- Uraim, úgy gondolom pár hét múlva már sikeresen tesztelhető az atombomba. Mi lesz a tesztelési helyszín? - kérdezte egy parancsnok
- Jelentem a parancsnokúrnak, a tesztelési helyszín közös megegyezés alapján Szevasztopol lesz. - hadarta egy tiszt.
- Köszönöm, leulhet. Herr Commandant Fischer, van hozzá fűzni valója?
- Elkészültek már az átalakított V-2-es rakéták?
- Fischer parancsnoknak jelentem, az átalakított V-2-es rakéták sikeresen lettek tesztelve.
- Köszönöm, leulhet.
- Amennyiben nincs több kérdés, a tárgyalást berekesztem. Találkozunk 2 hét múlva. Köszönöm.

Mindenki - köztük én is - eloltotta cigarettáját és távozunk. Irodámba vettem az irányt. Egyre több és több papír hevert az asztalon. Sokat a titkárnőm is megoldott, de ez így is kényelmetlen volt. A papírok és a cigarettafüst fojtogató keverékéből újra Brünhild mentett ki.

- Édesem, indulunk?
- Drágám, nem hagyhatom ezt itt. Ez munka.
- Hagynád unalomban megtikkadni rád szomjazó szerelmesed?
- Dehogy is. Csak pakoljak el.
- Csak eloltod a cigarettád!
- De ez nem így műk... - torkoltam volna le, de magához húzott és erőteljes csókolózásba kezdett. Végül a kanapén végeztem, de felálltam:
- Drágám! Kérlek. Én ezt még nem. Sajnálom. - azzal visszagomboltam ingemet, eloltottam cigarettám, megcsokoltam fáradt, csalódott ajakát és távoztam. Éppenhogy kiléptem az ajtón, utánam szaladt:

- Szia édesem! - köszönt rám.
- Szia! - köszöntem vissza szornyulkodve.
- Mi a baj?
- Hát tudod ... Az előző.....
- Ne is emlékezetes. Eljön annak az ideje is. Én így is szeretlek.
- Tudod mit szeretnék most csinálni? - kérdeztem.
- Mit?
- Csillagokat nézni.
- Jó, jó! Mehetünk! Indulás, indulás!
- Megyek, megyünk.

Felmentünk egy dombra, lefeküdtünk a fűbe és csak néztük a sok-sok fénylő pontocskát az égen.

- Ott az esthajnalcsillag. És a kisgöncöl! És ez üstökös!
- Kívánj valamit! - mondtam
- Jó, kívántam.
- Mit kívántál? - kérdeztem
- Titok. - súgta nekem.
- Van testvéred?
- Volt. Meghalt a Szovjetunió lerohanásánál. Neked?
- Van. Angelika. Angelika Fischer. Építészmérnöknek tanul.
- Az jó. - próbálta leplezni szomorúságát.
- Gyere ide. - húztam magamhoz - Csak nyugodtan.

Csak sírt, sírt mellkasomra borulva, ingemet áztatta sós könnyei, nem szólt egy szót se, csak sírt. Egyik pillanatról a másikról került rá zakom, hogy átmelegítse sírástól kihűlt testét. Ajkai nem voltak vörösek, nem izzottak. Jobban hasonlítottak inkább egy gyerek ajkaira akitől elvették kedvenc játékát, csak konyult le, nem mosolygott. Arcát díszítő sminkjének egy része szétkenődőtt arcán, másik része pedig ingemen "virított" össze, vissza. Felemelten arcát, áttöröltem szemeit és hagytam hogy rámtegye.

- Így is szeretsz?
- Hogy ne szeretnélek? Bárhogy szeretlek.
- És az inged? - mutatott rá.
- Az a legkevesebb. Indulunk haza?
- Kérlek. Hadd lehessek nálad. - kérlelt.

Vacsorát adtam neki és elküldtem öltözni és zuhanyozni. Lent cigarettáztam mikor lejött.

- Adsz egyet?
- Tessék.

Nem fuldokolt, nem köhögöt, elszívta. Mikor bebujtam mellé, nem tudta megállni és sírva karolt át.

2 héttel később
------------

- Uraim, hadd mutassam be önöknek Werner Von Braun SS rakétatudóst, a V-4 atombomba rakéta megalkaitoját.

A tömeg felállt, kart lendített, és tovább hallgatta a beszédet.

- Hamarosan kilővésre kerül rakétánk. Nézzük is a felvételeket. - azzal bekapcsoltak pár televíziót a tisztek mögött: néhány szevasztopol képet mutatta, néhány a rakétát.
- Kilővésre felkészülni......*statikus zaj* 10,9,8,7,6,5,4, - számolt vissza egy hang - 3, 2, 1. Kilövés, kilövés!

Fütty, kiabálás, taps. Nem sokkal később már a szevasztopoli kamerák képei is eltűntek. Sikeres akció. Nők, férfiak egymás nyakában, csak nagy a hangzavar, nem hallunk semmi mást.

- Jelenetem a küldetés sikere. Következő robbantás: 2 óra múlva. Célpont: Moszkva. - közöltek olyan nagy természetességgel, mintha minden nap ezt mondanák.

2 óra múlva
----------

Nem csak Moszkvát támadjuk. Washington, London, Ottawa*. Indul a sok rakéta.

- Kilővésre felkészülni. 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1. Kilövés, kilövés!

Elindultak. Csend. Cigarettafüst. Tapintható a feszültség. Idegeségében van aki a körmét rágja, van aki lábát rázza de olyan is akad aki csak fogát kattingatja. Kopogás. Belép egy tiszt, kart lendít, tiszteleg és átad egy papírt a parancsnoknak.

- Uraim, gratulálok. - lendít kart - A küldetés sikeres. London, Moszkva elpusztítva. Washingtonra és Ottawára még várunk.

Taps, fütty, öröm. A német himnusz éneklését ismét a küldönc zavarta meg. Tiszteleg, kart lendít, vigyázz állásba vágja magát, áll a himnusz végezetéig, majd miután átadta üzenetét távozik.

- Miénk a világ! - közlik.

Felcsendült a hangszóró, a himnusz végén Hitler gratulál nekünk.

Felhívtam magamhoz Brünhild-et. Találtam egy bontatlan üveg pezsgőt, és lehúztuk. Szagatottak voltak emlékeim. Egyik pillanatról a másikra kerültünk egymásra. Cibáltuk egymásról a felesleges ruhákat.

- Ezt nem lenne szabad.

Nem hallgatott rám. Csokjaim halmozták arcát, kebleit, hasát. Kék szemei csak úgy csillogtak, barna haja vizes volt az izzadságtól. Csörög a telefon. Nem veszem fel. Munkába se megyek. Ma nem.

*Ottawa: Canada fővárosa, sokan a létezéséről sem tudnak.