Taehyung pov:

Reggel a telefonom ébresztőjére ébredtem fel, ami sokkal rosszabb volt mintha Jin ébresztene fel. Korán kel kelnem, mert a mai nagyon különleges nap, hisz fellépésünk lesz, előtte pedig gyakorolnunk kell. Én pedig a legjobb formámat szeretném nyújtani. Mindezek előtt elsőnek szeretnék kibékülni Jinnel. Tegnap nagyon megharagudott rám, persze jogosan tette ezt, mert nem kellett volna olyanokat mondanom neki, amiről tudom, hogy rosszul esnek neki. De nagyon mérges lettem mikor felhozta a múltat és azt, hogy mekkora fejfájást is okoztam neki akkoriba. Tudom, hogy nem gondolta komolyan azt amit mondott, még is fájt hallani ezt tőle. A pofonról ne is beszéljünk mennyire is fájt. Még soha nem ütött meg, ezért nagyon meglepődtem, mikor képen csapot. Láttam rajta, hogy a lelkiismerete a pofon után rögtön megszólalt, az ajkai  teljesen mást mondtak, de a szemeibe minden látszódott. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát miattam, mert megérdemeltem azt a rohadt pofont.  

Frusztráltan felülök az ágyban és automatikusan végig pásztázom a szobát a tekintettemmel. Rögtön észre veszem, hogy Kookie nincs az ágyában, de gondolom én futni ment. Jimin az ágyában fekszik és nyomkodja a telefonját, ami egy kicsit meglep, hisz még korán van, ö meg ilyenkor még aludni szokott. Ezt onnan tudom, hogy ilyen idő tájt szoktunk rosszalkodni Kookiéval és akkor még mélyen alszik. 

-Jó reggelt. - Köszönök neki egy kis mosolyt erőltetve magamra. - Jungkook? - Kiülök az ágyam szélére, rászentelve minden figyelmemet, de ö le nem tenné azt az átkozót telefonját. 

-Jó reggelt, nem tudom, mikor már felébredtem, akkor már nem volt itt. - Néz rám a szeme sarkából, majd gyorsan visszanéz a telefonjára. Nem adót sok infót, de szerintem futni van, ami elég kockázatos, főleg hogy tegnap kiabálta le Jin a fejünket emiatt. 

-Pornót nézel? - A kérdésem hallatára végre felém fordul, igaz hogy mérgesen, de legalább engem néz. A sérült lábát leemeli az ágyról és kiül a szélére, majd felém nyújtsa a telefonját, amit én el is veszek.

 Ami elém tárul az egy videó, amin én, Jimin és Jungkook futunk.  Ezek szerint a tegnapi lányok levideóztak mindent. Ha ezt Jin meglássa semmi esélyem sem lesz a békülésre, bár én nem látszok rajta annyira, mert legelöl vagyok. Inkább Jimin és Kook látszódnak rajta, de nekik is csak a hátuk.

  Már mikor azt hiszem, hogy nem is lehet minket felismerni a videón, akkor a videó közepe felé, Jimin letépi magáról a sapkáját és a maszkát. Az a hülye. Visszanézek az említettre, aki már a fejét fogja. 

-Rohadtul látszódok rajta! - Rám kapja a tekintetét és a telefonra mutat. - Mindenki rajtam nevet, hogy a rajongók elöl menekülök. Mi van, ha meg tudják, hogy futás közben sérültem le? Ez annyira ciki. - Hátra dől a matracon, miközben a kézébe temeti az arcát. Végig nézem a hozzá szólásokat, amire néha elmosolyodok, mert van pár vicces komment, de van pár olyan is amin védik öt, szóval nem mondanám vészesnek a dolgot. Jimin mindent vészesnek lát, pedig ez nem az. Könnyen kilehet magyarázni a dolgot. Pl sietünk valahová, vagy a rajongók nagyon erőszakosak voltak, ezért futottunk el. Ahogy látom nem tudják ki az a másik fiú Jimin mellett ezért mi most védve vagyunk, de ha meg akarjuk védeni Jimint akkor felkel vállalnunk magunkat. Sokkal rosszabb lenne a helyzet, ha idegenekkel futkározót volna a szőkeség. 

Az ajtó nyitódása kiszakít a kommentek olvasásából és felnézek a telefonból. Jungkook lépet be rajta, kicsit csapzott állapotban. A haja vizesen tapadt a homlokához, míg a ruhája a testéhez tapadt, de nem tudom megállapítani, hogy izzadt vagy vizes. Egy pillanatra megkapaszkodott az ajtóban, majd lassan behajtotta azt. Bizonytalan léptekkel a szekrényéhez lépegetett, gondolom, hogy tiszta ruhát vehessen magára, de ahogy odaért újra megállt és bele kapaszkodót a szekrénye ajtajába. Lehajtotta a fejét és mozdulatlanul állt, mintha próbálná összeszedni magát. A levegőt nagyon gyorsan veszi az arca, pedig nagyon sápadt. Olyan akár egy fehér fal. Értetlenül nézek rajta végig, majd Jiminre nézek, aki szintén a maknae-t figyeli aggódó tekintettel. Visszavezetem a tekintettemet a fiatalabbikra, de még mindig nem mozdult meg. Kezdek aggódni. 

-Jól vagy? - Kérdezem miközben lemászok az ágyról. Nem válaszol, ezért elindulok felé, de ahogy odaérek ,mintegy rongybaba úgy esik össze előttem. 

Olyan hirtelen ér az esése, hogy egy pillanatra fel sem fogom mi is történik előttem. Teljesen lefagytam és csak annyit tudok tenni, hogy nézem, ahogy az oldalán fekve, lehunyt szemekkel kapkodja a levegőt. A mellkasomra teszem a kezem és érzem, hogy lever a hideg verejték. Mi a franc történik itt? Kell egy kis idő, mire végre mozgásra bírom a lefagyott végtagjaimat, de mikor ez sikerül gyorsan letérdelek elé és a fejét az ölembe húzom, hogyne legyen a földön. Kétségbeesve nézek végig az erőtlen testén, gyenge valóján. 

Enyhén megrázom és szólogatni kezdem, de nem válaszol, amitől csak még jobban átjárja a testemet a félelem. Mit kéne csinálnom? Miért nem válaszol? Segítség kérően, vagy inkább pánikba esve fordulok hátra Jimint keresve a szemeimmel, de ö már nem ágyán ül. Az ajtónál találom meg, amit kivág és nem túl gyorsan, de sántítva elhagyja a szobát, gondolom, hogy szóljon a többieknek. A gyanúm gyorsan beigazolódik, mert meghallom, ahogy elordítja magát, amitől egy kisebb súly legördül a szívemről. Gyorsan visszanézek az ájult fiúra és a kezemet a homlokára teszem, majd az arcára, utána a mellkasára tapasztóm. A bőre égeti az enyémet, amitől újra elkap egy kisebb pánik. Jungkook ritkán lázasodik be, de mikor ez meg történik, akkor a láza a menyezettet veri. 

A többiek végre megérkeznek és elsőnek is segítenek felszedni a földről és az ágyba tenni, majd Namjoon kifut és hoz egy hőmérőt, amivel Jin gyorsan megméri Jungkook lázát. Én addig leülök az ágyamra, Kookal szembe, hogy láthassam öt, mert sajnos annyira körbe vették, hogy én már nem férek oda mellé. Egy perc múlva csipog a lázmérő, amit a többiek megnéznek, de felém nem mutatják így nem látom mennyit mért. 

Namjoon idegesen előveszi a telefonját és kimegy a szobából, hogy odakint intézze a telefon hívását. Kérdően Hoseokra nézek, hátha megtudok én is valamit, de ö rám sem hederít. Idegesen összehúzom magam és levezetem az íriszeimet a kezeimre, hogy egy kicsit enyhítsem a bennem lévő feszültséget. Bosszant, hogy senki sem mond semmit, csak rohangálnak összevissza. 

Megérzem, ahogy a matrac benyomódik mellettem, amire odakapom a fejem és meglátom Jimint. Ö eddig hol volt? Mondjuk azzal a bokával nem csodálom, hogy ilyen sokáig tartott neki, míg ideért, hisz Yoongi egész végig itt volt, ahogy a többiek is. Mindenki olyan ideges volt Jungkook miatt, hogy róla el is felejtkeztek. Még a saját pasija is.

-Beszéltem az orvossal. - Kezdi Namjoon, ahogy beér a szobába és megáll előttünk. - Mindjárt itt lesz. - Kicsit meg nyugodtat az a tény, hogy az orvos kijön és megnézi öt, de ha bele gondolok, hogy a mai fellépésen nélküle lépünk a színpadra, újra elkap egy fullasztó érzés. Nem akarok nélküle menni a fellépésre, nem akarom itt hagyni egyedül. Vele akarok maradni...

Megérzem Jimin kezét a vállamon, ezért ránézek, de ö csak biztatóan mosolyog. Értékelem a vigasztalását, de most nem segít valamit sokat. 

-Nem értem. Egy szobába vagytok vele és nem vettétek észre, hogy nincs jól? - Meghallom Jin hangját, amitől a görcs a gyomromban még nagyobb lesz, ahogy a gombóc is a torkomban. Olyan kemény lelkiismeret furdalás fut át rajtam, hogy érzem mindjárt elsírom magam. Hogy lehettem ekkora hülye? Hogy nem vettem észre, hogy rosszul érzi magát? Tudhattam volna, mikor tegnap korán lefeküdt aludni. Azt hittem elfáradt, mert korán fent voltunk már és annyit rohangáltunk a városban....hogy lehettem ilyen vak? A mellkasom, majd szétszakad a bennem lévő bűntudat miatt. 

-Honnan kellett volna tudnunk, hogy beteg mikor ö egy szóval sem említette azt, hogy nem érzi magát jól? Most is reggel hol volt? Gondolom találkoztál vele. - Kel ki magából a mellettem ülő szőkeség, amitől az állam a padlót veri, de nemcsak nekem, ha nem mindenkinek a szobában. Még soha nem hallottam így beszélni Jinnel. Egy pillanatra elkapom, ahogy a törpe rápillant Yoongira szúrós tekintettel, de csak tényleg egy pislogási időre, mert utána elkapja a fejét és duzzogva átkarolja a karjait a mellkasa előtt. Ezek szerint törpilla, Törpapára mérges, csak Jinnen vezeti le? Lehet nem sokára meglesz az első szerelmi vitájuk? Visszanézek Kookra, nem foglalkozva tovább a hülye vitájukkal. Valaki tett a fejére hideg borogatást, aminek örülök, mert legalább nem megy feljebb a láza. Most oda mehetnék hozzá, mert végre elmentek mellöle a többiek, de inkább nem teszem. Hadd pihejen. 

A többiek elhallgattak és csöndben várni kezdtük az orvost. Jimin tovább duzzogott, míg a többiek idegesen fel alá járkáltak. Az orvos nem nagyon sieti el a dolgot, pedig ez magán orvos. Párperc csönd után végre meghalljuk a csengőt, amire Jin és Namjoon kisiet a szobából, hogy beengedjék az orvost. Hoseok kiküld minket a helyiségből, hogyne legyünk olyan sokan bent mikor, majd vizsgálják a kis maknaet. 

Kisegítem a törpét a folyosóra, ahol a falnál neki dönti a hátát, és csöndben lehajtsa a fejét. Én is lehajtva tartom, de még így is érzem Suga égető pillantásait magamon. Úgy érzem nem tetszett neki, hogy én segítettem ki a kis szerelmét, de hát így járt. Legközelebb legyen gyorsabb. Az orvos lassú léptekkel feljön a lépcsőn, majd illedelmesen köszön nekünk, utána belép a szobába, ahova csak Namjoon követi. Remélem gyorsan végez a doki és azt mondja, majdhogy nincs semmi baj és holnap már kutya baja sem lesz. Nem szeretem öt így látni, fáj tőle a mellkasom.

A nagy csöndben hallom, ahogy a mellettem lévő szöszi fészkelődik, ezért felemelem a fejem. Az egyik lábára próbálja ráhelyezni a súlyát, ami egy ideig jól is megy neki, de látom rajta, hogy zsibbadni kezd a lába a sok terhelés miatt. Folyton lehajol az épp lábához és dörzsölgeti a térdét, combját. Próbál nem rá állni a bal lábára, de rákényszerül. Yoongi is a törpe szenvedését figyeli, ezért nem igyekszem a barátom segítségére hátha Yoongi szeretne rajta segíteni. Várok, de hyung meg sem mozdul, figyeli, de csak ennyi. Nem segít a kis törpéjének? Nagy sóhajt eresztek ki magamból, majd jobban a kisebb mellé állok és átkarolom a derekát, aki erre a mozdulatomra rám kapja a hálás tekintettét és átkarolja a vállamat. Rám engedi a súlyát, ami nem túl sok...Jimin nagyon könnyű. Nem nagyon szoktam cipelni, ezért mostanáig azt hittem nehéz, mert csak izmos meg minden, de tévedtem. Pihe könnyű ez a srác...eszik ez eleget? A gondolataimból az ajtó nyikorgás szakít ki, amire gyorsan oda nézek. Az orvos és Namjoon kijönnek, de nem mondanak semmit. Az orvos is, csak el köszön és lemegy. 

-Na mit mondott? - Kérdezi Jin a leandertől, aki frusztráltan beletúr a hajába. 

-Azt mondta, hogy kimerültség miatt legyengült az immunrendszere és összeszedet egy kis vírust. Lázára kapott szurit , mivel elég magas volt neki. Írt ki gyógyszert is, de sajnos nem tudta megmondani, hogy meddig fog tartani, míg meggyógyul. 

-Ez baj. - Szólal meg Jin, miközben neki dönti a hátát ö is a falnak. - A koncertről így két embert elveszítettünk a koreográfiában. - Ahogy ezt kimondja újra összeszorul a szívem. - Jimin eltudja énekelni a részét a koncerten, de mi lesz Jungkook részével? Azt kifogja énekelni?  

-Én nem megyek. - Halkan meg szollal mellettem Jimin. - Nem akarom, hogy annyian lássák a bénázásomat. 

-De hát ülni fogsz! - Előre lép Yoongi, miközben végignéz a törpén. 

-És a székig el cipeltek? Vagy a kocsiból egészen az öltözőig? Lehet nem látszik, de rohadtul fáj! - Morogja mérgesen hyung-ot nézve. Tisztára érzem, ahogy fogom, hogy megfeszül a teste mérgében. Ha most neki ugrik hyungnak én isten biza nem fogom le, inkább a környékről is elmenekülök. - Csak nevetnének rajtam, én pedig ezt köszönöm szépen, de nem kérem. Inkább itt maradok és vigyázok Jungkookra.  - Bólintgatok helyeslően, mert én is sokkal nyugodtabb lennék, ha valaki figyelne rá. De ahogy látom a többiek nem így gondolják, mert elégé fogják a fejüket. Mondjuk meg értem őket, mert így most egy másik ember része is kérdéses. A koreográfia is elég hülyén fog kinézni a hiányzó emberek nélkül. 

-Oké, mindenki öltözőn át, elmegyünk a koncert helyszínére és gyakorolni fogunk, addig míg el nem kezdődik a fellépésünk. - Mindenki feljajgat, de Jin lepisszeg minket és folyatja. - Nem tudok jobbat kitalálni, mert gyakorolnunk kell a táncot és a két fekete bárány szövegét is be kell gyakorolnunk, na meg el is kéne dönteni kiét ki énekli. 

-Rendben, akkor mindenkinek sipirc öltözni! Addig felhívom a menedzsert is, hogy változót a terv. - Namjoon elő is veszi a telefonját, addig mik visszamegyünk a szobánkba. Jimin olyan lassan biceg mellettem, hogy már rossz nézni, ezért inkább megállok. 

-Pattanj fel a hátamra! - Ötlök fel egy remek ötletet, mert igaz, hogy nincs messze a szobánk, hisz itt van egy köpésre, de én minél hamarabb szeretnék már Jungkook mellett lenni. Nincs időm ennyit szarakodni. 

-Biztos..? Nehéz vagyok..- Lehajtsa a fejét félénken, amin majdnem elröhögöm magam, de inkább visszafogom a kitörő nevetésemet. 

-Nem fogok megszakadni ne aggódj. - Elengedem és elé sétálok, miközben egy kicsit begörnyedek, hogy könnyebben felugorjon a hátamra. Megragadja a kis kezeivel a vállaimat és elrugaszkodva felugrik a hátamra. - Leszakadt a derekam! - Mondom jajgatva, de nem rejtve el a hangomba egy kisebb gúnyt. Szorosan kapaszkodik, miközben felnevet a hülyeségemen. 

Az ajtóhoz érve elengedem az egyik lábát és kinyitottam az ajtót. Nagy léptekkel az ágyamhoz sétáltam, majd egy határozót mozdulattal ledobtam a hátamról Jimint, egyenesen rá az ágyra. Hallottam ahogy ijedten felsikít, mintegy lány, de nem törődtem vele sokat, inkább odaültem Jungkook melletti kis szabad részre. Még mindig sápadt, de a levegőt már egyenletesen veszi és nem látszik rajta, hogy fájna neki valamije. Örülök, hogy jól van.

Lassan oda nyúlok az ujjaimmal az arcához és óvatosan végig simítom a puha bőrfelületet. Érintettem én már valaha is az arcát? Nem emlékszem. Csináltunk pár dolgot, érintettem már pár helyen, de arcát mindig kihagytam. A haját is, akkor érintettem utoljára, mikor éppen leszopott. Többször kéne vele gyengédebb lennem, érzelmesebb? Nem...nem szabad. Mindkettőnknek jobb, ha nem viszünk bele semmi érzelmet a furcsa kapcsolatunkba. Lesöpröm a homlokáról, a kissé át nedvedet tincseit. 

-Tae nem készülődsz? - Megrázom a fejem és megfogom Jungkook kezét és az arcomhoz húzom. 

-Nem akarok menni!

-Ne aggódj miatta, vigyázok rá. Ha bármi baj lesz, úgyis hívlak titeket. 

-És ha nem tudjuk felvenni? Vagy ha leesik az ágyról? Hogy a francba szeded fel egy lábbal? - Morgom, miközben rámutatok a sebesült lábára. - Még térdelni se tudnál, mert azok is sebesek! 

-A térdelést rád bízom! - Megforgatom a szemeimet, ö pedig győzedelem ittas vigyora húzza az ajkait. Több időt nem szánva Jiminre, visszafordulok a kis maknaemhez. Ahogy végig nézek az izzadt, de szexi testén, rájövök, hogyha majd haza értem át kéne öltöztetnem és nagyjából lemosdatni. Biztos kényelmetlen neki ezek a piszkos, nedves ruhák, na majd én alaposan megtisztítom, csak érjek haza. Jobban várom ezt, mint a karácsonyt. Azért remélem, hogy felébred, mire hazaérek, mert úgy sokkal izgalmasabb lesz a Taehyung féle kezelés. Pokolra jutok. 

Nehezen, de végül felkelek Kookie mellöl és gyorsan ledobálom magamról a ruháimat, hogy minél előbb feltudjak öltözni és legyen még időm Kookra. Kiszedek magamnak ruhát és felkapkodom őket. Most nem nagyon törődök azzal, hogy mit veszek fel, mert erre most nincs idő. Ahogy elkészülök visszaülök a nekem kijárt helyre, ami Kook mellett van. Jimin furcsán néz, de nem törődök vele, inkább tovább simogatom Jungkook arcát. Ki kell használnom a lehetősséget arra, hogy olyan helyeken fogdoshatom ahol, eddig nem tudtam, mert ha felébred utána már nem szabad. Lehet nem is olyan nagy baj az, hogy most beteg...kaporra jön. Legalább kipróbálhattunk valami újat is, mert hát nemfog tudni ellenkezni, ha ilyen gyenge lesz. Végre olyanokat tehetek, amiket eddig nem engedett. Aludd ki magad jól Kookie. 

- Indulunk! - Kiabálja Hoseok az ajtó mögül. 

-Megyek! - Kiabálok vissza, majd nyomok egy gyors puszit Kookie homlokára. - Szurkolj nekem.- Felállok mellöle és Jiminhez fordulok. - Hívj, ha baj van. 

-Menny már! - Mosolyogva felemeli a kezét én pedig belecsapok. - Adjatok bele mindent. Ja és fotózd le nekem az öltözőbe Yoongit. Tökmindegy hogyan, csak ne legyen rajta ruha. 

Fintorogva ugyan, de rá bólintok. Úgy látszik, annyira nem haragszik rá, hogy kihagyja a meztelen látványát. De megértem, én is sokszor megnéztem Jungkookot, míg rosszban voltunk. Persze nem azért mert perverz vagyok, vagy ilyesmi...csak tudni akartam mennyit fejlődik az évek alatt. Na meg azért, mert perverz is vagyok. Még utoljára ránézek a két fiúra, majd elhagyom a szobát, hogy a  többiekhez csatlakozva túlesünk a koncerten. Utána haza jöhessek ápolni a beteget. 

Köszönöm, hogy elolvastad. :)