Látták rajtunk, hogy nincs minden rendben. Aggódó tekintettel néztek. Nem néztünk a szemükbe, csak mentünk előre, a játékokhoz, majd el is kezdtük azt, amiért ide jöttünk.
~Fél órával később~
Épp a tizedik számra készültünk Lisievel, mikor Macék megtagadták a karjainkat, és kivonszoltak a teremből. Mi még ekkor sem mondtunk semmit. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy Lisáék már nincsenek is mellettünk. Kettesben maradtam Marcussal. Micsoda ,,szuper" helyzet.. A földet páztáztam. Ekkor megéreztem, ahogy gyengéden egyik kezét ráteszi a derekamra, másikkal pedig felemeli a fejem.
-Mi a baj, Kicsim?-nézett aggódóan. Nem mondtam semmit.-Naa! Mondd el! Kérlek! -váltotta át a hangnemét könyörgőre.
-A... Papírt... Amit adtak.. -kezdtem.
-Igen?
-M.. Megtartod? Kell neked? -itt kicsordult egy könnycsepp. Nem bírtam már. Ekkor kezeit levette a derekamról. Észrevettem, hogy a zsebeiben kotorászik.. Kíváncsian figyeltem, míg kivette a papírfecnit.. És... Széttépte(!!)
-Ennyit ér ez a hülye papír. -mondta.
Megöleltem. Jó volt újra a karjaiban éreznem magam. Mélyen beszívtam az illatát, és úgy éreztem, soha nem akarom őt elengedni. Szükségem van rá.. Talán még én sem hiszem el, mennyire. Nem tudom meddig álhattunk így, de biztosan nem rövid ideig. Arra eszméltem fel, hogy Mac lassan eltolt magától, és mosolyogva a szemembe nézett.
-Nem megyünk el valahova?
-Csak mi ketten? -válaszoltam kérdéssel. Mosolyogva bólintott.
-Csak mi ketten.
-Mehetünk. -mosolyodtam el.
-Szeretlek. -nyomott egy puszit a számra.
-Szeretlek..