Taehyung pov. 

Rosszulléttel és hatalmas hányingerrel ülök fel az ágyban, talán túl gyorsan, mert a hányinger erősödőt. Mi a franc történt tegnap este? Emlékszem, hogy sokat ittam, ettem, de más nagyon nem dereng a múlt éjszakáról. Megdörzsölöm a halántékomat, hátha enyhíteni tudom a fejfájást, ami jelenpillanatban széttépi a fejem. Próbálok pislogni, vagy csak dörzsölgetni a szemem, hogy tisztuljon a látásom, de nem segít sokat. 

Meghallok egy halk szuszogást magam mellöl, amire rögtön odakapom az íriszeimet. Döbbenten már sokkolva nézem az alvó fiút feküdni mellettem, aki szorosan öleli a csupasz derekamat, amit eddig észre se vettem. Miért fekszik mellettem Jungkook? Egyáltalán, miért fekszem mellette félmeztelenül?! Ijedten leveszem magamról az ölelő kezeit, persze vigyázva nehogy felébresszem és kimászok mellöle. Mi ugye nem csináltunk semmit? 

Besietek a fürdőszobába és rátapadok a tükörre akár egy örült. A tükörképemmel szemezve nem látok magamon semmi oda nem valót, így valamelyest lenyugszok. Lehet, csak túl részeg voltam ,ezért bemásztam a legközelebb lévő ágyba, ami Jungkooké. Nem történt semmi, nem csináltunk semmit. Ellépek a tükörtől, de újra elkap a hányinger, ezért gyorsan a vécéhez térdelek, felkészülve arra, hogy lassan kitör belőlem a gyomrom tartalma. Mennyit ihattam én múlt éjszaka? Várok, de nem történik semmi, a hányinger megmarad, de nem akar a felszínre jönni a kis Vuk, szóval nehezen, de feltápászkodok a földről. Rettentően szédülök, a fejem majd, szétszakad és nagyon rosszul vagyok. Haza akarok menni. 

Kijövök a fürdőből és vissza nézek Jungkookra, aki még mindig mélyen alszik. Az ágyamhoz megyek, ahova le is ülök kicsit félretolva a táskámat az ágyon. Visszavezetem a tekintettem az alvó fiúra, aki olyan édesen alszik, hogy muszáj vagyok elmosolyodni.

Már nem is emlékszem, mióta láttam öt alvás közben....talán akkor, mikor még jártunk. Akkoriban imádtam nézni, ahogy alszik, mert olyankor olyan gyermekiesen aranyos és szép volt. Nem mintha most nem lenne az, bár inkább már helyesnek mondanám, mit szépnek. 

Sokat gondolok arra, hogy mi lett volna, ha nem történt volna meg az a táncteremben. Ha még mindig együtt lennénk? Boldogok lennénk, vagy ugyan így végződőt volna minden? Az igazság szerint már nem haragszom amiatt, ami a táncteremben történt, sőt már másnap képes lettem volna megbocsájtani neki és a karjaiba ugrani. Soha nem tudtam rá sokáig haragudni, ahogy akkor sem tudtam. Ha a többiek nem lettek volna, már réges-rég  meg bocsájtottam volna neki, ha nem teszik az amit, akkor ez mind nem történt volna meg. 

Miután Jungkoot otthagytam és haza jöttem sírva, véresen, meggyötörve, akkor a többiek durván lerohantak engem. Jin kiabálni kezdet, őrjöngeni azon, hogy képes voltam egyedül hagyni a kicsi Jungkook-ot a táncteremben, miközben már odakint sötét volt. Azt ordibálta, hogy milyen felelőtlen vagyok, majd kocsiba szállt és elment Jungkook-ért, velem nem is törődve. Hoseok volt az egyetlen, aki megkérdezte, hogy mi történt velem, aki átölelve megvigasztalt és ellátta a sérüléseimet...de én mégis hazudtam neki. Azt mondtam, hogy összevesztünk, majd egymásnak estünk.Hit nekem, pedig a sérüléseim másra utaltak még sem kérdezett semmit. Miután Jin haza szállította a szegény kisfiút, akinek vérzett a picike orra, ami miatt csak még jobban kaptam a lebaszásokat tőle, majd Namjoontol is érkeztek a fejmosások. Jimin mintha mindent tudót volna, engem védelmezett és Jungkookot bántotta. Na meg, ha ez nem volt elég később egy rajongó feltette a nettre a rólam készült képet, amin sírva vérző szájjal szaladok a járdán. Hatalmas botrányt kavart ez a kép a világhálón, ami úgy haladt végig az egész világon mint egy vírus. A menedzserünk kiakart venni a bandából, bár erről senki sem tud, kivéve Hoseokot...neki mondtam el csak.Mérges voltam, úgy éreztem hogy az egész világ ellenem van pedig én voltam az áldozat, még is én szenvedtem el más helyet mindent. 

El kellett volna mondanom a többieknek az igazat, el kellett volna mondanom, hogy mit tett velem a Jungkook, de még sem tettem. A maradék önbecsülésem is odaveszett volna, ha mindent elmondok nekik, ha elmondom, hogy  mit tett velem és hogy mik milyen kapcsolatban is voltunk. Féltem, hogyha elmondom még jobban meg utálnak....jobban féltem attól, hogy rájönnek az igazságra, minthogy kirúgnak engem a bandából. Inkább felhagytam volna mindennel, minthogy elmondjam az igazat. Egy évig hallgattam, ahogy ócsárolnak, tűrtem azokat a megvető pillantásokat amiket Jin küldőt felém, hagytam hogy a kapcsolatom a többiekkel megromoljon és hogy miért? Mert féltem, hogy Jungkook bajba kerül.

Ezért inkább, csak tűrtem, hogy a szakadék szélére sodorjanak. 

Jinnel a kapcsolatunk a mai napig ingatag, ahogy a többiekkel is. Én próbáltam ugyan úgy viselkedni velük ahogy régen is, én annyira próbáltam. Jimin és Yoongi már egyáltalán nem haragszanak rám, ahogy Namjoon sem, de Jin kétséges. Beszélni beszélünk, de többet nem leszünk olyan jobban mint régen. Teljesen mértékben elveszítem öt. Mikor felvettek a bandában és el kellett válnom a szüleimtől a testvéreimtől, akkor Jin volt az aki pótolta őket, aki meg hallgatott és vigyázott rám. Mellette úgy éreztem otthon vagyok. Még is hagytam, hogy eltávolodjunk egymástól.

Lassan felállok a helyemről és Jungkook mellé mászok az ágyba, továbbra is öt nézve. A kezemet felemelve kisöprök egy kosza tincset az arcából, majd közelebb hajolok hozzá. Ha nem történt volna meg ez mind, akkor vajon még együtt lehetnénk? A homlokához hajolok, amire rátapasztom az ajkaimat egy pillanatra, hogy egy gyors csókot hintsek rá, majd újra rá nézek, de továbbra is mélyen alszik. Ha nem csókolom meg a koncerten, akkor még barátok lehetnénk? Visszahajolok hozzá és most az arcára hintek egy kisebb csókot. Ha nem viszonozta volna az érzéseimet, akkor is idejutottunk volna? Végig simítok az arcán, majd az ajkaira hajolok, egy sokkal hosszabb csokra. 

Az én hibám az, hogy minden így történt? 

Elhajolok tőle, de most nem nézek rá, helyette, csak a fejemet a mellkasára hajtom. Behunyom a szemem és csöndben hallgatom a lassú szívverését, miközben a könnyimmel harcolok. Még mindig szeretem öt és szeretni is fogom, még akkor is, ha ö már nem érez irántam semmit, akkor is ha gyűlöl engem. Akkor is ha már nincs szüksége rám. 

Átkarolom a derekát szorosan magamhoz ölelve öt, jól magamba szíva az illatát, a melegségét. Érzem, hogy mocorog, ahogy a kezeit a derekamra teszi végig simítva azt az ujjaival, amitől a testem akaratom ellenére megremeg a kezei alatt. Remélem még alszik és csak álmában keresi a plüss maciját. Sajnos, ahogy mindig most sincs szerencsém. Megérzem a kezét a fejemen, ahogy lágyan simogassa a hajamat, néha feltekerve egy fürtöt az ujjára. Nagyon jóérzés, ahogy kényezteti a fejbőröm, de nem tetethetem örökre azt, hogy alszom, egyszer muszáj leszek kinyitni a szemeimet és szembe néznem vele. Muszáj felvennem azt az undok külsőt, hogy meg tartsam köztünk a távolságot, muszáj bántanom öt. 

Fájdalmasan, de felemelem a mellkasáról a fejemet, hogy rá emeljem a meglepet tekintettem eljátszva előtte, hogy csak most ébredtem fel. Látom a szemeibe, hogy ideges és feszült, nem tudja mit kéne mondania. 

-Mit keresel az ágyamban? - A hangom rekedtes és furán vékony, nem tükröződik rajta semmi magabiztosság. Nem így akartam, de így is meg teszi, legalább látszik, hogy meglepődtem. 

-Ez az én ágyam. - Megdörzsöli álmosan a szemeit, majd ásít egy hatalmasat. Az előbb feszültnek tűnt, de most süt róla a nyugalom. -A tiéd ott van. - Odamutat az ágyamra, amire oda is nézek, de vissza is kapom rá a tekintettemet. 

-Akkor mit keresek az ágyadban? - Kérdezem kíváncsian, mert tényleg kíváncsi vagyok, hogy kerültem én mellé. Mert oké, tegyük fel, hogy olyan fáradt voltam, hogy nem találtam el a saját ágyamig....de akkor mi a fenéért vettem le a felsőmet? 

-Nagyon részeg voltál és egy kicsit össze kaptatok Jinnel, ezért behoztalak a szobánkba, de túlságosan is kész voltál, ahhoz, hogy az ágyadig cipeljelek, ezért ide raktalak. - Az ágyára mutat én pedig tátót szájjal hallgatom. Össze vesztem Jinnel, ezért behozott a szobánkba...de miért feküdt be mellém? Na meg, miért vette le a felsőm?! Inkább nem akarom tudni...bármi is történt jobb, ha nem tudom. 

-Értem...- Kimászok mellöle az ágyból ezzel lezárva a témát és az ágyamhoz megyek ledobva onnan a táskám, majd befekszem a helyemre fejemig húzva a takarót. Valamit jobb nem tudni.

-Mást nem akarsz tudni? 

-Nincs kedvem tovább beszélgetni veled. - Morgom a takaró alól. Szeretnék vele beszélni,de ha túl beszédes lennék az túl feltűnő lenne neki. 

-Szuper, mert nekem sincs veled. - A szavai a szívemet tépik szét, legszívesebben ledobnám magamról a zavaró takarót, hogy a szemébe nézek és elmondjam neki mennyire is fájnak azok amiket nekem mond, de nem tehetem ezt. Megérdemlem ezt, mert ez a szekálás oda vissza megy. 

Nem mondok neki semmit, mert tudom a hallgatásom jobban dühíti mint bármi más és ez nem bizonyítsa jobban azt, hogy halkan morog az orra alatt kitudja milyen rondaságokat vágva a fejemhez magában. Halom, hogy felkel az ágyából, majd a táskáját mérgesen az ágyra dobja és keresni kezd benne valamit, gondolom magára akar dobni valamit. Hatalmas késztetést érzek, hogy felé forduljak és titokban végig nézem azt, ahogy átöltözik. Biztos sokat izmosodott már a teste az edzések miatt és biztos sokat nőt már itt ott, mondjuk régen sem volt piskóta, de most biztos nagyobb lett az évek alatt. Bár én ugyan olyan maradtam, csak még perverzebb lettem és a szükségleteim is megnőttek, nem mintha régen nem lett volna hatalmas étvágyam, de szerintem most nagyobb lett. Átkozót hormonok!

 Mikor már nem matat a táskájában, azt hittem kimegy végre a szobából, de helyette az ágyam mellé sétált és lettet valamit az éjjeli szekrényemre. Nem mertem felé fordulni, hogy meg nézem mit csinál, csak meg vártam, míg elmegy mellölem és kimegy végre a szobából. Az ajtó csukódást meghalva gyorsan felülök az ágyban leszedve a fejemről a takarót, hogy végre megnézhessem mit tett mellém. Mikor meglátom mi is van az éjjelin, egy pillanatra fájdalmasan meg dobban a szívem, a szemeim pedig bekönnyeznek. Egy fehér kis pírúra és egy pohár víz. Jungkook olyan akár egy angyal...még ilyenkor is, mikor csúnya dolgokat vágok hozzá, akkor is vigyáz rám. 

Beveszem a gyógyszert és nehezen, de felöltözök én is, majd gyorsan megigazítom a hajam. Lehet már itt vannak a kamerások és veszik fel a többieket. Mikor mindennel kész vagyok, már megyek is  ki a többiekhez a nappaliba. Ahogy gondoltam a stáb megérkezett, de még nem vesznek minket. Jinnel beszélnek valamiről, gondolom a menettervről. Suga és Jimin a konyha felé mennek, gondolom a többiekhez reggelizni, míg Jungkook a kanapén fekve alszik. Mivel rohadt másnapos vagyok, na meg nem hiszem, hogy most bármi lemenne a torkomon, ezért nem megyek a többiek után a konyhába, helyette leülök a kanapé kis részére, ami még maradt Jungkook feje mellett. 

Nem szabad elfelejtenem, hogy elméletileg összevesztem Jinnel, szóval még ki kéne vele békülnöm.  Francba! Egyszer rugók be, de akkor is mindent tönkre teszek. Mérgesen beletúrok a hajamba, amit egy kicsit meg is tépek, majd Kookra pillantok, aki édesen szunyókál mellettem. Nem értem, miért ilyen fáradt...lehet ö is berúgott tegnap? Mondjuk mindig nehezen lehetett fel ébreszteni. Egy darabig nézem az arcát, majd a tekintettem lejjebb csúszik a nyakára, amin van pár lilás folt. Közelebb hajolok hozzá, hogy tényleg jól látom-e a foltokat, vagy csak káprázik a szemem, de sajnos nem. Meg nyalom a mutatóujjamat és hozzá érintem a lilás folthoz, hogy egy kicsit meg dörzsöljem, abban reménykedve, hogy hátha csak piszok. De sajnos nem jön le. Ezek kiszívás nyomok. 

A gyomrom felfordul, a szívverésem felgyorsul, érzem hogy elsápadok. Én csináltam ezeket a nyomokat? Azt mondtam nem akarom tudni, hogy mi történt tegnap éjszaka...de most meg gondoltam magam. Tudni akarom, hogy én csináltam ezeket, vagy valaki más.  Nem is tudom melyik dühítene jobban, az hogy én támadtam le, vagy az hogy más mert hozzá érni a puha bőréhez. Felfordul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy rá erőtettem magam...hogy bántottam öt.

Fáj a mellkasom, szédülök és hányingerem van saját magamtól. Hogy tehettem ezt vele? Hogy lehettem ekkora idióta? És én meg olyan csúnyán bántam vele reggel...undorító vagyok. 

Érzem ahogy mocorog és lassan felül, de nem nézek rá, nem tudok ezek után a szemeibe nézni. A hófehér szőnyeget nézem, de még így is látom a szemem sarkából, ahogy engem néz, pedig ez a kanapé hatalmas mégis olyan közel ül hozzám. Miért nem megy arrébb vagy legalább kelne fel és hagyna engem itt, hogy a lelkiismeret furdalásomban fulladozóak. Utoljára akkor éreztem ekkora undort magamtól, mikor Jin elhordott minden szarnak, vagy mikor Jimin megjegyezte az egyik táncunk során, hogy vézna vagyok és semmi alakom nincsen. Na akkor váltottam be a magamnak tett  ígéretet, hogy körbe futom a házat. Mert vajuk be igaza volt tényleg olyan voltam mint egy léc, nem mintha most annyira gyúrnék, de most már legalább van pár halvány kockám. 

-Minden oké? 

Összerezzenve a mellettem ülőre kapom a fejem és gondolkodás nélkül bólintok egyet. Annyira a gondolataimba mélyedtem, hogy el is felejtettem, hogy ez még itt van. Olyan mintha még közelebb ült volna mint az előbb, most alig van köztünk egy iciripiciri kis hely. Nem mintha zavarna a közelsége, de azért az intim szféra mindenkinek kijár, ahogy nekem is, még akkor is ha én tegnap ezt nem adtam meg neki. Mikor erőszakoskodtam vele....egy szörnyeteg vagyok. 

-Figyelj...- A nyakára vezetem a szemeimet és nyelek egy nagyot. Ha rá kérdezek a dologra, akkor vajon hogy reagálna rá? Elmondaná mi történt, vagy idegesen pofán csapna és itt hagyna a kanapén? Nem mintha nem érdemelném meg a pofont, de azért remélem nem fog meg ütni...ezt a gyönyörű arcot kár lenne meg rongálni. 

Igen tudom, túl szép vagyok, hogy igaz legyek, de ez csak a tökéletes gének miatt van. - Tegnap este én..- Kicsit arrébb húzódok tőle és elkapom róla a tekintettem, nem azért mert félnék vagy ilyesmi..-Mit csináltam veled? 

A szemöldökét felhúzza és értetlenül megrázza a fejét. Lehet nem érti miről beszélek? Akkor ezek szerint ö is részeg volt és ö sem emlékszik semmire?! Nem az nem lehet, hisz azt mondta összevesztem Jinnel, na meg azt is tudta, hogy kerültem az ágyába, szóval mindenre emlékeznie kell. Kicsit dühösen felemelem a kezem és az ujjammal a nyakára bökök, ahol a lila foltok díszelegnek. Nem teszi oda a kezét, de látom rajta, hogy már tudja miről is beszélek, mert hirtelen olyan arcot vág, mint aki meg világosodót. 

Nem szól semmit, csak engem néz a száját rágva, gondolom azon agyal, hogyan is tálalja azt a dolgot, hogy szemérmetlenül letámadtam, vagy azon milyen szögben üssön meg. Meg ragadja a kezemet, amit még nem vetem el a nyakától, sőt az ujjammal köröket rajzolgattam, amíg el nem kapta azt onnan. Túlságosan sokszor bambulok el, mikor vele vagyok, ez most kiderült. A kezemet az ölébe teszi és dörzsölgetni kezdi az ujjaimat, ami nagyon jóérzés, de elég zavarba ejtő is, főleg, hogy nem egyedül vagyunk a nappaliban. A stáb még mindig Jinnel beszél, a többiek pedig még a konyhában tartózkodnak, szóval szerencsére nem figyel ránk most senki sem, de akkor is elég veszélyes és butaság az amit most csinál. 

-Tudod tegnap nagyon részeg voltál..- Elkezdi mondanivalóját, de meg akad benne, amivel az őrületbe kerget. Tudni akarom mit csináltam vele! Megszorítom a cirógató ujjait, jelezve mennyire is türelmetlen vagyok. - Nem tudom szépíteni a dolgot ezért inkább kimondom. - Felkapja a fejét és mélyen a szemeimbe néz. - Tegnap kivertük egymásnak. 

A hangja visszafogót és halk, mégis úgy cseng mintha, csak annyit mondott volna, hogy elmegyek a boltba tejet venni. Nem is kell mondanom, hogy a szemeimet olyan hatalmasra nyitottam, hogy egy pillanatra azt hittem a szemgolyóim kiesnek a helyükről. A rosszullétem pedig rosszabbodott, már az egész szóba forog körülöttem. Tegnap este mi ketten egymáshoz nyúltunk és örömet szereztünk a másiknak? Akkor én nem erőszakoltam rá magam, hisz ö is akarta nem? Meg kéne könnyebbülnöm, hogy nem bántottam öt, de helyette még nagyobb gombócot érzek a torkomban. 

-Hogy mit csináltunk? - Kérdezek rá a keleténél hisztérikusabban és sokkal hangosabban, amire a kezét a számra tapasza és gyorsan körbe néz, hogy figyel-e minket valaki. 

-Ne néz így rám, mert te kezdted! Én nem akartam, de olyan erőszakos voltál, hogy ha nem mentem volna bele, még akkor is folytattad volna tovább. - Mondja egy kis dühvel a hangjában és erősebben megszorítja a kezemet, ami még mindig az ölében tart a kezei között. - Ne engem hibáztass mert te kanos voltál és az első embert kaptad el, aki éppen a közeledben volt, azaz engem én.  Ha hibáztatni akarsz valaki, akkor hibáztasd magad!

A szavai ahogy mindig, most is nagyon fájnak. Nincs igaza, bármit is gondol rólam én nem csinálnám ezt senki mással sem a bandán belül, csak is vele. Nem hibáztatom öt, hisz tudom mekkora egy idióta vagyok. Elhúzom a kezemet az övéi közül, megbántva és meggyalázva érzem magam pont úgy mint régen is. 

-Ha nem akartad volna, akkor egyszerűen csak ott kellett volna hagynod, de nem tetted..-Meg dörzsölöm a szemeimet, de nem azért mert sírok vagy ilyesmi, már nem tudnék sírni. Elfogytak a könnyeim. - Nem kellett volna hagynod, hogy "rád erőszakoljam magam."  De tudod mit? Én veled ellentétben most bocsánatot kérek. Sajnálom, hogy hozzád értem és sajnálom, hogy rád erőszakoltam mindent. 

Felállok mellöle a kanapéról, hogy otthagyhassam és ne keljen tovább bámulnom a megbánással teli tekintettét. Nem érdekel, hogy megbánta azt, ahogy beszélt velem és az sem érdekel, hogyan érzi magát miatta. Ha öt nem érdekli az amit én érzek, akkor engem sem fog az amit ö érez. Ahogy elindulok érzem, ahogy elkapja a csuklómat, de nem érdekel. Egyszerűen kitépem a kezei fogságából és hátrébb lépek tőle. Nem haragszom rá, hisz nincs miért haragudnom rá, mert igaza van. Egy undorító féreg vagyok, aki hozzá mert érni, úgyhogy ö azt nem akarta, persze az nem számít, hogy ö is segítő kezet nyújtót az akció közben. Ahogy mondta ez az én hibám. 

Az én hibám, hogy még mindig szerelmes vagyok belé...

Köszönöm, hogy elolvastad. :) Köszönöm a rengeteg megtekintést és szívet :D  Örülök, hogy ilyen sok embernek tetszik ez a könyvem, bár tudom lassan jönnek a részek, de nagyon igyekszem.