Jungkook pov.

Én mindig is szerelmes voltam Taehyungba, mióta elsőnek meg láttam azóta. Mikor jelentkeztem a bandába és felvetek, emlékszem nagyon boldog voltam. Mindig is énekelni akartam és táncolni, ez volt az álmom, de mikor meg láttam, hova is kerültem...megijedtem. Mindenki idegen volt és idősebb nálam, azt hittem nem fogok tudni beilleszkedni, de tévedtem. Taehyung volt az első ,aki közeledett felém, aki beszélt hozzám, aki miatt lett annyi bátorságom, hogy beszéljek a többi Hyunggal. Nem tehetek róla, de belé szeretem....

Még is bántottam őt..

Bántottam, ezért elvesztettem őt, az után a nap után többet nem szólt hozzám...A többiek nem értették miért sírt Taehyung hazáig, vérző szájjal és sebes nyakkal, hogy én miért maradtam egyedül a táncteremben, betört orral. Nem tudom mi ütött belém azon a napon, talán féltékeny voltam. Féltékeny mindenkire aki, csak hozzáért, vagy hozzá szólt. Én akartam lenni az egyetlen, aki megérintheti őt, de elszúrtam. 

Bántottam és végül elveszítettem. 

Próbáltam bocsánatot kérni, de nem engedte, nem állt velem szoba. Nem jött be egyszer sem a közös szobánkba, helyette Hobi ágyán osztoztak. Jimin kérdezte mi történt, de nem voltam képes elmondani neki, hogy mit tettem. Túlságosan is szégyelltem magam. 

Eltelt három év és a viszonyom Taehyungal, csak egyre jobban megromlót. Kamerák előtt jó barátoknak tűnünk, de ha nem voltak kamerák, akkor elkerültük egymást. Nem veszekedtünk egyszer sem, mert nem beszéltük annyit, hogy abból vita legyen. 

Vicces belegondolni, hogy régen, ha összevesztünk egy napig nem bírtuk ki egymás nélkül. Mindig hamar kibékültünk, hisz én szerettem őt, ezért nem tudtam rá haragudni, ahogy ő sem rám. De nem tudom, hogy ő szerelem miatt bocsájtott meg nekem sokszor, vagy azért mert legjobb barátok voltunk. Azt hiszem ezt már soha nem fogom megtudni. 

Most 20 éves felnőtt vagyok, aki már egyáltalán nem hasonlít a régi önmagához. Sokkal férfiasabb és komolyabb lettem. Sok mindenen mentem keresztül az évek során, ahogy a banda is.  Most itt ülök egy díjaltadó ünnepségen, ahol egy csomó rajongó izgatottan figyeli a rengettek Kpoop hírességeket. 

Rengettek kamera, sok sikítozó rajongó, közben pedig ez a hatalmas gyomorgörcs, ami hirtelen  a fogságává tett. Bár én nem azért izgulok, amiért a többiek, hanem teljesen más miatt. A legszélére ültettek Taehyung mellé...Kim kibaszott Taehyung mellé. 

Próbálok nem rá figyelni, de nem megy...annyira közel van, hogy a vállai néha neki ütődik az enyémnek. Halom az édes nevetését, érzem az édeskés parfüm illatát, ami a sok mozgolódása miatt, megüti az orromat. Olyan rég nem volt ilyen közel hozzám, hogy már teljesen el felejtettem milyen édes illata van, hogy milyen melegséget áraszt magából. Érzem, ahogy a gyomrom bukfencezik egyet a gondolataim hatására. 

Félve, de oldalra nézek, hogy lássam min nevet olyan jóízűn, mert hát azt hittem, mikor leültem mellé, hogy ő is szarul fogja érezni magát, nem csak én. Jiminnel beszélgetnek, meg mutogatnak valamit a színpad felé, amire újra meg újra felnevetnek. Kicsit irigy vagyok rájuk, hogy ennyire elvannak, hisz baloldalamon nincs senki, jobb oldalamon pedig Taehyung foglal helyet, így nincs kivel beszélnem. A műsor nem tud lekötni úgy, hogy itt ül mellettem ez a szépség, akire rá nézni is, csak alig merek. 

Három év alatt nagyon sokat változott Tae...sokkal gyönyörűbb, mint valaha is volt. A haja ezüst színű, ami hullámos és csillogó, remekül kiemeli az ártatlan selymes arcát, meg a méz édes piroskás ajkait. 

Elkapom a tekintetem róla, mikor rájövök, hogy ismét őt nézem. Nem akarom, hogy észre vegye, mennyire tetszik nekem még most is...ennyi idő után is, csak ő kell nekem. 

Nyelnem kell egyet, hogy visszafojtsam a bennem lévő feszültséget. A szám kiszáradt, ezen a napon már sokadjára, túl nagy hatással van rám, még mindig. A lábamtól felveszem a vizes palackomat, de mielőtt innék belő észreveszem, hogy már nincs benne semmi. Kicsit ingerülten visszadobom a lábamhoz és előre nézek. Vajon meddig tart még a műsor?  A szám már tisztára porzik, de a többiek túl messze ülnek, hogy kérjek tőlük egy kortyot, csak Taehyungtol tudnék kérni, de nem biztos, hogy ő adna belőle. 

Összeadtam, kivontam és rájöttem nem fogom kibírni az előadás végéig, szóval muszáj lesz farkat növesztenem és hozzászólnom Taehoz. Hatalmas levegőt veszek, még a ruháimat is megigazítóm egy kicsit, majd köhintek párat, hogy meg tornásztassam a berozsdásodott hangszálaimat. Úgy érzem magam, mintha egy lánykérésre készülődnék, pedig csak egy kis vizet akarok kunyerálni. Lehet belül még mindig egy nagy gyerek vagyok? 

-Taehyung...-Szólalok meg a keleténél halkabban, ami miatt gyorsan le is szidom magam. A hangomnak és a férfiasságomnak, miért pont most kellett elmennie szabira? Újból nagy levegőt veszek, majd lassan kiengedem azt a tüdömből, majd megbökőm a vállát. A fejét felém fordítja és kérdően rám néz. -Én...kér..hetek vizet? - Szuper mióta lettem beszéd hibás? 

Megrázza a fejét ezzel elérve, hogy  ezüstös fürtjei ide-oda mozogjanak. Lassan közzel hajol hozzám, amitől megcsap a parfüm édes illata, ami belőle áradozik. Annyira elbambultam, hogy észre se vettem, milyen közel hajolt hozzám...olyan gyöngyürü. Azok a húsos csókolni való ajkak, amik csak úgy csillognak, ahogy megnyalja őket. Sajnos nem tudom túl sokáig csodálni őt, mert a fülemhez hajol. Istenem, de rég volt, hogy ilyen közel lehettem hozzá. 

-Nem hallak. - Elhajol tőlem és egy kicsit elfordítja a fejét, gondolom, hogy súgjam el mit akarok tőle. Odahajolok a füléhez, kicsit hozzá érintve az ajkaimat, persze csak véletlenül...

-Tudnál nekem adni a vizedből egy kicsit? - Hangom végre határozótan cseng és a dadogás is elmúlt. Bár a gyomrom még mindig görcsben van, de azt már nem fogja észre venni. 

Bólint és a lábánál lévő palackhoz nyúl, amit át is ad nekem. Tátogok neki egy amolyan köszönöm féleséget és sietősen lecsavarom a kupakot, majd bele iszik. Jobban leizzadtam ettől a beszélgetéstől, mint a fellépésektől. 

Iszok egy keveset, majd visszanyújtom neki a palackot, amit mosolyogva el is vesz. Várjunk csak...mosolyog? Évek óta nem mosolygott rám...miért mosolyog? Beleköpött a vízbe, vagy mi a fene? Leteszi az üveget közénk, majd visszahajol a fülemhez. 

-Ha kell még, akkor itt van. - Beszédközben lehelete fülemet csiklandozza, amitől megrezzenek és kiráz a hideg. 

Csak bólintani tudok leeset állal, amire csak újra mosolyogni kezd és a tekintetét lassan levezeti rólam, hogy újra Jiminhez forduljon. Na jó...tuti bele köpött a vízbe.

 Az díjátadó baromi lassan, de végre vége szakad, párdíjat meg is nyertünk, amit biztos megfogunk ünnepelni, ha végre a szállodába leszünk. Nagyon elfáradtam Taehyung mellett ülve, szóval én szerintem nem fogok velük tartani az ünneplésbe. 

Mindenki beszállt a kocsiba és elindultunk haza. Jimin boldogan nézegette a díjat a kezében, Yoongit piszkálva közben, aki mereven hallgatta a szőkeség minden egyes szavát. Hát igen Yoongi is Jimin. Régebben azt hittem, hogy összefognak jönni, hisz láttam Jiminnen mennyire odavan az idősebbé, de végül nem lett belőle semmi. Mikor rá kérdeztem Jiminre, hogy miért nem járnak Hyungal, ő azt válaszolta azért, mert így is tökéletesen meg vannak. Nem akarja, hogy a barátságuk tönkre mennyen, így inkább magában hordozza azt a titkot, hogy szereti. 

Sokszor elgondolkodtam azon, hogy mi lett volna, ha Taehyung nem vall nekem szerelmet, ha én nem viszonoztam volna az érzéseit? Ha minden ugyan, olyan lenne mint régen? Akkor talán boldogok lennénk? Mindig feltettem magamnak ezt a kérdést, de mindig ugyan az volt rá a válasz. Már akkoriban is szenvedtem, ahogy most is szenvedek, de most a fájdalom mellé a bűntudat is társult. Sokkal jobb lett volna, ha nem mondta volna el mit érez...el kellett volna utasítanom és tovább szenvednem. 

Akkor legalább nem sérült volna meg....Széttörtem a szívét. 

Megérkeztünk a szállodába, gyorsan kiszálltunk a kocsiból és már szaladtunk is a lifthez. Mindenki fáradt, így nem csodálom, hogy minél előbb felakarnak jutni a lakosztályba. Kiszállunk a liftből és a megfelelő ajtót megkeresve végre bejutunk a lakosztályba, ami hatalmas és gyönyörű. Akár egy elnöki lakosztály, hatalmas nappalival, három szobával, egy konyhával és külön szobákból nyíló fürdőszobával, amit már most imádok. Utálok sorba állni a fürdőszobánál, mert nálunk mindenki imád sokáig bezárkózni. Reggel mikor megérkeztünk Japánba, akkor csak bedobtuk a nappaliba a bőröndünket és már készülődtünk is a díj átadóra, szóval időnk sem volt elfoglalni a szobánkat, vagy el dönteni ki hol alszik. 

-Na akkor sorsolunk. - Meghallom Jin hangját, aki már a kanapén ül a többiekkel együtt. -Felírtam egy kis papira a nevünket, én és Nam fogunk húzni. - Fejezi be gyorsan a játékszabályokat és egy sapkába dobárja az összehajtott papírfecniket, amiket jól megkever. Nekem igazság szerint tök mindegy ki lesz a szobatársam, csak Taehyung ne legyen az, más nem érdekel. Bár ahogy Taen végig nézek, lehet ő is ugyan erre gondol mint én. 

-Szóval az első Jimin. - Szólal meg a leander, majd átnyújtsa a sapkát Jinnek.

-Yoongi. 

Ahogy a név elhangzik, Jimin feje úgy ragyog fel. Boldogan ugrándozni kezd és Hyung mellé sétálva megragadja és behúzza a szobába. Nem értem Jimin, hogy bírja ki úgy, hogy, Yoongival csak barátok...bár lehet, hogy barátok extrákkal? Jiminből kinézném. Hatalmas nőcsábász volt, még nem rég, de most valamiért abbahagyta. 

-Másik kettő páros pedig. -Jin nagy hatás szünetet hagy, de szerintem, csak én meg Tae izgulunk annyira. - Jungkook. 

-A másik pedig. - Namjoon jól mélyre túrja sapiba a kezét, majd kiveszi a kis papírfecnit. Ránézek Taera, aki nagy szemekkel nézi a leandert, látszik rajta, hogy ideges. Nem hazudok én is az vagyok, de igazság szerint a szívem legmélyén azt akarom, hogy velem legyen egy szobába. -Taehyung. 

Ahogy meghallom a nevét, elterül egy hatalmas nagy vigyor a képemen, amit hiába próbálok letörölni nem megy. A kezemet a szám elé teszem, hogy elrejtsem a nagy mosolyomat, amit már szerintem ezer éve nem látott a napvilág. Félve Taera pillantok, aki sokkolva nézi az idősebbeket, reménykedve hátha csak viccelődtek. 

Egy darabig szórakozottan nézem a sokkot kapott édes Taehyungot, majd mikor látom, hogy a tekintettével engem keres gyorsan bekeményítem az arcvonásaimat. Nem akarom, hogy lássa milyen jól szórakozok rajta. Az íriszeit az enyéimbe fúrja, látszik rajta, hogy dühös, csalódott, de engem ez csak boldoggá tesz. Imádom látni, ahogy mérgesen beleharap az ajkaiba, majd az egyik kezével beletép a dús ezüst színű füttyeibe. Én is szívesen tépném azokat az ajkakat. Eltelik pár perc, de még mindig engem néz, ami már kezd nagyon zavarni...csinálnom kéne valamit? Közelebb megyek hozzá, majd felemelem a kezemet és legyezni kezdek vele az arca előtt. 

Megrázkódik és hátrébb lép tőlem, felemelve védekezően a kezeit. Sóhajtok egy aprót és felkapom a bőröndömet, amit még reggel hagytam itt a nappaliba, majd bemegyek az egyik szobába. Beérve ledobom az ajtóhoz közeli ágyra a bőröndöm, majd én is leülök rá. 

A szoba nem kicsi vagy nagy, inkább közepes méretű, de nagyon szép. A falak élénk kék színben pompáznak, ami nagyon kellemes érzést okoz. Van egy erkélyünk is, ami elég apró, talán egy embernek való, de nagyon mutatós. Van bent egy nagy tévé, olyan amilyen a nappaliban is van. A sarokban egy kör fotel, egy fehér kis szőnyeg az ágy mellett a barna parkettán. Kettő szekrény foglal helyett a tévé mellett, amik még üresek és szerintem azok is maradnak. Nem maradunk sokáig, így nincs értelme kipakolni a bőröndökből. 

A nagy nézelődésem közepette, betoppan végre Tae is, aki rögtön rám néz és küld felém egy olyan " Dögölj meg!." nézést, majd ő is ledobja az ablak melletti ágyra a bőröndét. Úgy érzem, hosszú lesz ez a két nap, amit kettesben fogunk tölteni a szobába. 

-Figyelj, ha ennyire zavar az, hogy velem kell megosztanod a szobát, akkor ha gondolod szólok valakinek, hogy cseréljen velem. 

-Nem kell. - Morogja miközben leül az ágyra és újra rám néz. Esküszöm ennyi év alatt még nem szemeztünk ennyit, mint most. 

-De-

-Jungkook ne! 

-Én..

-Azt mondtam nem kell! - Rám kiált teli torokból, miközben elindul felém, amitől nem kicsit szarom össze magam. Automatikusan én is felállok és hátrálok az ajtó felé. Nem vagyok ijedős, de ez a vérben forgó szemek, kicsit a frászt hozzák rám. -Mit nem értesz abból, hogy nem kell?

-Én csak. - Újból próbálok megszólalni, de nem engedi folytatni a mondatómat, helyette megragadja a galléromat és szó szerint felken a csukott ajtóra. 

-Nem akarom hallani a hangodat, ameddig itt vagyunk! Sőt azt sem akarom, hogy rám néz, vagy hogy egyáltalán levegőt vegyél a közelemben! - A hangja fenyegető a szorítása pedig erős. Azt hittem a díjátadón, hogy végre újra jobban lehetünk, hisz adott a vizéből is..és...és..rám mosolyogott. De ezek szerint tévedtem...csak a kamera kedvéért volt velem olyan amilyen.

Elengedi a pólómat és félrelök az ajtóból, hogy dühöngve kiléphessen rajta, engem egyedül hagyva a gondolataimmal és fájó mellkasommal. Csalódott vagyok és szomorú...

Elhittem, hogy újra vele lehetek....

Hát rémélem tetszett nektek ez a rész is, lehet kicsit uncsi lett, de a következő rész izgalmasabb lesz. :D