulok.

-Te is úgy eszel. -Vigyorog, majd közel hajol az arcomhoz és lenyalja. Ledermedve nézek rá, még a levegő is a tüdömbe reked. Most komolyan nyalogatja az arcomat? Bárcsak az a számra kente volna azt az átkozott tojást.

Miután mindenki végzett, beültünk a kocsiba és már suhantunk is a fotózás helyszínére. Ahogy megérkeztünk úgy futott mindenki másfele. Namjoon idegesen fújtatott a fotóshoz bocsánatot kérni a késésért, mert hát igen. Késtünk félórát. Hogy miért? Mert eltévedtünk, vagyis Namjoon rossz felé kanyarodott le. Sajnálva néztem szegény hyungot, ahogy hajolgat bocsánat kérően. Ezt mindig Jin szokta megszervezni, ezért is okoz ez neki nehézséget. Namjoon miután végzett odajön hozzám.

-Hol vannak a többiek?

-Hobi és Tae elszaladtak, miközben élővideót indítottak. Suga meg Jimin szerintem már az öltözőben vannak.

-Akkor szaladj és keresd meg a két palimadarat. Nekem még van egy kis dolgom.

Bólintottam és szófogadóan elindultam megkeresni a fiúkat. Nem volt nehéz megtalálni őket, mert mésziről lehetett hallani a röhögésüket. Egy ajtó mögül jött a hang. Kicsit megigazítottam a ruhámat, meg a hajamat mielőtt bemennék hozzájuk. Hogy miért? Mert ha videóznak, akkor nem akarom, hogy az armyk csúnyának lássanak. Megfogtam a kilincset és benyitottam a szobába. A szóba kicsi volt, a falai hófehérek, ami eléggé zavarta a szememet. Hyungjaim épp a telefonkamerája előtt hülyéskedtek, amikor meghallották, hogy bejövök az ajtón izgatottan felém fordultak.

-Nézd itt van Kook! Kapd el! - Kiabálja Hobi vigyorogva. Értetlenül bámulok rájuk és már ösztönösen hátrálni kezdek, főleg mikor meglátom a beteges arckifejezésüket.

Tae hirtelen hatalmas mosollyal elindul felém és megragadja a vállam. Szépen nekitol a falnak, majd egy ropit tesz a számba. A másik végét finoman a szájába veszi. Most azt akarja csinálni, amire gondolok, hogy csinálni akar? Elkezd közeledni az arcomhoz és egyben az ajkaimhoz is. Komolyan leakar smárolni az armyk előtt?! Oldalra pillantva meglátom Hoseok-ot, aki izgatottan nyomja a képünkbe a telefonját. Visszanézek már pánikba esve Taera észre véve, hogy már pár millimétere van az ajkaimtól. Összeszorítom a szemeimet ijedten, majd olyat lökök rajta, hogy hátra esik.

-Nem vagytok normálisak? - Kiabálom idegesen. A kezeim remegnek a szívem, pedig olyan gyorsan ver, hogy majd kiszakad a helyéről.

-Nyugi már. -Nevet hyung, miközben felhúzza Taet a földről. -Csak egy Challenget próbáltunk megcsinálni.

-Nagyon sokan megcsinálták már más bandában is. - Motyogja durcásan Tae, miközben a nadrágját porolja le. idegesen beletúrok a hajamba, azon agyalva, hogy lehet neki ennyire könnyű bolondot csinálni magából egy csomó ember előtt?! Vagy csak olyan hülye, hogy nem fogja fel a helyzetet?

-Ti tényleg hatalmas hülyék vagytok! - Mutatok a két hyungra.

-Hé! Élőben vagyunk, ám! -Suttogja Hobi, közben a telefonra mutogat.

-Nem vagyunk hülyék, csak nem vagyunk olyan begyepesetek mint te. - Sziszegi Tae, miközben a szemeimbe néz. Szóval neki ilyen könnyű lenne megcsókolni egy másik fiút? Csak azért, hogy több rajongója legyen? Hisz ezért csinálja nem? A rohadt hírnév miatt. Nekem miért nem ilyen egyszerű? Mert gyáva vagyok? Ha nem lennék az, akkor nem érezném magam egy utolsó senkinek, aki még szerelmet vallani sem tud?

Könnyes szemekkel ránéztem Taera. Miért kell, mindig fájdalmat okoznia? Egyáltalán, miért kell, hogy mindig fájón?! Miért nem lehetek egyszerűen, csak boldog? A kezemet a mellkasomhoz teszem, annyira fáj, hogy majd beleőrülök.

-Kookie? - Aggódva odajön hozzám és a vállamra teszi a kezét. - Jól vagy? - Próbál belenézni a szemembe, de nem megy neki. A fejemet lehajtva tartom és nem szándékozom felemelni. -Nem kell ennyire a szívedre venni a dolgot, hisz csak játszunk. - A szó hallatán felemelem a fejem. Szóval neki ez mind, csak játék? Játszik, miközben én darabokra hullok?! Gondolkodás nélkül elkapom a grabancánál fogva és falnak csapom. A kezemet felemelem és ökölbe szorítóm. Még soha nem éreztem, ekkora dühöt, ami most benne tombol.

-Jungkook, ne! - Elkapja a kezemet hyung és elránt Tae-tól. - Ha megakarod ütni, akkor üsd ott, ahol nem látszik! -Ezen a mondatán kicsit elmosolyodok fájdalmasan. Még ilyenkor is képes viccelődni. Ránézek Taera, aki a földön ül. Meglepődve néz maga elé. Szerintem még, csak most fogja fel azt, hogy megakartam ütni. Szomorúan az ajtóhoz megyek, majd vissza se nézve kimegyek rajta.

Szóval nem, csak egyszer lehet széttörni egy szívet...

Taehyung pov: 

Meg dörzsölöm a szemem és felnézek, keresve a feketeséget, de nem látom már sehol sem. Hol lehet, Kookie? Az előbb még itt állt, lehet már el ment...nagyon felidegesítettem. Még soha nem vesztünk még össze így...főleg egy hülye játék miatt. Nem is értem, miért húzta fel magát emiatt, lehet homofób? Nem csókoltam volna meg! Megálltam volna a ropi közepénél.

-Megijedtetek? Hahah ez, csak egy átverés volt. -Meghallva hyung erőtettet nevetését, rá nézek és látom, hogy éppen az armykhoz beszél. Teljes mértékbe lejáratuk magunkat előttük. - Nem halljátok, de az ajtón túl Kookie nevet. - Szegény próbálná megmenteni a helyzetet, de ez elég vesztes ügynek néz ki...segítenem kell neki. Ezzel a gondolattal fel kelek a földről és mellé ugrok.

-Bedőltetek! - Kuncogom a kamerába nézve. Nagyon jó vagyok a színészkedésben és ezt ki is szoktam használni. - Na mennünk kell, mert lassan fotózás! Majd még jelenkezünk. - Kinyomom a telefont és a mérges hyungomra nézek, aki ha szemel ölni lehetne, én már nem élnék.

-Összeverekedtek, miközben élőben vagyunk?! - Beletúr a hajába idegesen. Wao, még sosem láttam Hobit idegesnek. - Most meg mit nézel? Menj és kérj tőle bocsánatot!

Értetlenül nézek rá, de ő félreértheti, mert bátorítóan kilök az ajtón. Kérjek tőle bocsánatot? De hát ő volt az, aki felkent a falra! Majdnem tönkre tette azt, amivel keresem a kenyeremet és még én kérjek tőle bocsánatot?! A francokat! Az ő hibája, hogy egy hülye vicc miatt felidegesítette magát. Igen...én nem csináltam semmit.

Morogva bemegyek az öltözőbe és meglátom őt. Már fel van öltözve és a sminkje is kész már, csak a haját csinálják. Olyan menőn néz ki abban a hófehér ruhában, bár ő mindenben jól néz ki. Ahj...Nem akarok vele rosszban lenni, hisz ő legjobb barátom. Úgy érzem mostanában túl sokszor veszünk össze..

-Kookie..- Suttogom félve és közelebb megyek hozzá. - Sajnálom. - Lehajtom a fejem bocsánat kérően, de ő rám sem bagózik. Meglököm a vállát ezzel ösztönözve, hogy végre felnézzen rám, ami sikerül is, mert végre rám néz. -Bocsáss meg.- Megforgatja a gyönyörű fekete szemeit, majd elfordítsa a fejét. Jobb ötletet nem találva térdre ereszkedek és összecsapom a két tenyeremet. -Kérlek! - Mondom hangosabban, de nem reagál, levegőnek néz. Pár pillanat erejéig nézem őt, majd a fejemet leteszem az ölébe, míg kezemet az övére rakom. -Kookie...nem akartalak megbántani, nagyon fontos vagy nekem, nem akarlak egy hülyeség miatt elveszíteni. Ígérem többet nem csinálok ilyet.- Olyan megalázó ez a helyzet, mert az öltözőben kb mindenki minket néz. Jó, tőlem már megszokták, hogy égetek mindenkit, de nem akarom, hogy Jungkook is cikisen érezze magát miattam.

-Tae, miért okozol nekem mindig fájdalmat? - A hangja olyan szomorú és szívfacsaró, ezért nem tudok felnézni rá. Helyette az arcomat mélyen az ölébe rejtem, nem akarom látni a szomorú tekintetét. Hirtelen megérzem az ujjait a hajamba fúródni, gondolom ezzel akarja tudatni, hogy nézek fel rá, de nem megy, annyira szégyellem magam. Pár perc néma csönd lett újjá rajtunk. Hallottam, ahogy idegesen felsóhajt, majd megéreztem, hogy belemarkol durván a hajamba és hátra húzza ezzel a fejem, elérve hogy rá nézzek.

-Nem akarlak többé látni. - A szemei tele vannak fájdalommal és szomorúsággal. Vajon miért? Mit tettem?! Nem hiszem, hogy olyan hatalmas hibát ejtettem volna az előbb, hisz csak játszottunk! Éppen megakarnék szólalni, de ő nem hagyja. A vállamra teszi a kezét és durván ellők magától. Fájdalmasan felszisszenek, mikor a kemény padlóra érkezek.

-Jungkook menj, te kezdesz. - Kiabálja Namjoon befutva az ajtón. Jungkook feláll a székből és elhaladva, hyung mellett kisétál az ajtón. A földön ülve a kezemet az arcomba temetem, fáradt sóhajt engedve ki magamból. Miért fáj az a tudat, hogy elveszítem őt? Miről beszélek? Hisz már elvesztettem!

-Akkora egy marha vagy! - Hallom Jimin hangját, ami nem sokkal egy ajtó csapódás követ. Felemelem a fejem, keresve a hang okozóját, de gyorsan rájövök, hogy már elhagyta az öltözött. Jungkook-hoz megy? Nem hagyhatom, hogy megint ő ölelje helyettem. Felpattanva követtem Jimin példáját és kirohanok az öltözőből, de mikor meglátom Jimint a fényképész mellett állni, odasietek hozzá.

-Hagyd őt békén. - Ordítok rá, amitől egy kicsit megugrik, de gyorsan rendezi arcvonásait és rám néz, azzal az undorral a szemében.

-Ne kiabálj velem, mert lehet, hogy alacsony vagyok, de nagyot tudok, ám ütni! - Kiabálja teli torokból, amitől elég sokan ránk néznek és megállnak a munkájukban. 

-Most fejezzétek be! - A többiek odaszaladnak hozzánk és elhúznak egymástól. -Leakarjátok járatni az egész bandát mindenki előtt? - Néz ránk mérgesen Namjoon és közénk áll. - Nincs elég bajunk? Már lassan egy és félórája vagyunk itt, de még csak Jungkook-t foltozzák! Jin hyung betegen fekszik otthon és hálára aggódja magát. Ezt honnan tudom? Onnan, hogy az előbb hívott, de nem tudtam felvenni, mert le kellett állítanom egy bunyót! Mit mondjak neki, mikor visszahívom? Minden oké, csak rohadtul elvagyunk csúszva mindennel, ja meg három ember kivételével mindenki egymást üti? 

Nem szolunk semmit, csak hallgassuk tovább, ahogy Namjoon szidd minket. Igaza van. Ez a nap egy hatalmas szívás, pedig milyen jól kezdődött. Jimin mellett állva megbánóan nézzük hyungra, de csak addig, míg Jimin hirtelen elfut mellőlem és Kookie nyakába nem ugrik. Hatalmas szemekkel néztem, ahogy Jimin ölelgeti őt. Újra elöntött a düh, legszívesebben letéptem volna róla azt patkányt és behúztam volna neki egy nagyot. Milyen jogon ér ahhoz, ami az enyém?! Nem...hisz ő nem az enyém. 

A kezeim remegni kezdenek, ahogy az ajkaim is. A szívem minden egyes dobbanása, olyan fájdalmas, mintha éppen egy kést szúrnának belé. Szemeim bekönnyesednek, ahogyan előttem ölelgetik egymást. Miért nem én ölelhetem magamhoz? Miért mindig más vigasztalja helyettem? 

Nem akarok itt maradni, nem tudok tovább itt maradni. Félre lököm Sugat az utamból, aki mellettem állt eddig. Elhagyom az épületterületét, míg fejemre húzom pulóverem kapucniját. Az utcák üresek, az eső pedig szakad, mintha dézsából öntenék. Teljesen passzol az idő,  ahhoz amit bennem tombol. Céltalanul haladok előre. Nem zavar a hideg eső, ami a ruhámat áztatja, sőt még jól is esik. 

Megállva a járda közepén, mellkasomhoz teszem kezem, pont oda ahol szívem is van.  Úgy fáj és nem tudom miért...talán kedvelem Jungkook-ot? Az nem lehet, nem szerethetem őt, hisz ő a legjobb barátom, sőt a banda egyik tagja. Nem szerethetem, nem lenne szabad. Hatalmas mázsássúly alatt összegörnyedve a mellkasomat szorítva térdre rogyok. Az arcomon érzek valami meleget lefolyni. Mi ez? Talán könnyek? Hiába próbálom visszatartani, nem tudom. Halkan felsírok, majd felordítok. Az eső elnyomja a hangom, de a fejemben levőt nem. 

Nem szerethetem, nem tehetem.