Jungkook pov.

Ahogy hazaértünk a gyomorgöcs a gyomromban nagyobbodott és szerintem, nemcsak nekem. A nappaliban a fotelre ültettem Jimint és én is leültem mellé. Nem hazudok nagyon elfáradtam, míg a hátamon hoztam öt, pedig nem nehéz, mégis úgy érzem magam, mintha egy maratont futottam volna egy zsákkrumplival a hátamon. Taehyungra nézek, aki fel alá járkál a nappaliba, amitől már kezdek szédülni. Jimin is az ideges fiú járkálását figyeli, ami nem segít sokat. Ettől, csak mik is idegesebbek leszünk. Még nem beszéltük meg mint mondjunk a többieknek, hogyan is sérült meg Jimin...ha elmondjuk az igazságot, vajon mennyire lesznek idegesek? Nem elég, hogy kimentünk engedély nélkül, de még feltűnősködtünk is. Arról ne is beszéljünk, hogy Jimin meg is sérült az akción közepette. Ha ettől nem lesz idegbeteg Jin, akkor semmitől sem. 

-Végre hazaértetek! - Meghalljuk Namjoon hangját, amire mind a hárman összerezzenünk. A leander közelebb jön hozzánk és mikor meg lássa Jimint elszörnyed. Felpattanok Jimin mellöl, mert nem tudok tovább ülni. Olyan ideges vagyok, hogy legszívesebben beállnék Tae mellé, aki még mindig járkál körbe körbe. - Jin! - Kiáltsa el magát hyung, amitől végre Tae is leáll a járkálással és idegesen az idősebbikre néz.

 Nem kel sokat várnunk, hogy Jin megjelenjen. Hatalmas léptekkel megy oda Jiminhez. Kicsit arrébb megyek, hogy jobban oda férjenek a sérült fiúhoz, na meg, hogy ne legyek olyan közel az egyre pirosodó Jinhez. Amíg Jimint nézik, addig Tae szorosan mellém sétál és belemarkol hátul a pólómba. Jin idegesen ellép Jimintől és ránk néz, kicsit sem szép szemel. 

-Mi történt? - A hangjától kiráz a hideg. Még soha nem láttam ilyen mérgesnek. Óvatosan Jiminre pillantok, aki szintén engem néz. Miért érzem úgyhogy azt akarja én beszéljek? Leveszem a szőkéről az íriszeimet és inkább Taera pillantok. Ö mereven néz az idősebbikre, az ajkait rágva. Látom rajta, hogy meg akar szólalni, de nem érzem jó ötletnek azt, hogy ö beszél ezért gyorsan megelőzöm öt.  

-Edzeni voltunk és mikor jöttünk haza pár rajongó kiszúrt minket és üldözni kezdtek.Menekülés közben Jimin elesett. -Mesélem, miközben a szemeibe nézek. Nem szeretek hazudni Jinnek, tényleg nem, de nem akarom bajba sodorni Jimint, se pedig Taet. Mert ha el mondanám az igazat, akkor hatalmas bajba kerülnének. Jimin azért mert kiszökött, Taehyung pedig azért mert hatalmas ölelkezést indítót a város közepén. 

-Értem, szóval kimentettek a városba úgy, hogy közben nem is szóltatok. Megláttak titeket a rajongok, akik kitudja lehet le is videóztak titeket, menekülés közben, majd pedig meg sérült Jimin, amitől lehet fel sem tud lépni velünk a holnapi fellépésünkön...hogy lehetek ilyen idióták? Mi van, ha lefotózták azt, hogy Jimin vérző térdel sántít a városban? 

-Jungkook vitte a hátán. - Szól közbe Taehyung. Kiakadva nézek a mellettem lévő hyungra, aki még mindig mereven nézi az idősebbiket. Miért nem tudja befogni egy kicsit? Jin elindul felénk, olyan tekintettel, amitől összefosom magam, de szerintem Tae is, mert érzem, ahogy egyet hátrébb lépet. Még mindig a pólómat markolássza, sőt ahogy Jin közeledik ö úgy megy egyre jobban a hátam mögé. 

Beszól neki utána, pedig mint aki jól végezte dolgát elbújik mögém, engem feláldozva...kedves. Jin megáll előttem és a vállamra teszi a kezét, amitől egy kisebb szívroham megy át rajtam. Belemarkol és olyan erővel tol el az útjából, hogy majdnem oldalra esek. Taehyung ujjai, amik eddig görcsösen kapaszkodtak belém, azok most el tűnek. Megtartva nehezen az egyensúlyom, megállok és visszanézek Jinre, aki az ezüst hajú előtt áll meg szorosan. 

-Azt hiszed, hogy ez vicces? Pont te viccelődsz ezzel, mikor régen miattad röhögött rajtunk az egész világ? - Sziszegi Jin mérgesen, mégis halkan, de így csak még ijesztőbb mintha kiabálna. -Te tudhatnád a legjobban milyen súlyos is ez a dolog! -Lök egyet Tae-án aki meg tántorog a lökés miatt, de nem esik el. - Miattad kellett annyi hülye sajtótájékozóra járni, mert te nem bírtál magaddal. - Most már felemeli a hangját és lök még egyet a szerencsétlen fiún, de most nem hagyja annyiba, visszalöki Jint. 

-Meddig akarsz még ezen lovagolni? Elszúrtam, lefotóztak és felkerültem a nettre, de ez már a múlt. Felejtsd el végre, engem pedig hagyj békén! Attól függetlenül, hogy te vagy az idősebb nincs jogod lökdösni engem és eljátszanod az anyai szigort! - Ordít rá Taehyung az idősebbre, majd mondaná tovább, de Jin nem hagyja neki. Felemeli a kezét és olyan pofont add Taenak, hogy szegénynek oldalra csuklik a feje. Mindenki hatalmas szemekkel nézi a történéseket, velem együtt, hisz én elég közelről látom a dolgokat.  Szeretnék közbe avatkozni, megvédeni Taehyungot, de félek, ha meg mozdulnék én is kapnék egy jobbost.

-Ne merészelj velem többet így beszélni. - Felemeli a mutató ujját, majd felém fordul és homlokon csap. Olyan hirtelen érint a dolog, hogy még a fejem is hátra csuklik. - Ezt azért kaptad, mert hazudtál nekem. - Meglengeti előttem a mutatóujját, amíg én a homlokomat dörzsölgettem. Hátat fordít nekünk és oda megy Jiminhez, aki már félve maga elé emeli a karjait. - Téged, csak azért nem ütlek meg, mert így is meg vagy sérülve, de ne félj később meg adom. - Hatalmasat nyel a kis hyung, vagy inkább a mázlista? - Hol sérültél meg? 

-A térdeimen meg egy kicsit a tenyereimen is lejött a bőr, de a bokám jobban fáj. - Jimin hangja halk, érezni lehet a benne a félelmet, ami szerintem most nem hyung miatt van. Inkább a közeledő fellépés miatt aggódik. 

-Értem. - Hyung sóhajt egy nagyot, majd rám néz. - Te megsérültél? - Megrázom a fejem és inkább a hátam mögé rejtem a kezem, csak egy kis seb van rajta, ami nem sokára úgyis begyógyul, na meg úgy sem gátol meg semmiben sem. Nem szükséges tudnia róla és csak jobban idegeskednie. - És te? - Néz Taehyungra, aki az égő arcát simogassa. Szegény jó nagy pofont kapott. Nem mond semmit, csak megrázza a fejét. - Rendben, akkor Namjoon indítsd a kocsit, irány a kórház. Útőzben, majd felhívjuk a menedzsert is. 

Namjoon bólint és felakarja segíteni Jimint, de Yoongi megelőzi. Eddig is itt volt? Nem tűnt fel. Felhúzza a kanapéról, majd átkarolja a derekát, Jimin pedig a vállát. Lassan, de elhagyják a házat, Namjoonnal és Jinnel együtt. Ahogy ez meg történik megkönnyebbülve felsóhajtok és Taehoz fordulok. Még mindig az arcát simogassa lehajtott fejel. Megsimogatom a fejét, hogy megvigasztaljam, de ö ellöki a kezem, miközben mosolyogva felemeli a fejét. 

-Könnyen megúsztuk, igaz? - Elveszi a kezét az arcától, ami már felvette a piros szint. Ha jobban megnézem tisztára látom Jin ujjainak nyomát az arcán kirajzolódni. 

-Ezt nem mondanám. - Végig húzom az ujjaimat a piros arcán, de újra ellöki a kezemet. 

-Ne fogdos már. - Morogja és homlokon bök az ujjával, amire feljajdulok. Oda teszem a kezem, majd mérgesen rá nézek a vigyorgó képére. Nem értem, miért lett ilyen jó kedve. 

-Nem értem, miért mosolyogsz. Nem vagy szomorú a pofon miatt? - A  kérdésemre, csak meg rázza a fejét és átkarol hátúról.

-Jiminre mérges vagyok, mert egyszer sem szólalt meg, pedig minden az ö hibája. Miatta mentünk ki, ezért neki is vállalni kellett volna a felelőseget, nem csak nekünk. - Morogva az állat a vállamra teszi és úgy ringat akár egy gyereket. - Hülye kis beszari! Várjon, csak érjen haza, majd én megadom neki a büntetést. 

-Neked sem kellett volna meg szólalnod. - Nézek rá a szemem sarkából, bár így nem látok sokat belőle, főleg, hogy jobbra barra dülöngél velem. 

-Borzasztóan hazudsz Kookie. - Jókedvűen felnevet. - Ha nem szóltam volna közbe, akkor Jin rajtad vezette volna le minden dühét és én ezt nem akartam. Neked sem lett volna jó és Jinnek sem, mert mindketten könnyen szívetekre vesztek mindent. Ezért hagytam, hogy rajtam vezesse le a dühét, hogy később ne legyen akkora lelkiismeret furdalása, mintha veled veszekedett volna. - Bólintotok párat, majd lehajtom a fejem. Szóval azért csinálta ezt, mert megakart védeni. Nagyon jól esik, hogy törődik velem. - Na jó, elmegyek fürdeni. 

Elenged az öleléséből, amitől egyszerre érzek csalódottságot és megkönnyebbülést. Már kezdet hányingerem lenni, ahogy ringatott, de közben élveztem is, hogy ilyen közel van hozzám. Talán még régebben ölelt így, mikor még legjobb barátok voltunk. 

Összeborzolja a hajam és felmegy az emeletre, gondolom megfürdeni. Meg kellett volna tőle kérdeznem, hogy mehetek vele én is, de nem akartam elrontani azt a hangulatot ami körbevett minket. Majd máskor elkapom, de most inkább hagyom, amúgy sem érzem magam jól. Kótyagos a fejem és szerintem nem a homlok pacsitól. Gondolkodok, hogy elmegyek enni, mert ma még nem is ettem, de gyorsan elvettem az ötletet és inkább felmegyek a szobámba kicsit piheni. Ahogy beérek az ajtón rögtön az ágyamhoz megyek és ahogy vagyok befekszem az ágyba, jól magamra húzva közben a takarom. Talán, csak azért érzem magam ilyen furán, mert korán keltem Tae miatt, na meg, hogy egész nap rohangáltam a napon Jimin miatt. Ha alszok egy kicsit utána jobban leszek. Lassan lehunytam a szemeimet, hogy átadjam magam az álmok világának, de ahogy ez megtörténhetett volna, Tae kivágta az ajtót. 

Nehezen kinyitom a szemem, hogy lássam mit csinál az én atom hülye barátom. Egy pólóban és egy bokszerben odamegy a szekrényéhez, közben pedig dudorászik valamit. A haja vizes, így arra tudok következtetni, hogy végzet a fürdéssel. Nekem is el kéne menni, de jelen pillanatban élni sincs kedvem. 

-Ilyen korán alszol? - Felém fordul, közben felrángassa magára a citrom sárga rövid nadrágját. Elég vicces, ahogy a szekrénybe kapaszkodva küzdi magára az ártatlan anyagot. 

-Álmos vagyok. - Jobban magamra húzom a takarom és behunyom a szemeimet. Szeretek vele beszélgetni, ahogy a látványát is imádom, de tényleg nagyon álmos vagyok. 

-Nem eszel előtte egy kicsit? - Hallom, ahogy becsukja a szekrényét, amire akaratlanul is elmosolyodok. Ezek szerint sikerült felvennie azt a nadrágot. Megrázom a fejem, hogy válaszolni tudjak az előbbi kérdésére. - Jó értem, nem zaklatlak. Hagylak aludni. - A hangjából meg tudom ítélni, hogy jelenleg mosolyog. 

Szeretném kinyitni a szemem, hogy láthassam a gyönyörű mosolyát, de semmi erőm nincs hozzá. Kimegy a szobából, halkan becsukva maga után az ajtót, én pedig átadom magam az álmok birodalmának. Nem tudom mennyit aludhattam, vagy hogy eltelt-e bármennyi idő azután, hogy lehunytam a szemeimet, mert beszélgetésre lettem figyelmes. Közelről jöttek a hangok, mintha mellettem beszélgettek volna, de hiába koncentráltam, hogy rájöjjek kik is beszélgetnek egyszerűen nem tudtam rájönni. Próbáltam kinyitni a szemeimet, de azok olyan ólom Szullyal bírtak, hogy egyszerűen nem ment.

Egy idő után a hangok egyre hangosabbak lettek és egyre ismerősebbek. Olyan mintha Jimin hangját hallanám. Ilyen hamar haza értek volna a kórházból? Újra meg próbáltam kinyitni a szemem, ami résnyire sikerült is. Amit elsőnek észrevettem azaz, hogy a szobában sötét van, ami egy kicsit meglep, mert mikor még lefeküdtem aludni, akkor még világos volt. Ilyen sokat aludtam volna? Párat pislogtam, hogy az íriszeim szokják a sötétet, még meg is dörzsölgettem őket a kézfejemmel. Amikor végre nehezen megszokom a sötétet, meglátom Taet és Jimint, ahogy a mellettem lévő ágyon ülnek egymással szemben és nagyon beszélgetnek valamiről. 

-Beszari! 

-Nem vagyok az, csak tudom mikor kell kussba maradni! Amúgy sem az én hibám ez az egész, mert ha jól emlékszem nem mondtam azt, hogy gyertek utánam. - Morogja a kisebbik hyung. 

-Nem érdekkel! Mostantól beszarinak foglak hívni. Beszari törpe! - Gúnyolódik Taehyung, amivel csak azt éri el, hogy Jimin vállon bokszolja. Nem tudom hányóra van, de a sötétből ítélve elég késő van, ezek meg,  most vitassák meg a hülyeségeiket. Lassan felülök az ágyban és nyújtózkodok egy kicsit megtornásztatva a végtagjaimat. Az ágy nyikorgására mindketten rám néznek egy olyan"Hoppá" fejjel. 

-Hány óra? - Kérdezem egy kicsit berekedve, amitől egy csöppet meglepődök, hisz nem ilyen a hangom mikor felébredek. Akkor is rekedtes, de ennyire azért nem. 

-Este 11 óra van, miért? - Jimin felém fordul és elég látványosan végignéz rajtam. Én is jól meg nézem és látom a bokája be van kötve. A térdeit nem látom, mert hosszú melegítő nadrág van rajta, pedig szívesen megnéztem volna azt is. Megakarom kérdezni tőle, hogy mit mondtak a kórházba mi van a lábával, de ahogy szólásra nyitom az ajkaimat, Tae közbevág.  

-Képzeld Jimin végre összejött Sugával! -Izgatottan tapsikolni kezd, én pedig hatalmas szemekkel a szőkeségre nézek. Jiminnek sikerült összejönnie Yoongival? Hogy a francba sikerült neki ezt összehoznia? 

-Ne ilyen hangosan, te hülye. - Jimin lepisszegi az izgatott fiút, aki jobban örül ennek a hírnek, mint itt bárki más. Ha ennyire szereti a romantikus összejöveteleket, akkor miért nem jön össze velem végre? 

-Hogy történt? 

-A váróban voltunk ketten, míg Jin és Namjoon elmentek a recepcióhoz és akkor elkezdtünk beszélgetni. Azt mondta, hogy nem tudja mit érez irántam, mert ö nem vonzódik a fiúhoz, de mióta nem beszélgettünk furán érzi magát. Már meg szokta, hogy mindig rá vagyok tapadva, ami elégé szarul esett, mert azt hittem örül annak, hogy rá vagyok tapadva. - Beletúr a tincsei közé, miközben elfintorodik, majd megrázza a fejét és folytatja. - Azt mondta meg próbálja velem ezt a járás dolgot, de nem ígér semmit. - A mondat végén frusztráltan felsóhajt. - Magyarul ugyan ott tartunk mint eddig, csak most amiatt is idegeskedhetek, hogy el ne hagyjon, ha netalán nem jön be neki ez "kapcsolat." 

-De akkor is járnak! - Hatalmas vigyorral a képén, átöleli Jimint , jól megszorongatva közbe. Én is örülök annak, hogy összejöttek végre, mert tényleg elég régóta tart már ez köztük. Jimin már, akkor is szerelmes volt Yoongiba, mikor még én sem tudtam eldönteni azt, hogy mit érzek Taehyung iránt. De akkor még nem tudtam, hogy szerelmes hyungba, csak később vettem észre.

-Örülök nektek. - Megeresztek egy mosolyt, majd lassan levezetem a tekintettem a bokájára. - Mit mondtak az orvosok? 

-Kificamodott a bokám. - Felemeli a lábát és ö is a sérült felületre néz. - Az orvos szerint, ha sokat pihentettem, akkor 1 hét után rendbe jön. Kaptam rá pár fájdalom csillapítót is, ha nagyon fájna. - Vissza teszi az ágyra a lábát és visszanéz rám. - Nem fogok tudni fellépni holnap és próbákra sem tudok járni. Még az is kérdéses, hogyan fogok elmenni, majd a versenyre. 

-Milyen versenyre? - Meglepve nézek rá, mert én nem tudok semmilyen versenyről. Mikor volt róla szó egyáltalán? 

-Hát a zenei és tánc versenyre, ami két nap múlva lesz. A sok kpop versenyzővel kell, majd megküzdenünk az egyik közös zenénkkel, majd utána egymás ellen kell küzdenünk az egyéni számunkkal és koreográfiánkkal. Jin mesélte, mikor mentünk a kórházba ezért nem tudsz még róla, de holnap biztos mindenkinek elfogja mondani. 

-Én még mindig nem értem, hogy miért ilyen későn szóltak erről. - Morogja Tae a kisebbikre nézve. Ezt én sem értem, mert két nap az nagyon kevés, ahhoz, hogy gyakorolni tudjunk rá. Na meg a rengeteg fellépések miatt, lehet időnk sem lesz rá annyi. 

-Én sem értem, de ez van. - Megvonja a vállat Jimin, majd átmászik Tae ágyán és elugrándozik helyére. -Aludjunk, mert holnap hosszú napotok lesz. - Bemászik az ágyába és jól magára húzza a takarót. - Jah és nem akarok megint erotikus álmokat, szóval bírjatok magatokkal! - Szól ránk összehúzót szemöldökkel. Úgy látszik hiába alszik Jimin mélyen, attól függetlenül hal minket...ciki.

 Ránézek Taera, hogy lássam ö hogyan is reagál Jimin beszólására, de nem látom rajta, hogy érdekelné a dolog. Megforgassa a szemeit, majd rám néz és előveszi azt az idióta perverz nézését. 

Fáradtan eldőlök az ágyon és elfordulok a fal felé. A mai nap olyan komolytalan és gyerekes volt, hogy már fáj ránéznem. Mindig ilyen volt? Lehet, csak én vagyok ennyire fáradt és nem veszem a vicceit, amin régebben mindig nevetem. Holnap sokkal kipihentebb leszek és akkor újra elkezdem a tervemet. Nem tudom hogyan, de valahogy meg szerezem öt. Addig járok a nyakára míg végre bennem hódol nekem és könyörögni nem kezd, hogy legyek vele újra együtt. Igen...majd holnap.

Köszönöm, hogy elolvastad :)