"Látni akarom a napot, az este megrémiszt."

Honnan tudom ha valaki mindig velem lesz? 
És honnan tudom ha én örökké valaki mellett tudok lenni? 
Honnan tudom ha már túlléptem?  Honnan tudom ha szeretnek?  Érzem?  Ezt biztos pontnak kellene vennem? 

Lehet, hogy a folytonos tudatlanság, a kérdések az én keresztem.
Egész életemben, ezek a kérdések járnak a fejemben. Tudom, butaság az ha valaki mindent tudni akar, mert nem lehet mindent tudni.
De jogosnak tartom a kérdéseim Isten vagy bármiféle természetfeletti, föld előtti lény felé.

Akárhányszor lefektetem a lányomat aludni és figyelem ahogyan a levegőt veszi.
Eszembe jut, hogy vajon benne is vannak vagy lesznek ilyen kérdések?! 
Szeretném hinni, hogy nem.
Hogy akármennyi akadályt gördít is elé az élet ő majd erős lesz és soha nem adja fel.

Ártatlan, kicsi arca, olyan nyugodt. Az orrocskája mozdul minden szusszanatára.
Annyira hasonlít az apjára.
Hát igen, szerintem az életében van amin sose tudunk túllépni.
De nem bánom, inkább viselem a keresztem,  de ha ő nem lenne, ez se menne.