Selena

-Biztos mindened megvan?-hajolt ki a vezetőülésről a bátyám a Hemmings ház előtt.

-Calum! Nem a katonasághoz készülök. Holnap suli után otthon találkozunk.-csaptam be magam után a kocsi ajtót, miközben megrántottam a vállamon a táskámat, amiben a szükséges dolgaim voltak.

-Jól van na.-vágott savanyú képet, majd egy köszönés után elhajtott.

Kissé feszengve meredten az előttünk magasló házra, miközben idegesen a mellettem álló fiúra lestem.

-Oké. Mi a terv?-fordultam hozzá érdeklődve.

-Terv? Milyen terv?-meredt rám Luke értetlenül.

-Hát, hogy mit mondunk anyukádnak és Henknek, hogy mégis miért alszom itt.

-Mert észvesztően szerelmes vagy belém és nagylelkűségből megengedem, hogy nálam aludj? - mosolygott rám szívdöglesztően, mire nemes egyszerűséggel egy jó nagyot odavágtam a vállára oda, ahol tudtam, hogy nem sérült meg.

-Idióta!-morrantam rá bosszúsan- Komolyan beszélek.

-Miért kell belőle nagy dolgot csinálni? Itt alszol és kész.-vont vállat lezseren, mire csak a szememet forgattam.

-Hah! Lehet, hogy a lányok, akiket hazahozol, azok ezer örömmel alszanak csak így itt. De én nem akarok anyukád előtt egy lotyónak tűnni. Meg amúgy is! A szüleink ezer éve ismerik egymást. Az ciki lenne. Még neked is! - érveltem, mire Luke lesajnálóan pillantott rám.

-Nem kellett volna így bele ugranod egy olyan dologba, amit át sem gondoltál. Ezt azelőtt kellett volna kieszelned, mielőtt meggyőzted a szüleidet, hogy Sarahnál alszol.-rajzolt idézőjeleket a levegőbe.

-Fogd be, ha már nem mondasz semmi hasznosat.-pirítottam rá mérgesen, amiért igaza volt-Hagy gondolkozzak.

-Elvégre egész éjszaka rá érünk...-fújtatott, mire erősen elgondolkoztam azon, hogy én magam is beverjek neki egyet. De ekkor eszembe jutott valami.

-Mondjuk azt, hogy te mivel nagyon jól beszélsz spanyolul, segítesz nekem tanulni, mert hogy én nagyon béna vagyok belőle és lesz a héten egy fontos vizsgám.-vetettem fel az ötletet lelkesen, de Luke nem tűnt olyan feldobottnak.

-Na és attól miért kéne itt aludnod?

-Mert....szombaton és ma sem haladtunk végig az anyagon, és felajánlottad, hogy mivel holnap lesz a vizsga tanulsz még velem éjszaka.-vigyorogtam rá győzedelmesen, miután megszületett a hazugság.

-Én nem vagyok ilyen nagylelkű.-felelte unottan.

-Hát most az leszel.-vágtam rá ellentmondás nem tűrően- Elvégre a legjobb barátod kishúga vagyok.-pislogtam rá angyalian.

-Ennek akkor is dugás szaga van.-közölte egyszerűen, mire a szemeim hatalmasra kerekedtek.

-Nem is!

-Felőlem.-vont vállát nemtörődőem- Engem nem érdekel. Most már bemehetünk?

-Csak utánad.-intettem, hogy menjen előre, és nyissa ki az ajtót.

Odabent kellemes ismerősség fogadott. Bár nem sokat jártam még Lukék házába, azért egyszer kétszer megfordultam már itt és mindig is pozitívan hatott rám az aprócska, de annál otthonosabb ház.

Épphogy bezártam magam mögött az ajtót, Luke feloltotta mellettem a lámpát és ahogy fény borította be az előszobát hirtelen majdnem szívrohamot kaptam, ahogy a falnak támaszkodva megláttam a karba tett kézzel álló Henket, Luke nevelőapját.

Már az is őrültségről árulkodott hogy a fazon ott álldogált egymagában a sötétben. Bizonyára Lukera akart ráijeszteni, de ő meg sem rezzent. Helyette én voltam az, aki hevesen dobogó szívvel meredtem a férfire, miközben igyekeztem nem túl ellenszenvesen nézni rá. Az emlékezetemhez képest most teljesen máshogy láttam a férfit. Egy undorító, gerinctelen, gyáva alakot láttam.

-Áh hazatért a tékozló fiú.-kiáltott fel szórakozottan, miközben jól láthatóan Lukeot méregette. Bizonyára azt tanulmányozta mennyire látszanak a sebei. -És ki a kis barátnőd?-mosolygott rám érdeklődve, de inkább volt ez vicsorgás.

-Helló! Selena vagyok.-intettem felé bénán, mire Henk kíváncsian méregetni kezdett.

-Találkoztatok már.-morogta oda Luke, miközben egy aprót elém lépett, védelmezően közém és a nevelőapja közé állva.-Selena Calum húga, jó barátom.-közölte, amin kissé meglepődtem. Minden voltunk mi csak jó barátok nem.

-Áh, már emlékszem. A kis Hicks lány.-bólogatott Henk, felismerve engem.

-Remek. Akkor mi felmentünk.-ragadta meg a csuklóm Luke, majd hátra se nézve, minél hamarabb elhúzott a nevelőapjától, fel a szobájába.

Azelőtt még sose jártam Luke Hemmings privát légterében, így kíváncsian járattam végig a szememet a szoba minden apró kis szegletén.

Az első dolog ami kiszúrta a szememet, az a poszterek százai, amik a falon lógtak. A kedvenc sorozatairól, játékairól és bandáiról. Olyan tipikus Lukos volt az egész szoba, belengve a fiú illatával.

-Pakolj le ahová csak akarsz.-huppant le a babzsákfotelébe kényelmesen elhelyezkedve.

-Ez nem is ment olyan rosszul.-fújtam ki a levegőt, elengedve magam, mire Luke csak egy morgással válaszolt. Úgy döntöttem nem fikszírozom tovább a Henkes témát.
-Anyukád dolgozik?

-Nem. Valószínűleg vásárolni van. Mindjárt hazaér.-vont vállát bekapcsolva a tévéjét.

A további időt filmnézéssel töltöttük, mikor odalentről egy női hang kiáltott fel. Luke rögtön felpattant és leszaladt a földszintre az anyukájához. Mikor visszatért már engem is magával vitt, mondván, hogy vacsorázzunk.

Már a lépcső aljáról érezni lehetett a finom illatokat, amik a konyhából áradtak kifelé. Mire leértünk a nagy asztal szépen megterítve állt közepén a vacsorával.

-Selena!-hallottam meg a nevemet lágy hangon.

-Szia Camille!-mosolyogtam rá a középmagas, szőke hajú szépséges nőre. Mióta utoljára láttam olyan volt, mintha több évet öregedett volna, de a szeme továbbra is ragyogott, akárkire nézett.

-Uramisten Selena, hogy kivirágoztál!-jött oda hozzám két puszit adva az arcomra-Olyan rég láttalak már. Hagy nézzelek csak meg.-fogta meg mindkét vállam alaposan szemügyre véve. Én csak nevettem a nő reakcióján, de Luke kevésbé volt vidám.

-Anya! Megfullasztod.-szolt rá határozottan, de a hangjában nem volt él.

-Jól van na.-engedett el-Csak örülök Selenanak. Üljetek le gyerekek!-intett a szabad helyekre, így véletlenül sem Henkhez ülve Lukekal egymás mellett foglaltunk helyett.-Na de mesélj valamit Selena, hogy vagy? Minden rendben veled?-foglalt helyet ő is, miközben elkezdtük szedni az incsiklandó ételből.

-Jól vagyok, köszönöm. Sodródóm az árral, a tanulással és most élvezem, hogy itthon vagyok.-feleltem nagyokat lapátolva a kajából.

-Jaj, mert hát egész nyáron Amerikában voltál.-mikor bólintottan folytatta-Na az aztán nagy élmény lehetett. Biztos visszavágysz.

-Hát persze, de már nagyon honvágyam volt ott. Hiányzott a családom és a barátaim. Úgyhogy most egyenlőre nem vágynék vissza. Maximum majd egy fél év múlva.-nevettem fel.

-Legközelebb Lukeot is elvihetnéd magaddal, akkor hátha ő is több időt töltene itthon velünk. Szinte sosincs itthon.-mondta szemrehányóan Camille, mire zavartan lesütöttem a fejem. Az anyukájának fogalma sem volt a fia, miért van ennyit távol.
Feltűnt, hogy Luke idegesen mocorogni kezdett mellettem.

-Ez nem igaz.-tagadta a fiú, de mindannyian tudtuk, hogy hazudik.

-Kamasz, Camille.-szolt közbe most először Henk-Akkoriban engem anyámék nem is láttak.-közölte, mire éreztem, hogy Luke megfeszült mellettem, engem pedig kirázott a hideg.

-Tudom, tudom. De hát ő az egyetlen kisfiam.-simította meg kedvesen Luke haját, mire nem bírtam ki, hogy el ne mosolyodjak.
-Na és minek köszönhetjük, hogy élvezhetjük a társaságod?-fordult ismét felém Camille.

-Luke segít nekem spanyolból.

-Oh valóban?-nézett csodálkozva a fiára. Na ettől tartottam.

-Sel borzalmasan rossz belőle, így hát felajánlottam neki, hogy segítek. Ezzel szenvedünk már napok óta.-forgatta a szemét Luke unottan. Annyira jól adta elő magát, hogy teljesen hihető volt a bosszúság az arcán.

-Igen, holnap nagyon fontos vizsgám lesz, és még egy nagy anyagrészt nem sikerült átnéznünk, úgyhogy meggyőztem Lukot, hogy még tanuljunk kicsit éjszaka is.-magyaráztam tovább- Remélem nem gond, hogy itt alszom.-feleltem zavartan.

-Öhm...nem persze. Ez nagyon kedves tőled Luke.-bólogatott Camille, a poharából kortyolgatva.

-Sok időbe telt meggyőzni. Calum segítsége nélkül nem is ment volna.-kuncogtam fel oldva a helyzetet.