Taehyung pov. 

A hatalmas vita után, visszamentünk Jungkook-al a pihenő szobába, helyett foglaltam kanapén, míg ö visszament gyakorolni. Egész úton nem beszéltünk, néma csendben voltunk egész végig, nem akart megszólalni, én pedig nem tudtam mit mondani. Fel dúrt voltam és ideges.

Jimin olyan szinten felidegesíttet, hogy azt hittem visszafordulok és lekeverek neki egyet, Jungkook pedig úgy zavarba hozott, hogy nem mertem még megszólalni sem. Ez a kettős érzés teljesen összezavart. Rosszulesett az amit Jimin mondót Jinről, fájt mikor senkinek nevezte öt, pedig ha ö, vagy Namjoon nem lenne, mik sem lennénk sehol sem, ők azok, akik védenek minket, jó felé terelnek...nem érdemlik meg, hogy így bánjanak velük. Tudom, hogy a törpe nem gondolta komolyan, csak a méreg beszélt belőle, nem így akarta, ahogy én sem akartam bántani, de ahogy neki, úgy az én agyamat is ellepte a köd. 

-Te leszel az első Taehyung. - Hallom meg a stáb hangját, amire gyorsan felállok a helyemről, majd bólintok egyet, jelezve, hogy értettem, készen állok. Nem szabad hagynom, hogy az érzelmeim gátat szabjanak nekem, elvegyék a figyelmemet a versenyről, mert ez most nagyon fontos, meg kell nyernem. 

A stylistok  megigazítják rajtam a ruhát, míg a sminkesek gyors igazítást végeznek az arcomon, a fodrászok is meglepnek, hogy ők sem maradjanak ki a buliból, mert már lassan nem látok ki tőlük. Mikor végeznek megnézem magam a tükörbe, hogy lássam milyen munkát is végeztek, bár tudom rajtam nem kell sokat dolgozni, hisz így is, úgy is helyes vagyok. 

Akkor hajrá szerezzük meg azt a győzelmet. A többiek sok sikert kívántak, míg Jungkook mosolyogva integetett felém, elővéve cuki nyuszi mosolyát. Elmosolyodva intettem neki vissza, majd elhagytam a pihenő szobát, a színpad felé véve az irányt. Ahogy oda érek a színpad oldalához, csak akkor kezdem érezni milyen ideges is vagyok valójába, a szívem nagyon gyorsan ver, míg a vérnyomásom felugrik a mennyezetig. Ennyi idő után is képes vagyok izgulni a koncertek előtt vagy ,csak azért van ez, mert most egyedül lépek fel oda? Már megszoktam, hogy mindig van mellettem valaki, ha el is rontom senki sem veszi észre, de most mindennek tökéletesnek kell lennie, hibátlanak. 

Idegesen fújom ki a levegőt a tüdőmből, míg görcsösen a ruhámat igazítom meg, oda kint a sikítozó tömeg hív, várják, hogy végre megjelenjek és elkezdjem a dalomat. A mennyezetig emelem a tekintettem, lábaimmal párat ugrálva, ezzel is egy kicsit enyhítsem az izgalmamat. Az egyik stábtag odajön hozzám és rám szereli a kis mikrofont, amint nem szeretek annyira, sokkal jobban bejön az amit fogni kell, de mivel ez egy olyan dal  lesz, amihez mindkét kezem kell, így el kell viselnem, hogy minden percben leakar csúszni, nekem pedig mindig vissza kell igazítanom az ajkaimhoz. Meglökik a vállam jelezve, hogy most már mehetek, mert minden készen áll. Nyelek egy nagyot, majd még utoljára veszek egy mély levegőt, amit lassan kifújok, lenyugtatva a gyorsan verő ketyegőmet, majd határozót léptekkel kilépek a színpadra. 

A sikítozó rajongok ujjongani kezdenek,  a nevemet kiabálják, azt hogy mennyire szeretnek, ami segít egy kicsit leküzdenem a feltörő lámpalázam. A színpad közepéig sétálva enyhén meghajolok köszöntve ezzel az armykat, majd gyorsan a kabáttartó állványhoz lépek, bedugva az egyik ujjba a kezem, beállva a megszokott pózba, míg meg nem hallom felcsendülni a dallamot. A hátér táncosok is megjelenek, elfoglalva a helyüket, azt hiszem minden rendben fog zajlani, nyerni fogok. 

A zene lassan vége szakad, én pedig fáradtan, még is hatalmas mosollyal hagyom el a színpadot, sietve a többiekhez, hogy halljam mit szólnak az előadásomról, tetszett nekik, ügyes voltam? Gyorsan lekapom a fejemről az idegesítő mikrofont és az egyik stábtag kezébe nyomom, nem várva meg, hogy ők szedjék le, minél gyorsabban a többiekkel akarok lenni, tudni akarom, Jungkook-nak tetszettem-e. Végig szaladva a folyosón megállok a pihenő szobánk előtt és egy határozót mozdulattal benyitók oda, megvillantva kocka vigyoromat. Jin rögtön odasiet hozzám és megveregeti a vállamat, jól össze borzolja a hajam, ami elsőnek furán érint, hisz a pofon után nem nagyon szólt hozzám, de kiélvezve azt, hogy most velem foglalkozik, vidáman ugrok a nyakába. Nem sokára Nam és Hobi is megjelenek, egy nagy ölelésbe vonva engem, most úgy érzem magam, mintha szülinapom lenne, pedig csak a színpadon szerepeltem. Elengedve őket, szemeim rögtön a feketeséget keresik, aki a hátérben állva mosolyog rám, majd mikor lássa, hogy végre van hely neki is, akkor ö is átölel, sokkal hosszabban, mint ahogy a többiek tették. 

-Nagyon ügyes voltál. - A szemeimbe mélyeszti most barna íriszeit, amik a kontaktlencse színezi be, gyönyörű fekete szemeit. Mosolyogva megsimítom puha, hibátlan arcbőrét, élvezve minden figyelmét, hosszú, hússós ujjait, amik most a derekamat fonják át. 

-A következő Jin. - Az említettre nézek, elszakítva a romantikus pillantásokat élvező szemeimet, amit a feketére mértem. Jin is gyorsan körbe kapják, hogy igazítsanak rajta, míg a többiek izgatottan ülnek a kanapéra, már előre elfoglalva helyüket a kis tévé előtt, ami fent a sarokban van elhelyezve, arra célra, hogy élőben láthassuk vele a csapattagjait a színpadon.  

Jin elköszönve elhagyja a kis helyiséget, én pedig a fekete kezét megragadva a kanapéhoz veszem az irányt, a legkisebb helyre beszorítva magunkat, kényelmesen végig figyelve barátom előadását. Nagyon szűk a hely, Nam és Hobi, mellett főleg, hogy Suga is próbálja beküzdeni magát a legszélére, úgy érzem nagyobb kanapé kell ide.

 Feszengve mocorgok köztük, majd nem lecsúszva a kanapéról, erősen kapaszkodva Kookba, amit egy idő után megunhatott, mert elengedte a kezem és derekamat megragadva az ölébe húzót. Emiatt a tette miatt, újra pírba úszót az arcom, a szívem pedig hatalmasakat dobbant, főleg, mikor a fejét a nyakamba fúrta, oda fújva elhasználódott oxigénjét. A kellemes érzésre megborzongtam és lehunytam a szemeimet, élvezve azt, ahogy csiklandozza lehelete a csupasz nyakam, puha tincsei a vállam, ami a sok mozgolódás miatt lécsúszót róla a selyem anyag, szabadé téve azt. Ha ez így megy tovább, lehet nem fogok sokat látni Jinből, mert minden figyelmemet elveszi ez az Adonisz.

 Az előadás elkezdődik, Kook ,pedig átkarolja a derekamat, jobban magához ölelve, mellkasát a hátamnak nyomva. Próbálok Jinre koncentrálni, ami nem megy túl könnyen, de nehezen kiveszem a dallamból azt, hogy  Epiphany-t énekli, amit nagyon szeretek tőle, olyan gyönyörű hangja van. Nem táncol, mivel csak a zongora előtt ülve énekel, ezért nem is fogja megnyerni a táncérmet, de szerintem nem is akarja, ö csak jól érezi magát, úgy ahogy mindenkinek kéne. 

Elmosolyodva ritmusra mozgatom a fejem, jobbra- balra dúdolva a dallamot halkan, megszorítva Kook kezét, amit a hasamon pihentet összefonva ujjait a sajátjával. Mikor beteg volt és utoljára érintettük egymást, rájöttem, hogy a szemében nem vagyok se vézna, se pedig dagadt, úgy tetszem neki ahogy vagyok. Örülök, hogy erre időben rájöttem, nem tettem tönkre magam annyira, amennyire nem kellett volna, mert elég sokat fogytam a hülyeségem miatt. Minden ruha leesik rólam amik eddig tökéletesek voltak, szerencsére gyorsan visszatudom szedni azokat az elveszett kilókat, mert enni szeretek, csak vigyáznom kell, nehogy hirtelen ugorjon rám az egész, mert akkor tényleg elhízok. Hiába utálok edzeni, most már kénytelen leszek. 

A zene véget ér, a többiek pedig ujjongva pattantak fel a kanapéról az ajtóhoz sietve, várva, hogy a hercegünk megérkezzen. Lassan én is felakartam állni Kook öléből, de az engem karoló karjai nem engedték, visszatartottak, szorosabban fonva át. Hátra pillantottam rá, de csak a sötét hajkoronáját láttam, ami a vállamra hullódtak, az arcát a lapockám közé szorította, nem engedve, hogy láthassam öt. 

-Mi a baj? -Kérdezem halkan, nehogy a többiek felfigyeljenek ránk, bár ők elégé elvoltak foglalva az ajtó bámulásával. Lassan felemelte fejét, megrázva azt egy kis mosollyal arcán, majd szétnyitotta karjait, hagyva kiszállni az öléből, amit meg is tettem, rossz száj ízel, de megtettem. 

Jin hatalmas mosollyal lépet be közénk, többieknek meg, csak ennyi kellett, mind a nyakába ugrót. Felnevetve álltam be én is a sorba, várva, hogy én is jól megszeretgessem, mikor a szemem sarkából észre vettem valamit. Jimin egyedül ült a hatalmas smink asztal előtt, lehajtott fejjel, rázkódó vállakkal. A hatalmas örömünk miatt észre se vettem, hogy ö eddig is itt volt, vajon mikor jöhetett vissza? Biztos akkor jöttek vissza Sugával, mikor a színpadon voltam. Yoongira nézek, aki vidáman ölelgeti Jint, dicsérve az előadását, nem törődve a sírdogáló szerelmével, annyira dühítő. 

Szeretnék oda menni hozzá, megvigasztalni, de a vitánk után, nem lenne túl jó ötlet, nem örülne nekem. Visszanézek a szőkeségre, aki már nem pihenteti a fejét az asztalon helyette azon könyökölve, félig arcát takarva néz ránk könnyes szemekkel a tükörből. 

Szomorúan lehajtom a fejem, harcolva az elmémmel, aki könyörögve kéri, hogy mennyek oda és öleljem át jól szorosan. Magamban őrlődve emelem fel a fejem, észrevéve, hogy valaki elsuhan mellettem, gyorsan odakapom a fejem, meglátva a feketeséget, aki Jiminhez siet. Megragadja a gurulós széket, amin a szőkeség ül és maga felé fordítsa azt, leguggolva hozzá, az egyik kezét a térdére téve, míg a másikkal az arcáról törli le a könnyeket. Mond neki valamit, amit nem halok a többiek hangos beszélgetései miatt, de látom Jiminnek jólesnek a fiatalabbik szavai, mert lágyan elmosolyodik és bólint párat, megtörölve a feketére színezet könnyeit, jobban szétkenve az arcán a festéket. Elmosolyodok látványukon, örülök, hogy Jungkook lépet és megvigasztalta a törpét, még akkor is, ha nagyon csúnyán viselkedett és nem érdemelné ezt meg. 

Lassan mindenki végig ment a színpadon kivéve Jimin és Jungkook, akik utolsónak lépnek fel közülünk, elsőnek Kook, utána Jimin. Már nagyon vártam Jungkook fellépését, hisz imádom azt a dalt, amit előfog adni, hiába akarom, hogy veszítsen, mégis abban reménykedek minden jól mennyen a színpadon. A feketeség idegesen lépked a szobába, míg meg nem hallja a nevét és körbe nem kapják öt is, bár nincs sok amit rendbe kell tenni rajta, így is gyönyörű. 

-Mindent bele! - Mosolygok rá biztatóan, amire ö is elmosolyodik, hatalmasat bólintva, majd kilép a szobából. Gyorsan levágom magam a kanapéra, ezzel együtt megragadva Hobi kezét, aki izgatottan szorít rajta egyet. 

A zene elkezdődik ö pedig meg jelenik a színpad közepén, látszik rajta, hogy ideges, mégis a mosolya levakarhatatlanul virít az arcán. A háttértáncosok beállnak a helyükre, míg ö elhelyezkedik középen, a tánc pedig elkezdődik. A hangja eszméletlenül jó, ahogy a koreográfia is, látszik rajta, hogy nagyon sokat gyakorolta, legszívesebben én is ott lennék a rajongok között és csápolnék, ordítanám a nevét. Nagyon jól megy neki, de a végénél valami történik és megbotlik, jól eltanyázva a földön, elejtve a mikrofont, amit elgurul kitudja hova.

Aggódva pattanok fel helyemről és megyek közelebb a tévéhez, hátha közelebbről láthatom öt, de sajnos ez nem így van. Gyorsan felpattan a földről, felkapva a menekülő mikrofont és ott ahol abbahagyta énekel tovább, mosolyt erőltetve az arcára. Az ujjamat a számhoz emelem, idegesen rágva a körmömet, erősen szemezve az ajtóval. Ott akarok lenni vele.

Ezzel a gondolattal az ajtóhoz sietek, feltépve azt a helyéről kisietek rajta, végig futva a folyóson egészen a színpad oldalához. A stáb hatalmas szemekkel néznek rám, de nem törődök velük, megállok a kis résznél, ahol rá láthatok, várva öt. A zene elhalkul, ö pedig egyenesen a kijárat felé siet, hozzám. Meglepve néz rám, mikor odaér.

-Mit keresel itt? - Hallom meg a halk hangját, ami elnyom a zaj, de én mégis meghallom. Közelebb megyek hozzá és átkarolom a derekát, jól szorosan magamhoz húzva, amit hagy.  

-Meg sérültél? -Kérdezem jól belebújva a nyaka hajlatába, jól beszippantva férfias illatát. Halkan felnevet és átkarol ö is, adva egy gyors puszit a hajamba. 

-Attól eltekintve, hogy leégtem egy egész világ előtt, jól vagyok. -Neveti kínosan, mégis jó kedvűen, amit nem tudok hova tenni. Most esett egy hatalmasat, akkor meg miért ilyen jó kedvű? -Többször kéne elesnem, akkor talál gyakrabban ölelgetnél így. - Morcosan ellököm magamtól és vállon ütöm, amire feljajgat, de tovább nevet. 

-Aggódtam! -Morgom összefont karokkal a mellkasom előtt, kicsit arrébb billentve a fejem, duzzogva elnézve róla.

-Édes vagy. - A kezét a derekamra teszi és közelebb húzva magához, az arcomra nyom egy puszit, amitől úgy érzem újra elvörösödtem. - Gyere menjünk vissza, biztos aggódnak a többiek is. -Megfogja a kezem, ahogy ma sokadjára, és maga után húz. Ma túlságosan is furán viselkedik, vagy én lennék fura? 

Visszaérve a többiekhez, aggódva meglepik Kookot én pedig, addig leülök Jimin mellé. Lehajtott fejjel ül, nem nézve rám, ami egy kicsit rosszulesik, de biztos szégyelli magát, talán én is egy kicsit. Nem kellett volna meglöknöm, bántanom öt még jobban, eleget bántsa öt magát. 

Jimin a nevét meghalva feláll mellölem és szó nélkül kimegy a szobából, nem köszönve el tőlünk, teljesen magába zárkózva. Hol van a mindig mosolygós Jimin? Szomorúan pillantok a kis tévére, figyelve ahogy felmegy a színpadra, leülve a neki kijelölt székre, az ajkaihoz emelve a mikrofont. Lehet, hogy nem tud táncolni és nem is fogja azt megnyerni, de a hangja mindent visz, nagyon szép vékony, néhol mély, pont tökéletes. Yoongi is úgy figyeli öt, mintha megbabonázta volna, csillogó szemekkel, halvány szerettet teljes mosollyal az arcán. Nem tudhassa a törpe, de törpapa odáig van érte, még akkor is, ha ö most elutasító vele szembe, ö akkor is szereti. 

Vajon én is ilyen szemekkel nézhettem egész végig Jungkookra, ilyen lágyan? Elmosolyodva fordulok az említett felé, aki szomorkásan néz maga elé, nem figyelve oda Jimin előadására, észre se véve a tekintettem. Ha nagyon naiv lennék azt hinném, hogy az esés miatt néz most így, de már előtte is elég letört volt, így biztos nem az bántja. Ha megkérdezném tőle, úgysem mondaná el, ezért inkább kivárom, hogy magától tegye azt meg, mert ha úgy érzi elakarja mondani, mi bántsa a szívét, akkor előbb vagy utóbb elfogja mondani. 

Jimin lelép a színpadról, hatalmas tapssal Jutalmazva meg a rajongóktól, akik így is nagyon imádták az előadását. Visszajön hozzánk egy kis mosolyt mutatva felénk, ami épp elég ahhoz, hogy Jin oda lépjen hozzá és átkarolja. Yoongi se fél tovább lépni és ö is odamegy, jól megölelgetve a kis törpét, aki végre vidáman nevet fel, elsőnek a mai nap. 

Már csak a közös fellépésünk hiányzik, utána eredmény kitűzés lesz, ahol végre kiderül kinyerte meg a köztünk lévő versenyt. Kiderül az, hogy kézen fogva hagyjuk el ezt a helyett Jungkookal, vagy örökre bent ragadunk a barátság zónába. 

Elkapott az ihlet, ezért gyorsan hoztam nektek a következő részt. :)