Ahogy beléptünk a vidámpark kapuján, nem hittünk a szemünknek!
-Te jó ég! Mennyi ember!!-szólalt meg Mac. Nah, Szivem.. Ebben egyetértünk!
Lisa kapott észhez először. Már ment is az egyik biztonsági őrhöz.
-Elnézést! -szólalt meg.
-Igen, kislány? Mit szeretnétek a kis barátaiddal?-mosolygott. Most komolyan.. Miért kell gügyögni?? Mindegy.. Én folytattam a társalgást.
-Miért van ekkora tömeg?
-Ma fél áron vannak a jegyek. Sajnálattal közlöm, hogy ti ma már nem valószínű, hogy bejuttok.. -mondta szomorúan.
-Hát... Rendben. Köszönjük..Izé.. Viszlát! -mondtuk kínosan mosolyogva.
És kifelé vettük az irányt.. Szomorúan hagytuk el a vattacukor és popcorn illattal betelt helyet.. Mindannyian rosszul fogadtuk ezt a hírt, de legjobban Lisie szomorodott el. Ezt meg is értem, hiszen ő találta ki ezt az egészet. Nagyot sóhajtva kiléptünk a kapun..
-Nah srácok.. Akkor most haza?-húzta a száját Martinus.
-Dehogy! -mondtuk egyszerre.
-Oké oké! -emelte fel megadóan két kezét Tinus.
-De akkor hova? -néztem körbe.
-Hmm.. Meki? -csillant fel Mac szeme.
-Neem-mondtuk egyszerre barátnőmmel.
-Játékterem? -kérdezte Martinus. A nap hőse. Egyetértően bólintottunk, és elintultunk gyalog a célunk felé, ugyanis a két hely ugyanabban az utcában volt, így alig telt bele öt percbe, már ott is voltunk. Ahogy odaértünk, megnyugodva láttuk, hogy a terem bizony majdnem üres. Valószínű, hogy azért, mert a vidámparkban ekkora a tömeg.. Mindegy, ez nekünk csak jól jön. Mosolyogva léptünk be.
-Jónapot! -köszöntünk egyszerre.
A dolgozók csak mosolyogva bólintottak. Már indultunk volna a táncgéphez, mikor két éles lány hangot hallottunk meg a hátunk mögül.
-Te jó ég! Mac és Tinus! -viggyogott a két lány. Félelmetesen egyszerre.. Kiráz tőlük a hideg.
-Amm.. Sziasztok lányok.. -mosolyogtak kínosan Marcusék. Erre mindkét lány a nyakukba ugrott.
-Még jó, hogy mi is itt vagyunk.. -morogtam Lisának. Mind ketten összefontuk magunk előtt a karjainkat, és szépen megvártuk amég a két lány megöleli az ikreket, képet csinálnak, autogramot kérnek és.. És itt maradnak velünk! Mi a fene!
-Anne vagyok! -nyújtott kezet Macnek a magasabb lány.
-Én pedig Flora! -fogott kezett Tinussal a másik.. A képüket majd bevágom.. Ilyesztően ugyanolyan a beszédstílusuk.. Ezeket szalagra gyártják, vagy mi? Ez után mind ketten egy TELEFONSZÁMOT adtak át az ikreknek, majd eltűntek. Mintha mi ott sem lettünk volna. Csodás. Ahogy a fiúk meglátták az arcunkat, mellénk toppantak és átkaroltak. Jókor kapcsolnak, nem mondom..